Magyarország, 1900. február (7. évfolyam, 31-58. szám)
1900-02-01 / 31. szám
. Sokszor láttuk már a történelemben, hogy egyik hiba szüli a másikat, hogy azután valamennyi egyszerre megboszulja magát. Hiba volt a délafrikai háború megindítása, mert nem volt semmi erkölcsi alapja és eltérést jelentett Anglia világraszóló czivilizáló hivatásától. Ez a hiba meghozta a maga kudarczát, de a kudarcz nem hozza meg az orvoslást, a magábaszállást, mert az uralomra jutó imperiális eszme a nemzeti becsület és hiúság jelszavait használja fel arra, hogy a lelkiismeret szavát elnémítsa. Így veti magát Anglia a militarizmus karjaiba és ezzel elszakítja a szálait mindazoknak a tradícióknak, amelyek nagggyá és legyőzhetetlenné tették. Nem változtat ezen a tényen sem a parlamenti vizsgálóbizottság, sem a konzervatív kormány megbuktatása ; a helyzet ura nemsokára mégis Roseberg lesz, a féktelen ambíciójú férfiú, a ki azután nagy erővel viszi hazáját arra a fényes útra, a mely — a bukásra vezet. X.. Sí. A katholikus autonómiai kongresszus. — A Magyarország tudósítójától. — Budapest, jan. 31. Közel két évi szünetelés után ma ismét egybegyült a katholikus autonómiai kongresszus plénuma. A főrendiház nagy tanácskozóterme, melyben a kongresszus üléseit tartja, igen érdekes képet tüntetett fel. Az elnöki székben Magyarország bíboros herczegprimása, Vaszary Kolos bíbor, talárban foglal helyet. A padsorokban Magyarország katholikus vezérférfiainak szine-java. A püspöki kar, a görög katholikus egyházfők kivételével, majdnem teljes számban van jelen. Sok az egyházi férfiú a püspökökön kívül is. Vaszary Kolos pont 1 1 órakor nyitotta meg ülést. Nagy beszédet nem mondott, csak egyszerűen megnyitottnak nyilvánította a tanácskozást, amire a formalitások hosszú sorozata következett. Mandátumigazolások, új választások kiírása stb. vette igénybe a mai ülés első harmadát. Csak ezeknek elintézése után ment bele a kongresszus az autonómiai szervezeti javaslatok feletti vitába. Az első szó az előadóké volt. A 27-es bizottság kisebbségének javaslatát Koványi Gyula nagyváradi jogakadémiai tanár, a bizottság előadója, ajánlott elfogadásra egy polémikus szóbeszédben, melyben már előre kardoskodott a kisebbségi vélemény ellen. Oltalmába vette a 27-es bizottságot a halogatás vádjával szemben, magára a többségi javaslat védelmére azonban a fő érve az volt, hogy az szerény és igénytelen, hogy elfogadásával a további fejlődésének alapján meg legyen vetve. Az utána következő szónok Györffy Gyula volt, ki hatalmas érvekkel, lendületes előadásban és meggyőző erővel a kisebbségi javaslat előnyeit fejtette ki. Az egész kongresszus nagy figyelemmel hallgatta Györffy élvezetes szónoklatát, melyben kimutatta a többség javaslatának gyengeségeit Metsző gúnynyal kérdezte, hogy miként kellene a többség javaslatát életképessé tenni, ha már előre rásüti az igénytelenség bélyegét. Igen hatásos módon győzte meg a hallgatóságot arról, hogy a kisebbségi javaslat védi meg legjobban a magyar katolicizmus érdekeit és olyanná teszi ezt az új intézményt, melyből a magyar katholikusok nem lesznek kizárva egyházi ügyeik elintézésénél. Győrffyt megéljenezték. Az előadók felszólalásai után az általános vita kezdetét vette. A többség javaslatát Lajoner László támogatta, a kisebbségét Eredits János. A vitát holnap folytatják. Ugron Gábornak a kisebbségi javaslat támogatására irányuló beszéde iránt, melyet valószínűleg szombaton fog megtartani, nagy érdeklődés mutatkozik. Részletes tudósításunk a következő : Elnök: Vaszary Kolos herczegprímás az ülést 11 órakor megnyitja és bejelenti, hogy az ülés jegyzői Giesswein Sándor és Ziskay Antal lesznek. A múlt ülés jegyzőkönyvének fölolvasása után az hitelesíttetik. Elnök jelenti, hogy a pápának és ő Felségének a múlt ülésből küldött üdvözlő táviratokra köszönő táviratok érkeztek, melyeknek lapunk által annak helyén közölt szövege éljenzéssel tudomásul vétetik. Elnök jelenti, hogy több kongresszusi tag mandátumáról lemondván, a megüresedett kerületekben új választások írattak ki, melyeknek eredménye ismeretes.. Az új képviselők megbízói levele igazoltatott, azon képviselők pedig, kik még nem terjesztették be mandátumaikat, felszóllittattak azoknak benyújtására. Schlauch Lörincz az igazoló bizottság jelentését terjeszti be. Két kifogásolt mandátum (csanádoravicza) és Kassa-megyei (Homonna) kerületek, dolgában az iratok kiegészítése kívántatik. Rakovszky István a rendszabályokhoz kiván szólni. Szóba hozza, hogy a Marsovszky Endre elhalálozása folytán megüresedett kerületben a választást írassa ki a herczegprimás. Elnök: Hivatalosan mindeddig nem volt tudomása Marsovszky elhalálozásáról, csak tegnap kapott erről magánértesítést és nyomban intézkedett az új választás iránt. Güunther Antal jegyző jelenti, hogy az igazoló bizottság két érdemleges határozatot hozott. Az egyik a verseczi mandátumra vonatkozik és megsemmisítvén dr. Seemayer mandátumát, Vadász Zsigmond nyilváníttatik képviselőnek. A kongresszus elfogadta ezt a jelentést. A másik határozat a szegzárdi választásra vonatkozik és megsemmisítendőnek mondja dr. Hardekker Béla mandátumát. A kongresszus ehhez hozzájárul. Elnök javasolja, hogy az ülések 11 órakor kezdődjenek és fél kettőkor érjenek véget... Elnök szigorúan ragaszkodik a múlt ülésben kifejtett elvekhez. A kongresszusi bizottság többsége és kisebbsége beterjesztették javaslataikat, melyeknek tanulmányozására a kongresszusi bizottságnak elég ideje volt. Az előterjesztéseket felolvasottaknak kerl tekinteni és az előadóknak adja a szót. Hoványi Gyula, a 27-es bizottság többségének előadója: Midőn a 27-es bizottság többségének javaslatát előterjeszti, ez ellen emelt legfőbb ellenvetésre áttérve, két ellenvetés domborodik ki. A 27-es bizottság többsége az 1895-iki királyi leirat' ki’vánal' mainak úgy vélt megfelelni, ha az 1870—71. elaborátumot a változott viszonyokra való tekintettel kidolgozza. De különben nem a forma a döntő, hogy a 27-es bizottság ragaszkodott az 1371-iki elaborátumhoz s mennyiben tért el, hanem hogy mi van benne. Ugron Gábor: S ami nincs benne. . . . Hoványi Gyula: A 27-es bizottság és annak albizottsága érezve a reá nehezedő felelősség súlyát, úgy dolgozott, hogy egy napot sem késett. Ha halasztást szenvedett is, az a körülményeknek tudható :be. Attól ezután a 27-es bizottság javaslata elleni ellenvetésre, amely azt mondja, hogy ezen az alapon nem lesz életképes autonómia. Erre, mielőtt a döntő tényezők véleményét hallottuk volna, nem nyilatkozhatunk. Ugron Gábor: Mi vagyunk a döntő tényezők. Hoványi Gyula: Arra törekedtünk, hogy a királyhegyúri jogát tiszteletben tartsuk. Fáradoztunk azon, hogy keresztülvihető és megvalósítható autonómiai tervezetet készíthessünk, mely elé legyőzhetetlen akadályok ne gördüljenek. A tervezet szerényebb keretekben mozog, és igénytelenebb a szervezetre és hatáskörre vonatkozó részében. De a szerény alapból kiinduló hatáskör fejleszthető, mint az az 1. kapitánynál vacsoráit ő és valamennyi társa, sőt éjjel tűzijátékot is rendezett a hajón, sőt reggelre sétautat tétetett vele a tengeren s mindezt a kapitány beleegyezése nélkül, pusztán a saját akaratára és egyetlen szavára annak a szűkmellű emberkének, úgy látszik, ő belátta azt, hogy az emberek közti egyenlőség tisztára lehetetlen. És mert ő fogyatkozásai miatt tulajdonképp alatta állott az általános emberi színvonalnak, tehát minden alkalmat fölhasznált arra, hogy bármi áron fölülkerekedjék azokon, kikkel a sors összehozta. Rosszul érezte magát, mihelyt olyan embert látott, aki nagyobb volt, mint őn értem: lelkileg, vagy társadalmilag. — Testi hibájára nem is gondolt. Ha púpos ember került eléje, azt ő, a púposhátú törpe, kicsúfolta és azt mondta róla, hogy nincs létjoga. Legelső jótevőjét, az öreg urat, erőszakkal is elfeledte. Előbb azonban azt is elkeserítette. — Bátyám jobban tenné, ha nem festene. Hiszen semmi élet sincs a képeiben. A ki őt a kezdet nehézségein túlsegítette!... Az öregúr nem nézett többé feléje, és ennek a kicsike csak örült A rangbeli emberekre szörnyen agyarkodott. Egy alkalommal X. báró meghívta estélyére, melyet egy ifjú herczeg tiszteletére rendezett. Emil elfogadta a meghívást, de csak azért, hogy a többieket bosszanthassa. Bejöveskor a herczeg díszőrségét csúfolta ki, felöltőjét pedig a szolgálattevő kamarásnak adta át. Valaki figyelmeztette, hogy ki volt az az ur. — Mindjárt tudtam, — felelte fönhangon — hogy a szolgaszemélyzethez tartozik. A herczegnek keze helyett csak a kisujját nyújtotta, azonnal tegezte és csak úgy félvállról kérdezte: hogy érzi magát ? A jól nevelt főrangú ifjú udvariasan bánt vele, ez azonban csak epésebbé tette Emilt. Mikor vacsora közben a háziúr poharat emelt fényes vendégére, mindenki felállott, csupán Emil maradt tüntetőleg ülve. Szomszédja figyelmeztette, hogy jobb volna, ha nem neveletlenkednék, annak megcsípte a combját. A hirtelenkezű szomszéd galléron ragadta őt és úgy ránczigálta fel, azután pofonverte. Parázs kis verekedéssé fajult volna el a jelenet, ha maga az inzultált herczeg nem lép közbe a kicsike érdekében. — Ne üsse! — kiált a haragvó szomszédra. — Ki emelné kezét egy nyomorékra ? Ez hatott. Krisztus mondá, hogy az ilyeneké a mennyek országa. Emil újra felült a nyeregbe. Szemrehányással halmozzák el, de ő visszavág mindenkinek. Félnek tőle, mint a harapós patkánytól. Inkább tűrik, hogy túl tegye magát mindenen, társadalmi törvényen, jó ízlésen. Óh irigylendő sors, mikor valakinek minden szabad! ... Hiszen nyomorék! . .. Néhány év megnövelte Emil hírnevét. Most már az akadémia tanárait támadta meg. Azt mondta, hogy már régiek. Közben megjött az a kor, mely az ifjút férfivá avatja. Ez a kor sok fájdalmat szerzett a törpének. Teste nem nőtt, csak belső szervei izmosodtak. Tüdeje nem fért már el a lapos mellben és ráfeküdt a szívére, hogy elakaszsza lélekzetét Beteges volt mindig, s ez csak gyarapította az emberek szánalmát. És ime, akkor jött eléje az a szép, ifjú és gazdag hölgy, aki minden kincsét kész volt föláldozni, hogy a nyomoréknak utolsó éveit megaranyozza. Neje lett. Most már volt egy meleg kebel, melyre fáradt, rongyos tagjait pihentethette. Szerette őt az a nő? Kétségen kívül, hisz mindenét odaadta neki, amije csak volt, anélkül, hogy bármit is visszakapott volna érte; hát ez csak szeretet! ? — Pár év múlva már csak árnyék volt az én kis barátom. Egy reggel halva találták ágyában. Mikor neje meglátta a nyomorék kis testet, megborzadt. Lelkében fölmerült a kérdés: Hogyan szerethette ő ezt a torzszülöttet ? Csalódottnak érezte magát. De mégse! Volt mit szeretni rajta. A nagy lelke! Dehát valóban nagy volt-e a lelke ? Avagy csak csalóka volt ez a nagyság is ? Jól festett, hírt szerzettek neki a képei. Nagy szellem volt, ha nem is zseni. De ez a nagyság csak akkor tűnt fel, ha kicsi testével hasonlították össze. Mindenki gyereket látott benne, csak ha megszólalt, akkor látták, hogy mégis férfi. Olyan hatást tett az emberre, mint valami csodagyerek. Az ember mindig érezte, hogy a természet mostohán bánt vele születésekor, és azért kárpótolta szép élettel és csendes halállal. Mégse volt nagy ember. Éppen olyan kicsi volt, mint mindannyian az emberek : zsarnok, gonosz. Htjából senkinek ki nem tért, soha senkit meg nem kímért, nemes érzést sem nem táplált, sem nem becsült, nem tudott szeretni, nem tudott megbocsátani, mert a kicsike volt. A teste kisebb volt, mint a mienk, de a lelke csak olyan volt, mint a mienk átalán. MAGYARORSZÁG Budapest, 1960. csütörtök, február 1.