Magyarország, 1898. október (5. évfolyam, 272-302. szám)

1898-10-01 / 272. szám

t becsempészni. Az igazmondó névre a kettő közül csak Thun gróf szolgált rá eddig! Ha tehát Thun gróf azt mondja, hogy a fogyasztási adók új átutalási rendszere a magyar kvóta fölemelésétől függ, akkor ezt el is hihetjük neki. Az összeütközés genezise az, hogy Thun gróf nem hajlandó azt a kétszínű szerepet támogatni, a­mit Bánffy immár évek óta játszik. Fölfelé kötelezettségeket vállalni, minden áron vámszövetséget és kvóta­emelést ígérni, lefelé pedig adni a nemzeti hőst és a törvények elszánt védőjét: ez a kisded játék volt az, a­mi eddig Bánffyt meg­tartotta, a­míg az osztrák kormányok sorra buktak mellette. De ez volt az a hurok is, a­mi lassan-lassan nyaka köré fonódott és mindig jobban összeszorult, a szerint, a mint a kiegyezési marako­dás a végső eldöntés felé közeledett. Most pedig, a­mikor Bánffy Thunt akarata ellenére belekergette a czéltalan, sőt veszedelmes parlamenti «kisérlet»-be, Thun gróf gyöngéd viszonzásul jónak lát egyet szorítani a hurkon. Közzéteszi tehát, a mit Bánffy eddig gondosan eltitkolt, sőt még ma is vakmerően ta­gad, hogy t. i. a kiegyezési javaslatok a kvóta-emeléstől vannak függővé téve. A hurok, meg kell vallani, jó szoros. A nemzeti jogok és a magyar törvényes álláspont tüzes védelmezőjéről egyszerre csak a következő dolgok d sülnek ki : Kötelezettséget vállalt, hogy május elsejéig mind a két parlamentben be­nyújtaná a kiegyezési javaslatokat. Az osztrák parlamentben csak tegnap, szep­tember 29-én nyújtották be azokat. Kötelezettséget vállalt, hogy azok a javaslatok a két kormány megegyezésén fognak alapulni. Ma kiderült, hogy ez a megegyezés ma sincs meg, köztük magának, fölengedt­e a feleség és férj az örök válás szomorú perczei előtt úgyszólva ismét teljesen bizalmasaivá lettek egyik a má­sikának. Mintha csak megint a mézesheteiket élték volna, nemcsak újra valóságos pajtásai lettek egymásnak. — Géza, — szólította a beteg az elgyöngült asszonyok ismert, nyávogásszerű hangján. — Géza, gyere ide. — Itt vagyok, édesem, — sietett felelni a férj, közelebb húzva székét az ágy széléhez. — Géza, — folytatta a másik ugyanazon a hangon, mintha megerőtetésébe kerülne, las­san ejtve ki a szavakat .— Géza, mondani szeretnék neked valamit. Szalántzy egészen melléje hajolt. Gyöngé­den kérdezte: — Parancsolsz, édesem ? — Amaz idegesen intett a kezével. — Nem parancsolok, Géza. Semmit sem parancsolok. Csak­­ kérni akarlak . . . Kicsit elhallgatott, lélekzetet vett, és úgy mondta tovább : — Arra akarlak kérni, édes Géza, hogy ha megtalálok halni, viseld majd gondját a gyer­mekeinknek. — Dehogy fogsz meghalni, édesem, — próbált ellentmondani a férj , a beteg azon­ban nem engedte beszélni. — Ne szólj közbe, kérlek , én tudom, hogy meg fogok halni. Nagyon gyönge vagyok , és a mellem is úgy fáj, itt. . . Nehezen lélek­­zek. . . De nem ezt akarom mondani. Azt akarom csak, arra kérlek, Géza, hogy — itt megint szünetet tartott a beszédben — hogy jó apja légy a gyermekeidnek. Kissé összehunyorította a szemeit, sírt. De látva, hogy a férfi ismét csitítani akarja, összeszedte magát és, megint beszélni kezdett. — Én tudom, — hangja akadozott, mintha fojtogatná valami — én tudom, Géza, hogy ha meghaltam és letelik a gyászév, te újra kötelezettséget vállalt, hogy ha május elsejéig nincs megegyezés és nem nyúj­­tatnak be a javaslatok, hozzáfog az ön­álló rendezkedéshez. Megegyezés nincs, javaslatok tegnap nyújtattak be és­­ az önálló rendezkedés helyett ma, szeptem­ber végén, hozzáfog a vámszövetségen alapuló javaslatok bizottsági tárgyalá­sához. Ezek tetejébe kisül, hogy kötelezett­séget vállalt a kvóta fölemelésére,­és azt itthon egyszerűen eltagadta. Az az ország, a melyiket ekkora po­litikai immoralitással kormányoznak, jó sorsra nem juthat. Azt az embert el kell pusztítani a hatalomtól. MAG­YAROR­SZAG Budapest, 1893. szombat, október 1. Budapest, szept. 30. A Képviselőhöz holnap délelőtt tiz órakor ülést tart, melynek napirendjére az alelnöki szék és több bizottsági tagság betöltése van kitűzve. Valószínű, hogy interpellác­iók is lesznek a holnapi ülésen. A főrendiház közjogi és törvénykezési bizott­sága október 1-én, szombaton, d. e. 11 órakor ülést tart. Napirend: Erzsébet királyné emléké­nek törvénybe iktatásáról szóló törvényjavaslat tár­gyalása. A kongrua. A katholikus központi kongrua­­bizottság Samassa József dr. egri érsek elnöklése alatt október tizedikén délután négy órakor a vallás- és közoktatásügyi minisztérium második emeleti tanácstermében tartja első ülését, melyen Timon Ákos dr. központi előadó tüzetes jelentést fog tenni a kongrua-rendezés jelen állásáról. A képviselőház ülése. Budapest, szept. 30. A­milyen rövid, olyan jelentőségteljes ülése volt ma a t. Háznak. Két momentum domborodott ki különösen a mai előterjeszté­sekből és a vitából. Az egyik az, hogy a kor­mány nemcsak a kiegyezés dolgában keres provizóriumot, hanem egy más fontos kérdés­ben, az újonczjutalék mennyiségének meg­állapításánál is, melyet tíz év helyett Fejér­­váry báró ma benyújtott törvényjavaslatával egyelőre csak egy évig kivan változatlanul fenntartani. A másik momentum az volt, hogy Thun gróf szörnyű kellemetlenségbe sodorta magyar kollégáját. A reichsrath tegnapi ülésében be­terjesztett javaslatok közül az egyikben egy olyan indiskrécziót követett el, mely egészen világosan leplezte le Bánffy az összes rejtett, tagadott és számtalanszor lezáfolt, de a té­nyek szerint mindig beigazolt megállapodásait a kvóta-felemelésről. Az osztrák kormány ugyanis a fogyasztási adók átutalásáról szóló javaslatban minden leplezgetés nélkül kijelenti, hogy ezt a konc­essziót Magyarországnak csak azzal az ellenfeltétellel nyújtja, hogy Magyar­­ország ennek fejében felemeli a kvótát. Ez a leleplezés bombaként hatott a magyar politikai körökben és midőn a mai ülésben a kormány még mindig nem terjesztette elő a Ház érdemleges munkarendjét magában fog­laló javaslatait, az ellenzék feltárta Bánffy báró úr titkos machinác­ióit. Érdemleges munkarend helyett a Ház csak holnapi ülésre szóló napirend javaslatot kapott akként, hogy holnap válaszszák meg az alelnököt és töltsenek be néhány ürese­désben levő bizottsági tagságot. Minthogy ezt a propozíc­iót a Ház elnöke tette meg, a ja­vaslatot egy oldalról sem érte megtámadtatás, hanem e helyett ismét kérdőre vonták a kormányt, miért késlelteti a gazdasági kérdés tárgyalását. Polónyi Géza utalt arra, hogy a Ház már egy hónap óta ismét együtt van, de abszolúte nem végzett semmit. Ez bizonyítja, hogy a kormány c­élzatosan államcsínyt készít elő. Újó­lag sürgette a kiegyezési javaslatok napirendre tűzését. Kossuth Ferencz arra emlékeztet, hogy az évnek már kilencz hónapja elmúlt, a­nélkül, megnősülsz. Ne mondd, hogy: nem teszed, tudom. Megnősülsz. Velem is, most már, nem voltál boldog, s te élni akarsz. Nem vagy öreg ember, pénzed is van, állásod is van, kapsz még feleséget. E felől nyugodt lehetsz, én mondom, itt valami keserű gúnynyal megnyomta a szót — az első feleséged. Kapsz okosat, mű­veltet, háziasat, szépet, fiatalt, a milyent majd te éppen a helyembe akarsz ültetni. Csak, — és itt szinte rimánkodva vetette téveteg, kék szemeit az urára, — csak arra az egyre kér­lek, hogy ne végy «mostohát» a gyermekeid mellé. — Senkit sem veszek ! — szalajtotta ki a száján Szalántzy, ki most maga is alig tudta türtőztetni a könnyeit. — Sohasem . . . A haldokló, mint a ki tudja, hogy mit beszél, megint csak intett a kezével. — Ugyan, Géza! — Csak, — ismételte újra különös aggodalommal, — ha veszel, olyant vegy el, édes Géza, a­ki jó anyja lesz majd a gyermekeinknek . . . Itt elhallgatott. Sirása heves fuldoklásba csapott át. A férj ijedten nyúlt az orvosságos üvegért. Nem sokáig kellett érte nyúlkálnia. Ilka, Szalántzy úr «első» felesége, az idé­zett párbeszéd után rövid néhány napra ki­szenvedett. A gyászoló férj kétségbe volt esve, s pom­pás temetést rendelt a — mint a gyönyörű koszorú-szalag hirdette — felejthetetlen hitves részére, kit a somorjai családi sírboltban he­lyeztek örök nyugalomra. A gyermekeket pedig — kik szegény Ilka állapotának súlyosra fordulta óta már amúgy is Riza néni, a vén Szalántzy-kisasszony védőszárnyai alá kerültek volt — az első gyásznapok elteltével az apa ismét visszavette magához a kecskeméti-utczai kényelmes la­kásba. Hogy azonban a drága halottat az apróságokkal szemben — a legnagyobbik sem ---------- -.............. ■ -....­.............. ----------a ütötte meg közülük még az öt évet —■ vala­kivel mégis csak helyettesítse, az ötödik szo­bába odavette magához nővérét is, a házsára­tos Riza nénit. A néni azonban, miként az az idők folya­mán lassacskán kiviláglott, nem túlságosan sokat értett a gyermekneveléshez, mely — sem férjes asszony, sem pedig gyermekker­­tésznő soha nem lévén — valljuk meg, volta­képp nem is volt tőle rossz néven vehető. Így telt az idő, míg több hónapi, otthon tett tapasztalat végre rávezette Szalántzy urat, hogy szegény boldogult Ilkájának ott a halá­los ágyon mégis csak igaza volt: a gyerme­­keknek anya kell. Szétnézett. * Már ki volt tűzve az esküvő napja. Irén, a Rőczevék aranyhajú, karcsú és el­kényeztetett Irénje, rózsás ujjaival szórakozot­tan dobolt a kis, faragott asztalkán, a sza­lonban. — És aztán — kérdezte mosolyogva a vő­legényét, ki mellette ült egy karosszéken — hova fogunk utazni, Géza? Az közönyös mozdulatot tett a kezével. — A­hova akarja, kedvesem. — Mennyi szabadságot vesz? — Hat hetet, kedvesem. — Akkor talán lemehetnénk egy kissé Olasz­országba. Ott olyan gyönyörű minden. Az osztálytanácsos úr, ki mostanában, mi tűrés-tagadás benne, napról-napra jobban úgy érezte, mintha második fiatalkorát élné, he­­lyeslőleg bólintott. — Nagyon jó lesz, kedvesem . . . — De, — jutott most eszébe a leánynak — mit csinál majd addig Rita idehaza ? A vőlegény — kinek szemmel láthatólag hizelgett, hogy menyasszonya nem nénizi a jövendő sógornőjét, mert hisz’ ez a boldog és fiataloknak való vőlegénykedés rovására az a

Next