Magyarország, 1980. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)

1980-03-16 / 11. szám

Művészeti tár F­estő írók Ady-szobor a Duna közepén Rippl-Rónai modelljei I. Alighogy Ady lehunyta sze­mét a Liget szanatóriumban, ba­rátai és tisztelői valóságos moz­galmat indítottak: „Szobrot Ady Endrének!” Olyan szobrot kí­vántak, amely — Móricz Zsig­­mond szavaival — „az új Ma­gyarország nemzeti szobra” lesz. Széles körű gyűjtőakció kezdődött, és csakhamar elkészült a mű váz­lata is. Csorba Géza — aki Ady elhunytakor egész napon át szá­mos portrét rajzolt a halottas ágynál — monumentális emlék­művet tervezett. Mint később ír­ta: „Az egész szobrot úgy gon­doltam el: fekete gránitból kifa­ragva ... emelkedne ki az Ország­ház előtt a Duna közepéből. Per­sze óriási méretekben, úgy hogy sziluettjének felső része a pesti partról nézve föléje emelkedne a budai hegyeknek. Szembe futna vele a zúgó Duna árja.” A hatalmas emlékműből azon­ban semmi sem lett. Az üllovason dacosan trónoló Ady-figura a Du­na közepe helyett ma — alig két­­arasznyi gipszmodellként — a Pe­tőfi Irodalmi Múzeum művészeti tárának egyik szekrényében áll. ötezer darab A Petőfi Irodalmi Múzeum a magyar írók, költők munkásságá­nak valamennyi tárgyi emlékét gyűjti, így a kéziratok, levelek, személyes használati eszközök mel­lett az írókat ábrázoló képzőmű­vészeti alkotások és fényképfelvé­telek is becses kincsek a múzeum számára. Az írók, költők megörö­kítésének szükségességét elsőként Kazinczy Ferenc vetette fel, mondván: „... minden jobb em­bernek festetni kellene magát, hogy ha kikapja közzülünk a ha­lál, leírhassuk képeiket.” Buzdítása nem is maradt vissz­­hangtalan. Mégis, amikor húsz esztendővel ezelőtt Bóka László megnyitotta a múzeum „Magyar írók Arcképei” című kiállítását, fájdalommal állapította meg: „Bi­zony mondom, hogy egy-egy ma­gyar főúri családról több képet festettek, mint a magyar literatú­­ra nagy családjáról.” A művészeti tár napjainkban — a rendszeres gyűjtőmunkája eredményeként — mintegy ötezer irodalmi vonat­kozású képzőművészeti alkotással büszkélkedhet. Némelyikükkel egy­­egy kiállításon a nagyközönség is találkozhat, de a teljes anyagot a „külső” szakemberek sem ismerik eléggé. (Így történhetett, hogy nemrég egy művészettörténeti ta­nulmány a XVII—XVIII. századi főúri epigonlíra kiemelkedő kép­viselőjének, Koháry Istvánnak ko­rabeli arcmásáról, mint „valahol lappangó” képről tett említést, holott a festmény az irodalmi múzeum egyik legrégibb darabja.) Az íróportrék egyébként — szá­mukat tekintve — a gyűjtemény szerényebb részét adják. Közöttük azonban jó néhány becses alkotás található. A múzeum őrzi például a Petőfiről és Jókairól készült Ba­rabás Miklós-litográfiákat, Bara­bás korai akvarelljét az ifjú Vö­­rösmartyról, Benczúr Gyula Pe­tőfit és Mikszáthot ábrázoló kis olajfestményeit és Réti Istvánnak az öreg Jókairól mintázott „Jókai ebédel” című vásznát. Négy pom­pás pasztell portréval képviselteti magát Rippl-Rónai József, Babits szavaival — a „színek apja”. A nagy festőt szoros barátság fűzte a Nyugat íróihoz, akik gyakran vendégeskedtek a kaposvári Róma villában vagy a Kelenhegyi úti műteremben, többször is modellt ültek a művésznek. Íróportré so­rozatából egy balatoni együttlét pillanatában rögzített, fürdőköpe­nyes Karinthy Frigyes-mellkép és Feleky Géza cigarettás arcmása, a „kalapos” Schöpflin Aladár és Csinszka arcképe gazdagítja a gyűjteményt. Pontos hűséggel Petőfi után a legtöbb portré talán Ady Endréről készült, még­is a sokféle kortársábrázolás kö­zül a múzeum csupán Czigány De­zső közismert krétarajzát és olaj­portréját, valamint Major Henrik híres karikatúráit tudhatja ma­gáénak. József Attiláról viszont életében alig született néhány hi­teles portré, így a művészeti tár különösen értékes darab­ja (néhány kortársi rajz és fest­mény mellett) Dési Huber István fáradt arcú József Attilája. A sor persze folytatódik. Úgy látszik, amit a Kazinczy-felhívást követő hosszú évtizedek alatt a festők némiképp elmulasztottak, azt az utódok igyekeznek pótolni. Az utóbbi időben gazdagodott pél­dául a múzeum Kondor Béla Kas­sák és Tersánszky portréival, de a mai irodalom néhány jelesének (Déry Tibor, Nagy László, Ör­kény István, Simon István és Il­­­lyés Gyula) arcmása is bevonult a gyűjteménybe. A művészeti tár esztétikailag ke­vésbé rangos, ám semmivel sem érdektelenebb része olyan festmé­nyekből, rajzokból áll, melyek ne­ves piktorok helyett festegető írók­tól származnak. Jókai például kezdetben festőnek indult, és már ünnepelt író volt, amikor némi nosztalgiával idézte a Révkomáro­mi Királyi Rajz­iskolában töltött esztendők emlékeit: „Ifjúságomban festőnek készültem, volt tehetsé­gem hozzá... Ha ott maradtam volna, most talán az egész világ volna hazám, s senki sem nehez­telne érte.” Az ifjú Jókai tehet­ségéről a kortárs szemtanút, Orlai Petrich Somát idézve Mikszáth is beszámolt: „A rajzban annyira előrehaladott, hogy az arczokat egy pár vonással pontos hűséggel veti papírra, a festészetben pedig minden nap gyakorolja magát, új színezési mód kitalálásán töri a fejét, s festékeit maga csinálja.” De Jókai képességeit az emléke­zéseknél is ékesebben bizonyítja az irodalmi múzeumban levő 25 műve és rajznotesza. A tízéves korában festett „Harang”-ja, taná­rainak portréi („Tizenöt éves ko­romban ..., aki csak híres em­ber volt Komáromban, azt mind lerajzoltam tusban, punktírozva, aczélmetszés módra”), a tizennyolc éves önarcképe­s édesanyja és Eszter húga arcképe. Noha Jókait írói sikerei végleg eltérítették a festő pályától, az ecsetet neves íróként sem tette le. Az országot járva gyakran készí­tett vázlatokat, kisebb festménye­ket, illusztrációkat, Petőfi kiskő­rösi szülőházát is lerajzolta. (A vázlatot a múzeum őrzi.) Később a Sváb-hegyen és balatonfüredi villája teraszán is festett; egyik kis balatoni akvarelljét, melynek hátoldalán Feszty Árpádné igazol­ja Jókai keze munkáját, éppen ta­valy vásárolta meg a múzeum. Utolsó munkája felesége, Nagy Bella képmása. Keletkezéséről ma­ga tudósít: „Az én édes Bellám. Rajzoltam Siófokon, 1903. június 14. Jókai Móricz s. k.” Kisfaludy Károly viszont nem­csak ifjú korában kacérkodott a festői pályával, hanem költői és irodalomszervező munkássága mel­lett élete végéig is hivatásos fes­tő maradt, önéletrajzi levele sze­rint, miután odahagyta nemesi­főhadnagyi rangját s jogait, meg­élhetéséhez a „festés művészete, melyet zsenge koromtól fogva kü­lönösebben kedveltem... a leg­jobb eszköznek tetszett”. Tollraj­­zai és romantikus festményei — közülük a múzeum négy alkotást őriz — neves elődök műveinek másolatai, utánzatai ugyan, ám így is méltán váltották ki Kazinczy elismerését: „Kisfaludy Károly, aki skandált sorokban versel s egyszer s mind egészen jól és szellemesen rajzol és kiválóan fest viharokat Vemnet és Louther­­bourg modorában ...” S mennyi különlegesség látható még itt! Madách Imre kedves kis „Ámor” festménye, Nagy Endre jókora karikatúrája, Gelléri An­dor Endre színezett csónakrajza, Színi Gyula több első világhábo­rús karikatúrája (az egyik da­rab nemrégiben Brazíliából került a múzeumba). Itt található Ter­sánszky Józsi Jenő csaknem száz rajzát, skiccét tartalmazó vázlat­könyve, benne édesapjáról, taná­rairól, színes népviseletekről ké­szült rajzok, s Váci Mihály kis karikatúraf­igurá­j­a. A tár úgynevezett miniatúra­­gyűjteménye számos ritkaságot őriz, így Csokonai egy apró port­réját, Jósika Miklós medálra fes­tett arcmását és Ady egyik hölgy­hódolójának két fura munkáját: egy-egy kis kavicsdarabra festett Ady-portrét. Kisfaludy Károly színes szelencéjének fedelére a festő-költő bájos női arcot min­tázott, a fedél belső oldalára pe­dig enyhén szólva pajzán jelene­tet pingált. Halotti maszkok Külön helyet foglalnak el a grafikai alkotások. Zömük külön­böző irodalmi művekhez készült. Kimelkedő darabjai Lotz Károly „János vitéz”-illusztrációi, Zichy Mihálynak „Az ember tragédiá­­já”-hoz és több Jókai-regényhez rajzolt képei, Aba-Novák és Fe­­renczy Béni rajzai. E jókora gyűjtemény az utóbbi időben is jelentős alkotásokkal gyarapodott, így Kondor Béla, Martyn Ferenc, Hincz Gyula, Kass János, Ko­­necsni György, Würtz Ádám, Ud­­vardy Erzsébet és Gyulai Liviusz munkáival. (Sajnos, a múzeum és a kiadók között máig sem jött létre megfelelő kapcsolat A leg­több illusztráció, borító- és fedő­lapterv a könyvek megjelenése után is a kiadóknál marad, így nem gazdagíthatják velük sem a grafikai, sem a könyvművészeti gyűjteményt.) A tár szoborgyűjteménye érté­két tekintve jelentős. Jobbára köztéri szobrok vázlatai s írók mellszobrai sorakoznak a szekré­nyekben, például Izsó Miklós és Ferenczy Béni Petőfi-figurái, Beck ö. Fülöp Adyja, Medgyes­­sy Ferenc Móricz-síremlékterve, Borsos Miklós és Melocco Miklós alkotásai. Külön érdekesség Lá­nyi Dezsőnek a Nyugat-nemzedék nagyjairól mintázott szoborkari­­katúra-sorozata. A gyűjtemény ki­emelkedően becses darabjai íróink halotti maszkjai. Jókai, Babits, Móricz, Kassák halotti maszkja mellett itt van az az eredeti gipsz is, melyet Vedres Márk ké­szített a halott Adyról A szem­tanú Zilahy Lajos szerint úgy, hogy „valami sárga zsírral kente be a halott arcát, fekete, csapzott haját selyempapírral takarta be, aztán az egész fejet finom masz­­szával borította le ...” A művészeti tár azonban más­ként is adózik az írók emléké­nek: az újabb keletű és hatalmas, 25 000 darabos fotógyűjteményével érdemes külön is megismerked­ni ... (Folytatjuk.) MÉSZÖLY GÁBOR ORLAI PETRICH: KAZINCZY ÉS KISFALUDY TALÁLKOZÁSA (1860) A hatalmas emlékműből azonban semmi sem lett MAGYARORSZÁG 1980/11

Next