Magyarország, 1965. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-03 / 1. szám
Kuba Havannai realitások Párbeszéd az ex-Hiltonban A szocialista Kuba ünnepe A Hilton konszern egykori 25 emeletes szállodájának a Hotel Libre Habanának előcsarnokában egy amerikai újságíró kéthetes kubai látogatásának tapasztalatairól beszélgetett kubai kollégájával. Asztaluk mellett elhaladt egy fehér inges fiatalember, aki régi ismerősként üdvözölte a kubai újságírót, majd meghívását elfogadva, rövid, elnagyolt bemutatkozás után bekapcsolódott a beszélgetésbe. — Mindenütt beleütköztem a forradalmi védelmi bizottságokba — mondotta az amerikai újságíró. — Mi szükség van rájuk hat évvel a forradalom győzelme után? — Véleményem szerint ezek a bizottságok a forradalom segédszervezetét alkotják a szabotázsakciók elleni harcban. Ameddig tehát fennáll az ellenforradalmi akciók veszélye, szükség van ezekre a bizottságokra — válaszolta kifogástalan amerikai angolsággal az imént érkezett fiatalember. — Ezt a szervezettséget inkább polgári célok érdekébe kellene állítani — folytatta az amerikai újságíró. — Vidéken bizony szükség lenne egy egészségügyi szolgálatra. — A napokban Oriente tartományban voltam — válaszolt ismét a fiatalember. — Elmondták a helybeliek, hogy náluk is kialakult a Vidéki Orvosi Szolgálat. Visszaérkezésem után Havannában is érdeklődtem erről. Kiderült, hogy a Vidéki Orvosi Szolgálat megteremtése a forradalom egyik legértékesebb vívmánya: 45 új vidéki kórházat és 100 rendelőt létesítettek. — Igen, igen, van előrehaladás — ismerte el az amerikai újságíró. — A fejlődést azonban elsősorban a fehérek érzik. Akadnak még négernegyedek ... — Hat év alatt nem lehet jóvátenni évtizedek és századok bűneit — vitatkozott a fiatalember. — A régi házakban is laknak fehérek, a toronyházakban is laknak négerek! Véleményem szerint azonban nem ezen lehet lemérni a faji egyenlőséget, hanem azon, hogy Kubában egyenlőség van fehérek és négerek között a munkahelyek betöltésében, az oktatásban, a politikai életben. — Persze nemcsak jogokkal él az ember — szól cinikusan az amerikai újságíró. — S Kuba eddig csak azt adott népének. — Ez hazugság — válaszolt ingerülten a fiatalember. — Kubában jegyrendszer van, de mindenkinek kielégítik a szükségletét. Sőt még többet is kap, mert a parasztok ma már hozzájutnak a tejhez és a tojáshoz is, amelyet korábban alig láttak. Más latin-amerikai országokban nincs jegyrendszer, de milliók halnak éhen. Ugyan, magukkal, kubaiakkal nem lehet vitatkozni. Nem tudják olyan reálisan szemlélni a dolgokat, mint mi, amerikaiak. — Bocsánat, de ismét ellent kell mondanom. Én ugyanis Edward Werner vagyok, annak az észak-amerikai diákküldöttségnek a tagja, amely két hónapja járja Kubát. Úgy látszik egy amerikai is képes az Egyesült Államokban vélt „realitásoktól” eltérően, igazságosan megítélni Kubát... Ezt a történetet az említett „szópárbajnál” jelen volt kubai kollégám mesélte el nekem, mégpedig egy olyan helyen, ahol bebizonyosodott: az amerikaiak nemcsak szavakban igyekeznek ártani Kubának. A Havannai Forradalmi Bíróság tárgyalótermében találkoztunk. Éppen Roland Linvertnek, a CIA egyik ügynökének tárgyalása folyt. Lippertet a „José Marti” repülőtéren fogták el. Robbanóanyagokat helyezett el az épület tövében. 30 évet kapott, ő sem kerülhette el a sorsát, éppen úgy, mint ahogy az utóbbi időkben számos CIA-ügynök és kubai ellenforradalmár került az igazságszolgáltatás kezébe. Ennek „titka”, hogy Kubában nemcsak a hadsereg, hanem az egész nép küzd a forradalom ellenségeivel. Erről kubai körutam egyik legérdekesebb állomásán győződtem meg. Festői szépségű tájakon érkeztem Trinidadba, a 450 éves városba. A szűk kis utcák a korabeli spanyol kisvárosokat idézik és több száz éves műemlékek emlékeztetnek a gazdag múltra. Innen vezetett az utam az Escambray hegység egyik magaslatára, az ellenforradalmi banditák elleni harci különítmény parancsnokának főhadiszállására. A parancsnok napbarnította, kisportolt férfi. Végigharcolta a forradalmat és 1962. július 3-án állt a banditák ellen küzdő csoport élére. Katonái az elmúlt két és fél esztendőben elsajátították a hegyvidéki harc minden fortélyát, az amerikaiak által átdobott ügynökök százait semmisítették meg vagy vetették fogságba. Nekik köszönhető, hogy ma Kubában egységes és szervezett ellenforradalmi tevékenység nincs. A parancsnoknak viszonylag kevés katonája van,, de nagy hadserege. Ha valahol ellenforradalmi banda bukkan fel, tisztjeivel azonnal a helyszínre utazik, mozgósítja a hegyvidék parasztjait, s máris népes csapattal indul a törvénysértők ellen. A harc végeztével a parasztok visszamennek a földekre, a parancsnok pedig a főhadiszállásra. Ez a kubai realitás, amelyet az Egyesült Államoknak tudomásul kell vennie. Nyilvánvaló, hogy az Egyesült Államok Kubához való viszonyát általános latin-amerikai politikájának keretében alakítja ki. Washington most fő feladatát a nemzeti felszabadító mozgalom fékezésében, az amerikai monopóliumok pozícióinak megszilárdításában látja. Kuba kész a kapcsolatok rendezésére az Egyesült Államokkal. Fidel Castro erre vonatkozóan már több figyelemre méltó javaslatot tett. Az Egyesült Államok vezető körei azonban félreértik a javaslatok indítékait, a gyengeség jeleinek tekintik. Pedig aki szemmel tudja követni a kubai forradalom győzelme óta eltelt hat esztendőt, az a rendszer erősödésének kétségtelen jeleiről számolhat be. Kuba jelenleg az első, 1962—65. évekre szóló népgazdasági terv megvalósításán munkálkodik. A kubai gazdaság legfontosabb ága a mezőgazdaság. 1963. október 3-án lépett életbe az a törvény, amely kimondja az 5 caballeriánál (67 hektár) nagyobb birtokok államosítását. Az első reform ugyanis még 402 hektárnyi birtokokat hagyott meg. Most azonban már kialakult a kubai mezőgazdaság új arculata. Az ország földterületének 70 százaléka állami tulajdon. A terv új növényfajták meghonosítását irányozza elő. Az 1960—61-es években ezt a feladatot a cukornádültetvények területeinek csökkentése útján próbálták megoldani. Hamarosan rájöttek azonban arra, hogy nem ez a járható út, hiszen Kuba talajviszonyai kiválóan alkalmasak a cukornád termelésére. Ma már az elv az, hogy a közel 4 millió hektárnyi megművelhető területből 1,7 millió hektáron cukornádat termelnek, a többi területen pedig azokat a növényeket, amelyek a legjobban bírják az éghajlati és a talajviszonyokat. A mezőgazdasági termelés növelésére, az öntözéses, belterjes gazdálkodás elterjesztésére Kubában nagyszabású tervet dolgoztak ki. A cél: 1970-re 400 000 hektárnyi területet öntözni. Az Oriente tartományban már hozzá is láttak a terv megvalósításához. A Contramaestra folyó mentén kialakítanak egy 200 millió köbméteres víztárolót, amely egy 1800 kilowattos erőművet működtet majd és 15 000 hektár területet lát el vízzel. A mezőgazdaság gyorsabb ütemű fejlesztését jelenleg három probléma nehezíti: a műszaki szakemberek hiánya, a nagykapacitású műtrágyaipar lassú kialakulása, valamint a mezőgazdasági gépipar viszonylagos fejletlensége. Az ipar igyekszik kielégíteni az igényeket, de még nem tud teljesen megszabadulni a múlt bilincseitől. Kuba iparának fejlődését ugyanis évtizedeken keresztül a külföldi tőke érdekei határozták meg. Az Egyesült Államok például 1 millió dollárjával megszabta, milyen iparágak fejlődhetnek, s melyek nem. Ily módon az ipar rendkívül egyoldalúan fejlődött, hiszen nem az ország valós szükségletei, hanem a gyarmatosító profitérdekei döntöttek. A legfontosabb iparágakban — ez alól csak a cukor- és villamosenergia-ipar a kivétel— Kubának mindent elölről kellett kezdenie. Minden magyar, aki Kubában jár, örömmel tapasztalja, hogy az ország előrehaladásában nem kis szerepet játszanak a magyar szakemberek, akik tudásukkal, tapasztalataikkal, lelkesedésükkel segítik egy eg gazdasági vagy tudományág fejlődését. (Pályka Géza építész a tégla- és cserépipar fejlesztésében, dr. Székelyhídi István a malomipar kialakításában, dr. Oláh Fál és dr. Szabó Szűcs János az oltóanyagtermelésben, dr. Sándor Edit egy kórház szemészetének vezetésében végez dicséretes munkát.) Velük és másokkal, akik Kuba gazdasági, tudományos és kulturális életének egyéb területein dolgoznak, havannai nagykövetségünkön találkoztam. Jólesett hallani, mennyire szívügyüknek tekintik a rájuk bízott terület fejlesztését, s látni, hogy egy szakember, aki itthon csupán egy üzem vagy gyár méreteiben gondolkodott, Kubában országos gondok megoldásában segíti a vezetőket. Valamennyien tanítanak is, s nem egy már általa képzett technikusokkal dolgozik. Magyar árukkal is találkoztam Kubában. A kikötőben például egy görög hajóról francia autókat... magyar daru rakott ki. A nagykövetségtől a szállodáig pedig magyar autóbuszon utaztam. Szakembereink szerint úgyszólván nincs olyan magyar külkereskedelmi vállalat, amely kisebb-nagyobb mértékben ne lenne érdekelve a kubai piacon.Szállítunk gém berendezéseket és finommechanikai cikkeket, nyersanyagot, könnyű- és vegyipari cikkeket, mezőgazdasági termékeket. Vásárolunk cukrot, ércet, műrostot és sok más árucikket.) Hat esztendő telt el a kubai forradalom győzelme óta. E hat év mérlegének lényege, hogy a kubai forradalom kitörölhetetlenül rávéste a maga vonásait Latin-Amerika arcára. A szocializmus a kubai forradalom győzelmével újabb földrészeken vetette meg a lábát. A forradalom tüzében megszületett az első, amerikai, szocializmust építő ország. A kubai forradalom történelmi precedens. Megmutatta, hogy az Egyesült Államok közvetlen közelében is végbemehetnek mélyreható társadalmi átalakulások. Latin-Amerika sorsát nem határozza meg végzetszerűen földrajzi helyzete. A nemzeti függetlenség megvédéséért vívott harcban Kuba védelmezi más népek jogát is arra, hogy maguk válasszák meg fejlődésük útját. A kubai forradalom feltárta a többi latinamerikai ország előtt a parasztságban rejlő forradalmi lehetőségeket. A kubai forradalmat — mint vezetői maguk mondják — a „forradalmi értelmiség” kezdte meg, fegyvereseinek zömét pedig a földtelen parasztok alkották. PÁLOS TAI** ÁS A FŐVÁROS REPÜLŐGÉPRŐL „...a toronyházakban is laknak négerek!" am MAGYARORSZÁG 1965/13