Magyarország, 1900. április (7. évfolyam, 90-118. szám)

1900-04-01 / 90. szám

MAGYARORSZÁG, Budapest, 1900. vasárnap, április 1. De­ nemcsak a miniszteri tárczákban várhatók változások, hanem az adminisztráczióban is. Több főispán távozik. Csaknem bizonyos, hogy köztük van a brassói is, kinek helyére leg­utóbb gyakran emlegetik Pildner Ferenczet, egy igen jóravaló, magyar érzelmű szász képviselőt, ki a Ház minden oldalán nagy rokonszenvnek örvend. Politikai körökben emlegetik gróf Szapáry , Lászlónak, a fiumei kormányzónak távozását is. De a személyes kérdéseknél sokkal inkább foglalkoztatja a politikai, főleg a képviselői kö­röket a közelgő választások kérdése. Mikor lesznek ezek és ki fogja őket vezetni ? Ez a kérdés lebeg a legtöbb szabadelvűpárti képvi­selő ajkán. A régi Bánffysták remegve gondol­nak a közeli választások eshetőségére és a Ház folyosóján egész leplezetlenül hallhatók ily meg­jegyzések : — Lehetetlen neki­menni a kormánynak ily készületlenül a választási kampánynak, hiszen nincsen választási b­ossza . Ez a körülmény aggasztja őket leginkább. Honnan nyernek «támogatást», ha a kormány­­párti választási pénztár nem segíthet. A választási pénztár hiányán Bánffynak né­hány híve, karöltve Eötvösékkel, a konfesszioná­­lis kérdéseknek felvetésével próbálnak segíteni, úgy gondolva, hogy a valláskérdések fölvetése a legjobb kortesfogás. Egy igen előkelő politikusunk úgy nyilatko­zott erről a fenyegető részről e sorok írója előtt: «Akárhogy nézzük a dolgot, sajnos, igaz, hogy a legközelebbi politikai harczokból a felekezeti kérdés domborodik ki. Akár merkantilizmus, akár agrárizmus, vagy akár­­mely más jelszó alá bújnak is, a hát­térben mindig a felekezetiség kérdésének réme tolong előre, és ez ebben az ország­ban nagy baj. Mert itt nemcsak a katholi­­kusok és protestánsok egymással való állás­­foglalásánál marad a dolog, hanem egészen , más fordulatokat és formákat ölt ily mozga­­­­lom, melyre eleinte senki se gondol. Azt tartom a legnagyobb hazafiatlanságnak, hogy ezt az országot bele akarják kergetni a fele­kezetiség harczába, és konfesszionális szem­pontokat visznek be a politikába. Sajnos, a mozgalmat hívatlanok és mindenáron té­nyezőkké tenni akarók már­is annyira szí­tották, hogy alig van kilátás a megfékez­­hetésükre. A választások kérdése egyébként nemcsak a kormánypártban veti előre árnyékát, hanem nagy mértékben foglalkoztatja a Kossuth-pártot is. Sokan — még­pedig a párt legelőkelőbb tagjai — azt követelik, hogy a párt min­den felekezeti kérdést zárjon ki magából, és ne engedje magát oly irányzatok uszályhor­dozójává tenni, melyek egyetlen egy irányban sem felelnek meg a párt programmjának és felada­tának. A pártnak egy tagja, kinek a pártban vezér­szerepe van, így nyilatkozott lapunk tudósítója előtt: — Lehetetlen, hogy a dolgok ebben a pártban tovább is így maradjanak. Nekünk cseleked­nünk kell, hogy megmentsük a pártot régi, erős, nemzeti feladatai számára, — mielőtt még késő lenne! — sky. Franczia nagymesterek. Fantin-Latour. — A Magyarország eredeti tárczája. —• Irta: Szikszay Ferencz. Páris, márczius. Vannak az emberi lélekben folyton élő ké­pek, rég látott szép helyekről, nagy nemzeti héroszokról és kedves, szeretett alakokról, a melyek végig kisérnek bennünket az életen s a melyeket mi annyi féltő gondoskodás­sal ápolunk és rejtegetünk azok elől, a kik csak a pillanatoknak élnek és ridegen elrug­dosnak maguktól minden — emlékezést. . . Pedig bizony lelkünknek ezek a képek a drá­gaságai — ezekhez menekülünk mi öntudatla­nul ha csalódunk, ha fáj valami. Sohasem hagy engem vigasztalás nélkül, ha mint egy délibábot felidézem a kanyargó Ti­sza mentét, a­melynek nádasain végig zizeg az esthajnali szellő, s értem jól, mint regél haj­dani magyarok nagyságáról... Ott messze feltűnik — nagyon messze Rá­kóczi hatalmasan szép, nemes alakja és biz­tatóan mondja: Igazi hősök kellenek a ha­zának !... Közel, körém gyülekeznek azok a kedves lé­nyek, a­kik még mélyebben, a szívemben él­nek . . . számlálom őket, — sajnálom, — mi­lyen kevesen vannak! Mikor e grande-ville egy ötödik emeleti kis szobájában, elfáradva a színekkel való küzde­lemben, törődötten, lázasan kuporogtam a Che­Kínai manifesztum­. A hong-kongi Daily Press érdekes okmányt kapott, azzal a kéréssel, hogy azt közölje: Ez az okmány a kínai reformpártnak kiált­ványa. A manifesztum lényegét a következőkben ismertethetjük: «Nagy forradalom készül Kínában a mand­zsuk uzurpácziója ellen. A lázadás magvai széles földön vettettek el és már gyümölcset is teremnek. Majd minden tartományból, de majd minden idegen országból is, a­hol test­véreink laknak, kedvez"- válaszokat kaptunk. Az 1900. és a következő évek folyamán Kína nagy változást fog megélni, olyan vál­tozást, a­melyet Isten segítségével az idegen hatalmak örömmel fognak üdvözölni és a­mely a nagy kiterjedésű Keletre jótékony hatással lesz. Emberek vagyunk és tudjuk, hogy nehéz a munka, és hogy a bevezetés csupa fáradság és csalódás. De mi 400 millió emberből álló nemzet vagyunk, talán még nyersek, ámde a vasércmből lesz a finomított aczél is. Összes vezéreink a külföldön nevel­tettek és iskoláztattak és Angiidban, Japán­mince előtt, künn a kertben a fákra hullott a hó és minden olyan néma volt, vigasztalt, sok­szor, egy szelíd ősz ember. Ott lakott a ház­ban és mindennap küldött fel nekem, a­mig beteg voltam, forró levest ... a nagy művész: Fantin-Latour. Mikor felgyógyultam, félve mentem hozzá megköszönni a jóságát . . . Nem tudom én már ma, hogy mit hebegtem akkor, de azt soha sem feledem el, hogy mit mondott ő! — Hallottam a concierge-től, hogy nincs senkije itt, hogy festőnek készül és szenved... Igen bizony . . . úgy van, az igazi művészet­ért meg kell szenvedni. Az én kálváriám — látja — véget ért végre, a magáé megkez­dődött ...* Három éve múlt, hogy elköltöztettem abból a csöndes rue des beaux arts-i házból. Azóta nem is láttam az öreg művészt. Csak egy-egy műértő képtárának eladásakor láttam az ő régi remek képeit és némely­­petite ex­positions műtárgyai között az ő legutóbbi dolgait, a­melyek mindegyike olyan, mint az örökifjú öregember szép emléke — álma. Tavaly télen pedig megismertem egészen, mikor kitüntették azzal, hogy a Luxembourg-múzeum­­ban, (a­hol már két híres képe volt) nyitottak neki egy termet, a­hova egész Páris eljárt megcsodálni az ő összegyűjtött műveit. Fest­ményeit, pasztell­jeit és pompás litográfiáit, (utóbbiakat egy másik genre, a Wagneré inspirálta neki.) Azóta még jobban vágytam őt viszontlátni, s szerettem volna többet is megtudni az életé­ből, hogy bemutathassam nálunk otthon ezt a .­­ A minap arra mentem megy­­ egy hideg, havas márcziusi napon. Reszel­­ve csöngettem be a jól ismert kerti ajtón. Maga nyitott ajtót. Semmit sem változott. Ősz hajával és rövidre nyírt deres tengerész-szakállával most is olyan ellentétben van az ő rózsás, fiatal arcza és szép kék szeme. Mozdulataiban bizonyos szláv nyugalom nyilvánul. Feljebb tolta homlokára azt a szürke szemvédőt, a­melyet mindig hord, ha dolgozik, és láttam, hogy örült. — No maga miatt ugyan meghalhatna az­ ember. . . — Nem, mester, ön halhatatlan. .. —­e ént nem mertem zavarni soha, hisz mindig egy délutánját raboltam el, pedig az művészember­nél, nagy veszteség. Most is csak azért jöttem, hogy engedje meg elküldeni a műárusától né­­­hány rajzát, a „Nemzeti Szalon“ kiállítására. Leültünk az atelier egy sarkába az elé a­ kép elé, melyen éppen az utolsó simításokat végezte. „Az álom“: Egy isteni termetű női alak, a­melynek mosolya olyan híven fejezte ki azt, a­mit álmodik.­­ — Hisz mester, ön mindig gyönyörűbb képe­ket fest... — Holnap már viszi Templaere, a kufárom, ezt az álmomat is. Mennyi nagy munkát­ vihetett az , élj KÜLFÖLD. Jan és Amerikában sok befolyásos barátunk támogat bennünket A mandzsuk uzurpácziója óta a nép mind mélyebb és mélyebb korrupczióba sülyedt, hogy az ő gyermekes ötleteiknek eleget te­gyen, a tudatlan és arrogáns császárné ősrégi birodalmunkat az örvény szélére juttatta és Kuang-Szünek letétele e rossz asszony gonosz befolyásának utolsó kifejezése. Jogos-e, hogy a császárság fölött egy asszony uralkodik, a­ki személyében és politikailag minden tekin­­tetben rossz, — avagy a birodalom nem szán­hatná rá magát, hogy végre föltápászkodjék az iszapból, a­melyben most a politika eviczkél ? Kétszázötven esztendeig vártunk és szer­vezkedtünk ; az ifjú császárnak alkalmat nyújtottunk, az ég azonban az özvegy csá­szárné által megmutatta nekünk, hogy a mandzsukat ki kell irtani, így hát elhatároz­tuk, hogy az ég szavának engedni fogunk, az átkozott nemzedéket gyökerestől kiirtjuk, és végül útját egyengetjük a szabadságnak, egyenlőségnek és reformnak. Kína az angol parlamentben. Az angol alsó­ház éjjeli ülésén a polgári igazgatás költségeinek tárgyalása során Walton József a kínai britt érde­kek mostani helyzetéről beszélt, panaszkodva a kor­mány tétlensége és Anglia presztigensének "hanyatlása miatt. Ha az angol kormány meg akarja védeni az­ említett érdekeket, mondotta egyebek között a szó­nok, akkor erélyesebb és tetterősebb politikát kell kezdenie. Az alkalom nagyon kedvező volt arra, hogy a hatalmasságok egyesüljenek Kína közigaz­gatásának reformja végett. Ha Nagy-Brittannia, Németország, Amerika és Japán együttesen jártak volna el, Oroszország és Francziaország sem állha­tot volna félre.­­ Balcarres lord egyetért az előtte szólóval abban, hogy Anglia befolyása Kínában gyengébb Orosz­ország befolyásánál és annak a reménynek ad ki­fejezést, hogy a kormány maga fogja meghatározni a határait annak a befolyásnak, a­melyet biztosítani akar magának. Vej-Haj-Vej nagy veszedelembe fogo­dorja Angliát és most minden tekintetben teljesen értéktelen. Brodrick parlamenti államtitkár tagadja, hogy a kormány a konc­essziók kérdésében a múlt évben engedett volna. Nem lehet ebben a kérdésben Kínát többre szorítani és nem is minden esetben, a­mikor angol állampolgárok bányakonc­essziókat óhajtanak. A kínai belső vizeken való hajózás kérdésében a kikötői illetékek különböző volta miatt bajos alkal­mas zálogot találni. Macdonald britt követ azonban nagy szívű mestert. Mert hisz nem ismerhetik, nem küldötte soha életében a külföldi kiállításokra, csak az európai nagy múzeumok direktorai jöt­tek el az ő kis műtermébe, hogy elvigyenek onnan egy-egy képet, rajzot Londonba, Amster-­­­damba, Brüsszelbe, Berlinbe, Drezdába, New­ Yorkba.

Next