Magyarország, 1980. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1980-03-16 / 11. szám
Művészeti tár Festő írók Ady-szobor a Duna közepén Rippl-Rónai modelljei I. Alighogy Ady lehunyta szemét a Liget szanatóriumban, barátai és tisztelői valóságos mozgalmat indítottak: „Szobrot Ady Endrének!” Olyan szobrot kívántak, amely — Móricz Zsigmond szavaival — „az új Magyarország nemzeti szobra” lesz. Széles körű gyűjtőakció kezdődött, és csakhamar elkészült a mű vázlata is. Csorba Géza — aki Ady elhunytakor egész napon át számos portrét rajzolt a halottas ágynál — monumentális emlékművet tervezett. Mint később írta: „Az egész szobrot úgy gondoltam el: fekete gránitból kifaragva ... emelkedne ki az Országház előtt a Duna közepéből. Persze óriási méretekben, úgy hogy sziluettjének felső része a pesti partról nézve föléje emelkedne a budai hegyeknek. Szembe futna vele a zúgó Duna árja.” A hatalmas emlékműből azonban semmi sem lett. Az üllovason dacosan trónoló Ady-figura a Duna közepe helyett ma — alig kétarasznyi gipszmodellként — a Petőfi Irodalmi Múzeum művészeti tárának egyik szekrényében áll. ötezer darab A Petőfi Irodalmi Múzeum a magyar írók, költők munkásságának valamennyi tárgyi emlékét gyűjti, így a kéziratok, levelek, személyes használati eszközök mellett az írókat ábrázoló képzőművészeti alkotások és fényképfelvételek is becses kincsek a múzeum számára. Az írók, költők megörökítésének szükségességét elsőként Kazinczy Ferenc vetette fel, mondván: „... minden jobb embernek festetni kellene magát, hogy ha kikapja közzülünk a halál, leírhassuk képeiket.” Buzdítása nem is maradt visszhangtalan. Mégis, amikor húsz esztendővel ezelőtt Bóka László megnyitotta a múzeum „Magyar írók Arcképei” című kiállítását, fájdalommal állapította meg: „Bizony mondom, hogy egy-egy magyar főúri családról több képet festettek, mint a magyar literatúra nagy családjáról.” A művészeti tár napjainkban — a rendszeres gyűjtőmunkája eredményeként — mintegy ötezer irodalmi vonatkozású képzőművészeti alkotással büszkélkedhet. Némelyikükkel egyegy kiállításon a nagyközönség is találkozhat, de a teljes anyagot a „külső” szakemberek sem ismerik eléggé. (Így történhetett, hogy nemrég egy művészettörténeti tanulmány a XVII—XVIII. századi főúri epigonlíra kiemelkedő képviselőjének, Koháry Istvánnak korabeli arcmásáról, mint „valahol lappangó” képről tett említést, holott a festmény az irodalmi múzeum egyik legrégibb darabja.) Az íróportrék egyébként — számukat tekintve — a gyűjtemény szerényebb részét adják. Közöttük azonban jó néhány becses alkotás található. A múzeum őrzi például a Petőfiről és Jókairól készült Barabás Miklós-litográfiákat, Barabás korai akvarelljét az ifjú Vörösmartyról, Benczúr Gyula Petőfit és Mikszáthot ábrázoló kis olajfestményeit és Réti Istvánnak az öreg Jókairól mintázott „Jókai ebédel” című vásznát. Négy pompás pasztell portréval képviselteti magát Rippl-Rónai József, Babits szavaival — a „színek apja”. A nagy festőt szoros barátság fűzte a Nyugat íróihoz, akik gyakran vendégeskedtek a kaposvári Róma villában vagy a Kelenhegyi úti műteremben, többször is modellt ültek a művésznek. Íróportré sorozatából egy balatoni együttlét pillanatában rögzített, fürdőköpenyes Karinthy Frigyes-mellkép és Feleky Géza cigarettás arcmása, a „kalapos” Schöpflin Aladár és Csinszka arcképe gazdagítja a gyűjteményt. Pontos hűséggel Petőfi után a legtöbb portré talán Ady Endréről készült, mégis a sokféle kortársábrázolás közül a múzeum csupán Czigány Dezső közismert krétarajzát és olajportréját, valamint Major Henrik híres karikatúráit tudhatja magáénak. József Attiláról viszont életében alig született néhány hiteles portré, így a művészeti tár különösen értékes darabja (néhány kortársi rajz és festmény mellett) Dési Huber István fáradt arcú József Attilája. A sor persze folytatódik. Úgy látszik, amit a Kazinczy-felhívást követő hosszú évtizedek alatt a festők némiképp elmulasztottak, azt az utódok igyekeznek pótolni. Az utóbbi időben gazdagodott például a múzeum Kondor Béla Kassák és Tersánszky portréival, de a mai irodalom néhány jelesének (Déry Tibor, Nagy László, Örkény István, Simon István és Illyés Gyula) arcmása is bevonult a gyűjteménybe. A művészeti tár esztétikailag kevésbé rangos, ám semmivel sem érdektelenebb része olyan festményekből, rajzokból áll, melyek neves piktorok helyett festegető íróktól származnak. Jókai például kezdetben festőnek indult, és már ünnepelt író volt, amikor némi nosztalgiával idézte a Révkomáromi Királyi Rajziskolában töltött esztendők emlékeit: „Ifjúságomban festőnek készültem, volt tehetségem hozzá... Ha ott maradtam volna, most talán az egész világ volna hazám, s senki sem neheztelne érte.” Az ifjú Jókai tehetségéről a kortárs szemtanút, Orlai Petrich Somát idézve Mikszáth is beszámolt: „A rajzban annyira előrehaladott, hogy az arczokat egy pár vonással pontos hűséggel veti papírra, a festészetben pedig minden nap gyakorolja magát, új színezési mód kitalálásán töri a fejét, s festékeit maga csinálja.” De Jókai képességeit az emlékezéseknél is ékesebben bizonyítja az irodalmi múzeumban levő 25 műve és rajznotesza. A tízéves korában festett „Harang”-ja, tanárainak portréi („Tizenöt éves koromban ..., aki csak híres ember volt Komáromban, azt mind lerajzoltam tusban, punktírozva, aczélmetszés módra”), a tizennyolc éves önarcképes édesanyja és Eszter húga arcképe. Noha Jókait írói sikerei végleg eltérítették a festő pályától, az ecsetet neves íróként sem tette le. Az országot járva gyakran készített vázlatokat, kisebb festményeket, illusztrációkat, Petőfi kiskőrösi szülőházát is lerajzolta. (A vázlatot a múzeum őrzi.) Később a Sváb-hegyen és balatonfüredi villája teraszán is festett; egyik kis balatoni akvarelljét, melynek hátoldalán Feszty Árpádné igazolja Jókai keze munkáját, éppen tavaly vásárolta meg a múzeum. Utolsó munkája felesége, Nagy Bella képmása. Keletkezéséről maga tudósít: „Az én édes Bellám. Rajzoltam Siófokon, 1903. június 14. Jókai Móricz s. k.” Kisfaludy Károly viszont nemcsak ifjú korában kacérkodott a festői pályával, hanem költői és irodalomszervező munkássága mellett élete végéig is hivatásos festő maradt, önéletrajzi levele szerint, miután odahagyta nemesifőhadnagyi rangját s jogait, megélhetéséhez a „festés művészete, melyet zsenge koromtól fogva különösebben kedveltem... a legjobb eszköznek tetszett”. Tollrajzai és romantikus festményei — közülük a múzeum négy alkotást őriz — neves elődök műveinek másolatai, utánzatai ugyan, ám így is méltán váltották ki Kazinczy elismerését: „Kisfaludy Károly, aki skandált sorokban versel s egyszer s mind egészen jól és szellemesen rajzol és kiválóan fest viharokat Vemnet és Loutherbourg modorában ...” S mennyi különlegesség látható még itt! Madách Imre kedves kis „Ámor” festménye, Nagy Endre jókora karikatúrája, Gelléri Andor Endre színezett csónakrajza, Színi Gyula több első világháborús karikatúrája (az egyik darab nemrégiben Brazíliából került a múzeumba). Itt található Tersánszky Józsi Jenő csaknem száz rajzát, skiccét tartalmazó vázlatkönyve, benne édesapjáról, tanárairól, színes népviseletekről készült rajzok, s Váci Mihály kis karikatúrafigurája. A tár úgynevezett miniatúragyűjteménye számos ritkaságot őriz, így Csokonai egy apró portréját, Jósika Miklós medálra festett arcmását és Ady egyik hölgyhódolójának két fura munkáját: egy-egy kis kavicsdarabra festett Ady-portrét. Kisfaludy Károly színes szelencéjének fedelére a festő-költő bájos női arcot mintázott, a fedél belső oldalára pedig enyhén szólva pajzán jelenetet pingált. Halotti maszkok Külön helyet foglalnak el a grafikai alkotások. Zömük különböző irodalmi művekhez készült. Kimelkedő darabjai Lotz Károly „János vitéz”-illusztrációi, Zichy Mihálynak „Az ember tragédiájá”-hoz és több Jókai-regényhez rajzolt képei, Aba-Novák és Ferenczy Béni rajzai. E jókora gyűjtemény az utóbbi időben is jelentős alkotásokkal gyarapodott, így Kondor Béla, Martyn Ferenc, Hincz Gyula, Kass János, Konecsni György, Würtz Ádám, Udvardy Erzsébet és Gyulai Liviusz munkáival. (Sajnos, a múzeum és a kiadók között máig sem jött létre megfelelő kapcsolat A legtöbb illusztráció, borító- és fedőlapterv a könyvek megjelenése után is a kiadóknál marad, így nem gazdagíthatják velük sem a grafikai, sem a könyvművészeti gyűjteményt.) A tár szoborgyűjteménye értékét tekintve jelentős. Jobbára köztéri szobrok vázlatai s írók mellszobrai sorakoznak a szekrényekben, például Izsó Miklós és Ferenczy Béni Petőfi-figurái, Beck ö. Fülöp Adyja, Medgyessy Ferenc Móricz-síremlékterve, Borsos Miklós és Melocco Miklós alkotásai. Külön érdekesség Lányi Dezsőnek a Nyugat-nemzedék nagyjairól mintázott szoborkarikatúra-sorozata. A gyűjtemény kiemelkedően becses darabjai íróink halotti maszkjai. Jókai, Babits, Móricz, Kassák halotti maszkja mellett itt van az az eredeti gipsz is, melyet Vedres Márk készített a halott Adyról A szemtanú Zilahy Lajos szerint úgy, hogy „valami sárga zsírral kente be a halott arcát, fekete, csapzott haját selyempapírral takarta be, aztán az egész fejet finom maszszával borította le ...” A művészeti tár azonban másként is adózik az írók emlékének: az újabb keletű és hatalmas, 25 000 darabos fotógyűjteményével érdemes külön is megismerkedni ... (Folytatjuk.) MÉSZÖLY GÁBOR ORLAI PETRICH: KAZINCZY ÉS KISFALUDY TALÁLKOZÁSA (1860) A hatalmas emlékműből azonban semmi sem lett MAGYARORSZÁG 1980/11