Magyarország, 1993. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)
1993-12-03 / 49. szám
BELPOLITIKA Tavaszi és őszi feladat Falun, tanyán nyaralt városi gyerekek élményei A Falusi és Tanyai Vendégfogadók Szövetsége eredetileg csak afféle hírverésnek szánta, hogy „irodalmi pályázatokat” hirdet falun élő, illetőleg falun nyaraló gyerekek részére. A pályázóknak tavasszal lakóhelyük szépségét, vonzerejét kell ecsetelniük, ősszel pedig vidéki nyaralásuk emlékeit-élményeit kell leírniuk. A beérkező pályaművek mennyisége és tartalma beláttatta a kiírókkal, hogy e cselekvés és közösség után áhítozó gyerekeket „nem hagyhatják sorsukra” a pályadíjak kiosztása után, hanem igen üdvös volna valamilyen klub vagy baráti társaság keretében együtt tartani őket. Így jött létre november elején huszonöt taggal a Falusi és Tanyai Vendéglátás Ifjú Barátainak Egyesülete. Az alapító tagoknak az volt a legfőbb feladatuk, hogy fenntartsák a szervezetet addig, míg legalább az őszi pályázat résztvevői is csatlakozhatnak. Ekkor remélhetőleg eléri a közösség létszáma azt a „kritikus mennyiséget”, amely megteremti a közös gondolkodás „láncreakciójának” a megindulását. Egyik-másik dolgozat írója látni valóan kapott valamilyen segítséget tanáraitól, szüleitől; más írások szerzőjének tudatába beépültek már a felnőttészjárás bizonyos paneljei — ám a gyermeki világkép és értékrendszer, a testi-lelki szükségletek és hiányérzetek széles köre a legtöbb munkában így is tetten érhető. Vélhetően felnőtti sugallatra bukkan fel sok dolgozatban a zacskós tej ellenében a frissen fejt tej motívuma. Olykor már-már ősképszerű a friss gyümölcs dicsérete: „Ha kedve támad egy gyermeknek megkóstolni valamelyik kert fájának a gyümölcsét, szívesen adnak, nem úgy, mint amikor Pécsett nagy botrányt okoztam azzal, hogy anyukám munkatársának a kosarából megettem két szem paradicsomot.” (11 éves fiú) Amint a fáról szedett gyümölcs a bőséggel és a szabadsággal, az erdő a nyugalommal, biztonsággal kapcsolódik össze, a városi és a falusi életforma szembeállítása általában a szeretet és a szabadság „nemzeti parkjaként” jellemzi a vidéki környezetet. „Falun nagyon békések és barátságosak az emberek. Mindenki köszön egymásnak, ismerik egymást, nem botránkoznak meg a játék közben bemocskolódott, elszakadt ruhákon.” A szabadságnak a jellegzetes megnyilatkozási formái a kaland, és a hajlamainknak, erkölcsi normáinknak megfelelő cselekedetekre való lehetőség. Az előbbinek gyakori példái: nyári vihar, hídépítés, vízbe pottyanás, elhagyott tanyák felderítése, leszakadó padlások, eltévedések és hazatalálások, barátkozás mások segítése, beteg állatok megmentése, gyógyítása. Sajátos fajtája a kalandnak a kuckóépítés. Padlás, kazánház, szénapajta, szalmabála, erdei lomb és almásláda — mindez felbukkan bizonyságul, hogy a gyerekeknek természetüktől fogva szükségük van a maguk alkotta, „külön bejáratú”, saját játék- avagy élettérre. Örömmel nyugtázhatjuk, hogy felbukkannak olykor a megértő nagyszülők is. Fontos értékként jelenik meg a szomszédsági kapcsolatoknak a városlakó számára szokatlan hőfoka. Fölfigyelhetünk az alábbi részletben a gyermeknek a hasznos munka iránti igényére is. „Reggeli után eldöntöttük, hogy számháborúzni fogunk. (...) Cél egy régi, roskadt ház elfoglalása és a zászló kitűzése volt. Kiderült, hogy egy öreg házaspár él ott, akiknek dinnyeföldjük van, és nem tudnak vigyázni rá. Mi elvállaltuk, hogy vigyázunk a dinnyéjükre. Minden este hatan kimentünk dinnyét őrizni. Első este én is kinn voltam, és gatlyakból, falevelekből, ágakból kunyhót építettünk. (...) Nekünk, városiaknak a dinnyeőrzés újdonság volt és nagy élmény. Megkérdeztük az öreg házaspárt, hogy árulhatjuk-e a dinnyéjüket. (...) Eladtuk mindet, és vittünk haza egy kis pénzt. Maris néni és Mihál bácsi azt mondták, rakjuk el a pénzt. Mi ehelyett elmentünk a piacra, és meglepetésképpen bevásároltunk Maris néninek és Mihál bácsinak.” (14 éves lány) Több írásban felbukkan a családi kapcsolatok mélyülésének a motívuma is. „Nézd, ezeknek a gyerekeknek eszükbe sem jut a tv — fordult anya apához. — Tényleg, otthon mindjárt a tv elé rogytunk, de itt annyi izgalmas dolog történt egy-egy nap alatt, hogy nem hiányzott a tv és a magnó. Este a tücsökmuzsika sokkal különlegesebb, pihentetőbb volt, mint a Rapülők észbontó szövege. Úgyis ritkán fordul elő, hogy a család tücsökciripelés mellett beszélget. Most legalább szüleink is meséltek nekünk gyerekkori élményeikről.” (12 éves fiú) Ne higgyük azonban, hogy csak az idill egyhangú húrja rezeg ezekben az írásokban. A tizenéves városi lány kritikusan, valóságos közérzetéről vall, még ha olykor kissé modoros formában is: „Egy este a rokonokkal a »központba« mentünk, ahol a fiatalok szombatonként szórakoznak. (...) Ami ott várt minket: füst, piszok és rengeteg mulatni vágyó fiatal. Ezek a fiatalok hetente egyszer szeretnének kicsit kikapcsolódni! Szerintem, ha nem csak egy hely lenne itt, ahol jól érezhetik magukat, akkor nem lenne az a nagy tömörülés, ebben az egyben. Az a baj, hogy itt mindenből csak egy van...” Többen is megpróbálják összevetni a vidéki élet- ■ forma előnyeit és hátrányait, ám a mérleg nyelve ezekben az esetekben általában mozdulatlan marad, mert az összehasonlítás csupán a felszínes beismerést hivatott leplezni, hogy „érdekesnek érdekes a falu, de kissé azért kényelmetlen.” Összehasonlítást is, kritikát is tartalmaz egy budapesti agglomerációban élő, két év óta Kölcsey és Móricz szülőföldjén nyaraló, 16 éves lánynak az írása: „Nyaralásunk második hetében Magdi néniékhez Miskolcról jött két fiatal házaspár egy másfél éves kislánnyal és egy ötéves kisfiúval. Hát mi is vártuk az érkezésüket, vajon milyen emberek jönnek? (...) Megérkezésük napján megpróbáltunk »ösztönösen« oldani az ún. városias viselkedésüket, s miután egyáltalán nem ismerték a falusi emberek szokásait, megpróbáltuk segíteni a beilleszkedésüket. (...) Az utolsó héten velünk együtt nyaralókkal megbeszéltük, hogy jövőre,együtt jövünk vissza Magdi néniékhez nyaralni. És örömmel tapasztaltuk, hogy az elmúlt évbenben nyaralók ez évben újra mind-mind visszajönnek. (...) De egy valami nekünk sajnos rosszul esett mind a két évi nyaralásunk során. Egyszerűen nem tudjuk megérteni, miért emlegetik az itt élő emberek mondandójukban, hogy lenézik őket Magyarország más tájain lakó emberek, és úgy emlegetik őket, mint »sötét szabolcsiak«. Ez egy óriási félreértés. Ezt csak az mondhatja, ezzel csak az bánthatja őket, aki még saját magát sem ismeri, nemhogy az itt élő embereket, mindennapi küzdelmeiket. Lakóhelyemen élnek Szabolcsból ideköltözött emberek, és én csak azt tudom róluk elmondani, hogy rendívül szorgalmas, becsületes, családjukat, környezetüket messzemenőkig szerető emberek. Ezt a tévhitet nekünk, városban élőknek kellene eloszlatnunk, úgy, hogy megismerjük és megismertetjük őket.” TRENCSÉNYI IMRE HETI MAGYARORSZÁG 1993. december 3. • 9