Magyarország és a Nagyvilág, 1875 (11. évfolyam, 27-52. szám)
1875-07-04 / 27. szám
3-24 leányával a legszükségesebbet is ? és férjétől alig hallani mást kíméletlen sértő pörlekedéseknél ? — hisz ezek mind csak megvetésre méltó bagatellek egészen közönséges, prózai házi bajok voltak Gerliczének »önkeblét gyilkoló« és »összéttépő« költő kínjaihoz képest! De Klára azt hitte, hogy az már igazi fájdalom, ha kis leánya sirt a reggeli kávéért, s ő kenyeret is alig adhatott neki eleget. Férjének hiába szól, mert annak most egész jövedelme sem volt elég a költői estelikre s egyegy örvendetes meglepetésre gyöngéd barátnői számára, s ily alkalmakkor még mindig ő illette nejét keserű vádakkal. No, de végre is az isten megsajnálta Klárát és magához vette; bár az is meglehet, hogy talán a Gerliczétől annyit vádolt »kegyetlen végzet« egyszer csak megunhatta az örökösen hangzó panaszokat s hogy véget vessen azoknak, felrázta mély álmából a kholerát, mely akkor éppen hevert valahol a hüsön, s ide kergette M Magyar-Kerekesre. Az a láthatatlan fertelmes rém aztán a feletti dühében, hogy megzavarták tunya nyugalmában, amerre útjában átjött, mindenütt gyászos pusztítást vitt véghez, míg Magyar Kerekesre ért, s ott a felsőbb parancsnak engedelmeskedve, magával ragadta Klárát. Mily jó alkalmat nyújtott aztán ez eset az érzelmes költőnőnek, zokogó dalokban törni ki: »A sárga és fekete halál irgalmatlansága felett, aki senkit sem kimér s a szerető férj karjaiban is lekaszálja a boldog nőt!« , Csókfival együtt siratták meg Klárát keserves versekben, s Gerlicze maga is gyászt öltött, s a költő sipkájára majdnem földig érő fekete fátyolt kötött, mely hoszszan és szomorúan úszott utána. Sőt még a kis Bertára is kiterjedt Gerlicze részvevő gondossága s hogy az a »szegény árva gyermek ne legyen olyan fekete öltözetében, mint a svábbogár«, a költőnő könnyezve varrt a kis leány gyászruhácskájára fehér zsebeket és pirossal szegélyzett csuklyát. Az írnok is arra használta befolyását, hogy most mindenkép vigasztalni akarta a gyászba borult férjet. S vigaszul megmagyarázta barátjának, hogy merítsen megnyugvást ama régi és nagy igazságból : miképp a házaság épen mint a hivatal csak súlyos rab-bilincs a költők szabad szellemének ! S miután a házasságát már oly szerencsésen bevégezte, most hagyja ott a hivatalát is, ami úgy is csak az ő korlátolt írnoki lelkének való, s legyen egészen szabad, mint a hegytetőknek sasa, mint a korlátlan szél,, s szálljon, zúgjon, fújjon egyenesen Budapesten a magyar költők Parnaszszusára! Csókit nem tudta mitévő legyen, habozott a dicsőség és szerelem között, mint ama történelmi nevezetességű szürke bölcselő a két széna-csomó között; mert míg barátja a dicsőségre buzdította, melyet csak szabadon ss távolban talált volna fel, a szerelem ugyanakkor ide akarta őt lekötni; s ő e közben hajlott jobbra is balra is, szerette volna egyesíteni mindkettőt, de azt most sem tehette, mert Gerlicze s anyja azt kívánták tőle, hogy csak maradjon meg a hivatalában, minthogy szegény megboldogult Klárának ez volt a végakarata, s egy halottnak az utolsó kérése szent! — s Beréndekyné jól hallotta, hogy azt mondta szegény Klára. Mert, hogy a derék nő már három órával Csókfiné halála után ment oda, az nem változtatott a dolgon, azért most mégis órákig el tudott beszélni bánatos könnyhullatások között arról, hogy mi mindent nem mondott neki szegény Klára, s hogy ajánlotta a kis Bertát Gerliczének s csak aztán halt meg nyugodtan, mikor ők megígérték, hogy Gerlicze anyja lesz a kis leánynak. — Igen, — sóhajtott a költőnő, megigazitgatva gyászruháján a szalag-csokrokat, — s a kis Berta engem már úgy is hi: Gerlicze mama. Csókfi zavarba jött, de Beréndekyné kisegítette, midőn felelt helyette is. — Hisz az is vagy te valóban, kedves leányom, ártatlan gyermek magad is, és máris anyja a Háládnál nem sokkal ártatlanabb és nem sokkal ifjabb, árva gyermeknek. És ha én látom azt a fehér zsebeket és csuklyát, melyeket te vartál a kis Berta gyászruhájára, mindig könnyeznem kell, hogy olyen jó anyja akadt szegénykének te benned. Oh, olyan meghatók azok a fehér zsebek azon a fekete ruhán! És az a csuklya! (Folytatása köv.) Magyarország és a Nagyvilág. Egy a sok közül. — Költői beszély. — Irta: Torkos László. »IV Változhatatlan természeti törvény, 10Hogy a mi híg, a lejtőn lesiet, 8 fán, bokron át magának utat törvén, Elönti árját a völgyek felett. Ez oka annak, mert özönli ránk Germania — a gouvernate-okat, Hisz tudjuk jól, mi mélyen áll hazánk Mindenben a nagy német föld alatt, 8 a gouvernante, ha nem is híg, folyékony, Az áll: a német szörnyű olvadékony. Nincs úri ház, hol a lánykák felett, Ne őrködnék Mathild, Elisabeth, Kinél nincs így, legyen bár főnemes, Az úri névre nem is érdemes. A míveltségnek quintessentiája Nőnél nem nyílt ész, ízlés, ép kedély, Mívelt a nő , ha kedves, csacska szája Szép francziát és németet beszél, Hozzá jöhet még aztán táncz s zene, Magyar leánynak több mi kellene ? S a míveltségnek eme kincseit Parányi részben sem találni itt, Hermann lsányt hozzák el magukkal 8 lányink között elszórják teli marokkal, Keverve langyos német érzelgéssel S a magyar iránt finnyás kicsinyléssel, Mit, a hogy illik, — nem vesz rész névén Mívelt külföldi hölgytől senki sem. Kivált ha ifjú, s hozzá kellemes Az az : kellemdús, — bár mit tesz, helyes. 8 készséggel hallgat ajka lágy szavára Nem csak Sarolta, Ida, Emma, Klára, Hanem az ifjú úr is — a hamis, Sőt még az öreg méltóságos is. Mathild kisasszony, kiről itt, amott Már volt szó eddig, alkalmas helyen, Szintén a dicső földről származott, Hol még a fán is bölcseség terem, Eltelve fényes culturmissióval Terjesztgeté buzgón a der, die, dast. A starke, schwache declinátióval Gyötörte Idát és a két kamaszt, — Pardon ! — e névvel Ida tisztelé meg Testvéreit, ha illetlenkedének. A francziában is, csak néha ejtve Bont bong-nak, szépen megállá helyét S a tanításban nagy erélyt kifejtve. Hamar megérte fényes sikerét. Bogárdyéknál még alig tanita Egy évig, már is Sue-t forgatta Ida S főolvasmánya Rock lett s Montepin, — Ha nem is mindig eredetiben. E szép siker volt oka egyedül, Miért tartotta meg Bogárdy őt, Bár keze alól Ida rég kinőtt, Teljék meg Pál s Jenő is mint a papzsák, Hisz nem is ember az már mai napság, Ki francziául nem tud s németül, S erszényén Mathild nem sokat lapít, — Ez is csak nyom a latban valamit. Látjuk tehát, hogy érdemes fajának Erényivel nagy bőven bírt Mathild, A szék ajkáról édesen folyának, Minden dicsőért, s szépért lelkesült, Csak egyet vont meg tőle a természet, Ali ritkán alkot hibátlan, egészet, Hogy szép test illet mívelt szellemet, Arról egészen megfeledkezett. Arczbőre fonnyadt, sárgás-halovány , szeplős volt, szeme szürkés, fénytelen, Hajnal piroslott kitételt haján, Lapályt ábrázolt keble kicsiben, Csak kevéssel volt teltebb, holmi váznál . . .— Hogy őt Bogárdy megtűré a háznál, Nagyobb csodát nem látott a világ, — De lám történnek most is még csodák. Történnek még ; de mit Mathild remélt, Hogy lel majd ő is, a ki viszonozza A kebelében dúló szenvedélyt, Mely évek óta szüntelen kínozza, — Azt Sziklafalván nem találta meg. Hiába nézett hosszan, melegen Egyszer Gyulára, majd Bogárdyra, Hiába szállt fel csendes esteken A csillagokhoz vágyó sóhaja, Csak gúny s mellőzés volt a felelet. Ah nincs is férfi a ki hőn szeret, Mind önzők ők, mind érzéketlenek ! Nem csoda hát, hogy sértett kebele Mély gyűlölettel s dühves lett tele. Kivált mióta úgy tetszett neki, Hogy Ida s Gyula egymást szereti, Végkép feldúlta nyugalmát a bánat És az irigység, mely keblére támadt, Ha Gyulát Ida közelében érte, Láttatlanul folyton szemmel kisérte, Нас d legyen nyilván szemei előtt, Minek sejtelme úgy gyötörte őt. Kémlelt, figyelt, feszülten, izgatottan De hasztalan. — Csalódott volna tán ? Főkép mióta fürdőn volt a lány, Ő itt bolyongott, Gyula meg amottan, Együtt nem látni őket már soha. — Mi persze tudjuk, hogy mi volt oka — Oh meddig, meddig fogtok tartani Bizonytalanság szörnyű kínai ? De arany-mondás : »nincs oly hosszú semmi, Minek végére ne lehetne menni,« Mathild is végre kívánt czélhoz éré, Midőn kicsordult Piczi drága vére , ő ájuldozva karszékébe dűlt, Régóta táplált vágya teljesült. A rémület, mely akkor elfogá, Nagy volt, de abban még sem gátolá, Hogy nyitva tartva szemet és fület, (Mert külön faj a női rémület, Többek közt még egy sajátsága van : Mihelyt kívánjuk, elszáll nyomtalan.) így hát a szót is meghallotta jól, Mely tova szállott Gyula ajkiról, S mihelyt a hang fülébe elhatott, Elpárolgott a rémület legott. Fölkel, kiment vigyázva lábhegyen, Hogy nagy dolgokról szemtanú legyen Magába fújtá a lélekzetet, Az izgalomtól térde remegett, Rút indulat vonaglott ajkain, A sárgás arczon megfakult a szín, Néz, néz, s mit lát ? — hah ! most karolja át Ölelkezés, csók !. . lám most tudja hát! . . Ha közelében karszék volna ott, Szent, hogy ájultan rogyna rá legott. Örömnek s kinnak csodás vegyüléke Zajgott, kavargott keble mélyein, Örült hogy tudja, mit megtudni égé, De a mit tud, azt tudni óh mi kin ! Ez hát a sértő mellőzés oka, Ezért kerülte őt a nyomorult ? — — Dühében szörnyen csikorgott foga, Mert volt még annyi, mint a hány kihullt, - 8 a lány az aljas, a gyalázatos, Kit ő nevelt, mily szégyent hoz reá! Nincs viz, mely róla ily foltot lemos, Ók bújhatnék bár mélyen föld alá ! — De nem, boszutlan nem maradhat ez, Fel atyjához, hadd tudja meg korán, A féltett kincs, a kedves, drága lány Szivének mily nagy örömöt szerez. Hadd csapjon mint villám a bűnösökre, a szégyent látva, hadd hordjon örökre Dölyfös szivében égető sebet . . . Meg lesz boszulva — a kit megvetett 18 már menni készül, — ámde hirtelen Egy gondolat nyilait agyán keresztül, Ki tudja, mig Bogárdy megjelen Nem tűnt-e el a szép pár mindenestül ? — 8 ha nem lát semmit, nem is fogja hinni, S ha hisz, levét tán néki kell meginni, Jobb lesz ha vár, — még lesz rá alkalom, S hogy lett, arról majd később zeng dalom. (Folyt. köv.) .27. SZÁM. Balatorp-Füredről, II. Julius elején. Évek előtt gyülhely, hol a táncznak és játéknak hódoltak, és most alig tizenöt év után minő változás! Ama másfél tized, mely alatt alkalmam nyílt B.-Füred társadalmi és gyógyviszonyait figyelemmel kisérnem, igen kedvező fordulatot veszek észre : B.-Füredből gyógyhely lett s a betegek látszáma évről évre erősen emelkedik. Jelenben