Magyarország, 1968. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)
1968-07-07 / 27. szám
Magyar—szovjet kapcsolatok A látogatás nyolc napja A moszkvai út mérlege Újabb fejlődés előtt A magyar—szovjet barátság történetének rendkívül fontos eseménysorozata zajlott le az elmúlt nyolc napban, amikor Kádár János vezetésével magyar párt és kormányküldöttség tett hivatalos baráti látogatást a Szovjetunióban. A két ország, a két párt kapcsolatában immár hagyománnyá vált a semmivel sem pótolható, rendszeres személyes érintkezés, a „csúcsszinten”. A múlt év szeptemberében Brezsnyev, Koszigin, Gromiko és más szovjet vezetők részesültek forró hangulatú fogadtatásban Magyarországon, amikor újabb húsz esztendőre szóló barátsági és kölcsönös segítségnyújtási szerződésünket ünnepeltük. Most Moszkva, Volgográd, Tallinn lakói részeltették vendégszeretetükben a magyar párt- és állami vezetőket. A Kremlben megtartott tárgyalások módot adtak a véleménycserére mind a két ország kapcsolatairól, mind pedig nemzetközi politikai kérdésekről, s a pártok együttműködését érintő problémákról. Kádár János és útitársai személyében a magyar nép képviselői voltak a vendégeik, akik a hosszú múltra visszatekintő barátság, testvéri összetartozás és együttműködés további fejlesztésének megbízatásával érkeztek június 27-én a Szovjetunióba. A tárgyalóasztalnál A hivatalos tárgyalások már a küldöttség ott-tartózkodásának második napján megkezdődtek, s oly eredményesen, hogy Fock Jenő miniszterelnök nem sokkal később így nyilatkozhatott: „ ... eddigi tanácskozásaink is igazolják, hogy pártjaink és kormányaink nézetei minden alapvető nemzetközi és politikai kérdésben azonosak.” A későbbiek során Kádár János ehhez hozzáfűzte: „Tárgyalásaink megelégedésünkre szolgálnak, hozzájárulnak a népeink közötti kapcsolatok további erősítéséhez, a magyar— szovjet barátság elmélyítéséhez és nemcsak országaink ügyét szolgálják, hanem hasznára vannak a szocialista országok közösségének is”. Szokás szerint az első tárgyalási forduló kezdetén néhány percre beengedték a sajtó képviselőit is a tanácskozó terembe. A fényképezőgépek a következő személyiségeket örökítették meg a tárgyalóasztal körül: magyar részről Kádár János, Fock Jenő, Aczél György, dr. Tímár Mátyás, Péter János és Szipka József voltak a hivatalos küldöttség tagjai. Szovjet partnereik: Leonyid Brezsnyev, Alekszej Koszigin, Nyikolaj Podgornij, Gennagyij Voronov, Konsztantyin Katusev, Mihail Leszecsko és Andrej Gromiko. Érdemes áttekinteni a tárgyalásokon részt vett szakértők névsorát is. Szovjet részről Iljicsov külügyminiszterhelyettes, Kiszeljov, az SZKP KB osztályvezetőhelyettese, Tyitov budapesti szovjet nagykövet és Asztavin külügyminisztériumi főosztályvezető volt jelen. A magyar küldöttség mellett tanácsadói minőségben Erdélyi Károly külügyminiszterhelyettes, Katona István, az MSZMP KB osztályvezetőhelyettese, Gergely Miklós és Balassa László külügyminisztériumi osztályvezetők vettek részt a munkában. A delegációk összetétele egyebek közt tükrözi a megtárgyalásra került problémák széles körét is. Az államközi és a pártközi kapcsolatok megvitatására egyaránt felhatalmazott küldöttségek foglaltak helyet a Kreml miniszterelnöki dolgozószobája közelében levő híres tanácsteremben, ahol már annyi fontos, sőt történelmi jelentőségű problémáról döntöttek. (A miniszterelnök mellett, akik mindketten elismert gazdasági szaktekintélyek, Tímár Mátyás és Mihail Leszecsko jelenléte arra vall, hogy a két ország közötti gazdasági kapcsolatok kérdései is fontos szerepet kaptak a megbeszéléseken.) Gazdasági kérdések A nyilvánosság előtt elhangzott nyilatkozatok, s a közös közlemény tanúsága szerint e kapcsolatoknak nemcsak a múltjuk, de a jövőjük is rendkívül nagy. Az elmúlt húsz év alatt a magyar—szovjet árucsereforgalom a negyvenszeresére emelkedett. A Szovjetunió — egyebek között azzal, hogy a kohókoksz-, a réz-, a gyapot-importunknak több mint a felét, a kén-, az ólombehozatal 70—80 százalékát, a vasérc, a nyersvas, a nikkel, a faanyagok behozatalának csaknem egészét biztosítja — létfontosságú segítséget ad közismerten nyersanyag-szegény országunknak. Fock Jenő kiemelte, hogy a Szovjetunió a legszámottevőbben a komplett berendezések, illetve üzemek szállításával járult hozzá népgazdaságunk fejlesztéséhez. Különösen nagy jelentősége van számunkra a magyar—szovjet energetikai együttműködésnek. A két ország közötti távvezeték kiépítése villamosenergiaigényünk gazdaságos és biztonságos kielégítését szolgálja. De van egy sajátos formája is a Szovjetunióból történő villamosenergia behozatalunknak: a magyar—szovjet timföld-alumínium egyezmény, amelynek révén 1980-ban már csaknem hárommilliárd kilowattóra villamos energiát importálunk „alumíniumba csomagolva”. A hazánkban szovjet segítséggel felépülő atomerőmű kapacitása 800 megawatt lesz, amely energiaszükségletünk mintegy 15—16 százalékát fedezi majd. Amikor Kádár János Tallinnban kijelentette, hogy „a nemzetközi élet alapvető kérdéseinek megítélésében a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságával, a szovjet kormánnyal azonos nézeteket vallunk”, akkor rövid áttekintést is adott néhány érintett problémáról: 1. Teljes támogatás a vietnami népnek, az agresszoroknak ki kell vonulniuk Vietnamból. 2. A közel-keleti kérdésben egyetértünk az ENSZ Biztonsági Tanácsának novemberi határozatával, elítéljük Izrael kormányát és a mögötte álló imperialista erőket e határozat végrehajtásának szabotálásáért, s egyben kifejezzük meggyőződésünket, hogy az arab népek ügye győzni fog. 3. Meg kell oldani az európai biztonság szavatolását, s éberséget tanúsítunk az NSZK kormányának lépéseivel szemben, amelyek nyomán a militarista, revansista, újfasiszta erők nagyobb mozgási lehetőséget kapnak, a szolidaritásunkról biztosítjuk az NDK-t, a szocialista országokkal együtt teljes erőnkkel a német munkásparaszt állam oldalán, állunk. A nyolc nap zsúfolt politikai programjaiban elhangzott nyilatkozatok, beszédek tág teret szenteltek a nemzetközi munkásmozgalom előtt álló feladatoknak is, amelyekkel kapcsolatban Kádár János az MSZMP és az SZKP, valamint a két ország kormányai között fennálló teljes nézetazonosságot hangsúlyozta Tallinban. Az MSZMP, amely házigazdája volt a kommunista és munkáspártok őszi moszkvai tanácskozását előkészítő nagyjelentőségű találkozóknak, igyekszik mindent megtenni a nemzetközi munkásmozgalomban felmerült problémák marxista -leninista szellemű megoldásáért, az internacionalista kötelékek erősítéséért. „November 25-én a mi pártunk képviselői is Moszkvában lesznek — jelentette ki Kádár János —, a kommunista és munkáspártok tanácskozásán képviselni fogják az összefogás, az egység, az antiimperialista front gondolatát”. Volgográd—Tallinn küldöttségünknek utazása során az emberek, tájak, létesítmények adta változatos élményekben volt része. Kádár János és útitársai látták a sztálingrádi csatateret, elhelyezték koszorújukat a véráztatta Mamajakurgánon, megtekintették az újjáépült Volgográdot. A delegációval tartó újságírók éppen szemközt laktak azzal az áruházzal, amelynek pincéjéből negyedszázaddal ezelőtt megadásra feltartott kezekkel jött elő Paulus tábornaggyal az élén a bekerített és szétvert német hadseregcsoport vezérkara. Tallinnban a festői szépségű Toonpea várhegyen, a várpalotában szállásolták el a magyar vendégeket. A vár 46 méter magas tornyán, ahol az észt lobogó jelzi, hogy ittt van a kormány székhelye, másfél napon át piros-fehérzöld zászlót is lengetett a szél. A tallinni látogatás külön érdekessége, hogy a történelem során először járt itt ily magas szintű hivatalos delegáció rokonaink, az ugyancsak a finnugor népek családjához tartozó észtek fővárosában. A két népet a közös származás, a rokonság szálai és máig élő emlékei is összekapcsolják, de — amint erre Kádár János a nálunk elterjedt mondással „nem az a döntő, hogy honnan jön valaki, hanem az, hogy hová tart” adott magyarázatot — még fontosabb kapocs a közös eszme, a közös cél: a szocializmus, a kommunizmus és a béke. Egy ilyen utazás bizonyos értelemben számvetés is azok előtt, akik segítő együttműködésükkel maguk is részt vesznek Magyarország szocialista fejlődésében. Kádár János az egyik nagygyűlésen a „hogyan továbbról” szólva, azt mondotta: „Az MSZMP forradalmi párthoz méltóan törekszik a fejlődés új kérdéseinek helyes megoldására . .. megreformáltuk a gazdaságirányítás rendszerét... nagy figyelmet fordítottunk és fordítunk a szocialista demokrácia fejlesztésére ... a párt eszmei, politikai vezetése érvényesül az ideológia, a politika, az állami élet, a gazdasági és kulturális tevékenység minden területén”. A moszkvai nagygyűlés, majd a közös nyilatkozat ünnepélyes aláírása tette fel a koronát erre a felejthetetlen utazásra. A sikeresen teljesített küldetés eredményeként tartalmilag is, érzelmileg is tovább gazdagodott a magyar nép és a szovjet nép, a két testvérpárt, a két szocialista ország kapcsolata, s tovább erősödött a magyar—szovjet barátság. A MAGYAR KÜLDÖTTSÉG A VOLGOGRÁDI REPÜLŐTÉREN Hagyománnyá vált a rendszeres érintkezés a „csúcsszinten” 3 MAGYARORSZÁG 1968/27