Magyar Vadász, 1949 (2. évfolyam, 1-24. szám)
1949-05-20 / 10. szám
. A FIATAL BORZOK már négyhetes korukban a lakás kijáratáig is elmerészkednek. Egy év alatt elérik teljes fejlettségüket, de csak másféléves korukban ivarérettek. Élettartalmuk: mintegy 15 esztendő. A fiatal borz fogságban könnyen megszelídül és tisztasága következtében kellemes szobatárs. A fogságba esett öreg borz mindig mogorva, megbízhatatlan és harapós marad. A borz étlapja eléggé változatos. Sok növényi és sok állati eredetű táplálékokból áll. Kiássa a földből a gyökereket, megeszi a különféle bogyós terméseket, a gyümölcsöt, a szilvát különösen szereti, ősszel kijár az élő kukoricára és ha van a közelben a szőlőre is. Az állatok közül legkedveltebb csemegéje a giliszta és a földben élő méhek, darazsak mézes vagy lárvás lépje. Ezeket ha rájuk bukkan, kiássa a földből és felfalja, miközben egykedvűen tűri a méhszúrásokat, mert vastag bőrén és vastag szalonnáján keresztül nem érzi meg a méhek csípését. Csiga és rovar vagy rovar álca, gyík, vagy kígyó, legyen az akár mérges vipera, földön fészkelő madár, vagy azok tojása, egér, vagy pocok, alkalomadtán valamilyen dög csak fokozzák étlapjának változatosságát. Kárt csak az élő kukoricában és szőlőben tesz és tehet, ha van ilyen tanyájának követében. Régi vadászmese a kukoricát fuvarozó borz, amikor az egyik hátára fekszik és lábaival szorongatja a kukorica csöveket a másik pedig farkánál fogva megragadja és így fuvarozza haza az élelmet. Ha ez igaz volna szegény borznak nemcsak a szőre kopna le a hátáról, de a bőre is véresre dörzsölődne. Angliában más mese járja. Ott a borznak évente egyegy lyuk támad a farkán, csak az a baj, hogy egy öreg borznak rövid volna a farka a sok lyukhoz. Azt is állítják, hogy a borz lábai egyik oldalukon rövidebbek mint a másik oldalon, akzért, hogy biztosan haladhasson vízszintes irányban a meredek lejtők oldalán. De vájjon mit csinál szegény feje hazatéréskor? Legurul a lejtőről vagy háttal megy hazafelé? Ha már a meséknél tartunk említsük meg azt is, hogy a kártyásoknak szerencsét hoz a borz foga. Szárított nyelvének hegye kitűnő talizmán minden baj ellen. A borzbőrből készült első gyerekcipő megvédi a gyereket a betegségtől. Vére jó lepra ellen. Zsírja gyógyítja a torokbajt és a reumát. Aki nem hiszi, az próbálja meg. Én nem hiszem, s iti, meg sem próbálom. SOMOGYBAN HALLOTTAM, hogy kétféle borz van: a borzdisznó és a borzkutya. Az egyik disznó orra a másik kutya orra. A borzdisznó húsa kitűnő. De aki mesélte, annak mindegyik borz disznó volt, mert mind megette. El is hiszem, hogy jóízű, még azt is, hogy zsírja a lúdzsíréhoz hasonló. Ha nem így volna 1946-ban nem lehetett volna borjúhúsként eladni a miskolci piacon. Ennek elkobzott húsából a kifőzött csontok hozzám kerültek meghatározás végett, innen tudom. Zsírját a vadőrök mint bakancszsírt nagyra becsülik. Bundájával a biblikus korban a frigyszekrényt vonták be, ma szőréből kitűnő borotva ecsetet készítenek. Gereznája prémkészítésre a ritkás szőrzete miatt nem alkalmas. A borz elterjedése igen MAGYAR VADÁSZ nagy. Európában majdnem mindenütt otthonos csak Skandinávia északi részein és Szardínia szigetén nem él. Elterjedése kelet felé elnyúlik kelet Szibériáig. Ognev csak Oroszország területéről 10 különféle borzot ismer, amelyek mind szoros rokonságban vannak a mi borzunkkal. Hazai borzunk esetleges változatait, kevés múzeumi anyag híjján még nem ismerjük. A borz nyoma igen jellegzetes, felismerhető széles talpáról és hatalmas karmairól. A nyom majdnem gyufaskatulya nagyságú. Egyik helyen feltűnő lábanyomát találjuk meg, másik helyen munkájának nyomait, tenyérnyi földtúrásait, gyepforgatásait láthatjuk; mindegyik kétségtelen bizonyítéka jelenlétének. Vadászata kotorékebekkel (foxterrier, tacskó) vagy lesen történik. Erdei cserkészeteken is sokszor belebotlunk. A kegyetlen csapda használatát kerüljük; ha el akarjuk ejteni, lőjjük meg becsülettel. Alapjában véve kíméletet érdemlő, erdészeti szempontból rendkívül hasznos állat. A vadásznak csak a fácánosban tehet kárt, ott is csak a költés idején. „FELEJTHETETLEN PILLANAT“ (A Magyar Vadász pályázatára érkezett) Kora ifjúságunktól kezdve szerettem a falut, az erdeit, a mezőket, a hegyekek Szeretem a mapsütést, a szabadságot. Molnár bácsi olztotta belém ezeket az érzéseket, aki vadőr volt egy mátraaljai kis falucskában. Molnár bácsinak mindig puska volt a vállán, tarisznya az oldalán, s együtt barangoltunk az erdőben, a réten, a hegyeik között és így lettünk jóbartok. Molnár bácsi vezetett be a vadászat rejtelmes világába, is. Egy szép napon beállított hozzám és sovány, barázdás arcán mosoly ült: —• Azért jöttem, hogy egy kis örömet okozzak, mert hoztam ám valamit főzikét, kis gidát! — Hol a gida? — Az istállóban, szalmára fektettem. Rohantam az istállóba s valóban ott feküdt a kis gida, sajnos, ketté tört mellső ballábszárral, melyhez egy akácvessző volt erősítve, tarkavászon kötéssel leszorítva. Csakhamar odasereglett a ház egész népe és a kérdések özönére kellett Molnár bácsinak válaszolnia. Megtudtuk, hogy akácos dombok egyik völgyéből c'zsírást hallott Molnár bácsi. A hang irányába vette útját, így talált rá az anyasutára s az előtte heverő kis gidára. A suta megugrott, a kis gida — bár nehezen — talpraállt, de csak három lábon bicegett s így könnyen megfogható vett. No, majd én meggyógyítom s már vittem is a kis gidát és útközben „Csöpi“-nek neveztem el. Néhány hét múlva talpraállít. Piros szalagon csilingelő csengőt kapott a nyakába s ott sétálgatott közöttünk, élvezve jó egészségben boldog ifjúságát, mindannyiunk legnagyobb örömére. Harmadik eszendeje volt már nálunk, amikor ettünk, hívogattuk, de Csöpi csak állt, mereven, mozdulatlanul és farkas szemet nézett velünk. Nagybátyám feléje indult, de alig tett két lépést, olyasvalami történt, ami nagy csalódást és igen keserves bánatot okozott mindannyiunknak. Csöpike hirtelen nekiiramodott, átugrotta az udvarkerítést és elvágtatott. Mintha fekete gyász ülte volna meg nálunk a lelkeket. Csöpi, Csöpi, hová lettél, mit míveltél... Ötödik nap hajnalán a kertre nyíló ablakom alatt csak megszólalt Csöpi csilingelő csengője. Azt hittem, hogy álmodom, de ott állt, tekintetét rám szögezte, majd elkezdett ugrándozni, mintha ő is örülne a viszontlátásnak... Azon tanakodtunk ezután, mit kell tennünk, nehogy Csöpi hűtlensége megszínét küedjék. A vége az lett, jaj, alig merem kimondani , hogy ne fosszuk meg Csöpit boldogságától és engedjük szabadon. Levettük nyakából a piros szalagos csilingelő csengőt, búcsúztunk tőle, mindenki megölelte, megsimogatta, majd Molnár bácsi az istállóból kihozott egy ostort és úgy végigvágott rajta, hogy csak úgy porzott a szőre. Csöpi erre mint a szélvész eliramodott. Később hallottuk, hogy a falu szélén itt is látták, ott is látták. Friss nyomát azonban nem találtuk soha. Eltűnt, világgá ment. Egy év múlva már csak hébe-hóba beszélgettünk róla. A következő évben Molnár bácsival, vállravetett puskával, ballagtam az asszonyteknős cserjésben. Puskám golyóra volt töltve. Nesztelenül haladtunk a pázsitos füvön. Egyszer hirtelen megránt Molnár bácsi. Egy őz! Emelem a puskámat, de egy különös sugallattekintetemet a lábára irányította s látom, hogy mellső ballábszára egy helyen gömbszerűen ki van dudorodva... Csak úgy, valahogy magáitól kiszaladt a számon: Csöpi" Az őz megijedt, ugrott egyet, de máris megfordult és szembenézett velem. — Csöpi! A hangra néhány lépést tett felém, feléje nyúltam, de Csöpi megfordult, szökdécselt, majd ismét megállt- Aztán a sűrűbe ugrott és nem láttam többé. Féltette egyetlen kincsét, a Szabadságát! Würtzler Béla budapesti Ganz, Természetbarátok Vt. vadászmestere 9 MAGYAR VADÁSZ IŐISMERET írta: CUMPF JÁNOS demokrácia, a szabadság, a föld és gyárak mellett, a nép kezébe adta a fegyvert is. Azt a fegyvert, amellyel munkáját, boldogságát és békéjét minden és mindenki ellen meg tudja védeni és,azt is, amellyel a műhelyek, föld és irodák dolgozója most már tényleg az ő hazája földjén az erdőt, mezőt, vadvizeket kereső és szerető ember egyszerű lelkületével hódolhat a legszebb sportnak , a vadászatnak. Bár rendkívül nagy bennem a kísértés, hogy mindenek előtt elmondjam, mit képzelek én el „Vadász és vadászat“ cím alatt, ezt mégis háttérbe szorítom, mert egyrészt bizonyára sort kerítünk még rá, hisz a mi demokráciánk pompásan fejlődő, nagyszerű vadászatáról van szó, másrészt pedig ildomosabb iszmeretségünk elején a vadászatot is a legeljén kezdeni, vagyis a lő technika alapfogalmainál, a fegyver és lőszer elméleténél, a lőismeretnél, egyszóval mindazon tudományoknál, melyek nélkül lehet ugyan valaki talán jó lövő, de semmiesetre sem képzett, nagy egyéni kultúrájú — igaz vadász. Nem szándékom, hogy én vadásztársaimat az elvont lő- és fegyvertudományok útvesztőjébe vigyem. —Sőt még annyira sem vetemedek, hogy már képzett, kitűnő vadászainknak újat akarják mondani, vagy irányt mutatni, hanem meg fogom az én dolgozó testvérem, az én kezdő vadásztársam kezét és élvezetem oda, ahol választ kap arra a kérdésre: mi történik a lőfegyverben a ravasz elnyomásának pillanatától azon időpontig, amíg a sörétraj (lövedék) a cső torkolatát el nem hagyja? Milyen munkát végez a sörétraj (lövedék), amíg a célhoz nem ér? Mi a sörétraj munkájának eredménye, amikor a célban felcsapódik? Mit várhat attól? Mit kell tennie, hogy vadászatában eredményes, környezetére vadászás közben biztonságos legyen? És melyek azok a lőtechnikai alapfogalmak, amelyek ismeretében nemcsak mester lesz technikai sportjának eszközeiben, hanem egyrészt figyelemmel tudja kísérni a lövés kifejlődését, másrészt pedig alkalmasak arra, hogy mondanivalóimon túlmenően, figyelmét a mindig érdekes szakirodalom felé tereljem. A céltudatosan elért és állandósított jó eredményekhez, tehát nemcsak a fövészet és vadászás okszerű gyakorlása szükséges, hanem azon alapfogalmak ismerete is, amelyek a matematika és mechanika törvényei szerint tudományosan foglalkoznak a lövés kifejlődésével, egyszóval a ballisztikával, amely alapvetően két részre oszlik, ú. m.: belső és külső ballisztikára. Belső ballisztika Amikor az ütőszeg felcsapódik a csappantyúfenékre, elrobbantja az abba bepréselt, ütésre érzékeny gyúélegyet. A robbanás következtében keletkezett szúróláng a lőporszemek között előre rohanva, azokat heves égésre kényszeríti, úgyhogy a lőpor szilárd halmazállapotát (a cseppfolyást átugorva) hirtelen gázneművé változtatva, térfogatát a másodperc törtrésze alatt (0.002“) eredeti állapotának több ezerszeresére növeli. Ez a nagyméretű, rendkívül rövid idő alatt keletkezett térfogatváltoztatás igen nagy feszítőerővel rendelkezik és úgy a töltényhüvely falára, mint a lövedékfenékre, valamint csőfalra és zárószerkezetre erős nyomást gyakorol, amit „gáznyomás“nak nevezünk. A gáznyomás a sörétrajt (lövedéket) arra kényszeríti, hogy a hüvelyből eredeti helyét elhagyva, a csőbe préselődjék és abban ne csak leküzdje a cső belső súrlódó ellenállását, hanem előrehaladásának gyorsaságát állandóan növelve, a cső torkolatán kilépjen. A sörétrajnak ezt az előremozgását „sebességinek, azt a gyorsaságot, amellyel a cső torkolatát elhagyja, „torkolati sebesség‘‘-nek, az ott még meglévő gáznyomást pedig „torkolati nyomás“nak hívjuk. Amikor a sörétraj a csövet elhagyja, felszabadul a cső belsős súrlódó ellenállása alól és a még mindig erősfeszültség alatt álló égési gázokból egy utolsó lökést kap, amelyet azzal nyugtáz, hogy sebességét néhány méterrel növeli. Az ezután felszabaduló gázok lökésszerűen találkozva a levegővel, előidézik a fegyver dörrenését, vagyis a „torkolati hangjot, mely a még meglévő gázok menynyiségétől függően annál kellemetlenebb, minél rövidebb a lőfegyver csöve. A „torkolati láng“-ot is akkor tapasztaljuk, amikor a lövedék elhagyja a csövet. Ennek a lángnak kétféle jellemzője van: a „csőből jövő“ és a „cső előtti" keletkező láng. Az előbbi, amely pirosan izzó — még el nem égett, vagyis még égés alatt lévő lőporszemcséktől keletkezik és azt jelzi, jól van-e összehangolva a cső hossza a lőpor jellegével, míg az utóbbi a cső torkolatától egy bizonyos távolságra keletkezik — vakítóan éles fényű — és tulajdonképpen gázrobbanás, amely a nem tökéletesen oxidált gázok és a levegő oxigénjének hirtelen egyesüléséből ered. Amint elől már mondották, a gáznyomás a fegyver zárószerkezetére is hat, amit a vadász „rúgás" formájában érez. — Itt is kétfélét kell megkülönböztetni: a rúgás sebességét és a rúgás energiáját. A vadász inkább a rúgás sebességét érzi a hirtelen visszaugró fegyver kemény ütése következtében, mint annak kilogramban kifejezhető erejét, vagyis energiaját. Mindkettő kiszámítására nemzetközileg egyazon formidét használják. Elfogadható szabály azonban a vadász részére, hogy minél nehezebb a sörétraj, minél rövidebb fegyverének csöve, minél könnyebb puskájának a súlya és végül minél nagyobb a lövedék torkolati sebessége, annál keményebb ütést fog érezni vállában. Külső ballisztika Minél nagyobb sebességggel hagyja el a sörétraj (lövedék) a cső torkolatát, annál nagyobb távolságra fog repülni és röppályája annál laposabb lesz. (Röppályának nevezzük azt az utat, amelyet a sörétraj, vagy lövedék a cső torkolatától a célban, vagy földön való felcsapódásáig megtesz.) A röppálya ívelésének kialakulásában azonban nemcsak a sebesség, hanem a „levegő ellenállása a „föld vonzóereje”, a „lövedék súlya“, „ebnagysága“ és „keresztmetszeti megterhelése“ is igen komoly szerepet játszik, amit sorra következő írásaink jól tájékoztató módon, a kellő részletességgel fognak tárgyalni. Ezekből már látni fogjuk, hogy amíg a föld vonzóereje állandó, tehát nem változó hatással bír, minden egyes, bármilyen alakú és méretű lövedékre, addig a levegő ellenállását pl. a nagy keresztmetszeti megterheléssel és hegyesen végződő lövedékek sokkal könnyebben győzik le, mint a tompa végű, vagy gömbalaknak, mint ahogy a sörét, raj is sokkal könnyebben FÉNYKÉPPÁLYÁZATUNKRA ÉRKEZETT Ő ES AZ ÁRNYÉKA... Beküldte: Hapák József a debreceni V. T. tagja