Magyarország, 1984. július-december (21. évfolyam, 27-53. szám)

1984-07-22 / 30. szám

Szocialista gazdaság A holnap a KGST-ben Nem nemzetek feletti intézmény Az integráció elmélyítése Jó egy hónapja fejeződött be a KGST-csúcstalálkozó, ám iránta változatlan érdeklődés mutatko­zik a világban. Ennek okai sok­rétűek és összetettek, ám annyit — jelzésértékkel — kiragadhatunk ezek közül, hogy a moszkvai csúcs döntései kétségeket eloszlatók vol­tak két fontos kérdésben: 1. a szocialista közösség nem választ­hatta és nem választotta a kol­lektív bezárkózás, az autarchia megoldását, éppen ellenkezőleg, kimutatta készségét a világ min­den józan tényezőjével való kap­csolatépítésre; 2. nem hagyott két­séget afelől, hogy a világgazda­sági válság, az enyhülés megtor­panása és a belső extenzív forrá­sok elapadása miatt bekövetke­zett fejlődési problémákból főként a KGST-integráció javításával, a szocialista közösség kohéziójának erősítésével kíván előrejutni, új ■lendületet kapni. Nem zárja-e ki e két cél egy­mást, illetve nem gyengíti-e egy­más hatásfokát? Milyen lesz a nyolcvanas-kilencvenes évek gya­korlata, hogyan sikerül a dekla­rált célokat valóra váltani, illetve az elvekben körvonalazott tiszta és világos célokat milyen eszköz­­rendszer, módszer segítheti? Alig­ha kétséges — e kérdések iránti változatlan érdeklődés tehát abból fakad, hogy a KGST világpoliti­kai, világgazdasági tényező, amely­nek elmozdulási iránya nem csu­pán saját helyzetét, önön világát alakítja, befolyásolja. A 80-as évek feladatai Kiindulási pontul előbb azt ve­gyük szemügyre, hogy mi jellemzi a KGST feladatait a nyolcvanas években, pozíciójának melyek a fő vonásai. Mint a júniusi csúcs­ról kiadott Nyilatkozat hangsú­lyozza: „A szocialista közösség országai jelentős mértékben meg­erősítették gazdasági és tudomá­nyos-műszaki potenciáljukat... a jelenlegi szakaszban a KGST-tag­­országok legfontosabb feladatai a gazdaság intenzív fejlődési pályára történő gyorsított átállítása, a ha­tékonyság növelése, a társadalmi termelés további növelése; a ter­mékek műszaki színvonalának, megbízhatóságának, élettartamának és minőségének javítása; az ex­portpotenciál fejlesztése, a terme­lőerők ésszerűbb elhelyezése.” A fogalmazásmód tárgyszerűen, realistán utal ezzel az indítékok­ra és a háttérre. Az utóbbit ér­demes mélyebben megismerni — talán azért, hogy bizonyítsuk: a döntések, a tevékenység prioritá­sai valóban nem is lehetnek má­sok. Ehhez a világgazdasági sze­rep kínál tájékozódást. Köztudo­mású, hogy a KGST megalakulá­sakor, a világgazdaság fejlett ré­gióihoz képest, a szocialista orszá­gok exportja minimális, kapcso­latuk az európai, tengerentúli fej­lett országok piacaihoz esetleges és gyenge volt. Több mint har­minc esztendő távlatából látva is, megállapíthatjuk — ez súlyos örökségnek bizonyult. A hatvanas évek konjunktúrája sem tudta alapjaiban megváltoztatni ezen adottság határait, a hetvenes évek második felében kialakuló súlyos világgazdasági válság pedig az eddig elért szerény eredményeket megcsonkította, míg a világ ex­portjának bővülése 1966—1970, 1971—1975, 1976—1980 között sor­rendben 10,8, 22,8, 18,0 százalék lett, a KGST-tagországok export­jának bővülése 9,0, 20,3, 14,2 szá­zalék volt. Az elmaradás szembe­tűnő az EGK-országokhoz képest is, amelyeknek azonos adatai: 15,1, 21,4, 17,5 százalék. A világkeres­kedelemben való részesedés sta­tisztikája azt is elárulja, hogy (folyó áron számolva) 1960-tól 1980-ig a KGST részesedése 2,3 százalékkal csökkent — a fejlett tőkés országoké 4,3-mal, az EGK-é 2,9 százalékkal gyarapodott. Jólle­het mindebben a diszkrimináció­nak, az embargópolitikának, a tőkés országok protekcionizmusá­nak jelentős a szerepe, ám az szintén tény, hogy a KGST-tagor­­szágok fejlődési dinamikája mér­séklődött a hetvenes években, s a tőkés válság, az olajárrobbanás miatt elszenvedett cserearány­romlás hatásait máig nem lehetett kellően ellensúlyozni. S minden­nek köze van a belső és külső igé­nyektől esetenként elmaradó ipa­ri, mezőgazdasági szerkezethez, az az adósságállományhoz, illetve az ebből eredő fizetési problémákhoz, a fejlesztési beruházási lehetősé­gek bizonyos fokú beszűküléséhez. A fejlődés számai Az is a tényekhez tartozik, hogy szinte minden európai szocialista ország, beleértve a Szovjetuniót, fejlődésének bonyolult szakaszá­hoz érkezett — az előbbiekkel is összefüggésben, valamint a belső mozgásfolyamatok hatására az ex­­tenzív munkaerő és más források már nem képesek olyan többle­teket nyújtani, mint az ötvenes­hatvanas­­években. (A Szovjetunió­ban például — az európai KGST- tagországok számára is közismer­ten — fontos szénhidrogén-lelőhe­lyek mind távolabbra kerülnek, olyan területekre, amelyek kiak­názása, részben a távolságok, részben a mostoha időjárás miatt jóval drágább a korábbiaknál.) így aztán, az olajárak világpiaci ala­kulását is tekintetbe véve, nem számolhatunk mással, mint a KGST-energiaárak folyamatos drá­gulásával, adott esetben csere­arány-módosító (csökkentő) hatá­sával, a késztermékekhez viszo­nyítva. Nyilvánvaló, a meghatározó KGST-kapcsolatrendszer befolyá­solja a tagországok világpiaci ver­senyképességét is, a KGST-együtt­­működés felbecsülhetetlen hátte­ret nyújt-nyújthat ehhez, s itt aligha csak, a — kétségkívül — egyik legfontosabb energetikai együttműködésre kell gondolni, hiszen a szakosodáson, a koope­ráció sikerén tulajdonképpen az egész integrációs mechanizmus hatásosságán nagyon sok múlik. Nem csupán az, hogy a testvér­országok egymás igényeit miként tudják kielégíteni, hanem az is, hogy a fejlett tőkés országok, il­letve a fejlődők piacán képesek-e javítani pozícióikat , ami eladá­saik bővülését, esetleg csereará­nyaik javulását egyaránt jelent­heti. A moszkvai csúcs előtt a szo­cialista országok sajtója nagy fi­gyelmet szentelt e területnek. A lengyel Rynki Zagraniczne című lap még áprilisban közölt egy ilyen témájú írást. Ebben össze­hasonlította a KGST és az EGK helyzetét, s megállapította: a KGST-tagországok kölcsönös ke­reskedelmében a szakosodás és kooperáció keretében gyártott ter­mékek részaránya mintegy 10—15 százalék (a gépek és a berende­zések csoportjában 34 százalék), míg az EGK-tagországok eseté­ben a leginkább „elmaradott” te­rületek is meghaladják a 15 szá­zalékot, számos más területen vi­szont elérik a 75 százalékot. Igaz, van a KGST-szakosításban kima­gasló arány — így a csapágy­gyártásé, amely mintegy 85—90 százalékos, általánosságban mégis igaz: a KGST-tagországok egymás közötti gyártási szakosítása, koope­rációja ma már elmarad az igé­nyektől. Mindez mérsékli a köl­csönös forgalmak fejlődési lehe­tőségét, gátolja a gazdaságos so­rozatok kialakulását, még a mű­szaki-tudományos fejlődés gyorsu­lását is. Ismert hatás: a nem kel­lően mély és nem kellően szer­veződő integrációs folyamat miatt párhuzamosságok is kialakultak, (például számítástechnika), egy­oldalúan a végtermékgyártás iránt erős az érdekeltség, s elmaradt az alkatrészgyártás, ami megint a nagyobb, a külpiacon igazán ver­senyképes méretű sorozatgyártást gátolja. Nem szabad elfelejteni: a KGST alapjaiban különbözik az EGK- tól, saját útját járja, ennek ösz­­szes előnyével, nehézségével, az összehasonlítás tehát csak rop­pant viszonylagos értékű lehet. Mégsem hagyható figyelmen kí­vül: a KGST nem nemzetek fe­letti intézmény; az egyenlő, szu­verén, független, a nemzeti érde­keket képviselő, ugyanakkor a szo­cialista internacionalizmus elvét valló tagállamok közössége, amely tagjaira nem hozhat kötelező dön­téseket, ha az érintett azzal nem ért egyet. (Az EGK viszont nem­zetek feletti szervezet, hatásköre, mozgástere értelemszerűen más.) Egyszerűbben fogalmazva: a KGST eleve az aprólékos, nagyon idő- és „egyeztetés”-igényes dön­tések színhelye s ezért is alakult úgy, hogy az integráció gondosan végigjárta a fejlődés valamennyi — talán átléphető — lépcsőfokát is. Például a KGST első idősza­kában a szakosodási ajánlásoknak szánták azt a szerepet, hogy ra­cionális munkamegosztást hozza­nak létre a tagországok ipara kö­zött. Ezeket az ajánlásokat egy­ötödrészben fogadták el, s előfor­dult a szakosodási ajánlással el­lentétes fejlesztés is. Csak 1967- től kezdve, illetve a Komplex Program elfogadása után (1971, Bukarest) lett e tekintetben jobb a helyzet. Ám a kedvezőtlen — a tagországok közötti párhuzamos­ságokat újratermelő gyakorlat — a mai napig nem szűnt meg tel­jesen, illetve szüntelenül szüksé­gét érezzük annak, hogy az össze­hangolást hatásosabbá tegyük. Ennek volt fontos állomása a hosszú távú célprogramok elfo­gadása (1978), amelyben a nép­gazdaságok öt legfontosabb ága­zatának a perspektíváját fektette le a KGST 1990-ig. Az idő — a nyolcvanas évek tapasztalatai bi­zonyították —, helyes volt a cél, jó a felismerés, ám ami történt az integráció erősítésében, a tu­datosabb és mélyrehatóbb szako­sodásban, kooperációban — az mindinkább kevés. Szükséges már a népgazdasági tervek jóvá­hagyása előtti egyeztetés, a folya­matos finomhangolás, sőt ennél több: a termelő szervezetek kö­zötti kapcsolatok megteremtése, a vállalatok közvetlen kooperációja, s e gyakorlat érdekeltségének a megteremtése. Erre a korábbi években ritkán volt példa, s az is ábránd volt csupán, hogy a központi szinten aláírt egyezmé­nyek automatikusan érdekeltséget hoznak létre a vállalatoknál. Érdekek és érdekeltség Érdekek és érdekeltség — ez a KGST műhelymunkájának talán legbonyolultabb és ugyanakkor legérdekesebb területe. A szocia­lista országok közgazdászai egy­öntetűen elismerik — ugyanígy szinte minden KGST-dokumentum is —, hogy javítani kell a valu­­táris, pénzügyi kapcsolatrendszert. A közgazdászok között ugyanak­kor éles véleménykülönbségek mu­tatkoznak a minősítést illetően. A A CSÚCSÉRTEKEZLET Nem választotta a kollektív bezárkózás megoldását MAGYARORSZÁG 1984/30

Next