Magyarország és a Nagyvilág, 1876 (12. évfolyam, 27-53. szám)
1876-07-02 / 27. szám
27. SZÁM. ишииитлшишиитпплллш I rajzainkJ шштпшиитшиитпшшн A gyógy-forrásnál. (Képpel a 411—417. lapokon.) SíEMÉT itt van a fürdőzés ivadjas az ép emberiség Ф a beteggel együtt elindul fölkeresni az üdítő vizeket s az erdők enyhítő árnyát, a gyógy-források jótékony szellemének ajánlva föl testüket, invocálva a fürdői orvost, ki bölcs tanácsaival kezére jár: ma hány unciával igyék többet vagy kevesebbet s kádjában hány fok legyen a zérus fölött vagy alatt. A Margitsziget, császár- és egyéb budapesti, a mehádiai stb. hazai meleg és hideg vizek, a külföldi meleg és hideg vizekkel versenyre keltek s a föld méhéből felbugyogó orvosló csöppjeiket a határokon belől és kívül vidáman vagy fanyarul szürcsöli a vendég, hogy a rendes négy hét után újból kezdje el otthon a régi életmódot, melynek bűneit kiöblinteni zarándokolt a nevezett forrásokhoz, vagy távolabb, Karlsbad párolgó »sprudel«-jéhez, Marienbad, »Kreuz- és Ferdinánd-Brunnen«-jéhez, a kissingeni» Rákóczy«-hoz, az emsi »Krähnchen«hez s így tovább. Szép rajzunk Baden-Badent tünteti föl, melynek meleg gyógy-forrása mellékszerepet játszott az ottani tündöklő termekben nagyban űzött roulette-játék mellett. A szerencsétlen szerencsejáték eltiltása után az öt világrész professionatus játékosai s szórakozni vágyó nábobjai ugyan elmaradtak, de még számosan keresik föl most is, hogy a Blanc és Benazet urak által teremtett fényt s comfortot, pompásan berendezett vendégfogadók, fejedelmi villák, gyönyörű sétányok s egyéb intézmények kellemeit, aránylag csekély áron élvezhessék. Mint minden gyógyforrás körül, úgy itt is kislányok szolgálnak a vizekkel s mulatságos nézni azon különféle fintorokat, melyek egyik-másik betegnek arczát eltorzítják, midőn a meleg folyadékot magába öntötte. A szörpintés közötti perczeket vagy óranegyedeket élénk beszélgetés tölti ki, mig végre üt az óra, midőn erős mozgásnak durálja neki magát a »beteg«, hogy erélyes étvágygyal ülhessen neki az izes angol reggelinek, hat az életszervezet tápláló vér javításához vagy bővebb képződéséhez, tehát főleg vérszegénység, sápkór, görvély eseteiben gyógyulófélben levő betegeknél, kik hosszas betegség által kimerültek, úgyszintén hatásos a vérrel kapcsolatos idegbajoknál, minek az asthma, hysteria és többféle. Egyébiránt ilyen légfürdőt csupán orvosi utasításra tanácsos használni. Jelenleg már több nagyvárosban létezik ilyen légfürdő-intézet, nevezetesen Budapesten is. A beteget, mielőtt a fürdőbe lép, az intézeti orvos gondosan megvizsgálja s többféle elmés műeszköz szolgál arra, hogy a beteg ereje, az orvoslandó baj nagysága megméressék s a légnyomás ehhez képest alkalmaztassák. Arra nem tart igényt az aerotherapia, hogy minden idevágó betegséget alaposan meggyógyítson, de kétségkívül egyik hathatós kiegészítő része a régibb, elismert gyógyeljárásnak és üdvös szolgálatokat tehet az emberiség javára. Mesterséges alpesi levegő. (Képpel a 420. lapon.) jfhtzoN vívmányok között, melyekkel az ujabbkori ■a orvosi tudomány dicsekedhetik, jelentékeny helyet foglal el az aerotherapia vagyis a betegségek gyógyítása komprimált levegő által. Az aerotherapia eljárása abból áll, hogy a beteg időnként egy légmentesen elzárt vasszobácskában tartózkodik, melyben a levegő gőzszivattyú segélyével összeszoríttatik. A nyomást tetszés szerint lehet fokozni vagy csökkenteni; a levegő, hogy folyton tiszta maradjon, szakadatlanul megnyittatik, de mindig a megszabott fokon marad. A beteg, mialatt a légfürdőt élvezi, szabadon mozoghat a szobában, irhat, olvashat, vagy akár alkatik is tetszése szerint; kívülről azonban az egész idő alatt gondosan ügyelnek reá. Mily módon hat a comprimált levegő a test szervezetére, könnyen felfogható. A nyomás következtében a levegő sűrűbbé és nehezebbé válik, s így nagyobb terjeszkedési képességgel is bír. Ekként könnyebben behatol a tüdő vékony csatornáiba és sűrűsége folytán nagyobb mennyiségben szállítja oda a vérképződéshez szükséges anyagokat. Az ily légfürdő tehát minden oly betegségben kitűnő hatású, midőn a levegő benyomulását a tüdő mélyebb sejtjeibe valamely akadály, p. o. hurut, a mellhártya összenövése stb. gátolja, vagy midőn az izmok ereje nem elegendő a mellkas teljes kitágítására, továbbá oly esetekben is, midőn a tüdő betegsége következtében annak lélegző felülete megfogyatkozott és sűrűbb, élőnyben gazdagabb levegő által kell a gyönge légzésen segíteni. Hasznos az aero-therapia oly esetekben is, midőn a levegő összenyomása által szaporittatván a belélegzendő élőny mennyisége, ez hozzájárul Mária-pócsi bucsujárók. (Képekkel a 421. lapon.)Hazánk minden vidékén javában divik még mindig a bucsujárás s az alsóbb néprétegekből épen a nyári munka idején, aki csak szerét teheti, elvándorol harminc-negyven mértföldnyi távolságra is a híresebb bucsujáró helyekhez. Az alvidék egyik legnevezetesb bucsujáró helye Mária-Pécs, Bihar megyében, mintegy tíz mértföldnyire Debreczentől. A nagy és eléggé csinos templom magasra emelkedik két tornyával s tiszta időben messze látható a végtelen síkságról. A templom mellett körülbelől száz czellával biró zárda áll s a templom valamint a zárda a görög katholikusoké: ez idő szerint mintegy har-mincz pap lakik a zárdában. De a búcsúkra, melyek júniusban kezdődnek és augusztus végéig tartanak, nem csupán görög katholikusok, hanem gör. keletiek és római katholikusok is tömegesen érkeznek s számuk egy-egy nyáron át HO—100,000 főre rúg. Maga Mária-Pócs, mint minden alföldi falu, roppant kiterjedt, nagy község, kényelemről azonban kevés szó lehet, egyetlen korcsma állván a kényesebb vendégek rendelkezésére. A bucsujárók tömege azonban nem szorul rá a fogadóra, csak bor és pálinka dolgában, egyéb élelmiszereket maga hoz. Húszról egész százra rugó csapatokban érkeznek a bucsujárók Magyarország, Erdély távoli vidékeiről, sőt Bukovinából is; a puszta földön tanyáznak, nem törődve esővel, hőséggel. Júniustól augusztus elejéig a bucsujárók tömege majdnem kizárólag parasztságból áll, később azonban nagy számmal érkeznek jobbmóduak és görög kath. papok is családjaikkal, kik a zárdában találnak szállást. Minden bucsujáró csapat rendesen csak egy éjjel s a következő napon délig marad a szent helyen. Távozás előtt minden csapat körüljárja a templomot, még pedig a buzgóbbak térdelve csusznak körül; visszaérve a templom ajtaja elé, minden bucsujáró kapu paptól egy kis keresztet emlék gyanánt s aztán útra indulnak hazafelé, gyakran negyven-ötven mértföldnyire. A különböző vidékekről idegyülő népség érdekes tanulmányokra nyújt alkalmat, — de másrészt a sok nyomorék koldus a templom előtt oly undorító látvány, melytől hamar megszökik a jobb ízlésű szemlélő, a kolompos. Az öreg Lajos bácsi aztán futhatott tanárhoz, igazgatóhoz bűnök bocsánatját kérni a vásott fiú számára. Ha aztán daczára Lajos bácsi minden fáradozásának, Béla urain mégis elhegedülték a tizenkettőt, vagy ha valaha in flagranti kaparódván, jól elpáholtatott, akkor ugyan egy ideig iparkodott csendesebben viselni magát a külvilágban, de annál nagyobb erővel vetette magát a belügyekre. Persze Lajos bácsitól nem volt mit tartania , az legfölebb megfenyegette azzal a puha ujjúval, mikor karosszékben ülve pipázgatott, de annál többre soha sem ment. Béla aztán kedve szerint garázdálkodott a házban. Ki győzné elsosorolni mindazt, amit ilyenkor véghezvitt ? Hányszor történt, hogy az öreg úr sehogy sem tudta beledugni a kaszliba a kulcsot, mikor valami ismerősének hamarjában meg akarta mutatni a pompás illatu ibolyadohányát. Utoljára kisült, hogy biz a kulcslyukba gyufa van dugva. Hányszor »pipi«-zett hiába a fulcsa szakácsnő, mikor hirtelenjébe csirkét kellett volna ölni, hozván az ő ... , még tizenegy órakor vendéget, aztán csak nem jött elő egy sem, mert Béla előre becsalogatta őket ez istállóba, vagy a pajtába és rájuk csukta az ajtót. A Pista kocsis meg sokszor egész estig káromkodott, mert volt olyan nap, mikor ki nem jött a bajból. A Rúzsa minden félórában leoldózott a jászolról és kiugrott az udvarra, és a Rúzsának olyan »kutya«-természete van, hogy ördöge legyen, aki be akarja fogni. Közel engedi az embert jönni, aztán mikor épen nyúlna a kötőfék után, egyszerre félreveti a fejét, egyet fordul a hátulsó lábain és odatánczol az udvar másik oldalára: »Osztég ne tessen káronkonnyi az embernek!« Béla, mikor végig mászott a nyolcz osztályon, fölment Pest . . . pardon : Budapestre, »pesti jogásznak,« (ki hallott ilyet : »budapesti jogász!«) s mikor itt is kitöltött három esztendőt, (boldog idők, akkor csak három évi volt a jogi cursus !) megint hazajött patvarjára. Hanem bizony ,nem sokat változott. Legföljebb, hogy megszakállasodott, de a »kutyaság,« ami benne volt addig épen úgy mint a Rúzsában, benne maradt még mindig. Ámde azért Lajos bácsi mégis nagyon örült neki, hogy visszajött, mert bizony megsínylette azalatt a három esztendő alatt amíg oda volt. Hiába, Béla ha kópé volt is, mégis nagyon kedves fiú volt. Lajos bácsi, amint talán már az eddigiekből is kitűnt, nagyon jó ember volt. Igazán áldott jó ember. De amilyen jó, annál még sokkal nagyobb pipás volt. Egész nap a szájában volt a pipaszáj csutorája, csak este esett ki belőle, mikor Lajos bácsi elaludt. Lajos bácsinak az ágya elé szép kis szőnyeg volt terítve, arra hullott a pipa, mikor kifordult a szájából és igy nem esett baj a drága jószágban. . . Lajos bácsinak egész pipagyűjteménye volt, még pedig olyan, hogy a harmadik vármegyébe is elment a hite. Vagy kétszáz pipafej diszlett a számukra berendezett szobában, szépen sorba rakva, mint valami könyvtár — állványokon. Volt ott mindenféle pipa, a hányféle pipás nép csak lakik széles e föld hátán, — valóságos ethnographiai múzeum pipa dolgában. Ott voltak, külön a főhelyen, szemben az ajtóval az óriási rajtfejek, melyek még az ősökről maradtak, nagyszerű ezüstkupakkal, némelyik kirakva drágakövekkel, mások egész csaták domborművű képeivel. Alattuk egy másik sor, jó barátok ajándékai, sok kedves ifjúkori emlék viselői. Más állványokon elhelyezve állottak idegen országok pipái, a vörös indián társas pipájától a török nargiléhjeig és a chinai opium-saipkáig. Mindenik alatt ott állt a származása helye hiteles pontossággal. F. Magyarország és a Nagyvilág. A Lajos bácsi pipatoriánja. — Vig beszély. — Irta: GYÖRKÖNYI A. KÁROLY. I. BéLA gyerek nagy kópé volt teljes életében. Amig a nyolcz osztályt itthon végig járta, végtelen sok baja volt Lajos bácsinak azzal, hogy kiszabadítsa unokaöcssét mindenféle galibából, a mibe az magát hunczutságai által keverte. Nem volt az a csíny, neveztessék akár dinnye-, almavagy körtelopásnak, akár kakasok, galambok nyílpuskával való meglövöldözésének, kutya megszorításának, tilos jégremenésnek, kapuk esteli megdobálása, vagy gyógyszertári harang fölösleges éjjeli meghúzásának, a hol ne Béla lett volna 415