Magyar Világ, 1906 (1. évfolyam, 1-42. szám)
1906-12-23 / 41. szám
Magyar Világ m IRODALOM ÉS MŰVÉSZET m 1L - ■ .. . — á Róza. (Jakab Ödön verskötete.) Jakab Ödön, a komolyszavú, mély érzésű és nemes hevületű jeles költő, új verseskönyvvel jelent meg a magyar könyvpiaczon s ez a könyv egyike a legművészibb, legértékesebb, de egyúttal legszomorúbb alkotásoknak. A könyv Rózáról szól, az elhunyt hitvesről, a legfinomabb lelkű, legérzőbb szívű nemes úri asszonyról, aki édes hajadonkorában már felgyújtotta lelkének fényével a Jakab Ödön költői zsenijét s akinek lábai elé boldog asszonykorában már a költészetnek gyönyörű vérpiros rózsáit szórta a rajongó költő-férj. Jakab Ödön poézise repkényként futotta körül mindig azt a klasszikus szépségű asszonyi alakot, akit a hitveséből maga teremtett magának a legtökéletesebb eszményi nő mintájára. Nagyon jó, nagyon finom lelkű s az urát mindenekfelett megértő asszony lehetett a költő Rózája. A magyar költői irodalom a révén sok gyönyörű költeménnyel lett gazdagabb s mint ahogy ma áldó kegyelettel fordul az emlékezés Csokonai Lillája felé, úgy fog a késői nemzedék hálásan emlékezni a Jakab Ödön Rózájára is, aki költő-férje által maga a rózsákat hintő Thüringiai Erzsébet. A Jakab Ödön Róza-cziklusa ezúttal egy egész vaskos kötettel lett gazdagabb. Megrendítő, tragikus alkalom fakasztotta ez apró énekeket. A halál vízéből fakadtak a panaszos hangú sötét források, amelyekből dagadozva zuhog, harsog, tör előre a vergődő szív fájdalma. Róza meghalt. Éjbe omlott egy egész világ, amelyben boldogan szárnyalt, csapongott az ihletett költői lélek. Ezt a szörnyű tragikumot, az élet rettenetes végét, az emberi sors legkérlelhetlenebb végzetét sírja jajgató dalokba a költő. A hangja egy-egy sikoltás, egy-egy halk sóhaj, egy-egy békétlen kifakadás; olyan mindenik dala, mint sötét, vészterhes éjszakában azok a robajjal járó, vagy hirtelen elmúló villámrobbanások, amelyek szelíd kék sugárzó fénnyel festik meg az ég határát. Jakab Ödön valamennyi ismert poétái jelessége nemesen kristalizálódva található fel e gyönyörű bús verseskönyvben, amely pirosbarna bőrkötésben, a költő elhunyt hitvesének arczképével és Neogrády finom illusztráczióival, igen szép kiállításban jelent meg a Franklin-Társulat kiadásában. Ára 3 korona. Nagyon melegen ajánljuk olvasóink figyelmébe. P. J. Petőfi-Társaság. A Petőfi-Társaság legutóbbi fölolvasó ülésén Vértesy Gyula, a kiváló novellista, kit lapunk olvasói is ösmernek sok szép munkája után, tartotta székfoglalóját. «Későn» czímű poétikus elbeszélését olvasta föl, melyben egy modern ember szerelmét rajzolja az ő kedves, lírikus, meleg színeivel. A pompás elbeszélést zajos tapsokkal fogadta a közönség. Koroda Pál az új történeti drámáról tartott igen érdekes fölolvasást. Zempléni Árpád «Turáni dalok» czímmel két szép költeményét olvasta föl, egyikben a rogulok pusztulását siratja, másikban a szabadságharcz legendás hősét, Bem apót ünnepli. Ugyancsak ő adta elő a távol levő szerző helyett Lampérth Géza «Diplomás lányok» czímű költeményét is, mely kedves humorával és a modern életbe vágó tárgyával nagy hatással volt a közönségre. Mind a két poétát zajos tapsok honorálták. A felolvasást követő zárt ülésen a társaság elhatározta, hogy vagyonának kezelését a magyar földhitelintézetre bízza. Ugyanitt jelentette be az elnök, hogy a társaság szeretett és becsült nagyérdemű főtitkára, Szana Tamás lemondott ezen tisztségéről s vele együtt Jakab Ödön is letette titkári tisztségét. Az így megüresedett tisztségeket a társaság deczember 28-iki közgyűlésén tölti be, amikor Szana Tamást tiszteletbeli tagjává választja. Ugyanekkor lesznek a tagválasztások is. A két üres helyre öt kandidátus van: Ferenczy Ferencz, Tömörkény István, Sajó Sándor, Sas Ede és Zboray Aladár. Irodalmi est Fehérvárott. Egyik legfiatalabb és legtevékenyebb vidéki kulturális egyesületünk, a Fehérmegyei Irodalmi és Közművelődési Egyesület fényesen sikerült, magas irodalmi és művészi színvonalon álló estét rendezett a legközelebbi napokban, az ősi koronázó városban, Székesfehérvárott. Fővárosi előkelő írók és helybeli kiválóságok szolgáltatták a műsort. Budapestről Berczik Árpád, a koszorús vígjátékíró, Várady Antal kitűnő költőnk és Lampérth Géza, lapunk főmunkatársa vettek részt az estélyen, kiket Szűts Jenő alispán és Havranek polgármester fogadott az állomáson, ott időzésük alatt pedig Zalay Mihály, a cziszterczi rendház igazgatója látott vendégül a rend régi hagyományos vendégszeretetével. Az estélyen Bérczik Árpád «Én magyar népem« czímmel izzó fajszeretettől áthatott fölolvasást tartott a magyar népről, annak megbecsülendő erényeiről és nemes tulajdonságairól. A fényes közönség valósággal ünnepelte a kitűnő írót. Várnai Antal néhány szép költeményének művészi elmondásával és a fehérvári színészet múltjából tartott rendkívül érdekes szabad előadásával bilincselte le a hallgatók figyelmét. Lampérth Géza a «Diplomás lányok» és más újabb költeményeit adta elő a közönség folyton fölhangzó lelkes tapsai között. Havas Gáborné művészi zongorajátéka és Tomm Béla gyönyörű hegedűjátéka (Schwarzbach Flóra zongorakíséretével) méltóképen egészítette ki a pompás programmot. Az agilis egyesület, melynek élén egy lelkes magyar úrasszony, Békássy Elemérné áll s a titkár, Nagy Vincze, legközelebb a Petőfiház alapja javára rendez hangversenyt. Acsády Ignácz. A magyar történetírás nagyérdemű munkása, Acsády Ignácz, hosszas szenvedés után meghalt a héten, súlyos veszteségére történetirodalmunknak, mely még sok becses alkotást várhatott az ő szorgalmas és avatott tollából. Acsády Nagy-Károlyban született 1845-ben, Debreczenben tanult s ott szívta magába a magyar história szeretetét. Pályáját mint hírlapíró kezdte a régi Pesti Naplónál 24 éves korában. Nagy publiczisztikai munkásságot fejtett ki, a regényírással is megpróbálkozott (Fridényi bankja, Pénzházasság) de csak akkor találta meg igazi sikereinek terét, mikor a történeti tanulmányokra adta magát. Az Országos Levéltár gazdag anyagában kezdett kutatni s a becses anyagot művészi formába öntve, egymás után jelentek meg művei: «Magyarország Budavár visszafoglalása korában», majd Széchy Mária életrajza, azután gazdaságtörténelmi tanulmányai «Magyarország népessége a pragmatika sanctio korában» czimű nagyobb műve. Legnagyobb munkája: «A magyar birodalom története» két kötetben s legutolsó műve, mely csak a nyár folyamán jelent meg «A magyar jobbágyság története». Delila. A Nemzeti Színház legutóbb ismét új író művét mutatta be. Barabás János 3 felvonásos drámáját, mely a bibliai Sámson és Delila ismert történetét tárgyalja, meglehetősen zavaros és terjengő mese keretében. A darab egészben véve bizony gyenge és kezdetleges alkotás, nem egy jelenete azonban az új szerző erős drámai érzékére és jellemzőképességére enged következtetést. Ódon, bibliai zamatú nyelvében is sok a szín és erő. Ezeket a jó tulajdonságokat méltányolta is a közönség és barátságos indulattal fogadta Barabás darabját, melynek főszerepeit Jászai, Hegyessy Mari, Alszegi Irma, Szacsvay, Gál és Gyenes játszották. A legjobb drámának. A Magyar Tudományos Akadémia legutóbbi ülésén Heinrich Gusztáv főtitkár bejelentette, hogy özvegy Vojnics Tivadarné húszezer koronát hagyományozott az Akadémiának oly czélból, hogy annak kamataival minden esztendőben a legjobb magyar drámát jutalmazza az Akadémia. A díj a jövő esztendőben lesz első ízben esedékes s az Akadémia az évi drámatermés megfigyelésével Heinrich Gusztáv főtitkárt, Ferenczy Zoltán és Négyesy László levelező tagokat bízta meg. Helikon: A taps történetéből. A taps nem mindenütt szolgál a tetszés nyilvánítására. Livingstone, a híres utazó beszéli, hogy afrikai utazása alkalmával az őt kísérő alpalupal törzsbeli néger asszonyok elénekelgettek szürkülettől éjfélig is s az ének mellé fáradhatatlanul tapsoltak. A taps egyébiránt a kultúra alacsony fokán álló sok népnél szolgál az ének ütemének jelzésére. Ezt Európában is akárhányszor láthatni a magukat czirkuszokban mutogató vad néptörzsek előadásaiban; rendkívül érdekes azonban némelyiknek a — mondhatni — tapsbeszéde, így például a czipeták minden kérdésére tapssal felelnek. Ha valaki azt kérdi egy czipeta embertől, jó irányban halad-e , a felelet egy tapsból áll; ha hívják, kétszer tapsol annak a jeléül, hogy azonnal lő. A délafrikai Cimuna község lakói egyformán tapsolnak, akár bocsánatot kérnek, akár köszöntik az idegent s ember legyen, aki a taps különböző nüánszaiból kitalálja annak az értelmét. Lombroso szerint az ősember is használta a tapsot épen úgy, mint ma a vad néptörzsek, beszéd helyett a dicséret, a gáncs, a harag, a köszöntés kifejezésére is ilyenformán meg lehet az összefüggést találni a kulturnépek és a vadak tapsa közt, mert hiszen a színházban fölhangzó taps is a kitüntetés, a dicséret jele. 333