Magyarország, 1993. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)

1993-12-03 / 49. szám

BELPOLITIKA Tavaszi és őszi feladat Falun, tanyán nyaralt városi gyerekek élményei A Falusi és Tanyai Vendégfogadók Szövetsége eredetileg csak afféle hírverésnek szánta, hogy „irodalmi pályázatokat” hirdet falun élő, illetőleg falun nyaraló gyerekek részére. A pályázóknak ta­vasszal lakóhelyük szépségét, vonzerejét kell ecse­telniük, ősszel pedig vidéki nyaralásuk emlékeit-él­­ményeit kell leírniuk. A beérkező pályaművek mennyisége és tartalma beláttatta a kiírókkal, hogy e cselekvés és közösség után áhítozó gyerekeket „nem hagyhatják sorsukra” a pályadíjak kiosztása után, hanem igen üdvös volna valamilyen klub vagy baráti társaság keretében együtt tartani őket. Így jött létre november elején huszonöt taggal a Fa­lusi és Tanyai Vendéglátás Ifjú Barátainak Egyesü­lete. Az alapító tagoknak az volt a legfőbb feladatuk, hogy fenntartsák a szervezetet addig, míg legalább az őszi pályázat résztvevői is csatlakozhatnak. Ek­kor remélhetőleg eléri a közösség létszáma azt a „kritikus mennyiséget”, amely megteremti a közös gondolkodás „láncreakciójának” a megindulását. Egyik-másik dolgozat írója látni valóan kapott valamilyen segítséget tanáraitól, szüleitől; más írá­sok szerzőjének tudatába beépültek már a felnőtt­észjárás bizonyos paneljei — ám a gyermeki világ­kép és értékrendszer, a testi-lelki szükségletek és hiányérzetek széles köre a legtöbb munkában így is tetten érhető. Vélhetően felnőtti sugallatra bukkan fel sok dol­gozatban a zacskós tej ellenében a frissen fejt tej motívuma. Olykor már-már ősképszerű a friss gyü­mölcs dicsérete: „Ha kedve támad egy gyermek­nek megkóstolni valamelyik kert fájának a gyümöl­csét, szívesen adnak, nem úgy, mint amikor Pé­csett nagy botrányt okoztam azzal, hogy anyukám munkatársának a kosarából megettem két szem pa­radicsomot.” (11 éves fiú) Amint a fáról szedett gyümölcs a bőséggel és a szabadsággal, az erdő a nyugalommal, biztonság­gal kapcsolódik össze, a városi és a falusi életfor­ma szembeállítása általában a szeretet és a szabad­ság „nemzeti parkjaként” jellemzi a vidéki környe­zetet. „Falun nagyon békések és barátságosak az emberek. Mindenki köszön egymásnak, ismerik egymást, nem botránkoznak meg a játék közben bemocskolódott, elszakadt ruhákon.” A szabadságnak a jellegzetes megnyilatkozási formái a kaland, és a hajlamainknak, erkölcsi nor­máinknak megfelelő cselekedetekre való lehető­ség. Az előbbinek gyakori példái: nyári vihar, híd­építés, vízbe pottyanás, elhagyott tanyák felderíté­se, leszakadó padlások, eltévedések és hazatalálá­sok, barátkozás mások segítése, beteg állatok meg­mentése, gyógyítása. Sajátos fajtája a kalandnak a kuckóépítés. Pad­lás, kazánház, szénapajta, szalmabála, erdei lomb és almásláda — mindez felbukkan bizonyságul, hogy a gyerekeknek természetüktől fogva szüksé­gük van a maguk alkotta, „külön bejáratú”, saját já­ték- avagy élettérre. Örömmel nyugtázhatjuk, hogy felbukkannak olykor a megértő nagyszülők is. Fontos értékként jelenik meg a szomszédsági kapcsolatoknak a városlakó számára szokatlan hő­foka. Fölfigyelhetünk az alábbi részletben a gyer­meknek a hasznos munka iránti igényére is. „Reg­geli után eldöntöttük, hogy számháborúzni fo­gunk. (...) Cél egy régi, roskadt ház elfoglalása és a zászló kitűzése volt. Kiderült, hogy egy öreg há­zaspár él ott, akiknek dinnyeföldjük van, és nem tudnak vigyázni rá. Mi elvállaltuk, hogy vigyá­zunk a dinnyéjükre. Minden este hatan kimentünk dinnyét őrizni. Első este én is kinn voltam, és gat­­lyakból, falevelekből, ágakból kunyhót építettünk. (...) Nekünk, városiaknak a dinnyeőrzés újdonság volt és nagy élmény. Megkérdeztük az öreg házas­párt, hogy árulhatjuk-e a dinnyéjüket. (...) Eladtuk mindet, és vittünk haza egy kis pénzt. Maris néni és Mihál bácsi azt mondták, rakjuk el a pénzt. Mi ehelyett elmentünk a piacra, és meglepetésképpen bevásároltunk Maris néninek és Mihál bácsinak.” (14 éves lány) Több írásban felbukkan a családi kapcsolatok mélyülésének a motívuma is. „Nézd, ezeknek a gyerekeknek eszükbe sem jut a tv — fordult anya apához. — Tényleg, otthon mindjárt a tv elé rogy­tunk, de itt annyi izgalmas dolog történt egy-egy nap alatt, hogy nem hiányzott a tv és a magnó. Este a tücsökmuzsika sokkal különlegesebb, pihen­­tetőbb volt, mint a Rapülők észbontó szövege. Úgyis ritkán fordul elő, hogy a család tücsökciripe­lés mellett beszélget. Most legalább szüleink is me­séltek nekünk gyerekkori élményeikről.” (12 éves fiú) Ne higgyük azonban, hogy csak az idill egyhan­gú húrja rezeg ezekben az írásokban. A tizenéves városi lány kritikusan, valóságos közérzetéről vall, még ha olykor kissé modoros formában is: „Egy este a rokonokkal a »központba« mentünk, ahol a fiatalok szombatonként szórakoznak. (...) Ami ott várt minket: füst, piszok és rengeteg mu­latni vágyó fiatal. Ezek a fiatalok hetente egyszer szeretnének kicsit kikapcsolódni! Szerintem, ha nem csak egy hely lenne itt, ahol jól érezhetik ma­gukat, akkor nem lenne az a nagy tömörülés, eb­ben az egyben. Az a baj, hogy itt mindenből csak egy van...” Többen is megpróbálják összevetni a vidéki élet- ■ forma előnyeit és hátrányait, ám a mérleg nyelve ezekben az esetekben általában mozdulatlan ma­rad, mert az összehasonlítás csupán a felszínes be­ismerést hivatott leplezni, hogy „érdekesnek érde­kes a falu, de kissé azért kényelmetlen.” Összeha­sonlítást is, kritikát is tartalmaz egy budapesti agg­lomerációban élő, két év óta Kölcsey és Móricz szülőföldjén nyaraló, 16 éves lánynak az írása: „Nyaralásunk második hetében Magdi néniékhez Miskolcról jött két fiatal házaspár egy másfél éves kislánnyal és egy ötéves kisfiúval. Hát mi is vár­tuk az érkezésüket, vajon milyen emberek jönnek? (...) Megérkezésük napján megpróbáltunk »ösztö­nösen« oldani az ún. városias viselkedésüket, s mi­után egyáltalán nem ismerték a falusi emberek szo­kásait, megpróbáltuk segíteni a beilleszkedésüket. (...) Az utolsó héten velünk együtt nyaralókkal megbeszéltük, hogy jövőre,együtt jövünk vissza Magdi néniékhez nyaralni. És örömmel tapasztal­tuk, hogy az elmúlt évben­b­en nyaralók ez évben újra mind-mind visszajönnek. (...) De egy valami nekünk sajnos rosszul esett mind a két évi nyaralásunk során. Egyszerűen nem tud­juk megérteni, miért emlegetik az itt élő emberek mondandójukban, hogy lenézik őket Magyaror­szág más tájain lakó emberek, és úgy emlegetik őket, mint »sötét szabolcsiak«. Ez egy óriási félre­értés. Ezt csak az mondhatja, ezzel csak az bánthat­ja őket, aki még saját magát sem ismeri, nemhogy az itt élő embereket, mindennapi küzdelmeiket. La­kóhelyemen élnek Szabolcsból ideköltözött embe­rek, és én csak azt tudom róluk elmondani, hogy rendívül szorgalmas, becsületes, családjukat, kör­nyezetüket messzemenőkig szerető emberek. Ezt a tévhitet nekünk, városban élőknek kellene eloszlat­nunk, úgy, hogy megismerjük és megismertetjük őket.” TRENCSÉNYI IMRE HETI MAGYARORSZÁG 1993. december 3. • 9

Next