Magyarország, 1971. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-03 / 1. szám
Szovjetunió Kongresszusra készülve Prognózis: folyamatosság Előtérben a mezőgazdaság ügye A moszkvai főútvonalak fölött kétemeletnyi magasságban kifeszített transzparensek mostanában egyetlen gondolatra összpontosítanak: „Fogadjuk méltóképpen az SZKP XXIV. kongresszusát!” A szovjet kommunisták tanácskozását március 30-ra hívták öszsze. A tíz napig tartó kongresszus a pártplénum megszabta napirend szerint meghallgatja az SZKP Központi Bizottságának beszámolójelentését, amelynek előadója Leonyid Brezsnyev, a párt Központi Bizottságának főtitkára. Ezt követően hangzik el a Központi Revíziós Bizottság jelentése, amelyet Gennagyij Szirov bizottsági elnök mond el. Az SZKP XXIV. kongresszusának irányelveit a szovjet népgazdaság 1971—1975. évi fejlesztésének ötéves tervére vonatkozóan Alekszej Koszigin miniszterelnök fejti ki. Ezután választják meg a küldöttek a párt központi szerveit. Azt a körülményt, hogy az SZKP Központi Bizottsága még 1970 júliusban közzétette a kongresszusi „menetrendet”, s egyben kijelölte az előadók személyét is, több nyugati lap a szovjet vezetés stabilitásaként értékelte. 14 millió párttag A Központi Bizottság plénuma határozatot hozott arról is, hogy egy szavazati joggal rendelkező küldött 2900 párttagot képvisel. Így a képviseleti arány az előző kongresszushoz képest némileg módosul: akkor 2500 kommunista adott megbízatást egy küldöttnek. Az is igaz viszont, hogy azóta a párt taglétszáma 12 és fél millióról 14 millióra gyarapodott. A képviseleti arány megváltoztatásával mindenesetre eloszlottak azok az aggodalmak, hogy a hatezer személyt befogadó kongreszszusi palota szűknek bizonyul. A kongresszus közelsége máris mozgásba hozta a szovjet élet minden szféráját. Az alapszervezetek beszámoló-taggyűlései, a városi és kerületi pártértekezletek már lezajlottak: sok millió kommunista foglalt állást a kongreszszusi témakörrel kapcsolatban. Az előkészítő munka soron levő láncszeme most a területi pártértekezletek és a köztársasági pártkongresszusok küldötteinek tanácskozása. Az eddigi pártgyűlések elemezték a két kongresszus között végzett munkát, a tapasztalatokat, s további tevékenységük programját hozzákapcsolták az országos feladatokhoz. Jóllehet az alapszervi tanácskozást bizonyos mértékig leszűkítette az a körülmény, hogy az ötéves terv irányelveit csak később hozzák nyilvánosságra és így azok nem válhattak a vita témáivá, a taggyűlési kommunista fórum mégis megütötte azt az alaphangot, amely minden bizonnyal a kongresszust is jellemezni fogja. Ennek az „alaphangnak” lényeges összetevőit a Pravda a következőkben fogalmazta meg: magas fokú politikai érettség, a sikerek és hiányosságok tárgyszerű, mélyreható elemzése, a párt egységének és politikai összeforrottságának demonstrálása, mozgósítás a kommunista építés új feladatainak végrehajtására. Mindez előrevetíti azoknak a „kremlinológusoknak” a kudarcát, akik kombinatív találgatásokat fűztek a kongresszushoz. Nem kell különösebb éleslátás annak megállapításához, hogy az események mindenképpen azokat a reális szemléletű prognózisokat fogják alátámasztani, amelyek az eddig is helyesnek és célravezetőnek bizonyult, nemzetközileg is nagy elismerést kivívó politika megerősítését, további folytatását veszik számításba. Rekordtermés A bevált politika követését indokolják az eddigi eredmények. Két ötéves terv mezsgyéjén a szovjet gazdaság kiegyensúlyozott, egészségesen és arányosan fejlődik. Bár a statisztikusok adósak a tizedes pontosságú válasszal, nyivánvaló, hogy az ország az 1966— 1970-es nyolcadik ötéves terv valamennyi lényeges előirányzatát teljesítette. Ebben döntő szerepe volt a párt 1969 decemberi plénumának, amely menet közben kritikusan feltárta a hibákat és mozgósított a tervfeladatok teljesítésére. A gazdasági fejlődés dinamikáját tükrözi a nemzeti jövedelem alakulása: 1970 végén az újonnan létrehozott érték 275 milliárd rubel. Ez több mint 80 milliárd rubellel haladja meg az 1965-ös nemzeti jövedelmet, a növekedés tehát 42 százalékos. Az ipari termelés mennyisége a nyolcadik ötéves tervidőszakban mintegy másfélszeresére növekedett. A mezőgazdaságban, amelyet a különféle „szovjetológusok” kedvvel tettek meg a szovjet gazdaság „Achilles-sarkának”, három „mezőgazdasági plénum” határozatai pozitív tendenciákat indítottak el. A szeszélyes időjárás ellenére az óesztendőben az ország történelmének legnagyobb gabonatermését takarították be. Igazuk lett azoknak, akik az 1969-es 165 millió tonnás rekordhozamot nem tekintették végső határnak. Magától értetődően nem az egyszeri kiugrás a lényeges, hanem sokkal inkább az, hogy 1966-tól 1969-ig az évi átlagos gabonahozam több mint 162 millió tonnát ért el, vagyis 32 millió tonnával többet, mint az előző ötéves tervek idején. A dinamikusan fejlődő szovjet gazdaság a gyakorlatban cáfolt rá a nyugati propaganda jóslataira. Viselte a nem csökkenő nemzetközi terheket, erősítette a mezőgazdaságot, világra szóló sikerrel teljesítette az űrprogramot, s ami döntő: ezzel egyidőben lehetővé tette az életszínvonalat, a nép anyagi-szellemi jólétét előmozdító intézkedések sorozatának meghozatalát, az ötnapos munkahét bevetésétől, a béremelésen és a kiskereskedelmi árleszállításon át a lakásviszonyok radikális megjavításáig. A kongresszusi előkészületekből ítélve a márciusi tanácskozás a kommunista építőmunka újabb szakaszát fogja kidolgozni, s ennek megfelelően a kongresszuson dominálni fognak a gazdasági kérdések. Politikai megfontolások terelik ilyen irányba a párt tevékenységét. A kommunizmus építésének sokféle feladata közül előtérbe nyomult a gazdasági-műszaki alap megteremtése. A cselekvési programot az az elv diktálja, hogy a szovjet társadalom előrehaladása döntő mértékben függ a gazdasági fejlődés ütemétől. Ez elválaszthatatlan kölcsönhatásban van azzal a külső tényezővel, hogy a szovjet gazdasági eredmények alapvetően megszabják a két Világrendszer gazdasági versenyének kimenetelét, s aktívan befolyásolják a forradalmi világfolyamat fejlődését. Hogy milyen célokat és arányokat fog a kongresszus végül is megszabni, az március végén, április elején derül ki. Minthogy az ötéves terv első évének feladatait a szovjet parlament téli ülésszaka megvitatta és törvényerőre emelte, támpont adódik az általános elvek és célkitűzések további négy évre szóló gondolati meghosszabbítására. Az első kézenfekvő következtetés az, hogy a szovjet gazdasági stratégia a fejlesztést hosszú időre „belterjesen” szabja meg. Ebből a szempontból a számok egyeduralma véget ért, a kérdések kérdése már nem annyira a mennyiség, mint inkább a minőség, s legfőképpen az, hogy a termék milyen áron, mennyi ráfordítással készült. Mindez fokozottan előtérbe állítja a hatékonyságot, a termelékenység növelését, az irányítás korszerűsítését, a számítástechnikai program kibontakoztatását, a tudományos-műszaki forradalom vívmányainak az eddiginél sokkal gyorsabb gyakorlati alkalmazását. Ehhez a komplex folyamathoz kapcsolódik az anyagi ösztönzésnek és a jólét emelésének a programja. Nem „ökonomizmus” A szovjet gazdasági stratégia sarkalatos pontja a mezőgazdasági termelés felfuttatása. A szovjet közgazdászok a feladat realitását hangsúlyozzák, kimutatva, hogy az 1970-es rekord-gabonatermés további 5,5 százalékos emeléséhez megfelelő alapot biztosít a mezőgazdaság fejlesztésére előirányzott összegek 12,4 százalékos, ugyancsak rekordszintű növelése. A mezőgazdaság hosszú távra különleges „bánásmódban” részesül, a párt elsőrangú politikai kérdésként kezeli, vagyis a tervek öszszeállításakor nem a mezőgazdaság igazodik az egyéb ágazatok igényeihez, hanem fordítva történik. A gazdasági kérdések előtérbe kerülése természetesen korántsem tesz lehetővé olyasfajta szemléletet, amely valamiféle „ökonomista egyoldalúsággal” marasztalná el a kongresszust. Már nyilvánvaló, hogy a tanácskozáson a szocialista demokrácia kibővítése, a két világrendszer éleződő ideológiai harca, a szocialista világrendszer fejlődése, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom tömörítése hangsúlyos téma lesz. A kongresszus összegezni fogja a rugalmas, elvszerű szovjet külpolitikai tevékenység „hozamát” is, amelyben előreláthatóan nagy nyomatékot kap az európai problémák megoldásának reális esélye és az imperialista agreszsziók elleni összefogás kibontakoztatása. Kavel József A TU—144, A VILÁG ELSŐ SZUPERSZONIKUS UTASSZÁLLÍTÓ GÉPE PRÓBAÚTON A gazdasági stratégia a fejlesztést hosszú időre „belterjesen" szabja meg MAGYARORSZÁG 1971/1