Magyar Zene, 2006 (44. évfolyam, 1-4. szám)
2006 / 3. szám - TANULMÁNY - Hovánszki Mária: "Csokonai-dallamok" és forrásaik [I. rész]
HOVÁNSZKI MÁRIA: „Csokonai-dallamok" és forrásaik (MNT) köteteiben összehasonlító történeti forrásként is megtalálható. Ahol tehát lehetséges volt, ott az MNT-ben, illetve a Kodály-Rendben és a Népzenei Típusrendben található dallamok számát és a hozzájuk kapcsolódó szövegkezdeteket is megadtuk. Természetesen ezek nem mindig szűkebb értelemben vett népdalok (parasztdalok), hanem akár olyan korabeli műzenei fogantatáss darabok, amelyeket a népi emlékezet is megőrzött. Csokonai dallamkövető verseinek általunk összeállított és alább közölt jegyzéke a kor zenei írásbeliségétől függően különböző forrástípusokat tartalmaz. Kiindulópontunk Stoll Béla bibliográfiája 36 volt (ez alapján közel másfélszáz korabeli kéziratos énekeskönyvet lapoztunk át) - a kutatás során azonban kiderült, hogy több olyan, a régi dalhagyomány megőrzése céljából tudatosan összeírt gyűjteményt, és a 19. század végéig megjelent kottás nyomtatványt is szükséges átnézni, amelyeket a Stoll-kötet nem tartalmaz. Végül, mint fentebb említettük, az iskoladrámák betétdalai az élő népzenét is bevonták a vizsgálódásba. Bár a kéziratos források, a nyomtatványok és a népzene formai megkülönböztetése igen egyszerű (és csábító) lenne, a népzenétől eltekintve a Csokonai-dallamok forrásánál célszerűbbnek látszik az egyéni használatra készített hagyományos gyűjtemények és a gyűjtési felhívásra keletkezett kötetek elkülönítése. A forrásjegyzék tehát egyaránt tartalmaz kezdetleges lejegyzésű (közösségi és magáncélra összeírt) melodiáriumokat, későbbi, modern lejegyzésű, de még saját, házi használatra készített, ezért kéziratban maradt, általában hangszerkíséretet (klavír, gitár) is tartalmazó gyűjteményeket, és különböző zenei nyomtatványokat (önálló kottakiadványokat és nemzeti dalgyűjteményeket). Mert bár már az 1800- as évek elején is jelentek meg nálunk zenei nyomtatványok (lásd Csokonai Muzsikális Gyűjteményét), a dallamok tulajdonképpen a század végéig kéziratban terjedtek. A folyóiratokban (esetleg néhány oldalas önálló nyomtatványként) megjelent táncokat, dalokat ki-ki saját gyűjteményébe másolva használta, és onnan terjesztette is tovább. Ezért van az, hogy a nyomtatásban megjelent dalok (ami jelen esetben a 1803-as Muzsikális Gyűjteményt és Márton József 1813-as Csokonai-kiadását jelenti) a műkedvelők saját, házi használatra készített gyűjteményeiben (egy-két saját ízlés szerint megváltoztatott hangeltéréstől eltekintve) általában egymással megegyeznek, hiszen ugyanazon írott forrásból merítettek. Ezek a gyűjtemények, bár anyagukban és írásmódjukban már egészen modernek (Tóth István és Almási Sámuel gyűjteményei, Külömbféle Muzsikai Darabok Fortepiánóra készítve, Magyar Áriák Forte Pianóra B. A. stb.), tulajdonképpen a melodiáriumok hagyományát folytatják, ezért is maradtak mind kéziratban. A (diák)melodiáriumok a 18-19. századi kollégiumi kultúra jellegzetes termékei, amelyek rendkívül heterogén szöveg- és dallamanyagot tartalmaznak. Bár dallamírásuk még igen kezdetleges (előjegyzés, kulcs, ütemmutató, ritmusjelzés nélkül), a források összehasonlítása és a néhány minimális ritmusjelzés figyelembe vétele lehetővé teszi egy-egy korabeli dal-