Magyarország, 1986. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1986-10-05 / 40. szám
A célszalagnál: 1992 Tizenhárman az öt karikáért Mit tartalmaz a pályázat? 1. Október közepén jelentős nemzetközi tanácskozás színhelye lesz a NOB lausanne-i székháza. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 91.teljes ülésén döntenek az 1992. évi olimpiai játékok helyszíneiről. A szavazólistán a téli versenyek megrendezésére pályázó 7 város neve mellett továbbihat olyan jelölt szerepel, amelyik a hat év múlva sorra kerülő nyári játékok házigazdája szeretne lenni. Kilenc évtizedes múltra tekintenek vissza az újkori olimpiai játékok — a helyszín kiválasztása mindig a mozgalom irányítóinak legfontosabb feladata volt, hiszen az antik hagyományok jogán az újrakezdést 1896-ban vállaló Athén kivételével szinte minden esetben nagy vetélkedés, vita előzte meg az ötkarikás játékok vendéglátójának kijelölését. Az 1992-es küzdelmek házigazdájául a téli versenyekre Albertville (Franciaország), Anchorage (Egyesült Államok), Berchtesgaden (NSZK), Cortina d’Ampezzo (Olaszország), Falun (Svédország), Lillehammer (Norvégia) és Szófia (Bulgária) ajánlkozott, míg a nyári küzdelmek megrendezésére Amszterdam (Hollandia), Barcelona (Spanyolország), Belgrád (Jugoszlávia), Birmingham (Anglia), Brisbane (Ausztrália) és Párizs (Franciaország) vállalkozna. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság október 17-ei lausanne-i ülésén tisztázódik, hogy a 13 pályázó közül melyik két jelölt folytathatja tovább felkészülését a neves esemény rendezésére. Anyagi haszon Kedvező helyzetbe került a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, hiszen amíg például az 1980-as esemény megrendezésére két város pályázott csupán, 1984-ben pedig egyedül Los Angeles neve szerepelt a várólistán, s a két év múlva esedékes ötkarikás játékokra is csupán a japán Nagoya és a dél-koreai Szöul nyújtotta be pályázatát, addig az 1992-ben esedékes nyári olimpia lebonyolítási jogáért hat város verseng. A téli játékokra az elmúlt időszakban is a túljelentkezés volt a jellemző, hiszen az 1981-es Baden Baden-i kongresszuson Calgary (a későbbi győztes), valamint Falun és Cortina futott versenyt, három esztendővel korábban, Athénben pedig Falun és Szapporo volt az 1984-re megválasztott Szarajevó vetélytársa. A legutóbbi olimpiák gazdasági tapasztalatai, elsősorban Szarajevó és Los Angeles kedvező költségvetési mérlegei, úgy tűnik, jelentősen megnövelték az érdeklődést. A játékok szervezéséből igen sok előnye származhat az adott városnak, jelentős anyagi haszonra is számíthat a rendező. Egy-egy olimpia lebonyolításából hosszú távon mindenképpen hasznot húz a házigazda ország, a vendéglátó város. Érthető módon, hiszen az olimpiai helyszínre összpontosítják az anyyország beruházásait, korszerűsítik az úthálózatot, fejlesztik a vasútvonalakat, a repülőtereket, modern műszaki eszközöket szerelnek fel. Bővítik az infrastruktúra hálózatát, a szállodai láncot, amely később lakás formájában a helybéliek közvetlen hasznára lehet, de hotelként üzemeltetve is a vendéglátó város bevételeit, idegenforgalomból származó jövedelmeit növelheti. Elég, ha visszatekintünk a közelmúlt eseményeire: Cortina d’Ampezzo az 1956-os játékok után vált igazán nagy forgalmat lebonyolító nemzetközi síközponttá, Grenoble az 1968-as olimpiai befektetéseit manapság elsősorban a jól fizetőkongresszusi turizmus révén kamatoztatja, München számára évtizedes léptékű ugrást jelentett ,az 1972-es játékok alkalmából felújított infrastrukturális és közlekedési hálózat, Szarajevó, a legutóbbi téli olimpia házigazdája pedig a sikeres rendezést követően megsokszorozta addig sem jelentéktelen téli és nyári turistaforgalmát, neve a tengerentúli utazási irodák ajánlataiban is márkának számít. Kérdőív és óvadék Az olimpiai befektetések tehát már a fentiek alapján is jelentős hasznot hozhatnak, ugyanakkor számolni kell azokkal a bevételekkel is, amelyek a televíziós jogdíjakból és a különböző reklámbefizetésekből származnak. A költségvetési elemzések kimutatták, hogy a Los Angelesben rendezett, sokak által „gazdaságelvűnek” nevezett olimpiai játékok 225 millió dolláros haszonnal zárultak. Ismeretes ugyanakkor, hogy Montreal még a mai napig is nyögi az 1976-os olimpia kiadásait. Az ellentmondás, a kaliforniai és a kanadai rendezők gazdálkodása közötti különbség, elsősorban a televíziós jogdíjak emelkedésével magyarázható. Alig három évtizeddel ezelőtt, a római olimpia idején az amerikaiak 50 000 dollárért vásárolták meg a televíziós közvetítési díjakat. Tokióban már 1,5 millió dollár volt ez az összeg, újabb négy évvel később 4,5 millió, 1972-ben 7,5, Montrealban pedig 25 millió dollár jövedelem származott a tévéközvetítésekből. A nagy ugrás azonban csak ezután következett, hiszen a NOB hivatalos statisztikája szerint 1980- ban 87 millió dollár volt az olimpiai tévéjogdíj, 1988-ra pedig már 300 millió fölé emelkedik ez a szám. Ha az árak ilyen rohamosan nőnek a következő években, évtizedekben is, akkor csupán ebből az egy forrásból is olyan hatalmas bevétel kerül a rendező pénztárába, hogy nem lehet anyagi gondja az olimpia házigazdájának. A televíziós jogdíjak mellett ugyanakkor még sok egyéb bevételi lehetőség is adódik, a jegyeladástól kezdve a különböző reklámokig. Az olimpiai játékok megrendezése a házigazda országot a világ érdeklődésének középpontjába emelheti, a s békét, a barátságot, a népek egymáshoz való közeledését szolgáló sporttalálkozó olyan légkört alakíthat ki a házigazda körül, melynek kedvező visszhangját nemcsak a sportban, hanem az élet számos egyéb területén, a gazdaságban, sőt még a politikában is kamatoztatni lehet. Érthető tehát, hogy ezek az előnyök vonzzák a rendezés iránt érdeklődőket, főleg akkor ha ráfizetés nélkül, reálisanyagi haszon reményében lehet belevágni a könnyűnek egyáltalán nem mondható feladat megvalósításába. Az 1992-es olimpia házigazdái jogáért való nagy tülekedésnek még az is magyarázata lehet, hogy (a nyári játékok esetében) aki most lemarad, az jó néhány évig aligha táplálhat rendezői reményeket, hiszen2004-ig, úgy tűnik már nincs szabad hely. Valószínű ugyanis, hogy az újkori játékok centenáriumán, 1996-ban ismét a görög főváros lesz a vendéglátó, s azt is tudni vélik, hogy a világra sport területén is kaput nyitó Kína, pontosabban annak fővárosa, Peking számít a legesélyesebb pályázónak az ezredforduló évében esedékes olimpiai játékok rendezésére. A pályázóknak hivatalos jelentkezésükkel 1986. március 1-jéig kellett nevezésüket dokumentálniuk Lausanne-ban, a NOB székhelyén. A szabályok kimondják, hogy a jelentkezéssel egyidőben a pályázó városnak 100 000 dollárt kell letétbe helyeznie. A szavazás vesztesei október18-án visszakapják ezt az összeget. A nyertesek viszont újabb óvadékkal járulhatnak, a NOB elé: az 1992-es nyári olimpia házigazdájául kijelölt városnak egymillió dollárt, a téli olimpia rendezőjének választott településnek pedig 500 000 dollárt kell letétbe helyeznie. Ezt az összeget az esetleges visszalépés, lemondás esetén a Nemzetközi Olimpiai Bizottság kapja meg, s az addig felmerült költségek fedezésére, az új helyszín kijelölésével kapcsolatos „expressz teendők” finanszírozására fordíthatja. Aligha valószínű azonban, hogy ilyen vészhelyzetbe kerülhet az olimpiai mozgalom irányító szervezete. A korábbi esztendők kedvezőtlen tapasztalatai arra ösztönözték a NOB vezetőit, hogy alaposan előkészítsék a jelentkezéseket, olyan terveket kérjenek a pályázóktól, melynek valóraváltása a hátralevő hat esztendőben minden különösebb nehézség nélkül lehetséges, s a NOB sem kerülhet kényszerhelyzetbe, amikor a házigazda késve ad garanciákat, nem tartja be az Olimpiai Charta előírásait. A rendezésért versengő valamennyi jelölt köteles volt kitölteni azt a 23 pontból álló NOB- kérdőívet, amelynek benyújtása a pályázat alapfeltétele. Ebben az iratban a jelölt írásbeli garanciát ad az Olimpiai Charta, a NOB szabályzatának betartására, tájékoztatja az olimpiai mozgalom irányító szervezetét, a rendezéssel, a szervezéssel kapcsolatos terveiről. Fontos pontnak számít az a nyilatkozat is, amelyben a pályázó város az ország kormányának kötelezettségvállalását garantálja arra az esetre, hogyminden tekintetben betartják a NOB szabályait és előírásait, vállalják, hogy az olimpiai játékok valamennyi hivatalos résztvevője (versenyző, edző, csapatvezető, újságíró) szabadon beutazhat az ország területére. A pályázat részletesen tartalmazza az olimpia rendezésével kapcsolatos valamennyi tervet és elképzelést — a városi közlekedéstől a kulturális programokig,az edzéslehetőségektől a turisták elhelyezéséig. NOB-VEZETŐK A TIZENHÁROM PÁLYÁZATTAL A kormány kötelezettségvállalását garantálja MAGYARORSZÁG 1986/40 Vizsgáló bizottságok Az alaposabb tájékozódást, az igazságosabb döntést szolgálandó a Nemzetközi Olimpiai Bizottság munkacsoportot nevezett ki, amely az elmúlt időszakban tanulmányozta és értékelte a pályázó városok előkészületeit. A nyári olimpiai játékok rendezésében reménykedő hat város feltételeit Gunnar Ericsson, a NOB svéd tagja által vezetett bizottság vizsgálta, míg a lehetséges téli helyszíneket Cornelis Kerdel, a testületholland tagja vezetésével kereste fel egy munkacsoport. (Érdekesség, hogy Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, a NOB magyar tagja mind a két bizottságban közreműködött.) (Folytatjuk.) ÁRVAY SÁNDOR