Magyarország, 1977. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)

1977-07-03 / 27. szám

A két T egyenrangú A varsói ülésszak után Homloktérben az energia ! Az olcsó és felszínes asszociációs inger könnyen elragadhatja az em­bert. A KGST XXXI. ülésszakát Varsó néhány hónapos, modern csodapalotájában, a Hotel Victo­­riában rendezték. Miért ne mond­hatná a csillogó fogalmazásra haj­lamos újságíró, hogy ez a győze­lem ülésszaka volt? Végül is a KGST tagállamainak nemzeti jö­vedelme 1948-hoz viszonyítva 1976-ban a 9,5-szeresére emelke­dett, míg a fejlett tőkés országok­ban 3,3-szeres volt a növekedés. Végül is a tőkés világban meg­bukott a korábbi prosperitást kí­sérő, elhamarkodott plakát jelszó: „Nincs többé megrázkódtatás!’' . Ugyanakkor, éppen a nehéz idők tőkés válsághullámai közepette, , bár erősen érezhető oldallökéseket szenvedve, igaznak bizonyult a té­tel, amelyet az ülésszak sajtóköz­véleménye szintén megfogalmazott: „A szocialista országok közössége napjainkban a világ legdinamiku­sabb gazdasági erejévé vált.” Igaz az is, hogy a Hotel Victoria dióbarna faburkolatos, vörös virá­gos szőnyegű nagytermében már négy világrész képviselői ültek együtt, Európa, Ázsia, Amerika képviselője mellett megjelent az afrikai Angola küldöttsége. A célprogramok Mégsincs értelme a fennhéjá­­zásnak, a hurrálelkesedésnek. A terem homlokzati díszfalán a zászlók közötti felirat egyetlen frázist, közhelyet sem tartalma­zott. Szűkszavú, tényszerű fogal­mazással a lényeget közölte: „Sesja RWPG XXXI.” Vagyis: „A KGST XXXI. ülésszaka.” Az ülésszak munkáját a józan mérlegelés, a derűlátás jellemezte. Szellemisége, hangulata méltó volt a gyakorlott államvezetőkhöz, a tapasztalt gazdaságpolitikusokhoz. A Magyar Népköztársaságot a ma­gyar gazdaságpolitikai vezetés el­ső sora képviselte. Lázár György, a Minisztertanács elnöke, Németh Károly, a párt Központi Bizott­ságának gazdaságpolitikai kérdé­sekkel foglalkozó titkára, Huszár István miniszterelnök-helyettes, az Országos Tervhivatal elnöke — mindhárman a Politikai Bizottság tagjai —, Szekér Gyula miniszter­elnök-helyettes, hazánk állandó KGST-képviselője, Ajtai Miklós, az Országos Műszaki Fejlesztési Bi­zottság elnöke, Rácz Pál külügy­­minisztériumi államtitkár, Szita János, a kormány Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Bizottságá­nak elnöke, Meisel Sándor, a KGST helyettes magyar képvise­lője. Németh Károly az egyik szüneti beszélgetés magas rangú nemzet­­közi karéjában találó dialektiká­val fogalmazott: „Nincs okunk szégyenkezni a világ előtt, és nincs lehetőségünk pihenni sikereink ba­bérjain.” Nyugaton megtörtént anekdota­ként mesélik a viccet. A londoni professzor gazdaságtudós-jelöltet vizsgáztat: „Melyik két szót hasz­nálják a politikusok a leggyak­rabban a gazdasági fejlődés jellem­zésére?” A jelölt: „Nem tudom.” A professzor: „Nagyon helyes.” A KGST XXXI. ülésszaka vi­szont teljesíthette azt a nem köny­­nyű feladatát, hogy vezérfonalat és perspektívát adjon a szocialista világ gazdasági fejlesztésének és fejlődésének. Megtárgyalta a cél­programok — ezek adnak konkrét tartalmat a Komplex Programnak — kidolgozásának menetét. A feladatok rangsora világos. Az ülésszakról kiadott sajtóköz­lemény, mint társműfajai általá­ban, nem könnyed, szórakoztató olvasmány, sokan csak átfutják az ilyen hivatalos publikációkat, pe­dig érdemes a szavakra, a jelzők­re odafigyelni. A feladatok között számos „problémá”-ról van szó, de a „kulcsprobléma” jelzőt kevés té­makör viseli. Közöttük is priori­tása van a fűtőanyag-, az energe­tikai és a nyersanyagágazatokat érintő tennivalóknak, hosszú távú célprogramoknak. Lázár György, a magyar kor­mányfő mondotta a felszólalásá­ban: „Véleményünk szerint is ki­emelkedő jelentősége van a hosz­­szú távú együttműködési célprog­ramok kidolgozásának, mert ezek fogják képezni jövőbeni együttmű­ködésünk gerincét. Üdvözöljük és támogatjuk a Tervezési Együttmű­ködési Bizottságnak azt az aján­lását, hogy erőinket határozott cél­­tudatossággal most a legalapvetőbb kérdések megoldására, mindenek­előtt az energia- és nyersanyag­­ellátás biztosítását, a mezőgazda­­sági és élelmiszeripari termékek­ben mutatkozó szükségletek kielé­gítését és a gépipar legfontosabb ágazatai összehangolt fejlesztését szolgáló célprogramok kidolgozá­sára összpontosítsuk.” (Az emlí­tett ajánlást egyébként a Terve­zési Együttműködési Bizottság ne­vében Huszár István terjesztette az ülésszak elé.) A jó ütemű gazdasági fejlesztés aligha képzelhető el a növekvő energiaigény kielégítése nélkül, el­jött az ideje, hogy a legfontosabb hagyományos energiabázisok — az olaj, a szén, a földgáz — mel­lett előbbrelépjen az atomenergia. Idézet a sajtóközleményből: „Az ülésszak külön hangsúlyozta az atomerőművi gépgyártás maximá­lisan lehetséges fejlesztési prog­ramjának fontosságát a KGST- tagállamokban ...” Mindebben meghatározó szerepe van a Szovjetunióval folytatott együttműködésnek. Koszigin szovjet miniszterelnök az energiaigénnyel kapcsolatos fel­szólalásában megállapította: „A Szovjetunió továbbra is aktívan részt vesz a KGST-tagországok energetikai problémáinak megol­dásában. A szovjet fél az ülésszak elé terjesztette az üzemanyag- és energetikai probléma megoldásá­val kapcsolatos elképzeléseit, az­zal, hogy ily módon meghatározza az energetikai együttműködés leg­főbb irányait.” Az energiaigény Koszigin leszögezte, hogy a hosz­­szú lejáratú energetikai program egyik legfontosabb része a villa­mos energetika fejlesztésével kap­csolatos intézkedések komplexuma. Kitért a KGST szerveiben folyó munkára, amelynek célja, hogy előkészítsék a tagországok egyesí­tett energetikai rendszerének fej­lesztésében való, 1990-ig terjedő együttműködéssel foglalkozó álta­lános megállapodás tervezetét. A munkálatok most a befejező sza­kaszba lépnek, az új megállapo­dás lesz az első jelentős lépés az energetikai együttműködés hosszú lejáratú programjának megvalósí­tásában. A hosszú lejáratú energetikai programnak elő kell irányoznia az üzemanyag- és energetikai ágazat számára szükséges gépek és be­rendezések gyártásával kapcsola­tos kérdések megoldását is — hangsúlyozta Koszigin, majd jel­lemezte a tagországok előtt álló feladatokat az atomerőművek mű­ködéséhez és a különféle szilárd üzemanyagfajták termeléséhez szükséges berendezések gyártásá­ban való sokoldalú szakosodás és kooperáció fejlesztésében. Az egyéb hosszú lejáratú cél­programok kapcsán Koszigin le­szögezte, hogy a programokban előirányzott intézkedéseknek tük­röződniük kell a tagországok 1981—1985-ös nemzeti terveiben, valamint az integrációs intézkedé­sek új, egyeztetett ötéves tervé­ben is. Ez megköveteli a KGST valamennyi láncszeme, elsősorban a tervezési és a műszaki-tudomá­nyos együttműködési bizottságok tevékenységének összehangolását. Szekér Gyula egy nagyon fon­tos KGST-tételre hívta fel az ér­deklődő újságírók figyelmét a de­legáció hazatérése után: „Az el­sődleges energiaforrások bővítése mellett napjainkban rendkívül nagy jelentősége van a szóban for­gó energiahordozók takarékos fel­­használásának, a velük való ész­szerű gazdálkodásnak.” Termelés, takarékosság Új kifejezés született Varsóban — ki tudja, ki ejtette ki a száján először, ezt, a magyar fül számára meglehetősen furán hangzó szó­­összetételt: „energiarac”?! Az energiatakarékosság, az energiával való racionális gazdálkodás fogal­mát fejezi ki. A két „T” — a Termelés, a Ta­karékosság —, immár egyenrangú. Az energiaforrások bővítésével egyenrangúnak minősített energia­takarékosság jelentőségének felis­merése világjelenség. Reálissá vált például az a veszély, hogy a nem szocialista országok olaj- és föld­gázkészletei 30—35 éven belül ki­merülnek, de a szükségletek növe­kedése már most meghaladja a termelés emelkedésének mértékét. Úgy tűnik, nem annyira az a probléma, hogy míg korábban egy tonna kőolaj nem került többe egy üveg whiskynél, most megkö­zelíti egy tonna első osztályú búza árát — hanem: lesz-e energia?! Carter hadjáratot indított a pa­zarlás ellen, megalakult a szén­­hidrogénekkel való takarékos gaz­dálkodás közös nyugati szervezete, a tapasztalatok szerint azonban a kapitalizmus képtelen megküzdeni az energiaproblémákkal: a tőkés termelési anarchia, a profithajsza javíthatatlan pocsékoló. A szocialista tervgazdálkodás, a szocialista integráció várhatóan sikerrel szervezi a korábbinál ma­gasabb szinten a takarékosságot, amelyet rendkívül összetett módon értelmez. Az első itt a műszaki fejlesztés gyorsítása (különösen az atomenergia felfuttatása) , s utá­na sorra következik a termelési szerkezet megfelelő alakítása; gon­dos üzemtelepítés; jó munkaszer­vezés ; műveltebb dolgozó ember (szovjet felmérések szerint eggyel több osztályú átlagos végzettség a gépgyártásban 1,5—2, a fémkohá­szatban 0,5—0,7, a könnyűiparban 1,5—2,2 százalékkal növeli a mun­ka termelékenységét); s végül: pa­zarlás nélküli munka és élet. A belső erőfeszítések magyar programját így lehet tömören ösz­­szefoglalni Lázár György varsói felszólalása nyomán: jelentősen meggyorsítottuk az újabb energia- és nyersanyagforrások feltárását célzó kutatásokat; emeltük az energetikai beruházások részará­nyát; mérsékeltebben fejlesztjük az energiaigényes termelési ága­kat; növeltük az energiafelhasz­nálás racionalizálására fordítandó összegeket. Az sem titok, hogy a kormány­zat átfogó határozaton dolgozik az energiatakarékossági intézkedések széles körű bevezetésére. SOLTÉSZ ISTVÁN A MAGYAR KÜLDÖTTSÉG A KGST XXXI. ÜLÉSSZAKÁN Szűkszavú, tényszerű fogalmazással

Next