Magyarország, 1979. július-december (16. évfolyam, 27-52. szám)
1979-10-28 / 43. szám
száz lapjából • Öt világrész száz lapjából . Hajsza Mesrine után Sok francia a legszívesebben tapsolt volna, amikor meghallotta, hogy „az elsőszámú közellenségnek”, a 43 éves Jacques Mesrine-nek, nyilvánvalóan megint sikerült az orránál fogva vezetnie a francia rendőrséget: a 82 éves milliomos, Henri Leliévre 39 napi kemény fogva tartás után ismét szabad, Mesrine-nek pedig sikerült vérontás nélkül 6 millió frank váltságdíjat kicsikarnia a családtól. Mesrine hiúságát csiklandozza, hogy ő Franciaország legnépszerűbb bűnözője, és mindent elkövet, hogy amíg csak lehet, az is maradjon. Még a rendőrök is tisztelik. „Intelligens” — mondják elismerően. És a bandita visszaadja a bókot: „Nem szeretem, ha a franciák nevetségessé teszik a rendőrségüket. A világon az egyik legjobb.” Henri Leliévre, az öreg milliomos, mint üzletember így nyilatkozik: „Mesrine-ból jó vállalati igazgató lehetett volna.” Az öreg tárgyalt Mesrine-nel a váltságdíjról, és sikerült az eredeti 10 millió frankos összeget 6 millióra lealkudnia. A milliomos — szabadon engedése után — elmondotta egy sajtókonferencián, hogy figyelmeztette Mesrine-t: „Ennek egyszer rossz vége lesz, de én sajnálom magát.” Egyik börtönbüntetésének letöltése alatt Mesrine könyvet írt, amelyben bizonyos büszkeséggel számol be 39 eddigi bűncselekményéről. Elmondja például, hogy megkínzott és utána megölt egy selyemfiút, érzéketlenül, könyörtelenül. Producerek és filmszínészek versengtek a könyv megfilmesítési jogaiért, köztük Alain Delon is. Mesrine végül egy félmillió frankért Jean-Paul Belmondónak adta el a megfilmesítés jogát. Három ízben sikerült Mesrine-nek látványosan megszöknie börtönéből: először 1972-ben Kanadában, azután 1973-ban Compiègne-ben, ahol a bíróság elnökét használta túszként és 1978-ban, amikor a szigorúan őrzött párizsi Sántából tört ki, abból a börtönből, ahonnét egy fél évszázad alatt csak egyetlen kitörés sikerült. 1977 májusában, amikor a párizsi esküdtszék 20 évi szabadságvesztés büntetésre ítélte, megesküdött, hogy megszökik. „A menekülés a börtönből számomra jogot jelent.” S hogy Jacques Mesrine betartja a szavát, ezt tudja a rendőrség, és tudja az alvilág is. Amikor 1973 márciusában besúgás alapján Broussard felügyelő letartóztatta, bebizonyosodott, hogy elegánsan veszít: „Megadom magam, mert érti a szakmáját” — közölte a felügyelővel a csukott ajtón át. Amikor végre kinyitotta az ajtót, frissen borotvált, vastag szivar a szájában, és mosolygott: „Le a kalappal, felügyelő úr, ezúttal maga volt erősebb. Jöjjön, már behűtöttem a pezsgőt.” Broussard felügyelő elismeri: „Mesrine nagy szervező tehetség, és rendkívül gyors a végrehajtásban is. Egy pillantásra felméri a helyzetet, és levonja a szükséges következtetéseket, rendkívül merész, és hidegvérű.” Broussard nem is lepődött meg, hogy Mesrine-nek végül sikerült kijutnia a Santé börtönből. Mesrine gondosan előkészítette szökését. Besse nevű rabtársával együtt gondoskodtak fizikai erőnlétükről, és 1978 május 8-án eljött a nap ... Mesrine a beszélgetőn találkozott egyik ügyvédnőjével. Beszélgetés közben hirtelen felugrott az asztalra, és az egyik szellőztető nyílásból pisztolyokat és könnygázbombákat szedett elő. Ártalmatlanná tette az őrt, kiszabadította Besse-t. A többi őrt levetkőztették, és két ápolónővel együtt bezárták őket. Végül kiszabadították az életfogytiglanra ítélt Rives-t, azután a három férfi az őrök egyenruhájában átmászott a falon egy „véletlenül” ott talált létrán. Csak akkor riasztottak. Rives leesett a falról és lelőtték, Mesrine és Besse elmenekült. Útközben egy rendőrt kérdeztek meg, merre induljanak úticéljuk felé... Miután elmenekült a Santéból, szomszédai számára „a kedves Lenoir úr” lett. Ő a vöröshajú férfi, aki mindig játszott, a gyerekekkel. Elmesélte, hogy neki is öt gyermeke és egy üzlete van Nice-ben, gyakran utazgat. A szállásadónője még most is rajongva emlegeti. Négy hónapig lakott ebben a párizsi lakásban. Ezalatt rablótámadást hajtott végre a deauville-i kaszinóban egy bűntársa segítségével. Előzőleg elment Deauville-ben a rendőrségre, Dornier felügyelőként mutatkozott be, a főfelügyelővel akart beszélni. A főfelügyelő házon kívül volt, Mesrine azzal távozott, hogy másnap visszajön. Egyetlen rendőr sem ismerte fel őt, a vörös parókás férfit. Tíz perccel később a kaszinó igazgatója remegő kézzel adta át a kasszát Mesrine-nek. A rablótámadást követő lövöldözésben a bandita megsebesült, és csak azért tudott megmenekülni, mert jobban kiismerte magát Deauville-ben, mint a rendőrség. Drancyban egy bank pénztárosnőjét így vigasztalta egy másik rablótámadáskor: „Nono, ez nem fáj annyira, mint egy szülés!” A zsákmány 350 000 frank. Mesrine újabb banditizmusa: megvádolja az esküdtszék elnökét, hogy pártosan járt el ügyében, és elmegy hozzá, hogy megölje. Később egy interjúban a Liberation című lap számára elmondja: „Azért nem öltem meg, mert ez politikai hiba lett volna.” Amikor menekült az elnök szobájából, megbilincselte a rendőrt, akinek el kellett volna fognia őt. Ezzel háborút üzent az igazságszolgáltatásnak, harcolt a raboknak az embertelen egyszemélyes cellákba zárása ellen, amelyet saját tapasztalataiból is jól ismer. Mesrine megismeréséhez tudni kell, hogy szeret jól élni, szeret televíziózni, aludni, jól enni és szerelmeskedni. Erről sokat mesélhetne bájos kanadai menyasszonya, Jocelyne Delaiche, akit Mesrine 1972-ben ismert meg. Jocelyne-t letartóztatták, amikor Franciaországba utazott. Ő azonban mindenképpen feleségül akart menni Mesrine-hez, s hajlandó lett volna várni rá, amíg kiszabadul a börtönből. Mindenesetre a házasságkötés előtt Mesrine-nek még el kell válnia második feleségétől, Soledadtól. Senki, ő maga sem, tudja megmagyarázni, hogyan lett a jólnevelt fiatalemberből, a diplomás építészből bűnöző. „Ferde pályája” akkor kezdődött, amikor apja barátainak nyaralóit sorra kirabolta. Az algériai háborúban ejtőernyősként szolgált, kitüntetéseket kapott. Hazatérése után csatlakozott az OAS-hoz. Mesrine rossz társaságba keveredett, végül csekkhamisítás miatt Kanadába menekült. Mesrine-nek sikerült egyfajta hősnek, supermannek beállítania magát. „Mintha a szegények, az elnyomottak bosszúálló angyala lenne.” — írják róla. SCHWEIZER ILLUSTRIERTE ANGLIA: MUNKÁSPÁRTI HELYZETKÉP Az oldalkocsiban erősen balra hajlanak (Basler Zeitung) Nyeremény: egy pucér hölgy DIESWELT A „Vad pizsama” ügye hamarosan az olasz parlamentet is foglalkoztatja. A vakmerő tévé-show, amelyet egy magántelevíziós állomás rendez, két kereszténydemokrata képviselőt — Valbonnét és Stegagninit — is felháborított. Egy észak-olaszországi helyi tévéállomás ugyanis a sztriptízvetélkedő nyertesének a főszereplő meztelen hölgyet ajánlotta fel, egy közös ebéd erejéig. A műsor szerkesztője kijelentette: „Mi csak a hölgy jó étvágyát garantáljuk, ami azután történik, az nem ránk tartozik.” De éppen ezt tartotta botrányosnak a két katolikus képviselő. Tény és való, hogy míg a két országos állami televízióállomás műsoraiban legfeljebb egy csupasz kebel látható olykor-olykor a képernyőn, a körülbelül 150 olaszországi magánadó közül a legtöbb már régen a sztriptíz és pornófilmeket választotta éjféli szórakoztató műsorának fénypontjául. „Amit éjjel két óra után sugároznak, az bizony a legvaskosabb mindabból, ami a pornópiacon akad” — mondja a Tele-Milano International’ nevű milánói helyi adó egyik szóvivője. A 150 helyi adóállomás között kemény verseny folyik. Csupán Rómában 21 ilyen állomás vetélkedik a reklámért , amely legtöbb esetben egyetlen létalapjuk. A helyi tévé már több millió olasz életszokásait változtatta meg. Mióta nem szorulnak rá az állami „RAITV” gyakran unalmas műsoraira, ritkábban járnak moziba, többet ülnek otthon, kevesebb újságot és könyvet olvasnak. Egy nemrég tartott közvélemény-kutatás szerint az olaszoknak mintegy 60 százaléka a helyi és a külföldi tévéadókat előnyben részesíti az országos állami televízióval szemben. 17 MAGYARORSZAG __________1979/43