Magyarország, 1899. június (6. évfolyam, 149-178. szám)

1899-06-01 / 149. (152.) szám

2 MAGYARORSZÁG Budapest, 1899. csütörtök, juniu­s 1. Válságos fordulat. — Saját tudósítónktól. — Budapest, május 31. • Az éjjel hirtelen igen válságos fordula­tot vett a Bécsben folyó küzdelem. Eddig teljes megnyugvással fogadta a magyar politikai világ a Bécsből jövő híreket. Mindenki meg volt nyugodva, hogy miután a király hozzájárult a magyar parlamenti viszonyok szanálásához, szó sem eshetik az írásba foglalt megállapodások érvénye felett, mert azt nemcsak a pártok hozzá­járulása, hanem a királyi elfogadás tette perfektté és megváltozhatatlanná. Az éjjel a Magyarország­hoz a követ­kező sürgöny érkezett Bécsből: Legmegbízhatóbb helyről érte­sülök, hogy Széll Kálmán holnapi audencziájában esetleg missziója befejezését közli a felséggel. A szitu­áczió holt­ponton van. A ma reggel megjelent lapok még nem tekintették oly válságosnak a helyzetet. Mindegyik a Thun-kabinet lemondásáról czikkezik, csupán a Pester Lloyd és Bud. Nap. vett a Magyarország­éhoz ha­a­sonló értesítést. A P. Lloyd a lap élén ezt írja: A helyzetet tekintve nincs kizárva, hogy Széll, nem lévén képes valami eredményhez jutni, misszióját befejezettnek jelenti ki s föl­ajánlja lemondását. A B. N. ezeket írja: Széll a kiegyezésre vonatkozó ígéretét nem tudja beváltani, a bankparitásnak nem lehet a viszonosságot biztosítani. Csodának kellene­­ történni, hogy ez az akadály elháruljon; ha nem hárul el,­ akkor­ Széll Kálmán kényte­len lesz a maga misszióját befejezettnek te­kinteni. Mindezekből kitűnik, hogy a magyar politikai élet ismét a legválságosabb hely­zet felé sodortatik. Az osztrák politikusok­nak rendkívül fáj az ischli klauzula meg­semmisülése, és minthogy annak elejtésé­hez a király annak idején hozzájárult, most kerülő úton, perfid módra iparkod­nak Széll Kálmán álláspontját megdönteni és Magyarország gazdasági függését állandó­sítani. Hogy lenne magyar politikus, a­ki ily körülmények közt az osztrákok kezére játszana és ebben az óriási küzdelemben Széll­nek segítségére nem sietne, az egy­szerűen lehetetlenség. Hiszen most Széll támadása a magyar részről egyene­­­sen hazaárulásszámba menne. Minden számottevő politikai faktor egy álláspon­ton van Széllel és követeli a király által jóváhagyott megállapodások szigorú ke­resztülvitelét. Ausztriának ez szabad kezet biztosít. Nem oktrojál, nem kényszerít ez Ausztriára semmit. Csak egyet köt ki: a viszonos­ságot. Ha Ausztriának nem tetszik ugyan­ezeket az intézkedéseket saját területén életbe léptetni, ám tessék, a mi utunk egyenes és világos. Önálló gazdasági be­rendezkedés. Erre utal saját érdekünk és ezt szabják meg koronás királyunk által szentesített törvényeink. Azért a magyar politikai világ nem is hisz a Széll Kálmán demissziójában. Döntést különben a mai nap sem hozott, sőt a korona kivonatára a két miniszter­­elnök újra fölveszi a tárgyalások megsza­kított fonalát. E végből a magyar kor­mány tagjai egy ideig még Bécsben ma­radnak. Ma vett értesüléseink egyébiránt a kö­vetkezők : Hivatalos értesülések* (Búd. Tud.) Széll Kálmán miniszterelnök a mai nap folyamán újból meg fog ő felsége előtt jelenni. A miniszterelnök kihallgatása után a magyar miniszterek valószínűleg visszatérnek Buda­pestre. Bécs, május 31. Ő felsége ma délelőtt külön kihallgatáson fogadta Thun gróf osztrák miniszterelnököt és azután Széll Kálmán magyar miniszterelnököt. (M. T. I.) Saját tudósítónk jelentése, Bécs, május 31. Széll miniszterelnök délután fél három órakor tért vissza a Burgból a magyar minisztériumba és az ott várakozó újságíróknak a következő­ket mondta: ■— Másfél óra hosszat voltam ő felségénél. Holnap még itt maradok. Egyéb értesítést nem adhatok. Egy kérdésemre, hogy a bécsi esti lapok sze­rint a miniszterelnököt Thunnal együtt fo­gadta-e a király, kijelentette Széll Kálmán miniszterelnök, hogy ez nem felel meg a valós­ságnak, mert ő egyedül volt a királynál. A válság ennek következtében a mai napon sem oldatott meg, azonban az itteni mérvadó politikai körök véleménye szerint a dolog úgy áll, hogy a király mindkét minisz­terelnököt arra akarja bírni, hogy újabb tár­gyalások és tanulmányok alapján más megol­dási módot keressenek, mint azt, a­mely le­mondásukban kínálkozik. A korona ezen óhaj­tásához képest a két miniszterelnök a mai nap folyamán egymással megint tárgyalni fog. A tárgyalásokat megelőzőleg Széll Kálmán minisz­terelnök itt időző minisztertársaival tanácskozni fog. Nem lehetetlen, hogy a holnapi nap folya­mán oly megoldási módot sikerülene találniok, a­mely úgy Ausztriát, mint Magyarországot meg fogja óvni a kormányválságtól, mely különben sem vezetne végleges megoldásra. A magyar politikai köröket módfölött fölhábo­­rítja az Osztrák-Magyar Banknak az eljárása, a­mely magát közös intézménynek vallja és de­klarálja, s mégis az egész válság alatt mindig az osztrák érdekek segítségére sietett. Legille­­tékesebb helyről nyert informácziónk szerint csak a bankparitás kérdése képezi a válság súlypontját. Ebben a kérdésben a magyar kor­mány elejétől kezdve mindvégig a legridegebb konzekvencziát tanusitotta és Magyarország érde­keinek a védelmében ennek a paritásnak a föntar­­tásához föltétlenül ragaszkodott. E kérdés körül merültek föl az összes akadályok, a melyek a helyzetet egy holtpontra vitték és ezen a holt Noémi. — A Magyarország eredeti tárczája. — írta : Gömbösné Galamb Margit. Ilyenkor , tavas­szal mindig telis-teli van gyöngyvirággal Noémi kriptájának a teteje. Akkor halt meg, mikor a gyöngyvirág virított, azzal volt teleszórva betegágya is s kis harangszem azt a dalt csilingelte mindenik neki, a­mi most újra cseng lelkemben : «toujours ou jamais» ... Egyszer láttalak, Noémi, a­mint mélyen, mozdulatlanul alszol koporsóágyadban. Mikor az édesanyádat temették, megnéztem bebal­zsamozott arczodat koporsód üvegablakánál. Olyan szép voltál akkor is, szegény kis gyöngy­virág, te ! Fehér ruhád felsimult állatig és összeszorított, keskeny ajakad, lezárt szemed, mosolyban játszó vonásaid mintha reám figyel­tek volna, a­hogy odasúgtam imáimmal a gondolatomat, a te dalodat : «toujours ou jamais ?» . . . Elmondom, had’ mondjam el, Noémi! Hisz nem ismer reád senki sem , hogy te vagy az, a­kiről írok, nem tudja más, csak én.* Volt neked egy kedves, leányos kis szobád, a­hol fehér volt a lábujjhegyen álló empir bútoroktól kezdve a képek keretéig minden. Valahányszor beléptem oda, egy pillanatra mindig megdidergett a lelkem attól a nagy szintelenségtől. Fehér selyemkárpitok, fehér bútor, függönyök, szőnyeg, apró téli képek és egy nagy, havas tájkép mindjárt a bejárással szemben. íróasztalodon fehér peluche-keretben egy-egy fotográfia, a chaise-longueon fehér medvebőr, ágyadnak függönye, könyveid kötése mind csak fehér. Aztán a nagyvilági raffine­­menttal összehalmozott graeziózus tárgyaknak bizarr kontrasztjául egy óriási, szinte durván faragott kereszt függött imazsámolyod felett, rajta a Megváltónak szomorúan lehajtott, fáj­dalmasan szép feje . . . Ágyad mellett egy kis márványszekrényen ott hevert Kempis : «Krisztus követése» — aztán Bourget: «Une coeur de femme»-ja, Anatole France, Maupassant, Serao és — Shakespeare. Mindig és mindenben ott találtam telkednek nagy ellenmondásait. Elefántcsont-szemekből álló ezüst lánczra fűzött olvasódat — a­mit annyiszor csókoltál mély áhítattal — egyszer Renan könyvének lapjai közt láttam, azzal jelölted meg, hol hagytad félben az olvasást. Vallásos voltál, de hitednek egyik felében benne volt a kétely. Egyszer-egyszer csak a templomban lehetett veled találkozni, — úgyszólván virág­illatból és tömjén­füstből éltél, — máskor meg meggyőződéssel magyaráztad: «a menyország csak mese, a mit csak­ álmaimban sejtek meg néha, — a poklot pedig itt hordom a gondolkodó lelkemben .. .­» Rabja voltál a hangulataidnak, rabja az ér­zéseidnek is. Egy kicsit romantikus, bizarr, egy cseppet exc­entrikus is, de minden tettedben és szavadban ott ragyogott feljáró lelked csil­logása. Én sohasem felejtem el, Noémi, azokat a téli estékbe nyúló délutánokat, a­mikor nyu­godt, halk hangoddal beszéltél nekem az élet­ről, a­mitől akkor már nem vártál semmit... A szobád egyik sarkában áll egy fenyő, sudár, magas, mint te magad és tűleveles lombjain — mintha hóval esett volna teli , élethű zúzmara csillogott. Alatta állt egymás­sal szemben két kicsiny fotel, ott ültünk mindig, előttünk egy kis majolika-asztalon füs­tölgött a finom, vékony egyiptomi és gőzölgött a tea. A gázkályhából felénk lövell az izzó fény és te előrehajoltál vékony, leányos ala­koddal, hogy közelebb érjen az arczod és hal­kabban ejthesd a szót. Mindig fehérbe öltöztél, egészen fehérbe, néha bő, apáczás ujjakkal, máskor meg alig látszott ki betegesen finom kis kezed a brabanti csipke hullámaiból. A férjed, a te mindig korrekt, előkelő férjed, a­kit egészen intim körben úgy hívtak: «az a szellemes barom», a­ki csupa finomság, tapin­tat és figyelem volt mások előtt, a­ki néha térden csúszott utánad és imádott, mint egy szentet, máskor meg ... de hagyjuk ezt, Noémi ... A férjednek — temetésed után — ki kellett csavarni kezéből a fegyvert, oly kétségbeesett volt, és én láttam a fájdalmát, mélyen átérezte, tudom, de aztán véletle­nül láttam három hét múlva a szomszéd ügyvédek szép, fekete bam­jával a folyosó homályában. Úgy tudom külömben, régi isme­retség . . . Akár tudsz róla, Noémi, akár nem, hogy ez neked fájdalmat nem okoz, abban biztos vagyok. Azok közé a ritka asszonyok közé tartoztál, a­kik okosan tudnak szemet hunyni. Olyan közömbös, fásult lélekkel fordul­tál el az élet durvaságaitól, mint a­hogy csak azok tudnak, a­kik kettős életet élnek. Egyet a lelkükkel, a­mikor álmaikban elszakadnak a szomorúságok és csüggedések e fáradt világá­tól, a másikat kötelességeik által, gépszerüen, öröm és harag nélkül . . . Később már nem

Next