Magyar Zene, 2006 (44. évfolyam, 1-4. szám)
2006 / 3. szám - TANULMÁNY - Hovánszki Mária: "Csokonai-dallamok" és forrásaik [I. rész]
XLIV. évfolyam, 3. szám, 2006. augusztus Magyar zene kéletes megvalósításaként szinte minden antik metrumú verset dallammal szerettek volna terjeszteni, ez a törekvés tulajdonképpen a korabeli nyugat-európai énekelt anakreontika (Hagedorn, Uz, Götz, Gleim stb.) „túlgondolásából”, abból a hazafiúi buzgalomból született, amely a magyar nyelv elsőbbségét, és mindenre alkalmatos voltát akarta bebizonyítani. A korabeli dalalbumok ugyanis hiába voltak tele Anakreon-megzenésítésekkel, a nyelvek természetéből adódóan ez a nyugati irodalomban nem függött össze olyan szorosan az időmérték problémájával, mint nálunk. Hazánkban azonban az új ízlés népszerűsítése egybeesett a versújítással, s így Anakreonnál is erős hangsúlyt kapott az antik formák meghonosítása.31 Elméletben ezt az (énekelt/zenével ötvözött) mintát tágították ki az összes antik időmértékes formára. Hangsúlyozni kell azonban, hogy csak elméletben, mert gyakorlati megvalósításával egyetlen költőnél sem találkoztunk. Ebből adódik, hogy Csokonai anakreontikáját (Midőn iszom borotskát...) felvettük a dallamkövető versek közé, de az alkaioszi, szapphói stb. strófákban írt darabjait kihagyták.32 Dallamkövető mivoltuk ellen szól az is, hogy dallammal együtt csak Tóth István kézirata (Áriák és Dalok) őrizte meg őket, és később egyikük kezdősora sem vált nótautalássá. Bár Csokonai a nyilvánosság elé érzékeny énekeivel lépett, mint már utaltunk rá, „underground” mindvégig művelte a középkori vágáns-költészet örököseként karneváli humorral telített pajzán, parodisztikus énekhagyományt. Ebből nőttek ki iskoladrámáinak dalbetétei, amelyeket csak az ezeket elértő diáktársainak, illetve a Karnyóné és a Cultura „beavatott” közönségének szánt.33 Itt kell hangsúlyoznunk az „élő” népdal mint lehetséges és kiegészítő forrás és bizonyíték szerepét, hiszen ezek értelmezésénél gyakran egyetlen, kizárólagos segítségünk a népzene. Ez alapján egyértelműsíthetjük az adott hangsorokat, és a népdalok funkcionális telítettségét is (illetve az azzal együtt járó előzetes szövegtudatot) figyelembe véve kerülhetünk közelebb a korabeli befogadó elértéseihez. Ez leginkább a színművekben használt dallamokra vonatkozik,35 amelyek egy része A Magyar Népzene Tára 31 A 18. századi magyar anakreontikáról, illetve a versforma szabad vagy szoros fordításáról való vitát lásd Orosz Beáta: „Csokonai Vitéz Mihály Anakreoni Dalok című kötete mint a XVIII. századi Anakreón-recepció összegzése.” Irodalomtörténet 2003/1, 55-81. 32 Ilyen például a szapphói strófákban írt A’ Békekötésre, a hipponacteum vei trochaicumban született Újesztendei Gondolatok, vagy az alkaioszi versszakokból álló Az Ember, a’ Poézis első Tárgya. 33 A kollégium diákság ugyanis még a „karnevállétben” is otthonos lévén felhőtlenül szórakozhatott mindezen. A „nevetéskultúráról” és „karnevállétről” lásd Mihail Bahtyin: François Rabelais művészete, a középkor és a reneszánsz népi kultúrája. Budapest: Osiris, 2002. 34 Ez természetesen elsősorban a szokásdallamokra vonatkozik, ahol egy-egy dallamcsalád meghatározott funkciót hordoz a hozzá illő szövegekkel együtt (mint például a siratok, a lakodalmasok vagy a csúfosok esetében). 35 A színművek dallamait (Karnyóné, Cultura) az 1806-os Gentsi István-féle másolat őrizte meg, amelybe később, 1824-ben illesztették be a dallamokat tartalmazó támlapot (MTAKK K 671. 751). A dallamokat a korabeli melodiáriumok szokása szerint ötvonalas rendszerben, előjegyzés, ütemmutató és ritmusjelzés nélkül jegyezték le. Csak a sorhatárokat jelző disztinkcióvonalak vannak behúzva, illetve a szükséges helyeken az ismétlések vannak jelezve. Hasonmás kiadását lásd Csokonai: Színművek 2, 193. oldal előtt.