Magyarország és a Nagyvilág, 1871 (7. évfolyam, 1-26. szám)

1871-02-12 / 7. szám

76 Magyarország és a Nagyvilág. 7. Szám. 1871. gasztos lelkületű ember, akő reformbarát gyújtó, meggyőződésteli hangján vannak írva az emberi jogok tapodása, az elavult, káros intézmények ellen, s nem csak mint regények szolgáltak élvezetes olvasmányul, hanem hatalmas eszközök voltak arra, hogy az új eszmék gyökeret verjenek a hazai közönség minden rétegében. Az 1849-iki események nem találták Eötvöst a harcztéren; szelíd kedélye irtózott az erőszakos rázkódásoktól, s meg volt győződve, hogy a nyers erő nem azon eszköz, mely az emberiség haladásának útját egyengeti. A forradalom utáni években, midőn halálcsend követte a kidühöngött vihart, s bezárattak a közélet sorompói , Eötvös ismét a tudományoknak élt, s ekkor írta európai hírű művét: „A XIX. század uralkodó eszméinek befolyása az államra.“ Ebben mint éles eszű államférfiu, mint mélyen gondolkodó bölcsész oly munkát nyújtott, melyet nem csak a magyar közönség osztatlan elismeréssel, de mely a nyugati nemzetek legkitűnőbb államibölcsészei által is az e nembeli müvek legelsői közé soroztatott. A politikai zavarok közt, melyek a forradalom után következtek, Eötvös lankadatlanul törekedett az ellentétek kiegyenlítésén, röpiratok, javaslatok által igyekezett egyengetni az utat, mely valahára ismét egy szebb korszakba vezessen. Ezalatt pedig más téren sem maradt tétlen. Mint az akadémia és Kisfaludy-társaság elnöke, fáradhatlanul buzgólkodott az irodalom felvirágoztatásán ; szónoklatai, melyekkel e társaságok évi közgyűléseit megnyitotta, nem csak az ékesszólás remekei, hanem egyszersmind biztatás, bátorítás valának, s a nemzet megértvén szavát, csüggedetlenül működött a nyitva állott téren, mig végre elérkezett az 1867-ki korszakot alkotó esztendő, mely annyi hányatás után végre biztos révbe jutni engedett. Az alkotmány helyreállítása után Eötvös ismét régi helyére lépett s négy éven át vezette hazánk közoktatásügyét. Sok megtámadást, sok keserű vádat kellett ez idő alatt szenvednie , de bármily vádat emeljenek is ellene, nem szabad soha szem elől tévesztenünk, hogy Eötvös minden tette, minden gondolata, az ő legsajátabb lényének, eszményi, magasztosan emberies eszméinek kifolyása volt, s ő mindenkor egyik legdicsőbbje lesz azon bámulatos egyéniségeknek, kiknek egyetlen vezércsillaguk : a szeretet és felvilágosodás. Millióknak szemében köny ragyog azon fájdalmas érzés miatt, hogy egy ily nagy szellemet ily korán a hideg sírba kellett temetnük ; de ha valaha, úgy az ő sírjánál nyújthat vigaszt azon tudat, hogy ő a miénk, hogy élete gyümölcsökben gazdag volt és lángelméjének halhatatlan műveiben emléke köztünk örökké élni fog. Vásárosnaményi báró Eötvös József Budán 1813. szeptember 3-án született s itt végezte gymnasiumi tanulmányait is, míg a jogot és bölcsészetet 1826—31- ben a pesti egyetemen hallgatta. Tanulóévei nagy befolyással voltak egész jövőjére és irányára az által, hogy nevelőül Pruzsinszky Józsefben egy kátai szigorúsági és a XVIII-ik század franczia filosofiájától egészen áthatott férfiút nyert, ki korán érdekeltséget tudott kelteni tanítványában a bölcsészet és politika legmagasabb kérdései iránt s ki, mint hajdan a Martinuzzi összeesküvés részese de föl nem fedezője (miért három évi fogsággal büntettetett) bő nemzeti érzületet is csepegtetett belé. Ehez járult még az ifjúnak baráti viszonya Szalay Lászlóval, kinek társaságában gyakran meglátogatta Virág Benedeket és Szemere Pált, úgyszintén Kazinczyt, kik mindnyájan igyekeztek kéréseik és buzdításaik által megnyerni az irodalomnak a lángelméjű ifjút, ami könnyen is sikerült, mert Eötvös már ekkor felismerte az irodalomban azon egyetlen eszközt, mely által azon időben a nemzetet életre ébreszteni, nemzetiségét biztosítani lehet. Egyetemi pályája befejezése után azonban Eötvös az akkori szokás szerint megyei téren kezdte szereplését, aljegyzői állást foglalván el Fehérmegyében. De már 1832-ben felsietett Pozsonyba az országgyűlésre, 1833-ban letette az ügyvédi vizsgát, 1835-ben pedig, engedve atyja kivonatának az udvari kanczelláriánál hivatalba lépett. A hivataloskodás kevéssé felelt meg hajlamainak, melyek folyvást komoly tanulmányai felé vonzották. Ekként hivataloskodása közben is megkísértette már erejét apróbb dolgozatokkal, melyek nagyrészt szépirodalmiak voltak, tovább Goethe „Berlichingeni Götz“-ének fordításával; mindez kiadatlan maradt, nyilvánosság előtt akkor lépett fel először, midőn a Kisfaludy-kör Szemerével és Kazinczyval meghasonlott. Eötvös az utóbbiak pártjára állott egy „A kritikus apotheosisa“ czímű irattal, melyet aztán több szépirodalmi dolgozat követett: „A házasulók“ vígjáték 3 felv. (1833), „A boszu“ szomorujáték 5 felv. (1834), „Angelo” Hugo Viktor után (1835), úgyszintén egy aesthetikai értekezés. Az akadémia figyelmét csakhamar felkelte a nagy tehetségű ifjú, s 1835 őszén levelezőtaggá választatott. Ez által Eötvös még szorosabban tánczoltatott az irodalmi térre s szabadsággal kilépvén hivatalából, két évig (1836—8) Németországban, Svájczban, Hollandban, Angol- és Francziaországokban utazott tapasztalatok szerzése és ismeretei bővítése végett. Midőn viszszatért, atyja, kinek időközben anyagi viszonyai zilált állapotba jutottak, ismét a hivatalos pályához akarta őt kötni, miután itt a felsőbb körökben is már szép hím ifjúnak fényes jövő nyílt volna; kineveztette tehát ülnökké a tiszamelléki kerületi táblához, de Eötvös alig jelent meg néhányszor az üléseken, s csakhamar visszavonulván Sályra atyjának borsodmegyei jószágára, honnan az 1840-ki országgyűlés előtt Budára, majd állandóan Pestre tette át lakását. Sályi magányában kezdte meg Eötvös azon fényes irói működést, melyet több mint 30 éven át oly dicsően folytatott. Néhány szép lyrai vers és prózai dolgozat után, melyek az „Athenaeum“, „Társalkodó“ és „Emlény“-ben láttak napvilágot, megjelent az 1838-as „Árvizkönyv“-ben első regénye „A karthausi“, s egyszerre nemcsak meghódította az összes olvasóközönséget, hanem kivívta a bel- és külföldi ítészet elismerését is. Ezt csakhamar követte egy tudományos munka: „Vélemény a fogházjavítás ügyében (1838), mely viszont a közélet terén szereplő férfiak figyelmét ragadta meg annyira, hogy az akadémia 1839. november havában tiszteletbeli tagjává választotta. A megválasztás utáni napon tartatván az ünnepélyes közgyűlés, az alig 26 éves író roppant hatás közt tartotta első nagy szónoklatát, az emlékbeszédet Kölcsey Ferencz fölött, mely számos diadalainak egyik legszebbikét képezte. Ezután Eötvös főleg a tudományos és politikai térre lépett ; 1840-ben Szalay Lászlóval „Budapesti Szemle“ czim alatt évnegyedes folyóiratot indított meg tudományos értekezések közzététele czéljából, de a csekély részvét folytán csak két kötet jelent meg; ezekben legbecsesb dolgozatok Eötvöstől a „Szegénység Izlandban“ és a „Zsidók emanczipácziója.“ Ugyanez évben elfoglalta székét a főrendiházban az ellenzék padjain s tagjává neveztetett ki a fogházak ügyében kiküldött országos bizottságnak. 1842-ben Lukács Mórral „Fogházjavítás“ czimű terjedelmesebb művet adott ki, ezt megelőzőleg pedig Kossuth védelmére gr. Széchenyi István ellen irt egy „Kelet népe és Pesti hírlap“ czimü röpiratot. Legfontosabb, következményeiben az egész hazára nézve leggazdagabb volt Eötvösnek azon működése, melyet 1843-ban a Szalay László kezeibe átment „Pesti Hirlap“-ban kezdett meg, s melynek alapeszméje az volt, hogy Magyarország ujjáteremtésének egyetlen biztos eszköze a parliamenti felelős kormányzat létesítése. E czélra számos kitűnő czikkben mutatott rá s czikkeit aztán „Reform“ czim alatt tudományos rendszerű munka képében külön is kiadta (1846), majd „Teendőink“ czímű részletes tárgyalásokkal egészítette ki (1847). De nem csak komoly műveiben harczolt az akkor nálunk még jóformán ismeretlen s legtöbbek által álomnak tekintett Parlamentarismus mellett; költői munkái is mind erre voltak irányozva. „Éljen az egyenlőség“ vígjáték (1840), „A falu jegyzője“ regény (1845) „Magyarország 1814- ben“ regény (1847) mind a modern eszmék harczosai a tarthatatlan régi állapot ellen s rendkívüli hatást szültek, mindennél jobban szolgálván arra, hogy a reformeszmék a közérzésbe beoltassanak. Bekövetkezett az 1847—8-ki mozgalmas időszak s Kossuth Lajos ügyes és bátor föllépte rövid idő alatt valóssá azt, mit Eötvös évek óta ajánlott egyedül lehetséges mentőeszköz gyanánt s mit a még municzipalista Kossuth azelőtt ellenzett. Az első magyar felelős ministeriumban Eötvös a közoktatási tárczát nyerte s több fontos törvényjavaslatot készített, melyek azonban a csakhamar kitört válság folytán nem nyertek életet. A kiválóan bölcsészi, szellemi irányú Eötvös nem tudott megállani a forradalom tombolásában, leköszönt tehát s előbb Svájczba, majd Münchenbe vonult, hol 1851-ig bölcsészeti és történelmi tanulmányainak élt. E tanulmányok eredménye lett Eötvös legnagyobb, európa him műve „A XIX-ik század uralkodó eszméinek befolyása az államra11, mely 1851-ben látott napvilágot; ugyanitt irta német röpiratát és „a nemzetiségek egyenjogúságáról Ausztriában.“ Visszatérvén Magyarországba, budai villájába vonult s ismét a költészetnek, 1855 óta pedig az újból feltámasztott akadémiának is a Kisfaludy-társaságnak élt. 1857-ben megjelent „A nővérek“ czímü kétkötetes regénye; összegyűjtött költeményei a „Remény“ czímű zsebkönyvben 1858-ban, „Elbeszélései“ 1859-ben. Ugyanez időben több nevezetes emlékbeszédet is tartott az akadémiában, különösen Vörösmarty és Kazinczy felett, úgyszintén kiadta német röpiratát „Die Garantien der Macht und Einheit Oesterreichs .“ 1860- ban megjelent szintén német nyelven ama nevezetes röpirat: „Die Landesstellung Ungarns“ s ugyanekkor egy „Felelet báró Kemény Gábor nehány szavára.“ Az októberi diplomát követő időszakban remek szónoklatain kívül politikai eszméit a „Nemzetiségi kérdés“ czímű röpiratban bocsátotta közre, míg a „Gondolatok“ kötetében aphorizmai munkái láttak napvilágot 1864-ben. Az 1867-ki közjogi kiegyezés után másodszor is átvevén a közoktatási tárczát, ennek gondjai foglalták el. Mint szónok gyakran elragadta az országgyűlési hallgatóságot, de az irodalmi téren nem lépett fel többé. Hátrahagyott iratai azonban, úgy hiszszük, még nem egy örökzöld lappal fogják gazdagítani eddig megjelent művei díszes koszorúját. B. Eötvös József halálának híre február 3-án reggel villámgyorsan futotta be a fővárost, mely egészen megdöbbent e váratlan, szörnyűs csapáson. Váratlan volt a csapás, mert csak a boldogulthoz közelebb állott rokonok és ismerősök tudták a fenyegető veszélyt, míg a nagyközönség alig hallott többet, mint hogy a minister egy idő óta gyöngélkedik. A betegség múlt évi deczember hó vége felé döntötte ágyba a minisztert, de súlyosabb alakot a baj csak január 8-ra konnl öltött. Mindazáltal a beteg még akkor is folyvást érdeklődött a közügyek iránt s figyelemmel olvasta a hírlapokat. Ez utóbbi körülmény volt oka, hogy a lapok nagyon keveset írtak betegségéről, nehogy az ily szomorú közlemények reá rosz hatással legyenek. Maga a szomorkodó család is a legnagyobb gyöngédséggel került mindent, ami arra mutathatott volna, hogy sejti a betegség veszélyes voltát s így aztán a beavatott körön kívül az egész országot úgy, mint a fővárosi köröket villámcsapásként sújtotta a megrendítő esemény hite. Január utolsó napjaiban a baj oly aggasztó mérvet öltött, hogy Wagner, Korányi és Kovács Endre orvosok naponként konsiliumot tartottak. Január 19-én erős csuklás kezdte kínozni a beteget. 31-én megérkezett Skoda, a hírneves bécsi orvos-tanár, de már szintén nem segíthetett. Február elsején a csuklás enyhült, másnap majdnem egészen eltűnt, de a beteg életereje aggasztóan kezdett fogyni, s estefelé a végzetes perez közelgése szemmel látható volt, eszméletét azonban mindvégig megtartotta s úgyszólván teljes öntudattal halt meg, csakhogy beszédét a végső perczekben már nem lehetettt érteni. Utolsó szavait fiához intézte, intvén őt, hogy éljen a tudományoknak, legyen tanár, csak politikai pályára ne lépjen! Jól érezte, hogy a politikai küzdelmek ásták meg kora sírját! Alig, hogy reggel híre futott a gyászos esetnek, mély fájdalom tükröződik vissza a fővároson , a középületeken, a deákpárti valamint a baloldali klubb helyiségein, úgyszintén számos magánházon gyászlobogók tűzettek ki. A képviselőházban Somssich Pál elnök jelentette a szomorú eseményt s a ház elhatározta, hogy fájdalmának jegyzőkönyvileg ad kifejezést, a végtisztességadásnál küldöttségileg vesz részt és addig nem tart nyilvános ülést, mig a nagy halott hült tetemei el nem takarittattak. A főrendiház hasonló módon fejezte ki részvétét s mindkét ház elnöke megbizatott, hogy a gyászoló özvegynél tolmácsolják a törvényhozó testületek érzelmeit. A királyné Meranból táviratilag, József főherczeg levél útján jelenték részvétüket a gyászoló családdal; a király pedig sajátkezű levelet intézett a bánatos özvegyhez. A részvét e legmagasb helyről jött nyilatkozataihoz csatlakoztak minden hatóságok, egyletek és testületek is. Az akadémia Lónyay Menyhért alelnök alatt rendkívüli gyűlést tartott, melyen elhatározta, hogy részvétét fogja a gyászoló családnak kifejezni, a temetésen testületileg fog megjelenni, továbbá a hétfői ülést elhalasztja, képtárát és könyvtárát egy hétig zárva tartja ; végül, hogy a boldogultnak arczképe a képtár, mellszobra pedig a kis gyűlésterem számára rendeltessék meg. A színházak a gyásznapon zárva maradtak, a Kisfaludy-társaság febr. 5-re kitűzött ünnepélyes közgyűlését a jövő vasárnapra halaszta. Az ország minden vidékéről szintén számos részvétnyilatkozat érkezett. A gyászszertartás vasárnap, február 5-én délután 2 órakor ment véghez az elhunytnak erzsébetiért lakásáról.