Magyar Ujság, 1898. december (7. évfolyam, 333-361. szám)
1898-12-16 / 348. szám
, kedve az egyoldalú üzleti szellemen, anyagi erejét rendelkezésére bocsátotta a nagy mű létesítéséhez s el nem hallgathatjuk annak a férfiúnak a nevét, a kit az eszme kivitelének lehetősége az első pillanattól kezdve megkapott, a ki szárnyat adott az anyagnak és szellemnek s páratlan lelkesedéssel, mély hazaszeretettel őrködött a fölött, hogy a mű méltó legyen minden tekintetben annak jelentőségéhez. Emich Gusztáv szerényen meghúzódik egy rövid előszó mögött, mely azonban irodalomtörténeti jelentőséget nyer abban a tömör előadásban, amely a mű létrejöttének históriáját tárja elénk s melynek minden sorából kiérzik a lángoló lelkesedés a tárgy iránt . . . A X. kötet az, a mely koronája a korzakos műnek. A modern Magyarország históriáját olvassuk benne, két hivatott tudós és politikus tollából. Azokat az eseményeket, a melyeknek közvetlen tanúi vagyunk, az elfogulatlan bíráló szemével nézni, az objektív historikus tollával megírni, merész és nagy vállalkozás. Márki Sándor és Beksics Gusztáv megmutatták, hogy ha a vállalkozás nagy és felelősségteljes is, de nem múlja felül az emberi képességet. Márki a szabadságharcz történetét írja meg valóban impozáns történeti tudással és pártatlansággal, Beksics Gusztáv pedig az abszolutizmus korszakának adván előbb hű képét, belemarkol az aktuális jelenkorba s az alkotmányos élet harmincz esztendejét — 1897-ig — tárja elénk. Minden sora elárulja, hogy a pártpubliczista teljesen háttérbe szorul s a toll csak a tárgyilagos historikusnak engedelmeskedik. Az a rész, a melyet Beksics irt, 1. Ferencz József és kora czimét viseli. A jelen kornak írva, az eseményekre mindenütt világositó sugarakat vet s nagy gondja van arra, hogy az eseményeket összeköttetésbe hozza Magyarország politikai fejlődésének állandóan uralkodó elveivel. És ezek a sugarak nemcsak megmagyarázzák, de olykor fölötte tanulságossá, sőt a gyakorlati politikára nézve is értékessé teszik az eseményeket. Az ő világos és szabad gondolkozásának hatása alatt szinte megelevenednek a közelmúlt küzdelmei és vívódása s olykor úgy érzi az ember, mintha átkiáltanának hozzánk. Kg»gxa»goCTmarTiMMrmi»cuBwiMMmHHi«i Mcaw«BnoBna«aBMBaMWMMMBa«MgK»gMBadu».,*.'.e”w«TMg hogy tévedéseinket korrigálják. Beksics a modern intézményeket alkotó legújabb korszaknak a leghívebb tolmácsa, legbuzgóbb harczosa az értelem, a tudás, a meggyőződés erős fegyvereivel. Talán senki Beksicsen kívül nem volt képes oly kristálytisztaságában felfogni az 1848 eszmei tartalmát; és az 1848-ik évben a magyar állami és társadalmi rendben megindított evoluczió czéljai felől a tisztult felfogásnak arra a magaslatára Beksicsen kívül valóban nagyon kevesen emelkedtek. És Beksisének megadatott ehhez a szó, a toll hatalma, melyneksegélyével ép oly fényesen ki is tudja fejezni azt, a mit lelkében felfogott. Beksics könyve egy előszó után három részre szakad. Az első az önkényuralom kora, mely a levert Magyarország politikai paczifikálását s a Bach-féle birodalmi rendszer egész belső és külső történetét adja. Ez a rész az anyag újsága s földolgozásának eredetisége által tűnik ki. A második a provizórium és kiegyezés előzményeinek kora (1860—1866). A harmadik az utolsó 30 év, vagyis az újjászületett alkotmányosság kora az 1896. évi nemzeti jubileumig. Az utolsó 30 alkotmányos évnek inkább belső történetét írta meg Beksics. Igen érdekes részét képezik Lónyay Menyhért miniszterelnökségének s a fúziónak története, nemkülönben a véderővita, a Janszky-ügy és az egyházpolitikai küzdelem. Az egész könyv a millenniumi események leírásával végződik, nevezetesen pedig ő Felsége 1896. junius 8-diki beszédével, mely az újjászületett Magyarország politikai sikereinek csúcspontját jelzi. Az utolsó harmincz év, épen most kapóra jött aktuális politikai tanulmány, melyből az Ausztriához való viszonyaink alapjai tüzetesen és kimerítően vannak tárgyalva és a jövendő nemzeti politika czéljai és irányai kijelölve. A mostani ellenzéki törekvések káros voltára nézve számos intő példát találhatunk ebben a könyvben. Ez a kötet is egész halmazát képezi erre a tárgyalt korszakra vonatkozólag a képes ábrázolatoknak és igazi csarnoka a szereplők arczképeinek. Több mint negyven igen érdekes műmelléklet és kétszáz szövegkép, jeles művészek által előállítva, díszíti a kötetet. „MAGYAR ÚJSÁG“ TÁRCZÁJA. A Nemzeti Szalon. — A Magyar Újság eredeti tárczája. — Már a tavaszszal vészes forrongás mutatkozott a fiatal festők körében. Vészes gond borította homlokukat s nehéz szívvel jártak-keltek. Sehogysem voltak megelégedve az állapotokkal. Az állapotokkal, melyek a hazában általánosságban s körükben, a Nemzeti Szalonban különösen uralkodtak. Itt-ott hangzott panasz, elégedetlenség, mely mind hangosabb lett. Végre pártokra szakadtak a piktorok s nyíltan léptek fel egymás ellen. A szakadásra súlyos ok volt. Az egyik párt ugyanis makacsul ragaszkodott ahhoz, hogy a Nemzeti Szalonban tánczoljanak is; a másik ellenezte ezt s kijelentette, hogy a Nemzeti Szalon kizárólagos hivatása: a képzőművészet fejlesztése hazánkban. Az összecsapásnál a művészpárt győzött. Elhatározták tehát, hogy tánczolni ugyan nem fognak, de annál több kiállítást rendeznek, s általában felhasználnak minden eszközt-módot arra, hogy hazánkban a képzőművészetet minél népszerűbbé tegyék. E fontos reform óta most rendezi a Szalon első kiállítását, melyet holnap nyit meg a kultuszminiszter. Edfügelé a szalon kiállítása tulajdonképen a visszautasítottak szalonja volt. A fiatalok ugyanis azt vélték, hogy a vaskalaposok odakint a városligetben erőnek erejével elnyomják őket. Lassankint azonban kénytelenek voltak belátni, hogy az öregek szívesen fogadnak körükben mindenkit, kinek ajánlólevele a tudás és talentum. A teljes kibékülés nem késhet soká, de azért a szalon kiállítását nem tartjuk feleslegesnek. Ellenkezőleg, úgy véljük, hogy ennek a kiállításnak igen fontos hivatása van. Most nyílik meg, karácsony táján, mikor minden embernek nyitva az erszénye. Ez a kiállítás nem is akar mást, mint azt, hogy a benne kiállított képeket megvegyék. Kis képek olcsó, áron ez a Szalon kiállításának lényege. És ez igen jól van így, mert ez után a közönség lassacskán mégis csak megszokja azt, hogy képért, szoborért is áldozzon valamit. Akármit mondanak, a mi művészeti életünk rákfenéje az, hogy nincs kontaktus művész és közönség között. Az atelier-látogatás nálunk még nincs divatban, a műcsarnokban kiállított képek — tekintettel a magas árakra — a nagyközönség érdeklődését nem kötik le közvetlenül. A művészet pártolása — mondják — csak gazdagnak való! Erről a tévhitről kell a közönséget lebeszélni, s a művészethez csalogatni. Erre alkalmas a Szalon kiállítása, hol sok az olcsó és jó kép is. Czélszerű és hasznos volna az ilyen kiállításokat állandósítani. A művész is így könnyebben adhatna túl munkáján, s a közönség vételkedve is mindjobban fokozódnék. Két-három hónaponkint a kiállítást fel lehetne frissíteni újabb s újabb képekkel. Itt a fővárosban a Nemzeti Szalon — a Képzőművészeti társulat mellett — mégsem tölt be oly hivatást, mint azt vidéken tenné. Hogy milyenek vidéken a művészi viszonyok, arról nem lehet beszélni. Minthogy ilyen viszonyok egyáltalában nem is léteznek. Ilyeneket Budapest, deczember 15. , Minisztertanács. Tegnap délután minisztertanács volt. A szabadelvűpárt szervezkedése Mezőtúron. Mezőtúr város szabadelvű polgárai erős, tömör párttá készülnek szervezkedni s ebből a czélból f. hó 18-án nagy értekezletre gyűlnek egybe, melyen megválasztják a párt tisztviselőit s melyen ismertetni fogják egyebek között a mai politikai helyzetet is. A gyűlést Ugray Ferencz dr. és Fadgyas Károly hívták egybe. A Tisza-féle javaslat aláírói. Vay Ernő gróf országgyűlési képviselő, Lussinpiccolóból, ahol egészségének helyreállítása czéljából időzik, a szabadelvűpárt elnökségéhez intézett táviratban hozzájárult a Tisza-féle javaslathoz és tántoríthatlan hűségét fejezte ki a szabadelvűpárt iránt. — Ráth Péter orsz. képviselő a Riviéráról Budapestre érkezett és aláírta a Tisza-féle javaslatot. Ezzel a szabadelvüpárt tagjainak aláírásai teljesek lesznek. «» Az obstrukczió ellen. Mint tudósítónk sürgönyzi, Hajdúmegye közgyűlése egyhangúlag elfogadta Csongrád megye átiratát az obstrukczió megszüntetése tárgyában. A főrendiház 1898. évi deczember hó 17-én (szombaton) délután négy órakor ülést tart. Napirendje: 1. Egy kegyelmes királyi leirat újbóli kihirdetése; 2. a gazdasági bizottság jelentésének tárgyalása; 3. az igazoló bizottság jelentésének tárgyalása Batthyány Tivadar gróf és Erdődy Gyula gróf vagyoni képesítésének elismerése, valamint Esterházy István gróf és Esterházy Dániel gróf főrendi tagok vagyoni képesítésének megszűnése tárgyában; 4. jegyzőkönyv hitelesítése. Bizalmatlanság Hieronymynek. Az aradi szabadelvűpárt nagyválasztmánya Hieronymi képviselőnek ez országgyűlési szabadelvűpártból való kilépésével szemben tegnap népes gyűlést tartott. Varjassy Árpád elnök vázolta a súlyos politikai helyzetet. Kötelessége volt — úgymond — összehívni a választmányt, hogy nyilatkozzék a képviselő kilépéséről, mi hogy megtörtént, bizonyítja a hozzáintézett magánlevél. A párt több előkelő tagja indítványt adott be, miszerint mondja ki a pártközgyűlés, hogy az anyapárt politikáját támogatja és hogy Hieronymi kilépése által pártpolitikai irányával ellentétbe jött. Vásárhelyi Béla, Salacz polgármester, Avarffy Ferencz és Takácsy képviselő hozzászólásával az indítványt lelkesen és egyhangúlag elfogadják és ajánlják a holnapi közgyűlésnek. Mandl Vilmos azt inostváelőbb teremteni kellene. S erre alkalmas a Nemzeti Szalon. A nagyobb vidéki városokban kiállításokat kell rendezni s minden kiállítással kapcsolatban sorozatos műtörténeti s művészeti előadásokat, hogy a vidéki közönséget is felrázzák abból az indolencziából, melyben most sínylődik. Hogy azonban erre a nagy feladatra egyáltalában nem alkalmas Hock János, a Szalon alelnöke, azt már több ízben bebizonyította. Ő azzal kezdte apostoli működését, hogy összezúzott tört, mindent — avatatlan, durva kézzel. Telekiabálta az egész országot, hogy most még nincs magyar művészet, majd ő teremt újat nagyszerűt. Ez bizonyára nem a módja annak, hogy a közönség figyelmét felkeltse a művészet iránt. Miért érdeklődjék ő olyan iránt, ami nincs, amire várni kell, míg Hock páter megteremti. Ha ilyen irányban folytatja Hock működését, akkor a képzőművészetnek többet árt, mint amennyit használ. Előbb elő kell készíteni a biztos talajt, erre új épületet emelni, s csak akkor a régi hibákat megsemmisíteni. A Szalonra tényleg nagy hivatás vár; kár volna, ha annak nem felelne meg. Amint végigjárjuk a Nemzeti Szalon új termeit, rögtön tisztában vagyunk, hogy ez a kiállítás igenis, a nagyközönség számára készült. Mint fentebb már említettem, sok benne az olcsó kép, de ezek olcsóságuk mellett jók is. Alig van közöttük egy-kettő, mely valódi művészi becscsel nem bírna. Intim kis kiállítás, mely épen ezzel a közvetlenséggel hat. Alig van száz kép benne, de ezeket azután a jury gondosan válogatta össze. Csakis igy van értelme ily kiállításnak, mely a nagyközönség számára MAGYAR U33A& ia.8. deczember 18.