Magyarország, 1900. június (7. évfolyam, 149-177. szám)

1900-06-28 / 175. szám

In/Budapest, 1900. csütörtök, junius MAGYARORSZÁG......v r­­ .• A központi statisztikai hivatalból. A köz­­­ponti statisztikai hivatal nyilvános könyvtára és tér­képgyűjteménye az ügykezelésre vonatkozó szabály­zat 17. §-a értelmében julius 1-től augusztus 31-éig­­a könyvtár rendezése miatt a közönség előtt zárva marad.­­, , Bűnbánó csavargó. Segenwein Antal 21 éves "csavargót a rendőrök különböző kihágások miatt ki­sérték be a III. kerületi kapitánysághoz. Amikor aztán az ügyeletes tisztviselő előtt állott és ez be­csületesebb életmódra intette, annyira erőt vett rajta az elkeseredés, hogy zsebéből kis fanyelű bicskát rántott elő, s ezzel hasba szúrta magát. Sebe sze­rencsére nem veszélyes s igy valószínű, hogy a kór­házban, a­hová rögtön beszállították, hamarosan fel fog gyógyulni. — A korcsma sebesültje, Becze András tari születésű 20 éves napszámost tegnap délután Tar községből beszállították a Szent­ István kórházba. Testén több lőtt és szúrott seb volt. Kihallgatása alkalmával előadta, hogy e hó 27-én Tar községben a Rosenfeld-féle vendéglőben Balogh András, Balogh Imre, Sándor János, Nagy János és Tan János, régi haragosai megtámadták s először megverték, azután pedig késeket véve elő, összeszurkálták. A vérengzésnek még ekkor sem lett vége, hanem a legények közül valamelyik revolvert rántott elő s őt négy lövéssel lefek­tette. A szerencsétlen legény ál­lapota igen súlyos, a mennyiben a golyók közül kettő mellébe, kettő a hasába fúródott, s igy aligha épül föl. A csendőrség a vérengző legényeket elfogta , behozta a pestvidéki kir. ügyészség börtönébe. — RENDŐRI HÍREK. Talált magzat. Ma haj­nalban a Józsefváros külterületén egy 4—5 hónapos magzatot találtak újságpapirosba göngyölve. Bevitték a törvényszéki orvostani intézetbe, a rendőrség pedig megindította a vizsgálatot. — Kifogott holttestek. Ma reggel a tabáni hajóállomásnál egy 35 évesnek látszó férfi holttestét fogták ki a Dunából. Semmi­féle írást nem találtak hála s így nem tudták sze­mélyazonosságát megállapítani.­­ Tegnap Dunakesz határában fogtak ki egy férfiholttestet. Az illetőben Skaczel Lipót 21 éves napszámosra ismertek, kit a hatóságok már régóta köröztek. Az elsőt az uj­ temető halottasházába vitték, a másikat Dunakeszen el­temették.­­ Hahn 3. Károly úridivat-fszletében, VI., Te­­réz-körút 10., divatos batiszt-ingek két írtjával és rövid batiszt-alsónadrágok­­­artjával kaphatók. Színházak műsora. Népszínház. Pénteken: Hoffmann meséi. Szom­baton : Lili, utolsó előadás a szünet előtt. Vígszínház. Pénteken: Három pár czipő. Szom­baton: A mintaférj. Fővárosi Nyári Színház. Pénteken délután: Dózsa György; este (először): A csárda virága Komáromi Mariska fölléptével. Szombaton (másod­szor) : A csárda virága. SPORT­ ­—( Az «Országos Olympiai­ Bizottság» teg­nap tartott ülésén jelölte ki azon versenyzőket, kiket saját költségén küld ki a párisi nemzetközi verse­nyekre. A bizottság négy­ versenyzőt: Kauser Jaka­bot, Bauer Rezsőt, Gönczy Lajost és Koppán Pált küldi ki. Továbbá elhatározta, hogy a­mennyiben Speidl Zoltán idejében formába jön, egy versenybe ki fogják próbálni és ha itt beválik, úgy őt is ki­küldi a bizottság. Ezeken kívül még hat versenyzőt jelöltek ki, kik csupán támogatásban részesülnek, ezek között van : Crettier, Túrt, Schubert, Strausz János, Sasse. Ezeken kívül­­— mint értesülünk — számosan mennek ki saját költségen a versenyekre, kik részint mint részvevők, részint mint tanulmányozók fognak szerepelni. A bizottság végül bejelentette, hogy Magyarország részéről a franczia athletikai versenyek zsűrijébe Krepelka Bélát és dr. Kemény Ferenczet válasz­tották be. )—­ Parisban a bajnoki amatőr kardverse­nyek véget értek. Az eredmény — mint táviratilag értesülünk — az igazság és a tudás teljes nélkülö­zésével állapíttatott meg. Az első négy között két franczia, két osztrák szerepel és csak az ötödik helyet ítélték oda Iványinak. A sovinizmus és az igazságtalanság végighúzódik az egész mérkőzésen, úgy hogy a magyar zsűritagok csak a legnagyobb erőmegfeszítéssel se tudták az igazságos ítéletet provokálni. Hogy Iványit igazságtalanul szorították le az ötödik helyre, legjobban bizonyítja az is, hogy az összes franczia lapok megegyeztek kritiká­jukban, hogy az első díjat Iványi, Gregorich vagy Tenner nyerheti meg. Különben azzal tisztába vol­tunk, hogy a francziák még a sport terét sem kí­mélik meg az átkos sovinizmus gazával behinteni. De azt még se mertük feltételezni, hogy a részre­hajlóságot ennyire lehessen fokozni. Ha végignézzük a résztvevők névsorát, úgy föltűnt, hogy az olaszok, kik legjobban kezelik a kardot, teljesen távol tartják magukat a franczia versenyektől, ez pedig onnan származik, hogy számtalanszor meggyőződtek a franczia sportsmennek igazságtalan ítéletéről és a so­vinizmusokról. Az amatőr­ küzdelmek után rögtön kezdetét vette a mesterek mérkőzése, melyek közül már a 16 elsőt ki is választották. A névsor azt mutatja, hogy három versenyzőn Santelli, Conte, Nevalic-on kívül alig van valamirevaló mester. A versenyzők legnagyobb szá­zaléka harmad- és negyedrangú mesterekből áll. Az amatőrversenyek eredménye a következő: 1. Capitain de la Fallése. 2. Thibeud. 3. Flesch. 4. Sorshúzás útján Iványi és Gregorics közt Gre­­gorics kapta. 5. Iványi. 6. De Boismer. 7. Tenner. 8. Müller. )—­ Grand Prix de Paris. Most ért véget Párisban Francziaország legnagyobb kerékpáros versenye, melynek az első díjáért a világ­ legjobb kerékpárosai küzdöttek. A győztesnek a köztársasági elnök tisz­teletdíjat ajánlott föl és ezenkívül 8000 frank tisz­teletdíjat és bajnoki dijszalagot kapott. A verseny eredménye óriási meglepetéssel végződött, Jacquelin franczia kerékpáros haladt el elsőnek a birói páholy előtt, ki az osztályozó küzdelemből kiesett és csakis mint a vigasz verseny győztese került a végküz­­delembe. A közönség óriási lelkesedéssel fogadta az eredményt, annál is inkább, mert már teljesen belenyugodtak a francziák legyőzetésébe. A franczia lapok írják, hogy ehhez hasonló ováczióban még versenyző nem részesült. A verseny elején Tommaseli vezet. A czélhoz közel tör elő Momo és Jaquelin, Tommaseli lemarad. Itt kezdődött a harcz Momo és Jaquelin között, a­mi­ből az utóbbi franczia került ki győztesként. Máso­dik : Momo (olasz) lett, ki 2000 frank dijat és har­madik : Tomaseli (olasz), ki 1000 frank dijat kapott Tavaly a nagy díjat Tommasek­ nyerte meg, utána, következtek Mayers és Momo. FŐVÁROSI ÜGYEK. X A német nyelv eltörlése az elemi isko­lákban. A kerületi iskolaszékek mozgalmat indítot­tak a német nyelvnek az elemi iskolákból való ki­küszöbölésére. Minden iskolaszék azzal argumentált, hogy a német nyelv tanítására fordított időt inkább a magyar nyelv tanítására fordítsák. Az iskolaszé­kek közül most a VII-ik kerületi 3-ik­ számú iskola­szék ellene van a mozgalomnak s a legutóbbi ülé­séből kifolyólag azt javasolja a tanácsnak, hogy hagyja meg a német nyelv tanítását továbbra is az elemi iskolákban azért, mert az elemiből az iparos és kereskedő pályákra lépőknek fontos a német nyelv, a hadseregben a német nyelv tudása, külö­nösen az önkénteseknél, lényeges előnyöket biztosít, de mint kis nemzet is, valamely közelebbi nagy nemzet nyelvének ismeretére vagyunk utalva, mely a német, mivel —­ az iskolaszék szerint — a kul­túránk onnan ered.­­ A Margitszigeti új híd most már annyira elkészült, hogy a napokban meg lehet tartani a teherpróbát. Erre a czélra a székesfőváros köz­­építési ügyosztálya átengedett 25.000 darab olyan koczkakövet, a­melyek az utczák burkolásához van­nak megrendelve. A köveket a dunai hidak építő­­szakosztálya vette át, olyan feltétellel, hogy teljes számban és hibátlanul szolgáltatja vissza.­­ A községi iskolák határvonalai. E czim alatt azt érti a VII-ik kerületi 3-ik számú iskolaszék, hogy az év elején az iskolákba való beiratások ut­­c­ákként, meghatározott városrészek szerint történ­jenek. Mert a tapasztalat azt bizonyítja, hogy a szülők az új iskolákba íratják be gyermekeiket, a régieket pedig kerülik. Túlzsúfoltság esetén aztán év­közben az átiratások sok kellemetlenséggel járnak.­­ Az Eötvös-alap átíratási díja. Az Eötvös­­alap országos tanító-egyesület terhére az ingatlaná­nak vételára után 1041 frt 60 krt róttak ki, az egy százalékos átiratási és engedelmi díjak fejében. Az egyesület most az iránt folyamodott, hogy a főváros ezt az átiratási díjat engedje el, illetőleg a részére megfelelő összegű segélyt utalványoztasson. Fölhozza az egyesület, hogy ezt az ingatlant jótékony­ kultu­rális és nemzeti czélokra vásárolta meg, hogy telje­sítse az ország tanítóságának azt a régi óhajtását, hogy fölépüljön a Tanítók Háza. De ugyanott épí­tették föl a Tanulók Otthonát is, a­hol vidéki taní­tók gyermekeit helyezik el, még­pedig kivétel nélkül, kedvezményes díj fizetése mellett. A közjótékony­sági ügyosztály a budapesti kft. tanfelügyelő s a közoktatásügyi bizottság meghallgatása után azt javasolja, hogy a közgyűlés szavazza meg segély­­iképp az 1041 frt 60 kr. átiratási dijat ! SZÍNHÁZ,a művészit. — (Meghívások a HL Kir. Operához.) Tegnap a Hoffmann meséi budai előadását végighallgatta Mészáros Imre, a M. Kir. Operaház igazgatója is, a­kinek L. Komáromi Mariska és Mihályi Ernő hangja annyira megtetszett, hogy kéznél levő titkára, Beer által megkérette úgy L. Komáromi Mariskát, valamint Mihályi Ernőt, hogy a jövő hét folyamán keressék föl őt a dalszínházban, a­hol szerződtetési czélból tárgyalni óhajt velük. Mészáros emez elha­tározását csak dicsérhetjük, mert ha a szerződés ténynyé válik, ak­kor két jeles magyar művész jut el oda, a­hová művészetük már régen predeszti­nálja őket. — (Blaha Sárika), mint jeleztük, a ^-mozón zártá­val megválik a Népszínháztól. Eleinte úgy volt, hogy Blaha Sárika J­elle Iván pozsonyi színtársulatához szerződik, most azonban a Magyar Színház szer­ződtette a kis divettet, a­ki tehát ezután is a fő­városban marad.­­ (A népszínházban) tegnap este utólszor adták az idén A kis alamuszi­szű­operettet, a­mely alkalmul szolgált ahoz is, hogy Am­on Margit a nagy szünet előtt elbúcsúzzék a Népszínház közönségétől. Az előadás kétharmadrészben üres ház előtt meg­lehetősen vontatottan folyt le. Amon Margit és Bárdy Gabi azokban a szerepekben, a­melyekben már ré­gebben sikerrel működnek, ezúttal is tapsokat érde­meltek ki. Mary szerepével Kápolnai­ Irén próbálko­zott az este, több igyekezettel, mint cik°rrel.­­ (A Vígszínház kapuzárása.) A Vígszínház ez évadjában még négy előadás lesz és pedig a legutóbb sikert ért darabok közül «A mintaférj» ma és szombaton, a «Három pár czipő» czímű éne­kes bohózat csütörtökön és pénteken kerül színre. Az utolsó előadás szombaton, e hónap 30-án lesz, melynek befejezése után az illetékes hatóságok köz­­benjöttével az évenkint szokásos záporpróba fog megtartatni a közönség jelenlétében. A Vígszínház új évadja — mint jeleztük — szeptember 1-én kez­dődik. — (A Fővárosi nyári színházban) tegnap este a Hoffmann meséit adták két vendéggel. Komá­romi Mariska volt az egyik és Beöthy Zsiga a má­sik. A színkör zsúfolásig tele volt közönséggel, a­melynek a színtelen előadás keretében azért kijutott az élvezetből is. Komáromy Mariska pompás ének­művészete szerezte meg a közönségnek az élvezetet, a­melyhez sokban hozzájárult Mihályi is az ő érctes, hangerős Hoffmannjával, a­mely még színesebb és értékesebb lesz, ha a kantillénákra és a partamenti előadásra fekteti a fősúlyt ebben a nehéz szerep­ben. Ne csak a hangját, de a szívét is szólaltassa meg Mihályi, akkor egyike lesz az ország legelső tenoristáinak. Komáromy Mariska í­gy énekelt az este, hogy igazán gyönyörűség volt hallgatni. Nem mondhatjuk ezt Beöthy Zsigáról, a­ki Lindorf sze­repéhez sem hangbeli, sem játékbeli erővel nem rendelkezik. A kar készületlen volt, a zenekar pedig annyira gyönge, hogy elrontotta azt is, a­mit a többiek jól csináltak. Hiába, Hoffmannt és a hozzá hasonló operetteket nem lehet három prim­­hegedűssel és egy bőgőssel kísérni. Talán rászánja magát az igazgatóság és mégis kiegészíti ezt a Me­­nelaus-bandát. Sokat lendíthetne ezzel az operette­­előadásokon. Megjegyezzük még, hogy Spalanzani­ra­ nem volt színésze a színháznak, a­mely Stolt, a rendezőt volt kénytelen kiállítani ebben a szerep­ben. Szóval, arabusul beszéltek tegnap a budai színkörben.­­ (A Vígszínház színésziskolájának) első­éves növendékei vizsgáztak tegnap délután 3 órakor meghívott közönség jelenlétében a Vígszínház szín­­padán. Ez a vizsga és ennek a vizsgának az ered­ménye sokban expiálja előttünk mindazt, a­mit a másodévesek vizsgája alkalmából tapasztaltunk. A vizsgálati programm meggyőzött bennünket arról, hogy az elsőévesek kitűnő tanára, Balassa Jenő, nemcsak buzgón, de helyes irányban vezeti a kezére bízott növendékeket-Hogy aztán az ilyen helyes és buzgó vezetés mel­lett a feltűnőbb tehetségek meg fognak izmosodni mű­vészi hivatottságukban, az csak természetes. A szí­­nésziskola elsőéves anyaga jóval felette áll a köze­­pességen. Olyan talentumok, mint Fátyol Klári, Kárpáthy Laura, Vedrődy Gizella, Váradi Jolán, Kaposi Juliska, Gyárfás Dezső és Rudas József valóban diszére válnak az intézetnek. Különösen a két elsőnek felsorolt növendékről nyilatkozhatunk elismerőleg. A többiekből aligha lesz színész, vagy ha igen, nagyon közepes színész lesz. A közönség zajos tapsokkal jutalmazta és bátorította a kis kezdőket, a kik hálájuk jeléül egy nagy babérko­szorúval tisztelték meg tanárukat, Balassa Jenőt, a ki igazán rászolgált erre a koszorúra. (—tal.) — (Állandó mű­­vásár.) A képzőművészeti társu­lat által rendezett állandó művásár már megnyilt, s a közönség naponként rendelkezésére áll reggeli 9 órától esti 6-ig. A művásár díjtalanul tekinthető meg. 9

Next