Magyar Ujság, 1898. december (7. évfolyam, 333-361. szám)

1898-12-16 / 348. szám

, kedve az egyoldalú üzleti szellemen, anyagi ere­jét rendelkezésére bocsátotta a nagy mű létesí­téséhez s el nem hallgathatjuk annak a férfiú­nak a nevét, a kit az eszme kivitelének lehető­sége az első pillanattól kezdve megkapott, a ki szárnyat adott az anyagnak és szellemnek s páratlan lelkesedéssel, mély hazaszeretettel őr­ködött a fölött, hogy a mű méltó legyen min­den tekintetben annak jelentőségéhez. Emich Gusztáv szerényen meghúzódik egy rövid előszó mögött, mely azonban irodalomtörténeti jelentő­séget nyer abban a tömör előadásban, a­mely a mű létrejöttének históriáját tárja elénk s melynek minden sorából kiérzik a lángoló lelke­sedés a tárgy iránt . . . A X. kötet az, a mely koronája a kor­­zakos műnek. A modern Magyarország histó­riáját olvassuk benne, két hivatott tudós és politikus tollából. Azokat az eseményeket, a melyeknek közvetlen tanúi vagyunk, az elfogu­latlan bíráló szemével nézni, az objektív histo­rikus tollával megírni, merész és nagy vállal­kozás. Márki Sándor és Beksics Gusztáv meg­mutatták, hogy ha a vállalkozás nagy és fele­lősségteljes is, de nem múlja felül az emberi képességet. Márki a szabadságharcz történetét írja meg valóban impozáns történeti tudással és pártatlansággal, Beksics Gusztáv pedig az abszolutizmus korszakának adván előbb hű képét, belemarkol az aktuális jelenkorba s az alkotmányos élet harmincz esztendejét — 1897-ig — tárja elénk. Minden sora elárulja, hogy a pártpubliczista teljesen háttérbe szorul s a toll csak a tárgyilagos historikusnak engedelmes­kedik. Az a rész, a melyet Beksics irt, 1. Ferencz József és kora czimét viseli. A jelen kornak írva, az eseményekre mindenütt világositó suga­rakat vet s nagy gondja van arra, hogy az eseményeket összeköttetésbe hozza Magyarország politikai fejlődésének állandóan uralkodó elvei­vel. És ezek a sugarak nemcsak megmagyaráz­zák, de olykor fölötte tanulságossá, sőt a gya­korlati politikára nézve is értékessé teszik az eseményeket. Az ő világos és szabad gondolko­zásának hatása alatt szinte megelevenednek a közelmúlt küzdelmei és vívódása s olykor úgy érzi az ember, mintha átkiáltanának hozzánk. Kg»gxa»goCTm­arT­iMMrmi»cuBwiMMmHHi«i Mcaw«BnoBna«aBMBaMWMMMBa«MgK»gMBadu».,­*.'.e”w«TMg hogy tévedéseinket korrigálják. Beksics a mo­dern intézményeket alkotó legújabb korszaknak a leghívebb tolmácsa, legbuzgóbb harczosa az értelem, a tudás, a meggyőződés erős fegyverei­vel. Talán senki Beksicsen kívül nem volt képes oly kristálytisztaságában felfogni az 1848 esz­mei tartalmát; és az 1848-ik évben a magyar állami és társadalmi rendben megindított evo­­luczió czéljai felől a tisztult felfogásnak arra a magaslatára Beksicsen kívül valóban nagyon kevesen emelkedtek. És Beksisének megadatott ehhez a szó, a toll hatalma, melynek­­segélyével ép oly fényesen ki is tudja fejezni azt, a mit lelkében felfogott. Beksics könyve egy előszó után három részre szakad. Az első az önkényuralom kora, mely a levert Magyarország politikai paczifiká­­lását s a Bach-féle birodalmi rendszer egész belső és külső történetét adja. Ez a rész az anyag újsága s földolgozásának eredetisége által tűnik ki. A második a provizórium és kiegyezés előzményeinek kora (1860—1866). A harmadik az utolsó 30 év, vagyis az újjászületett alkot­mányosság kora az 1896. évi nemzeti jubileumig. Az utolsó 30 alkotmányos évnek inkább belső történetét írta meg Beksics. Igen érdekes részét képezik Lónyay Menyhért miniszterelnök­ségének s a fúziónak története, nemkülönben a véderővita, a Janszky-ügy és az egyházpolitikai küzdelem. Az egész könyv a millenniumi ese­mények leírásával végződik, nevezetesen pedig ő Felsége 1896. junius 8-diki beszédével, mely az újjászületett Magyarország politikai sikereinek csúcspontját jelzi. Az utolsó harmincz év, épen most kapóra jött aktuális politikai tanulmány, melyből az Ausztriához való viszonyaink alapjai tüzetesen és kimerítően vannak tárgyalva és a jövendő nemzeti politika czéljai és irányai kijelölve. A mostani ellenzéki törekvések káros voltára nézve számos intő példát találhatunk ebben a könyvben. Ez a kötet is egész halmazát képezi erre a tárgyalt korszakra vonatkozólag a képes ábrá­zolatoknak és igazi csarnoka a szereplők arcz­­képeinek. Több mint negyven igen érdekes mű­­­melléklet és kétszáz szövegkép, jeles művészek által előállítva, díszíti a kötetet.­ ­ „MAGYAR ÚJSÁG“ TÁRCZÁJA. A Nemzeti Szalon. — A Magyar Újság eredeti tárczája. — Már a tavaszszal vészes forrongás mutat­kozott a fiatal festők körében. Vészes gond bo­rította homlokukat s nehéz szívvel jártak-keltek. Sehogysem voltak megelégedve az állapotokkal. Az állapotokkal, melyek a­ hazában általános­ságban s körükben, a Nemzeti Szalon­ban kü­lönösen uralkodtak. Itt-ott hangzott panasz, elégedetlenség, mely mind hangosabb lett. Végre pártokra szakadtak a piktorok s nyíltan léptek fel egymás ellen. A szakadásra súlyos ok volt. Az egyik párt ugyanis makacsul ragaszkodott ahhoz, hogy a Nemzeti Szalonban­­ tánczoljanak is; a másik ellenezte ezt s kije­lentette, hogy a Nemzeti Szalon kizárólagos hivatása: a képzőművészet fejlesztése hazánkban. Az összecsapásnál a művész­párt győzött. El­határozták tehát, hogy tánczolni ugyan nem fog­nak, de annál több kiállítást rendeznek, s álta­lában felhasználnak minden eszközt-módot arra, hogy hazánkban a képzőművészetet minél nép­szerűbbé tegyék. E fontos reform óta most ren­dezi a Szalon első kiállítását, melyet holnap nyit meg a kultuszminiszter. Edfügelé a szalon kiállítása tulajdonképen a visszautasítottak szalonja volt. A fiatalok ugyanis azt vélték, hogy a vaskalaposok odakint a városligetben erőnek­ erejével elnyomják őket. Lassankint azonban kénytelenek voltak belátni, hogy az öregek szívesen fogadnak körükben min­denkit, kinek ajánlólevele a tudás és talentum. A teljes kibékülés nem késhet soká, de azért a szalon kiállítását nem tartjuk feleslegesnek. El­lenkezőleg, úgy véljük, hogy ennek a kiállí­tásnak igen fontos hivatása van. Most nyílik meg, karácsony táján, mikor minden embernek nyitva az erszénye. Ez a kiállítás nem is akar mást, mint azt, hogy a benne kiállított képeket megvegyék. Kis képek olcsó, áron ez a Szalon kiállításának lényege. És ez igen jól van így, mert ez után a közön­ség lassacskán még­is csak megszokja azt, hogy képért, szoborért is áldozzon valamit. Akármit mondanak, a mi művészeti életünk rákfenéje az, hogy nincs kontaktus művész és közönség között. Az atelier-látogatás nálunk még nincs divatban, a műcsarnokban kiállított képek — tekintettel a magas árakra — a nagy­közönség érdeklődé­sét nem kötik le közvetlenül. A művészet pár­tolása — mondják — csak gazdagnak való! Erről a tévhitről kell a közönséget lebeszélni, s a művészethez csalogatni. Erre alkalmas a Szalon kiállítása, hol sok az olcsó és jó kép is. Czélszerű és hasznos volna az ilyen kiállításokat állandósítani. A művész is így könnyebben ad­hatna túl munkáján, s a közönség vételkedve is mindjobban fokozódnék. Két-három hónaponkint a kiállítást fel lehetne frissíteni újabb s újabb képekkel. Itt a fővárosban a Nemzeti Szalon — a Képzőművészeti társulat mellett — mégsem tölt be oly hivatást, mint azt vidéken tenné. Hogy milyenek vidéken a művészi viszonyok, arról nem lehet beszélni. Minthogy ilyen viszo­nyok egyáltalában nem is léteznek. Ilyeneket Budapest, deczember 15. , Minisztertanács. Tegnap délután miniszter­tanács volt.­­ A szabadelvű­párt szervezkedése Mező­túron. Mezőtúr város szabadelvű polgárai erős, tömör párttá készülnek szervezkedni s ebből a czélból f. hó 18-án nagy értekezletre gyűlnek egybe, melyen megválasztják a párt tisztviselőit s melyen ismertetni fogják egyebek között a mai politikai helyzetet is. A gyűlést Ugray Ferencz dr. és Fadgyas Károly hívták egybe.­­ A Tisza-féle javaslat aláírói. Vay Ernő gróf országgyűlési képviselő, Lussinpiccolóból, a­hol egészségének helyreállítása czéljából időzik, a szabadelvűpárt elnökségéhez intézett táviratban hozzájárult a Tisza-féle javaslathoz és tántoríthat­­lan hűségét fejezte ki a szabadelvűpárt iránt. — Ráth Péter orsz. képviselő a Riviéráról Buda­pestre érkezett és aláírta a Tisza-féle javaslatot. Ezzel a szabadelvüpárt tagjainak aláírásai teljesek lesznek. «» Az obstrukczió ellen. Mint tudósí­tónk sürgönyzi, Hajdúmegye közgyűlése egy­hangúlag elfogadta Csongrád megye átiratát az obstrukczió megszüntetése tárgyában.­­ A főrendiház 1898. évi deczember hó 17-én (szombaton) délután négy órakor ülést tart. Napirendje: 1. Egy kegyelmes királyi leirat újbóli kihirdetése; 2. a gazdasági bizottság jelentésének tárgyalása; 3. az igazoló bizottság jelentésének tárgyalása Batthyány Tivadar gróf és Erdődy Gyula gróf vagyoni képesítésének elismerése, valamint Esterházy István gróf és Esterházy Dániel gróf főrendi tagok vagyoni képesítésének megszűnése tárgyában; 4. jegyzőkönyv hitelesítése.­­ Bizalmatlanság Hieronymynek. Az aradi szabadelvűpárt nagyválasztmánya Hieronymi képvise­lőnek ez országgyűlési szabadelvűpártból való ki­lépésével szemben tegnap népes gyűlést tartott. Varjassy Árpád elnök vázolta a súlyos politikai helyzetet. Kötelessége volt — úgymond — össze­hívni a választmányt, hogy nyilatkozzék a kép­­viselő kilépéséről, mi hogy megtörtént, bizonyítja a hozzáintézett magánlevél. A párt több előkelő tagja indítványt adott be, miszerint mondja ki a pártközgyűlés, hogy az anyapárt politikáját tá­mogatja és hogy Hieronymi kilépése által párt­­politikai irányával ellentétbe jött. Vásárhelyi Béla, Salacz polgármester, Avarffy Ferencz és Takácsy képviselő hozzászólásával az indítványt lelkesen és egyhangúlag elfogadják és ajánl­ják a holnapi közgyűlésnek. Mandl Vilmos azt inostvá­előbb teremteni kellene. S erre alkalmas a Nemzeti Szalon. A nagyobb vidéki városokban kiállításokat kell rendezni s minden kiállítással kapcsolatban sorozatos műtörténeti s művé­szeti előadásokat, hogy a vidéki közönsé­get is felrázzák abból az indolencziából, mely­ben most sínylődik. Hogy azonban erre a nagy feladatra egyáltalában nem alkalmas Hock János, a Szalon alelnöke, azt már több ízben bebizonyította. Ő azzal kezdte apostoli működését, hogy összezúzott tört, mindent — avatatlan, durva kézzel. Telekiabálta az egész országot, hogy most még nincs magyar művé­szet, majd ő teremt újat nagyszerűt. Ez bizo­nyára nem a módja annak, hogy a közönség figyelmét felkeltse a művészet iránt. Miért ér­deklődjék ő olyan iránt, a­mi nincs, a­mire várni kell, míg Hock páter megteremti. Ha ilyen irányban folytatja Hock működését, akkor a képzőművészetnek többet árt, mint a­mennyit használ. Előbb elő kell készíteni a biztos talajt, erre új épületet emelni, s csak akkor a régi hibákat megsemmisíteni. A Szalonra tényleg nagy hivatás vár; kár volna, ha annak nem felelne meg. A­mint végigjárjuk a Nemzeti Szalon új termeit, rögtön tisztában vagyunk, hogy ez a kiállítás igenis, a nagyközönség számára készült. Mint fentebb már említettem, sok benne az olcsó kép, de ezek olcsóságuk mellett jók is. Alig van közöttük egy-kettő, mely valódi mű­vészi becscsel nem bírna. Intim kis kiállítás, mely épen ezzel a közvetlenséggel hat. Alig van száz kép benne, de ezeket azután a jury gon­dosan válogatta össze. Csakis igy van értelme ily kiállításnak, mely a nagyközönség számára MAGYAR U33A& ia­.­8. deczember 18.

Next