Magyarország, 1977. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1977-07-03 / 27. szám
A két T egyenrangú A varsói ülésszak után Homloktérben az energia ! Az olcsó és felszínes asszociációs inger könnyen elragadhatja az embert. A KGST XXXI. ülésszakát Varsó néhány hónapos, modern csodapalotájában, a Hotel Victoriában rendezték. Miért ne mondhatná a csillogó fogalmazásra hajlamos újságíró, hogy ez a győzelem ülésszaka volt? Végül is a KGST tagállamainak nemzeti jövedelme 1948-hoz viszonyítva 1976-ban a 9,5-szeresére emelkedett, míg a fejlett tőkés országokban 3,3-szeres volt a növekedés. Végül is a tőkés világban megbukott a korábbi prosperitást kísérő, elhamarkodott plakát jelszó: „Nincs többé megrázkódtatás!’' . Ugyanakkor, éppen a nehéz idők tőkés válsághullámai közepette, , bár erősen érezhető oldallökéseket szenvedve, igaznak bizonyult a tétel, amelyet az ülésszak sajtóközvéleménye szintén megfogalmazott: „A szocialista országok közössége napjainkban a világ legdinamikusabb gazdasági erejévé vált.” Igaz az is, hogy a Hotel Victoria dióbarna faburkolatos, vörös virágos szőnyegű nagytermében már négy világrész képviselői ültek együtt, Európa, Ázsia, Amerika képviselője mellett megjelent az afrikai Angola küldöttsége. A célprogramok Mégsincs értelme a fennhéjázásnak, a hurrálelkesedésnek. A terem homlokzati díszfalán a zászlók közötti felirat egyetlen frázist, közhelyet sem tartalmazott. Szűkszavú, tényszerű fogalmazással a lényeget közölte: „Sesja RWPG XXXI.” Vagyis: „A KGST XXXI. ülésszaka.” Az ülésszak munkáját a józan mérlegelés, a derűlátás jellemezte. Szellemisége, hangulata méltó volt a gyakorlott államvezetőkhöz, a tapasztalt gazdaságpolitikusokhoz. A Magyar Népköztársaságot a magyar gazdaságpolitikai vezetés első sora képviselte. Lázár György, a Minisztertanács elnöke, Németh Károly, a párt Központi Bizottságának gazdaságpolitikai kérdésekkel foglalkozó titkára, Huszár István miniszterelnök-helyettes, az Országos Tervhivatal elnöke — mindhárman a Politikai Bizottság tagjai —, Szekér Gyula miniszterelnök-helyettes, hazánk állandó KGST-képviselője, Ajtai Miklós, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke, Rácz Pál külügyminisztériumi államtitkár, Szita János, a kormány Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Bizottságának elnöke, Meisel Sándor, a KGST helyettes magyar képviselője. Németh Károly az egyik szüneti beszélgetés magas rangú nemzetközi karéjában találó dialektikával fogalmazott: „Nincs okunk szégyenkezni a világ előtt, és nincs lehetőségünk pihenni sikereink babérjain.” Nyugaton megtörtént anekdotaként mesélik a viccet. A londoni professzor gazdaságtudós-jelöltet vizsgáztat: „Melyik két szót használják a politikusok a leggyakrabban a gazdasági fejlődés jellemzésére?” A jelölt: „Nem tudom.” A professzor: „Nagyon helyes.” A KGST XXXI. ülésszaka viszont teljesíthette azt a nem könynyű feladatát, hogy vezérfonalat és perspektívát adjon a szocialista világ gazdasági fejlesztésének és fejlődésének. Megtárgyalta a célprogramok — ezek adnak konkrét tartalmat a Komplex Programnak — kidolgozásának menetét. A feladatok rangsora világos. Az ülésszakról kiadott sajtóközlemény, mint társműfajai általában, nem könnyed, szórakoztató olvasmány, sokan csak átfutják az ilyen hivatalos publikációkat, pedig érdemes a szavakra, a jelzőkre odafigyelni. A feladatok között számos „problémá”-ról van szó, de a „kulcsprobléma” jelzőt kevés témakör viseli. Közöttük is prioritása van a fűtőanyag-, az energetikai és a nyersanyagágazatokat érintő tennivalóknak, hosszú távú célprogramoknak. Lázár György, a magyar kormányfő mondotta a felszólalásában: „Véleményünk szerint is kiemelkedő jelentősége van a hoszszú távú együttműködési célprogramok kidolgozásának, mert ezek fogják képezni jövőbeni együttműködésünk gerincét. Üdvözöljük és támogatjuk a Tervezési Együttműködési Bizottságnak azt az ajánlását, hogy erőinket határozott céltudatossággal most a legalapvetőbb kérdések megoldására, mindenekelőtt az energia- és nyersanyagellátás biztosítását, a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékekben mutatkozó szükségletek kielégítését és a gépipar legfontosabb ágazatai összehangolt fejlesztését szolgáló célprogramok kidolgozására összpontosítsuk.” (Az említett ajánlást egyébként a Tervezési Együttműködési Bizottság nevében Huszár István terjesztette az ülésszak elé.) A jó ütemű gazdasági fejlesztés aligha képzelhető el a növekvő energiaigény kielégítése nélkül, eljött az ideje, hogy a legfontosabb hagyományos energiabázisok — az olaj, a szén, a földgáz — mellett előbbrelépjen az atomenergia. Idézet a sajtóközleményből: „Az ülésszak külön hangsúlyozta az atomerőművi gépgyártás maximálisan lehetséges fejlesztési programjának fontosságát a KGST- tagállamokban ...” Mindebben meghatározó szerepe van a Szovjetunióval folytatott együttműködésnek. Koszigin szovjet miniszterelnök az energiaigénnyel kapcsolatos felszólalásában megállapította: „A Szovjetunió továbbra is aktívan részt vesz a KGST-tagországok energetikai problémáinak megoldásában. A szovjet fél az ülésszak elé terjesztette az üzemanyag- és energetikai probléma megoldásával kapcsolatos elképzeléseit, azzal, hogy ily módon meghatározza az energetikai együttműködés legfőbb irányait.” Az energiaigény Koszigin leszögezte, hogy a hoszszú lejáratú energetikai program egyik legfontosabb része a villamos energetika fejlesztésével kapcsolatos intézkedések komplexuma. Kitért a KGST szerveiben folyó munkára, amelynek célja, hogy előkészítsék a tagországok egyesített energetikai rendszerének fejlesztésében való, 1990-ig terjedő együttműködéssel foglalkozó általános megállapodás tervezetét. A munkálatok most a befejező szakaszba lépnek, az új megállapodás lesz az első jelentős lépés az energetikai együttműködés hosszú lejáratú programjának megvalósításában. A hosszú lejáratú energetikai programnak elő kell irányoznia az üzemanyag- és energetikai ágazat számára szükséges gépek és berendezések gyártásával kapcsolatos kérdések megoldását is — hangsúlyozta Koszigin, majd jellemezte a tagországok előtt álló feladatokat az atomerőművek működéséhez és a különféle szilárd üzemanyagfajták termeléséhez szükséges berendezések gyártásában való sokoldalú szakosodás és kooperáció fejlesztésében. Az egyéb hosszú lejáratú célprogramok kapcsán Koszigin leszögezte, hogy a programokban előirányzott intézkedéseknek tükröződniük kell a tagországok 1981—1985-ös nemzeti terveiben, valamint az integrációs intézkedések új, egyeztetett ötéves tervében is. Ez megköveteli a KGST valamennyi láncszeme, elsősorban a tervezési és a műszaki-tudományos együttműködési bizottságok tevékenységének összehangolását. Szekér Gyula egy nagyon fontos KGST-tételre hívta fel az érdeklődő újságírók figyelmét a delegáció hazatérése után: „Az elsődleges energiaforrások bővítése mellett napjainkban rendkívül nagy jelentősége van a szóban forgó energiahordozók takarékos felhasználásának, a velük való észszerű gazdálkodásnak.” Termelés, takarékosság Új kifejezés született Varsóban — ki tudja, ki ejtette ki a száján először, ezt, a magyar fül számára meglehetősen furán hangzó szóösszetételt: „energiarac”?! Az energiatakarékosság, az energiával való racionális gazdálkodás fogalmát fejezi ki. A két „T” — a Termelés, a Takarékosság —, immár egyenrangú. Az energiaforrások bővítésével egyenrangúnak minősített energiatakarékosság jelentőségének felismerése világjelenség. Reálissá vált például az a veszély, hogy a nem szocialista országok olaj- és földgázkészletei 30—35 éven belül kimerülnek, de a szükségletek növekedése már most meghaladja a termelés emelkedésének mértékét. Úgy tűnik, nem annyira az a probléma, hogy míg korábban egy tonna kőolaj nem került többe egy üveg whiskynél, most megközelíti egy tonna első osztályú búza árát — hanem: lesz-e energia?! Carter hadjáratot indított a pazarlás ellen, megalakult a szénhidrogénekkel való takarékos gazdálkodás közös nyugati szervezete, a tapasztalatok szerint azonban a kapitalizmus képtelen megküzdeni az energiaproblémákkal: a tőkés termelési anarchia, a profithajsza javíthatatlan pocsékoló. A szocialista tervgazdálkodás, a szocialista integráció várhatóan sikerrel szervezi a korábbinál magasabb szinten a takarékosságot, amelyet rendkívül összetett módon értelmez. Az első itt a műszaki fejlesztés gyorsítása (különösen az atomenergia felfuttatása) , s utána sorra következik a termelési szerkezet megfelelő alakítása; gondos üzemtelepítés; jó munkaszervezés ; műveltebb dolgozó ember (szovjet felmérések szerint eggyel több osztályú átlagos végzettség a gépgyártásban 1,5—2, a fémkohászatban 0,5—0,7, a könnyűiparban 1,5—2,2 százalékkal növeli a munka termelékenységét); s végül: pazarlás nélküli munka és élet. A belső erőfeszítések magyar programját így lehet tömören öszszefoglalni Lázár György varsói felszólalása nyomán: jelentősen meggyorsítottuk az újabb energia- és nyersanyagforrások feltárását célzó kutatásokat; emeltük az energetikai beruházások részarányát; mérsékeltebben fejlesztjük az energiaigényes termelési ágakat; növeltük az energiafelhasználás racionalizálására fordítandó összegeket. Az sem titok, hogy a kormányzat átfogó határozaton dolgozik az energiatakarékossági intézkedések széles körű bevezetésére. SOLTÉSZ ISTVÁN A MAGYAR KÜLDÖTTSÉG A KGST XXXI. ÜLÉSSZAKÁN Szűkszavú, tényszerű fogalmazással