Magyarország és a Nagyvilág, 1876 (12. évfolyam, 27-53. szám)
1876-07-02 / 27. szám
410 _Li Magyarország és a Nagyvilág. Tavaly óta — már mint jelen igénytelen történet dátumától számitva — Lajos bácsi pipatoriuma egy uj szerzeménynyel szaporodott és pedig olyannal, mely csakhamar kivetette a gazda kegyéből a gyűjtemény valamennyi többi tagját. Ennek az acquisitiónak egész kis históriája van. Az említett tavalyi esztendőben Lajos bácsi, mint széles az országban mindenki, aki csak tehette, felrándult a bécsi világtárlatra. Volt ott a kiállításon, ha jól tudom, az osztrák osztály egy bécsi cége kiállításában egy remekműtajtékból. Havast ábrázolt. Aljában pázsitos réten át vidor patak csörög, mely a hegyről rohant alá, oldalán a hegynek fenyvesek állanak, tetején örök hó. A patak partján farkas oltja szomját, fenn a szikla mögül az alpesi vadász lő a menekülő zergére, amott meredek szikla alján a pásztorkunyhó. Az egész nem volt egyéb óriási pipánál. Ha az ember fölemelte a havas tetejét, az ezüst kupakot, jókora bejáratot látott, mely a hegy belsejébe vezet, alul pedig vagy öt nyílás volt, ugyanannyi pipaszár beillesztésére. Egész kis társaság ülhette körül.. . Ez volt aztán a Lajos bácsi gusztusa szerinti valami! Egyet gondolt, átszaladt a magyar osztályba, fölkereste legelső tajtékgyárosunk ügynökét, odavezette az alpeshez, rámutatott és azt mondta, hogy ilyen budai várhegy kell neki. Mindjárt le is ültette az ügynököt, levelet íratott vele haza, fogta, maga adta postára, aztán kiszámította, melyik vonattal megy el a levél, az azután indulóra felült maga és mikor a pesti gyáros kereskedéséből kirohant a levélhordó, ki akkor hagyta ott a megérkezett megrendelést, csaknem feledöntötte Lajos bácsit. Egy hónap múlva azután a pompás mű idehaza volt. Csakugyan pompás volt. Valóságos remekmű. Minden a legnagyobb részletességgel, minden ház, a régi falak, a fák a hegy oldalán, még a gőzsikló keskeny pályája is, tetején pedig, mint koronája az egésznek, a királyi palota, az ezüst kupak (persze nem sárga, hanem fehér.) És mióta a várhegy ott állott a pipatóriumban, azóta Lajos bácsi rá sem nézett előbbi kegyenczeire. Gyönyörű kis alacsony asztalkát csináltatott, azon trónolt a szoba közepén a budai várhegy. Külön szép térítőt is hímeztetett, amivel letakarta. Aztán egész nap ott ült mellette és nézte elmerengő szemmel azt az ő gyönyörűségét, majd meg körül lépkedte, itt is ott is letörölgetett egy kis port, ami nem is volt ott, felforgatta a kupakot és czirógatta kívül belül. Csak az az egy bánata volt, hogy nem szíhatta egész nap, nem akadván minden időben öt alkalmas egyén, kik vele körülülték volna. Egy vasárnapon nagy diadalra készült Lajos bácsi. Délelőtt álszent a prépost úr, hogy ott van nála látogatóban az alhidai plébános, az nagyon szeretné megnézni a Lajos bácsi híres pipatóriumát, ha terhére nincsen, majd délután átlátogatnak hozzá. Tudnivaló pedig, hogy az alhidai plébános épen olyan dühös pipagyűjtő volt, mint Lajos bácsi és ennek már több ízben kedvetlenül kellett hallania, hogy a plébános gyűjteményét az övé mellett emlegették. Annyival inkább örült, hogy végre alkalma nyílt, drágaságait vetélytársa előtt kizárhatni. Nem kételkedett, hogy a plébánost föltétlen hódolatra fogja kényszeríteni. Sietett tehát a pipatoriumot lehetőleg fénybe helyezni. A Jancsi inasnak tüstént kiadta a parancsot, hogy a használatban lévő szipkákat, pipákat tisztogassa ki szorgosan, a gyűjteményt porolja meg, különösen a várhegyet tisztogassa meg kívül belül, hogy ne találtassák azon árnyéka sem a szennynek, piszoknak. Jancsi mindjárt ki is hordta ötszám a folyosóra és neki kezdett a munkának. Dél felé hazajött Béla. Nagybátyját ott találta az inas mellett, ügyelve ennek munkásságára. Ragyogó arczcal fogadta. — Hallod-e Béla, itt van az alhidai plébános. Béla közönyösen felült a folyosó mellvédjére. — No, és? — Hát meg akarja nézni a pipatóriumot. Tudod, nagyra van a magáéval. Aztán, úgy látszik, nagyon fúrja az oldalát, hogy az enyimet olyan nagyon emlegetik. Bizonyosan azért akarja megnézni, hogy aztán csak antál inkább dicsekedhessék a magáéval. . . No hiszen az is nagyot néz majd. Lajos bácsi diadalmasan nevetgélt. A szakácsnő kiszólt, hogy készen van az ebéd. Abban a pillanatban kondult meg a déli harangszó. — Csak te tisztogass tovább — monda Lajos bácsi Jancsihoz fordulva — különben nem készülsz el vele. II. Ebéd után Lajos bácsi letette a komótsipkát, föltette a kalapját, rágyújtott és igy szólt Bélához: — Átmegyek a préposthoz. Áthozom magam azt a papot, valahogy meg ne szökjék. Kérlek, majd nézz egy kicsit annak az ügyefogyott Jancsinak a kezére. Valahogy kár ne essék a jószágban- Béla ráhagyta, hogy jól van. Majd ő kiül a gangra. Ki is jött azután a folyosóra. Szivarozva föl alá járt egy darabig, majd széket hozatott magán -Agr 27. szám