Magyarok, 1947. (3. évfolyam, 1-12. szám)

1947-03-01 / 3. szám

catnyi példát lehet találni rá a múltban. Akkor is minden olyan volt, mint ma. A hazugságok, a szószegések, a gyilkossá­gok, a Szent Bertalan-éjszakák, hata­loméhes kalandorok, akiket a siker meg­szédített és még jobban elzüllesztett, há­borúk szakadatlan láncolata,­­ az em­beriség történetét vérrel és könnyekkel írták, a múlt törvényei vérben és mo­csokban fogantak, csak elvétve akad köztük egy-egy, melyet a jóság, ember­ség, könyörület szelíd ezüstglóriája övez” (246). Vagy: ,,Melyik az az állat, mely örökös háborút folytat saját fajtája el­len és rendszeresen gyilkolja testvéreit? — Gyerekeknek való kérdés ez. Persze, hogy a teremtés koronája teszi ezt, az ember, aki ilyen szavakat talál ki: sze­retet, jóság, irgalom” (149). Körülbelül ennyi a történetfilozófiája, és megint felvetődik a kérdés, miért cseng mindez olyan kongón, olyan üre­sen? Ezek is romantikus közhelyek, egy­szer égő és lángoló, ma már lezüllött felismerések, itt meg „Was gut und teuer” betétek, mert ebben a regényben össze van sűrítve mindaz, ami az elmúlt évtizd bestsellereiben hatásos volt és si­keresnek bizonyult; lehet, hogy éppen ez erénye is, — de benne van egyúttal mindaz a visszafojtott indulat, kiegyen­súlyozatlanság és helyvesztettség, amely­­lyel egy emigráns nézhette ezidőben a franciákat, — és éppen ez adja neki, mindennek ellenére, a hitelességnek va­lamelyes színét. Mindez azonban már a miértet érin­tené; számunkra elég volt az, hogy be­­muttattuk, milyen elemekből áll Re­marque nagysikerű regénye. SZABOLCSI MIKLÓS MALTE LAURIDS BRIGGE FELJEGYZÉSEI Rainer Maria Rilke könyve. Hely és év nél­kül. Franklin. Malte Laurids Brigge feljegyzéseit, amelyek századunk elején. Franciaor­szágban születtek német költő tollából, éppen az 1940-es évek közepén magyar nyelvre lefordítani és Magyarországon kiadni nem utolsó tréfa. Vitatható: a fordítás munkája nem volt-e kárbave­­szett erőfeszítés. Hiszen ez a mű keve­seknek szól, stílusának finom szövevé­nyessége és filozofikus mondanivalójának központi volta miatt igazán nem számít­hat a vasúti fülkék olvasóira. Akik egy­általán megértik és élvezik, azok úgyis inkább kívánták eredetiben olvasni, mint fordításban. Sznobjainknak pedig ugyan miért adnánk ilyen elérés verítékkel el­sajátítható csevegési és szenvelgési té­mát? — De ne legyünk szigorúak s te­gyük fel, hogy a magyar olvasók tábo­rában akadnak olyanok is, esetleg nem is kevesen, akikben a Feljegyzések meg­értésének alapfeltételei megvolnának, csak nem tudnak németül. Legyen. És engedjük meg még azt is, hogy vannak országunkban olyan emberek, akik poli­tikával és kenyérharccal zsúfolt napjaik­ból el tudnak szalítani egy-egy imádko­­zásnyi időt és képesek ilyenkor a lénye­ges dolgokkal foglalkozni, az emberre vonatkozó végső kérdésekkel. Ezek szá­mára írta Rilke Feljegyzéseit és nyilván ezek számára fordította le Bor Ambrus. Magával a művel néhány sorban fog­lalkozni s róla sommás megállapításokat tenni nehéz. Nem csupán azért, mert — amint Rilke mondja — „csak igaztalan­­ság esik a szóval”, hanem még sokkal inkább a feljegyzések sajátos természete miatt. Mert arról van szó, hogy Marte Laurids Brigge meg akarja menteni sok felől fenyegetett életét. De ehhez föl kell fedeznie a dolgokat s embereket a ma­guk sokféleségében és fényt kell deríte­nie az ember, különösen pedig az alkotó ember életének sok titkára, így a Fel­jegyzések nem röviden összefoglalható események sora, hanem egy látni tanuló és megvilágosodásra törekvő lélek leszá­molása az őt körülvevő anyagi és szel­lemi világ szövevényes problémahalma­zával. így férnek el benne összeillő egy­ségben gyermekkori emlékek, ars poetica, a dolgok lélektana, bibliamagyarázat, tárgyak, arcok és titkok áradó sokasága. Talán említenünk is szükségtelen, hogy tárgyaihoz nem a tudós mindenen túllévő és természetszerűleg mindent megértő fölényével nyúl. Ennek épp az ellenke­zőjéről van szó. Igazi költő az, aki bizo­nyos tekintetben örökké gyermek tud maradni. Aki nem vesz tudomást arról, hogy az ő eszmélkedése előtt is volt vi­lág s róla kész megállapítások, hanem mindig képes úgy felfogni a dolgokat, ahogy a gyermek a fölfedezés legfrissebb pillanataiban, és konvencióktól függet­len, új világot alkot a maga számára. Ebből a szempontból Rilke valósággal a költő mintaképének tekinthető. Alak­jait, tárgyait naiv, áhítatos csodálkozás­sal fogja kézbe, mintha most pillantaná meg őket először. Mintha jelképpé akar­ná sűríteni ezt a magatartást, ezzel az ámuló szóval kezdi a feljegyzéseket: „Úgy?” Látni tanul és fölfedezi a Tárgyakat. Azokat a mozdulatlan, alázatos lényeket, amelyeket Isten „álmában teremtett”, amelyek a maguk módján bölcsebbek az embernél és maradandók. Egy bádogdo­bozt, amely rovatékaiba pontosan bele­ülő fedelével együtt a tökéletes harma­

Next