Magyarország, 1984. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1984-01-01 / 1. szám
_ MAGYARORSZÁG 1984/_________________ * Szovjetunió Háztáji A központi akarat Csaknem két esztendő telt el azóta, hogy az SZKP Központi Bizottsága és a Minisztertanács együttes határozatban fogadta el az élelmiszer-programot, amelynek célja a lakosság megfelelő színvonalú élelmiszerellátásának megoldása — minél rövidebb idő alatt. Statisztikák tanúsága A statisztikák tanúsága szerint a szovjet emberek ugyanannyi kalóriát fogyasztanak, mint az Egyesült Államok lakossága, a táplálkozás szerkezete azonban eltér az amerikaitól. (A lakosság viszonylag kevés állati fehérjét, zöldséget és gyümölcsöt fogyaszt, ugyanakkor magas az úgynevezett kevésbé értékes kalóriák, a zsiradékok és a gabonaneműek aránya az összfogyasztáson belül.) Az OECD tanulmánya szerint a hatvanas évektől kezdődően ugyan erőteljesen növekedett a Szovjetunióban az állati termékek, a zöldségek és a gyümölcsök fogyasztása, de ez a kedvező folyamat az utóbbi két esztendőben megtorpant. A szocialista mezőgazdaság alapja: a szovhozok és a kolhozok. Az állami és a szövetkezeti gazdaságokra összpontosul az agrárágazat beruházásainak döntő többsége. (A Szovjetunióban ma már az éves beruházásoknak csaknem 40 százaléka áramlik a mezőgazdasági szektorba.) Ugyanakkor egyre kevésbé elhanyagolható a szerepe a háztájiknak és a kertészeti szövetkezeteknek. Jelenleg mintegy 32 millió háztáji gazdaságot tartanak nyilván az országban; a kisgazdaságok adják a mezőgazdaság bruttó termelési értékének mintegy 30 százalékát. Tovább bontva a statisztikákat a burgonyatermelés közel 60, a tojástermelés mintegy 30 százazaléka származik a kisgazdaságokból, a teljes hús-, tej- és zöldségtermelésnek pedig egyharmadát a háztáji gazdaságok állítják elő. Ez az eredmény sem mennyiségben, sem pedig értékben nem hanyagolható el, különösen akkor nem, ha figyelembe veszszük, hogy a háztáji gazdaságok termékeinek fő fogyasztója maga a falusi kosság. Burgonyafogyasztásuk , zöldségszükségletük több mint 10 százalékát, tojásigényük csaknem teljes egészét innen elégítik ki. A magántermelésnek a Szovjetunióban jelenleg viszonylag kis hányada árujellegű — vagyis kerül piacra. (20—25 százalék kerül a kolhozpiacokra, illetve a felvásárló szervekhez.) A párt és a kormány 1977-ben és 1981-ben hozott határozatot, a háztáji és a kisegítő gazdaságok fejlesztéséről. A kétségtelenül látványos eredmények mellett újabban megtorpant a kisgazdaságok dinamikus fejlődése, sőt helyenként csökkent is a termelés. A szovjet lapok az elmúlt hónapokban kemény hangú írásokban bírálták a háztáji gazdaságok sok helyen tapasztalható lebecsülését, tevékenységük akadályozását. Gorbacsov, a Központi Bizottság mezőgazdasági ügyekben illetékes titkára egyik cikkében így fogalmazott: „Nincs mentség arra, ha a falun élő családok nem tarthatnak állatot személyes használatra. Az egyes mezőgazdasági körzetektől elvárják, hogy önellátóak legyenek élelmiszerekből és állati takarmányokból, és ne kelljen évről évre az állami tartalékokhoz nyúlni.” A bírálat éle A Pravda nemrégiben arra mutatott rá, hogy a központi határozatok a háztáji gazdaságok számára lehetővé teszik az élelmiszertermelés jelentős növelését, a választék bővítését, a minőség javítását. Ugyanakkor számos körzetben továbbra is lebecsülik a kisgazdaságok jelentőségét. Az ország sok részén a helyi tanácsok — bár jelentős megműveletlen földterülettel rendelkeznek — vonakodnak attól, hogy parcellákhoz juttassák a kertműveléshez kedvet érző gazdákat. „Egyes kolhoz- és szovhozvezetők — írja a Pravda — egyszerűen hátat fordítanak a háztáji gazdaságoknak, az állatnevelő gazdáknaknem jelölnek ki legelőket, kaszálókat, nem bocsátanak rendelkezésükre szállító eszközöket. Gátolja a kisgazdaságok kívánt ütemű fejlődését az is, hogy sok helyen nem látják el a háztájikat növendékállatokkal, naposcsibékkel és elégtelen a felvásárlóhelyek hálózata.” A szovjet lapok bíráló cikkei hangsúlyozzák, hogy a kedvezőtlen jelenségek a helyi szervek mulasztásaiból, érdektelenségéből fakadnak. A központi rendelkezések ugyanis egyértelműen és világosan meghatározzák a háztáji gazdasági segítésének módozatait. A már említett két határozat és a végrehajtási utasítások a támogatások széles skáláját biztosítják a kistermelőknek, így az állami gazdaságok számára lehetővé teszik, a kolhozoknak pedig ajánlják, hogy szerződéseket kössenek a területükön működő kisgazdaságokkal lábas- és szárnyasállatok nevelésére és értékesítésére, tejfeleslegeik felvásárlására. Az államibank köteles hitelt (rövid lejáratra szólót) nyújtani a nagygazdaságoknak a háztájikban szerződéses alapon előállított termékek felvásárlására. Az állami gazdaságoknak és a szövetkezeteknek egyidejűleg lehetőségük van arra is, hogy maguk nyújtsanak hiteleket a háztáji gazdaságoknak szerződéses termelésük fokozására. (A hitel a szerződés értékének legfeljebb 50 százaléka lehet.) A hatóságok és az illetékes minisztérium feladatul kapta, hogy dolgozzanak ki intézkedéseket a háztájiban szükséges szerszámok, felszerelések, kisgépek előállításának és kereskedelmének élénkítésére. Az intézkedések és a támogatások sorát még hosszasan lehetne folytatni. A központi intézkedések azonban még mindig sok esetben a helyi szervek értetlenségébe és ellenállásába ütköznek. Sokan a „spekuláció táptalajának” minősítik a kolhozpiacokat, ahol a termelők szabadon értékesíthetik mezőgazdasági áruikat. A Voproszti Ekonomiki című gazdasági lap arra hívja fel a figyelmet, hogy a kistermelők árutermelési hányada nagyobb lehetne, ha a termékek tulajdonosainak nem lennének nehézségeik az értékesítéssel. A háztáji termelés felvirágoztatásáért folytatott kampányban a szovjet lapok és folyóiratok kiemelt jelentőséget tulajdonítanak a megfelelő eszközellátásnak. Az utóbbi években számottevően javult a kerti szerszámok , ellátása, 1982-ben 17, 1983-ban pedig 11 százalékkal növekedett gyártásuk. Érezhetően bővül az ásók, metszőollók, permetező berendezések, fejőgépek, kiskocsik, műtrágyák, növényvédő szerek gyártása és javul az ellátás. Egyelőre azonban a ház körüli munka nagyobb részét kézzel végzik. A legutóbbi felmérések szerint a háztáji gazdaságokban alkalmazható munkaeszközök 200 fajtájából mintegy 15 áll csak rendelkezésre. A jelenlegi ötéves tervben határozott intézkedések történtek az eszközellátás bővítésére. Nagy ütemben fejlesztik a kisgépek gyártását, közöttük a kistraktorokét, a baromfiketrecekét, egyéb feltétlenül szükséges eszközökét. A köztársaságok mezőgazdasági gépellátó szervezeteinek rendszerében mezőgazdasági gép- és szerszámkölcsönző „lerakatot” létesítenek. A Szovjetunióban működő háztáji gazdaságok területe mintegy 8 millió hektár, ebből 6 millió hektár a szántóföld. A lakosság 23 millió szarvasmarhát, 15 millió sertést, 30 millió juhot és kecskéttart. A kisgazdaságoknak a termelés, az áruellátás bővítése és javítása mellett fontos társadalmi szerepük is van: elősegítik, hogy a falusi családok jövedelme kiegyenlítődjék a városi lakosok jövedelmével. Felmérések szerint a falusi lakosság jövedelmének mintegy 25 százaléka származik napjainkban a háztáji termelés értékesítéséből. Nemcsak termelési, hanem jövedelmi okokból is mindent el kell követni — írják a szovjet lapok —, hogy minden falusi családnak legyen veteményes kertje, hizlaljon sertést, baromfit, nyulat, s minél több családnak legyen tehene. Hárommillió távozó A háztáji termelés növekedésében bekövetkezett lassulás egyik fontos oka a mezőgazdasági népesség számának csökkenése. 1960- ban még 26 millióan dolgoztak az agrárszektorban, számuk két évtizeddel később 23 millióra csökkent. A jelek szerint tovább folytatódik az agrárnépesség számának csökkenése, az ipar és a szolgáltató ágazat mind több munkaerőt szív fel, illetve hódít el a mezőgazdaságból. Nem kis mértékben a háztáji gazdálkodásnak köszönhető, hogy a kolhozpiacok az ország minden részében az év minden szakában igen színes képet mutatnak. Kétségtelen, hogy a kolhozpiacokon az értékesítési árak általában jócskán meghaladják az „állami” árakat, a kínálat azonban bőséges és választékos. A szovjet élelmiszerprogram fontos alkotóeleme, hogy a központi szervek nagyobb kezdeményezési lehetőségeket kívánnak adni a kolhozoknak és a szovhozoknak, valamint az ezeket irányító agráripari komplexumoknak. S a lehetőségek növelése egyben „nyitást” is jelent a kisgazdaságok irányába, csak élni kell a sokrétű eszközrendszerrel. 1983-ban jelentősen felemelték számos termény és állati termék — többek között a marha- és sertéshús, valamint a tej — felvásárlási árát. Ez az intézkedés is — többek között — a háztáji gazdaságok termelési kedvét volt hivatott fokozni, az árutermelést erősíteni. A szovjet mezőgazdaság fejlesztési súlypontjai a következő években az élelmiszerellátás mennyiségi és minőségi növelésére irányulnak. Továbbra is elsődleges feladat marad a hústermelés növelése. Ebben a vonatkozásban az 1983-as év kedvezően zárult, az előző évhez képest csaknem egymillió tonnával több húst termeltek. Az elkövetkező években várhatóan fokozatosan átalakul az élelmiszer-fogyasztás szerkezete, növekszik az összfogyasztáson belül a zöldségek, a gyümölcsök, valamint a húsok és a húskészítmények, a tejtermékek aránya. Az agrártermelés egyidejű minőségi és mennyiségi fejlesztése, bővítése a mezőgazdasági és az ipari termelés minden ágazatában nagy erőfeszítéseket igényel, s a Szovjetunió egyelőre nem mondhat le az agrárimport fenntartásáról sem. A feladatok teljesítésében nem kis munka vár a háztáji és kisegítő gazdaságokra, amelyek az élelmiszerprogram végrehajtása során minden korábbinál „zöldebb” utat kapnak. GONDA GYÖRGY— SZENTGÁLI PÉTER KOLHOZPIACON, ÜZBEGISZTÁNBAN A kisgazdaságok adják a bruttó termelés mintegy 30 százalékát