Magyarország, 1862. április (2. évfolyam, 75-99. szám)

1862-04-08 / 81. szám

1862.— II. évfolyam. 81. SZ. MAGYARORSZÁG­­ «SZERKESZTŐSÉGI IRODA T. mUKTKATASSAINK­ . ,M HIRDETMÉNYEK DÍJA­­ , MEG JELEN Vitér 4. az. 2. emelet. kéretnek, hogy a lap szellemi részét illető minden közleményt a szerkesztő­ 6 hasábos petitsor l-szeri hirdetésnél 9, 3-szorinál 7 ujkr. _ ünnep- és vasárnapot követő napok kivé­t­séghez intézzenek.'—A­ lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények | Bélyegdíj külön 30 újkr. A nyilttérben 4 hasábos petitsor 25 újkr. televel minden nap. ^­­*• ® ® ‘ ** a kiadó-hivatalhoz intézendök. Egyes példányok Kilián György, Osterlamm K., Lampel Róbert és ELŐFIZETÉSI ÁR . Urtér 4. sz. földszint. Bérmentetlen leveleket csak ismerős kézből fogadunk el. , Eggenberger Nándor könyvkereskedőknél 10 új krajczáron kaphatók. Egész évre 18 ft. Félévre 9 ft. Negyedévre 5 ft Előfizetést nyitunk a­ ­ MAGYARORSZÁG* 3 havi folyamára 5 ft. — kr. Előfizetések minden hó elején fogadtatnak eL 6 j* » ^ 5) » 9 fj » ^ » 1 ?.» » 1 >) 80 „ PEST, április ?. Külföldi szemle. A tegnapi pihenés után fáradtan vesszük ke­­zünkbe a tollat. A­kit a mai politika hideglelős szín­változása ki nem fáraszt, annak művészi türelme van az unalom iránt. Lavalette, Goyon, Goyon, La­­valette : ez a fő théma. Eduard és Kunigunda — régi történet, de mindig új marad! Az amabilis confusio most már annyival érdekesebb , hogy Goyon neje is beleelegyedett. — Isten őrizzen, hogy e del­nőről s átalában a nőkről valami roszat mond­junk — felebarátainkat megszóljuk. Azt a tisz­telt asszonyságnak senki rosz néven nem veheti, ha férje mellett illető körökben felszólal, Lavalettet meg­szólja. A nő ékesenszólása úgyis a köny, ez pedig a legártatlanabb fiuidum. A dal vége: méltó ret­­tentésére azoknak, kik a politikus­nőket elég ud­variatlanok nem szívelni, hogy e pillanatban — a párisi mendemonda szerint — Goyon nyert fö­lényt Lavalette ellenében. Innen van aztán, hogy míg az egyik párisi levelező azt állítja: nem kell hinni, hogy Lavalette Rómába visszatér, a másik kész vol­na rá megesküdni, hogy minden in statu quo marad ; az érdemes diplomata visszatér a szent városba. Látnivaló, hogy az utóbbi levelezőt sem a köny meg nem lágyítja, sem a politikus nők befolyá­sáról érdemlett vélemén­nyel nincsen. Csakhogy a lap és az idő teljék, az a kegyetlen szivü lev. még azon véleményben is bátorkodik lenni, hogy Lava­lette uj egyezkedési ajánlattal tér vissza Rómába, mely abból állana : Francziaország biztosítja Rómá­nak mostani birtokait s hasonló biztosítást eszközöl majd a többi katholikus hatalmak részéről is. Viszont a szent szék lemond azon területekről, melyek az olasz király­sághoz annectáltattak; azon feltétel alatt azonban, hogy elvesztett tartományaitól évi fize­tést húz, mit az egyház fejének Francziaország a többi kathol. hatalommal együtt szintén biztosít. Már hogy ez ajánlat mennyiben új, azon mi disput­álni nem akarunk, hanem a római ügy eddigi lefolyásár­ból következtetve állítani merjük, hogy azzal sem Rómában sem Turinban nem volnának megelégedve. A mexikói ügyre nézve Párisból azt írják, hogy a londoni kormány, Dunlop commodort még jobban kompromittálta, mint ezt a párisi cabinet Julien de Lagravierevel, a soledad-i egyezmény miatt téve — miután világos utasítása volt az expeditió vezéreinek, hogy a békét Mexikóban írják alá. Ez aranyos kilá­tás arra nézve, hogy a két nyugati hatalom közt szakadás ez ügyben nem jön létre s Francziaország elszigetelten nem marad azon határozatával, mely szerint az expeditiót folytatni szándékozik, mig Mexikó be nem lesz néve. Minden napnak meg van a maga éjszakája — ez aranyos hitnek is van ólmos ellentéte; hanem ki­jelentjük, hogy ez csak gyanú és rágalom, s azon dicséret félreértett őszinteségén alapszik, melylyel egy franczia journalista az orosz czárt méltán kitün­teti, miután reformáló szándékainak újabb bizonysá­gát adta az által, hogy egy bizottmányt nevezett ki, mely az orosz birodalom uj socialis alapokra fekte­tésének tervét kidolgozza. Kik mindennek okát sokát keresik, egy egyszerű hírlapíró ama méltányos dicsé­rete alatt is, már a franczia-orosz egyetértést vé­lik lappangni. Ez optimistákat nem nyugtatja meg a franczia sereg-leszállítás; azt mondják, hogy az pusztán parlamentáris fogás ; a kormány észrevette, hogy a törvényhozó testben heves oppositio támad a pénzügyi előterjesztés némely pontjai, igy a só árá­nak felemlése ellen — s a sereg­ leszállítás által akarta az ellenzéki falánkot előre kiszakítani — használván kezdeményezési jogát. — Mi a bi­zalmatlanság szikráját pattogtatja , az a többek közt a sereg újraszervezése, melynek tervét Niel tbnagy egy emlékiratban adta át a császárnak, s me­lyet ő felsége jól fogadott; továbbá a hadosztály-pa­rancsnoksági változások, igy például Pelissier Al­gírból visszahivatnék, hogy Magnan tábornagytól az első divisio parancsnokságát átvegye. Hamelin és Romain-Desfossés admirálok, két újonnan alkotandó tengerészeti nagy commandót vennének át stb. A­kik ily kinevezésekből hajmeresztő dolgokat következ­tetnek, azoknak az ember hiába mondja, hogy Ra­­tazzi kérésére Garibaldi sem megy Nápolyba — ha nem a bús oroszlán visszatér caprérai barlangjába mert azok azt nem hiszik. Lincoln, amerikai elnök meglátogatta a „Mo­nitor“ derék kapitányát Worden urat s megkínálta őt a köztársaság mannájában parancsnoksági rang­gal; mert tudni kell, hogy a „Monitor“ magán­hajó, feltalálója Ericson ur tulajdona; ugyanazon űré, ki, ha jól emlékezünk, korábban megkínálta volt ta­lálmányával az angol kormányt; az angolok azon­ban úgy találták, hogy Ericson, (pardon) char­­latán. A nemezis keményen megtorolja az angolok ostoba gorombaságát, mert mint a felső és alsóházi vitákból kitűnik beállítja a kormány a megrendelt fahajók építését s száz meg százszor an­­­nyi pénzen, mint a­mennyit tán Ericson találmányá­ért kívánt, kénytelen vasba öntetni hajóhadát. A „Times“ Garibaldiról. „Csodálatos végzet volna*" —így szól a „Ti­mes“ legújabb vezérczikke — „ha valamely velen­­czei tüntetés közvetve azt eredményezné, hogy a fran­czia megszállás Rómában megszűnnék, s ha épen Garibaldi lenne tudtán kívül az eszköz, hogy Napoleon császárral egyesség köttessék. Újabb olaszországi felléptét, úgy látszik, idő előtt magyaráz­ták. Ausztriára nézve, igaz, hogy csak egy értelme lehet. Úgy kellett azt felfogni, mint szózatot a cse­lekvés pártjához a mostani kormánynak tulajdonított békepolitika ellen. Azonban nem Bécsből, hanem Pá­risból érkeztek a felszólalások, melyek­et pályáján egy pillanatra megállították. Francziaország nem akar új olasz háborút viselni, s a császár jól tudja, hogy oly háború, melynek G­aribaldi volna vezér­szelleme, a napóleoni érdekeket Olaszországban elő nem mozdíthatná. Nem csodálkozunk ennélfogva, hogy ugyanazon rész­lélek, mely már régebben is útját állotta, akadályozza őt most utjának Nápolyig folytatásában. A készség azonban, melylyel Gari­baldi ez intéseknek engedelmeskedik, annál cso­dálatosabb, ha meggondoljuk, mily roppant lelkese­dést idéz elő mindenütt. Washington és Crom­well hatalmas­ állásban voltak, s politikai belátá­suk mind a kormányzatban, mind a diplomatiában bizonyos felsőséggel ruházta föl őket, melyet G­a­r­i­­baldi sohasem vívhatna ki magának. Mégis se Was­hington, se Cromwell, se más forradalmi baj­nok, kivéve I. Napóleont — nem beszélt, mig csak egyszerű polgár volt, az erkölcsi tekintély ma­­gas­ hangján, mint Garibaldi beszél szive egy­szerűségében s az olasz alsóbb és közép­osztályok teljes megegyezésével, mintha ez máskép nem is le­hetne. Gar­ib­al­d­i eszmét képvisel, ez eszmének pedig nem volna többé jelentősége, ha az olasz király­ság már teljesen összeforrt , teljesen egy volna. Garibaldi csak természete törvényének hódol, midőn új keresztes háborút hirdet, és a siker bi­zonyítja , hogy népszerűsége nem csökkent, ha­nem maga a népszerűség — bármily nemesen vívta is ki magának — arról tanúskodik, hogy az olasz nép még ki nem józanodott. Igazán örülni fogunk, ha az engedmény, mit R­a­t­a­z­z­i, sőt G­a­ri­ba­l­d­i a császár kívánságának tett, azt fogja ered­ményezni, hogy Rómában újólag fontolóra veszik az ügyek helyzetét. A kérdés azonban e kérdésben Fran­czia­országot illeti... „Olaszország legfőbb s legvészesebb kettőssége nem földrajzi, hanem politikai jellemű. Valamennyi tartománynak egy korona alá hozása még nem orvo­solná, ha nem járna vele az érzület igazibb egysége is, mint a minőt eddig fölmutathatnak..­­„Rómát alkalmasint hamarább nyerik meg, mint Velenczét, de át nem látjuk, miért nem lehetne a po­litikai nevelés nagy munkáját Róma és Velencze nél­kül is folytatni. Ha közös czélra van szükség, mely valamenyi olasz hazafi reményeit és erőit összegyűjtse, e közös czélt bizonyára meg lehet találni a hazai re­formok foganatosításában.“ A soledadi szerződés, mely a szövetséges hatalmak felhatalmazottjai és a mexikói köztársaság elnöke és titkára aláírását vi­seli, következő tartalmú: „1) Mexikó köztársaságnak jelenleg hivatalosko­­dó alkotmányos kormánya meggyőzvén a szövetséges hatalmak biztosait arról, miszerint nem szükséges azon segély, melyet e hatalmak annyi jóakarattal felajánlottak a mexikói népnek, minthogy e nép ma­gában kielégítő elemeket tartalmaz arra, hogy min­dennemű bel­forradalomnak elejét vegye ; a szövet­ségesek a szerződések terére lépnek, előadván ezen uton mindazon követeléseket, melyeknek eleget tenni illető nemzeteik által megbizattak. 2) E végett tiltakoznak a szövetséges hatalmak képviselői az ellen, mintha Mexikó kormányát vagy integritását bántani akarnák, Orizabában alkudozá­sok kezdetnek meg, hol a szövetséges hatalmak bizto­sai és a köztársaság miniszterei összegyűlnek, ha t. i. a két fél kölcsönös megegyezés útján más megbízot­takat nem küldene. 3) Az alkudozások folyama alatt a szövetkezett hatalmak hadai Cordova, Orizaba és Tehuacan vá­rosokat megszállva fogják tartani. 4) Azon látszat elkerülése végett, mintha a szö­vetkezettek ezen előzményekbe csak azon czélból bocsátkoztak volna, hogy a jelenleg mexikói hadak által megszállva tartott erődített helyek birtokába jussanak, ki lesz kötve, hogy azon esetben, ha ezen alkudozások szerencsétlenségre megszakíttatnának, a szövetkezett hadaknak vissza kell vonulniok az érintett pontokról, s azokon kívül a vera­cruzi után vesznek állást egyik szárny Pasa Anchoban a cor­­dovai után s a másik Pasa Ovejában a jalapai után lévén. 6) Azon esetre, ha­­áz alkudozások szerencsét­lenségre megszakittatnának, s a szövetkezettek az említett pontokra visszavonulnának, a szövetséges hadak kórodái a mexikói nemzet felügyelete alatt fognak maradni. 6) Azon napon, melyen a szövetségesek a 3-ik pontban említett pontok megszállására megindulnak, a mexikói lobogó Vera-Cruz város és Saint-Jean-d' Ulloa erődre kitüzetik. Aláírva Reus gr., Doblado Manó, Chas, Wyke Lennox, Dunlop Hugo, Saligny A., Jurien E. Soledad, febr. 19. 1862. Teljhatalmamnál fogva, melylyel felruháztattam, ezen előzméyeket elfogadom. Juarez Benő, közt. elnök, Ter­an J. titkár.“ E szerződés, a „Moniteur“ szerint, ellenkezik Francziaország becsületével, s tehát nem fog helye­­seltetni. A császár nagyon fel van miatta ingerülve, s mint mondják, saját kezüleg akarja elégületlenségét tudatni Julien de la Graviére tgrng­gyal. Hogy Spa­nyolország hasonló eljárást fog e követni Prim­dik irányában, még nem lehet tudni, annyi bizonyos, hogy a párisi kabinet mindent elkövet, hogy e szer­ződést a madridi előtt úgy tüntesse fel, mint a mely el van sietve. Kedd, április 8. jogi kérdésekben, s azok érvényesítését megkisérle­­nie szabad , úgy ezen nem valódi nemzeti egyetem­nek egyes tagjai is csak mint magánszemélyek ha szintén egymás közt egyetértőleg, határozhatnak or­szágos ügyek felől s kísérthetik meg határzataik érvényesítését, s akkor a bizottmányi munkálat I. 1. pontjaira nézve magam is beleegyezőleg szavaznék. „Hanem mint egyetemi tag sem magamnak, sem a többi egyéneknek, a­kik az egyetem szereplőit képezik, nem ismerem el jogát a kérdéses ügyekben határozhatni. Azért a kérdéses ügyekben a majoritás akarata nem lehet a még­oly csekély ellenzéki mino­ritás akaratának is irányadója. „Egészen más volna ez egy erdélyországi or­szággyűlésen, a­melynek jogában áll e kérdések fölött határozni, mert akkor, a határozás országgyű­lési illetékessége mellett, a majoritás akarata az el­lenzéki minoritás akaratára nézve is irányadó s kö­telező lenne. „Miután a t. nemzeti egyetem illetéktelenségét a fenforgó ügyek tárgyalására általam elegendőleg kimutatva lenni hiszem, nem akarok a hozott határ­­zat mellett szavazni, hanem indítványom mellett ma­radni : t. i. a t. nemzeti egyetem illetéktelensége vé­gett ne méltóztassék a fenforgó bizottmányi munká­lat tárgyalásába bocsátkozni.“ — Szeben községe márcz. 31-dikén tartott ülé­sében — mint már jelentettük — fölirást határozott, hogy a főhatóságok tétessenek át Szebenbe s a város emeltessék fővárossá. Ugyanezen ülésben elhatároz­ták, a szónok indítványára azt is, hogy a tanácsot megkérik, küldje hivatalos hirdetményeit ezentúl a nem rég megbukott, de mesterségesen ismét fölélesz­tett osztrák érzelmű „Hermannstädter Zeitung‘”-ba. A „Korunk“ szebeni levelezője megjegyzi, hogy nem tud hatni bizonyosan, mi által érdemelte meg a „Sie­­benbürger Bote,“ hogy e jótékonyságtól elessék. Neki is meg kellett volna bukni osztrák érzelméért, akkor lehetnének érdemei a szebeni orator előtt. Belföldi szemle. —­ A szász nemzeti egyetem márcz. 8-dikai határzata ellen, melylyel hetes bizottmány munkála­tát elfogadta, mint olvasóink tudják, többek közt Ba­­lomiri János, szászvárosi tanácsos és szász nemzeti egyetemi követ is adott be külön véleményt. E külön­vélemény — a „Korunk“ közlése szerint — így szól: „A nemzeti egyetemnek, mint olyannak, véle­ményem szerint, két törvényes és alkotmányos tulaj­dona van. Egyik tulajdona a II. folyamodványú bíró­ság. Másik tulajdona a törvényhozási factor saját bel­­ügyeiben. A jelen esetben ezen nemzeti egyetem nem az első, hanem az utóbbi tulajdonában látszik szere­pelni és működni akarni. „A nemzeti egyetem, mindkét félebbi tulajdo­naira nézve, bizonyos hatáskörre van szorítva. E ha­táskör a törvényileg úgy nevezett fundus regius s nem az usurpative elnevezett szász föld, mert Erdélyben nincs Szászország. „A nemzeti egyetem által mai nap elvileg elfo­gadott bizottmányi munkálat, a nemzeti egyenjogú­ságnak Erdélyben gyakorlati keresztülvitele elvét il­letőleg, túlhaladja a nemzeti egyetem törvényes ha­táskörét, a­melynek tárgya egész Erdélyország s an­nak összes lakossága. „A nemzeti egyetem törvényes állásánál fogva nem tárgyalhat az egész országra kiterjedő ügyeket jogosan , s ha mégis országos ügyekbe bocsátkozik , akkor elveszti egyetemi törvényes tulajdonságát s csak magánosok magángyü­lekezete fog lenni, határ­o­zatai nem leendnek senkire nézve irányadók és kö­telezők. Az általános országos ügyek az országgyűlést illetik. Az országgyűlésen a nemzeti egyetem, mint egyetem, nem bír valamely morális testület jelentősé­gével, hanem a fundus regius egyes székeinek kö­vetei mind maguk közt egymástól, mind pedig az ös­­­szeségtől függetlenek, és joguk van az egyetem ha­­tárzataitól függetlenül saját véleményüket s válasz­tóik akaratát kinyilatkoztatni. „Igaz ugyan, mikép minden egyes polgárnak szabadságában áll határzatait államjogi ügyekben is másoktól függetlenül megállapítni, s azok érvénye­sítését törvényes úton megkísérleni. Hanem a jelen ügyekben a nemzeti egyetem, alkotmányos egyetemi minőségében még­sem határozhat, mivel a nemzeti egyetem minősége törvényesen meghatározott tár­gyakra és korlátolt hatáskörre van szabva, a fen­­forgó ügyek nem tartoznak a nemzeti egyetem törvé­nyes teendőihez s a nemzeti egyetem korlátolt minő­ségét, a törvényes körvonalakon túl jogilag nem ter­jesztheti ki.Nézetem szerint,a kérdéses országos ügyek­ben a nemzeti egyetem, csak mint magán­ gyülekezet, tagjai egyes, egymástól független, semmi törvényes kötelékhez nem tartozó magánegyének. Valamint egyes vagy több polgár kizárólag csakis maga részére és nem másokra nézve is, egyetértésükben ha nem is hasznosadó nem is káros határozatokat hozhat állam­(Fk.) Valóban érdekes, hogy e perezben a politikai mozgalom központját mind Bécsben, mind Berlinben ugyanazon elv képezi: a mi­niszteri felelősség elve. Tudjuk, hogy sokan megvetőleg nézik le ezen elvet,mint a „doctri­­narismus“ szüleményét, és magunk sem bo­csátkoznánk annak újólagos vitatásába, ha itt csakugyan puszta elmélet forogna szóban, de midőn Középeurópa két legnagyobb álla­mában milliók meg milliók ezen elv gyakorla­ti foganatosítására törekszenek, úgy hisszük, lehetetlen e tárgyat előkelő ignorálással mel­lőzni. Azonban csak általánosságban szólan­­dunk róla, nemcsak azért, mert a jelen körül­mények nem igen kedvezők arra, hogy a dol­got in concreto tárgyaljuk, hanem azért is, mert ily módon a vitától minden szenvedélyes­séget távol tarthatni remélünk. Mindenek előtt ki kell mondani, hogy a „miniszteri felelősség“ kifejezés nem elég szabatos az alatta értetni szokott fogalom jel­zésére, és a „Parlamentarismus“ talán jobban fejezi ki a dolgot, mert ennek lényege nem ab­ban áll, hogy a minisztereket tetteikért kérdő­re lehessen vonni, és szükség esetén meg is büntetni, hanem abban, hogy a korona oldala mellett csak oly tanácsosok állhatnak, kiknek politikai nézeteivel a nép képviseletének több­sége egyetért. A Parlamentarismus ellenségei is így ér­tik a dolgot, mert első ellenvetésük az, hogy e rendszer által a korona tekintélye csonkitta­­tik, hatalma korlátoltatik, és a fejedelem, ta­nácsosainak választásában, a népképviselettől tétetik függővé, pedig szerintük a „kormány­zásnak“ csonkitlatlanul a souverán kezében kell maradnia. Úgy látszik, nem fontolják meg el­éggé, hogy a „kormányzás“ együttes neve két különböző dolognak: a törvényhozásnak és a végreh­aj­tásnak. A végrehajtásra nézve a parlamentáris rendszer hívei sem kívánnak más korlátot, mint a­melyet a törvény szab. Hogy pedig a fejedelemnek kénye-kedve szerint még a tör­vényen is túl lehessen emelkednie, azt a Parla­mentarismus ellenei sem engedhetik meg, föl­téve, hogy a legmerevebb önkény­uralom szó­szólóivá nem akarják magukat tenni. A vég­rehajtó hatalomra nézve tehát a két fél közt nincs véleménykülönbség; mind a kettő egyet­értő abban, hogy a törvényt felül, alul szent­nek kell tartani. A törvényhozási hatalomban ellenben al­kotmányos elvek szerint a korona a nép kép-

Next