Magyarország, 1900. december (7. évfolyam, 314-337. szám)

1900-12-01 / 314. szám

2 Budapest, nov. 30. A koronaöv megválasztása. Mint már tegnap jelentettük, a kormány Szlávy József halálával megüresedett (katholikus) koronaőri méltóság betöltésére fölhívja az országgyűlés mindkét házát. Erre vonatkozólag a mai nap folyamán Széll Kálmán miniszterelnök, Perczel Dezső és gróf Csáki­ Albin között tanácskozás­­ok folytak, melyeknek megállapodásai folytán a miniszterelnök már a képviselőház mai ülésének végén bejelentette, hogy a koronaőri zászlósúri méltóság betöltésére vonatkozó királyi kézirat már a Ház legközelebbi ülésében ki fog hirdet­­tetni és ennek folytán felhívta az elnököt, hogy a koronaőr megválasztásának határidejére lép­jen érintkezésbe a főrendiház elnökével. Per­­rzel Dezső nyomban bejelentette a Háznak, hogy a főrendiház elnökével már megtörtént a megállapodás, még­pedig az, hogy a választás m­egejtésére az országgyűlés mindkét Háza, kedden, dec­ember 4-én fog együttes ülést tar­tani. Ezt a javaslatot a Ház elfogadta. A koronaőri méltóság tehát a legközelebbi kedden be fog töltetni. A magyar országgyűlés régi tradíc­iója szerint a választás a két Ház díszülésében megy végbe. Az országgyűlés tagjai díszruhá­ban jelennek meg, az ülés vezetésében mind a két ház elnöke részt vesz. A választás a kép­viselőházban fog végbemenni. A választás meg­­ejtése után a miniszterelnök nyomban fel­siet a királyhoz, hogy a választás ered­ményéről értesítse ő felségét is, a válasz­táshoz a király megerősítését kikérje. Ha ez megadatott, az újonnan megválasztott koronaőr ő felsége színe előtt leteszi az esküt. Az eskütételnél jelen lehetnek az országgyűlés tagjai. A szertartás nagy díszszel megy végbe. Az ekként felesketett koronaőr az esküretétel után ismét visszatér az időközben felfüggesz­tett országgyűlésre, hol jelenlétében­ az esküté­telre vonatkozó jelentés hitelesítetik. A keddi ülés tehát rendkívül fényesnek ígér­kezik, ő felsége a koronaőr-választás aktusára való tekintettel hosszabbította meg budapesti tartózkodását. A parlamenti körökben elterjedt hírek megerősítik tegnapi értesülésünket, hogy az új koronaőr báró Jósika Samu lesz, a­kinek megválasztásával kielégítést nyer az erdélyi főurak óhajtása is, hogy az egyik zászlósúri méltóság erdélyi úrral töltessék be. dolat mélységével helylyel-közzel nem jár együtt a forma kerek szépsége; majd a formai ne­messég tünteti föl egy-egy eszme haloványságát annál erősebben. Vörösmartynak egész költői egyénisége, jel­leme, érzése szerezte meg a nemzet koszorú­ját Együtt emelkedett, remélt, sóvárgott meg­­újhodott nemzetével. E fenkölt, prófétai, mindig izgatott, mindig szónoki nyelv legfényesebb ex­ponense a nagy válságok közt hánykolódó ma­gyar nemzetnek. S abban látjuk jelentőségét, hogy egy volt­ nemzetével, minden izében nem­zeti volt. A magyarság akkor rohamosan hala­dott az állami és társadalmi megújhodás út­ján; csodákat mivelt, elvégezvén néhány év alatt századok munkáját. Vörösmarty Mihály, ki ott állott a tettek bölcsőjénél, kinek nagy része volt megszületésükben, nem hagyta cser­ben nemzetét, együtt haladt, cselekedett, lán­golt vele.* A népek tragédiája mindig megdöbbentőbb, mint az egyéneké. S mindama véres tragédiák közt, a melyek népeket temettek el, a magyar­ság hősi bukása egyike a legszomorubbaknak, egyike a legfenségesebbeknek. Kicsinyek és na­gyok, a népek pásztorai s a nyáj maga, a csú­cson élők s a völgyekben rejtezettek egyként megérezték a nagy tragédiát. «Ő mily esés volt ez, jó honfiak, elestem akkor én, ti és mi mind, mig véres ármány kérkedett felettünk», idézhet­­nék mi is a Cézárt, sirató Antoniusszal. Valóban, ha a lelkesedés e nemzet ügyéért nem lett volna oly igaz és szívből fakadó a föllendülés, s a diadalok napjaiban­ nem lehe­tett volna a gyász sem oly mély és lesújtó. Vörösmarty Mihályt a nemzet bukása megtörte és csaknem végképp elnémította. Nem borult el fényes elméje, mint Széchenyié, Bajzáé, Va­­hoté. De szive megszakadt. Az alkotó kedv el­hagyta és a szomorúan jellemző reá s a kor rá gyakorolt hatására Lear királyhoz mene­kült, vele foglalkozott, fordítását fejezte be. Lear király... a viharban, égzengés, villá­mok, záporeső üldözte hazátlan agg, kit meg­raboltak és kifosztottak, megcsufoltak és kiker­gettek, ez illett a költő hangulatához. «Oh, nyomor, csípésed éles!] kiált föl a meggyötört agg, s vele érezzük ma is az emberi nyomorú­ság éles csípéseit. Mennyivel inkább akkor, mikor e nemzet a maga sorsára eszmélt a szegény­­bohó, törődött agg” képében. E fogla­latosságban, melynek gyökerei mélyen hatnak le a költő szivébe, és a Vén czigányban, a kétségbeesve is még reménykedő lélek ez exta­­tikus jajkiáltásában a nemzet lelke zokog. Hol vagyon, a ki merész ajakát hadi dalnak eresztvén, A riadó vak mélységet fölverje szavával? kérdi 1825-ben a költő. S megadja rá a fele­letet ő maga. A Vén czigány átkai, sz­aj rival­­gása, őrületig fokozódó víziói fölverik a riadó vak mélységet szavukkal. Vörösmarty 1855. november 19-én halt meg. Temetésén jelen volt a magyar nemzet. Halálát millió elnyomott rab magyar siratta, családja felé miliők részvéte fordult Kegyeletet kierősza­kolni közigazgatási után egyesektől lehet De a nép ezreinek szive nem mozdul meg parancs­szóra. Nagyon be lehetett zárva a költő a köz érzésébe, hogy oly elemi hatalommal mozdult meg érte, emlékéért, árváiért az egyetemes ma­gyarság. Azok az idők is a Vörösmarty idői voltak. Összetaposott, keresztre feszített hazánkon soha nem tapasztalt gőggel uralkodott az ide­gen zsarnokság. A népek koldus söpredéke Fölkel nyugat felül, S a tejjel és mézzel patakzó földön megtelepül, írja Tompa e korszakról. A bil­ncsbe vert gondo­lat és érzés úgy sóvárogta, úgy kereste az alkal­mat, hogy megnyilatkozhassék. S hol volt szebb és fölemelőbb alkalom rá, mint a nemzet köl­tőjének ravatalánál ? Mily fogékony e kér s mily lelkesek gyermekei! Ámulattal tekintünk rájuk, megilletődve, mély meghatottsággal áldjuk em­léküket . . . Ez a szomorú évtized nem sejtett kincseket vetett fölszínre. Négy esztendő múlva Kazinczy születésének évszázados fordulóját ülte e nem­zet oly fénynyel, oly tűzzel, mintha idők­ ideje óta a magyar érdeklődésének középpontjában az irodalom s a nyelv ügye állott volna. A nem­zet érezte, hogy a csönd fojtogatja, a bilincs szorítja, a szabadság veszte megöli, s örömmel köszöntötte az ünnepet, melyen politikai feltű­nés nélkül magyar lehetett A mai kor gyermeke nem érti meg többé amaz időket, hála Annak, ki életet oszt és igaz­ságot szolgáltat De soha annyira meg nem változhatnak korok és emberek, hogy teljes pompájában ne látnák a nemzet költőjének ko­porsóján a nemzet koszorúját. * Százéves fordulóját ünnepeljük Vörösmarty születésének. Él-e még a szivekben a költő ? Jelen van-e egész lelkünk az ünnepen ? Nem felejtettük el, nem hanyagoltuk el ? A lelkiismeret igaz bíró s ítélete nem ked­vez nekünk. Igaz, romantikus költő volt s ami korunk nem a romanticzizmus kora. De a nem­zeti érzések költője is volt — van-e még ereje, ihlete a nemzeti érzésnek? A­mi a múló irodalmi divaté volt, azt ma nem támaszthatjuk fel. Az újjászületését csak az irodalmi divatnak új, rá nézve kedvező for­dulatától várhatja. Hiú erőlködés volna, ha ér­deklődést kívánnánk kelteni Vörösmartynak oly művei iránt, melyek magasan kiemelkednek koruk hasonló termékei közt, de csak annál MAGYAR© ASZACi Budapest, 1900. szombat, deczember 1 A képviselőház holnap, szombaton, tekin­tettel a székesfehérvári országos Vörösmarty­ ünnepre, melyen a Ház hivatalosan részt vesz, nem tart ülést. A legközelebbi ülés hétfőn dec­ecember 3-án lesz. Ennek napirendjére a költ­ségvetés általános tárgyalása van kitűzve. Szó­lásra gróf Benyovszky Sándor, Fodor Rezső, Visontai Soma vannak feljegyezve. A csongrádi mandátum: Gajári Ödön, a belényesi kerület új képviselője még mindig nem mondott le csongrádi mandátumáról. A ház­szabályok szerint a képviselőnek joga van ah­hoz, hogy csak akkor mondjon le egyik man­dátumáról, mikor a másik mandátumára nézve megbízólevele már igazoltatott, de a jelen eset­ben az új verifikáczió nagyon soká fog magára váratni, mert a belényesi választás megtámadta­­tott Garák­ ellenjelöltje, Szakoly pártja­ által. A megtámadott vállasztás igazolása esetleg oly soká várathat magára, hogy Csongrád a jelen országgyűlésben már alig jutna abba a hely­zetbe, hogy külön képviselőt válasszon magának. Ez is mutatja, hogy milyen helytelen dolog az, ha egy képviselő egy országos kerület bizal­mát arra használja, hogy magának mandátumot biztosítson. A horvát tsztoványzgyűtlénbSt. Zágrábi tudó­sítónk jelenti telefonon: A horvát tartománygyűlés ma kezdte az 1901-i fei autonóm költségvetés tárgya­lását. Eggendorfer előadó elfogadásra ajánlotta a budgetet, utána Khuen-Héderváry Károly gróf horvát bán beszélt, főleg védekezve a múltkor elhangzott vád ellen, hogy Horvátország a párisi kiállításon nem lett volna kellően képviselve. A horvát kiállítás az or­szág díszére vált, annak becsületet hozott. A bán fejtegetéseit az ellenzék több izben viharos fajjal félbeszakította. Utána dr. Amrus megszavazta a költ­ségvetést. A képviselőház ülése. Budapest, nov. 80. A költségvetési vita harmadik napjának leg­érdekesebb politikai momentuma Asbóth János legújabb szereplése volt. A képviselő úr, a­ki a Bánffy-választások alkalmával a néppárt programmjával jutott be a Házba, ma a nép­párt nyílt ellenfeleként mutatta be magát, nem csekély megbotránkozására egykori elvtársai­nak, a­kik az indignáczió legszenvedélyesebb, kitöréseivel utasították vissza Asbóth legújabb Pálfordulását. Asbóth ma új szerepben mutat­kozott be. A politikai mártíréban. Valóságos kálváriáját járta az elvmegtagadásoknak. Az egyházpolitikai revízió lehetetlenségét hirdette, és ezt ma oly konzekvenc­iával, hogy még egy esetleges néppárti kormány számára sem tar­totta megengedhetőnek a revíziót. Ezek mellett a Széll-kabinet iránt a legnagyobb bizalmának adott kifejezést, a­mi azonban nem tartotta őt vissza attól, hogy ne a legélesebb malicziával nyilatkozzék a szabadelvű párt­­ régi mulasz­tásairól. A beszéd tartalma tagadhatatlanul ér­dekes volt. Morálja azonban tarthatatlan és éppen ezért a Ház minden oldalán nagy visszatetszés­sel fogadták. A függetlenségi párt ott mondott neki ellent, hol az obstrukcziót és annak jelen­tőségét próbálta kicsinyíttetni, a néppárt a be­széd egész folyamán zavarta gyakran viharos zajjal, a kormánypárt pedig fagyos nyugalom­mal hallgatott, sőt Szilágyi Dezső nem állotta meg, hogy néhányszor gúnyos közbeszólások­­kal ne kisérje Asbóth beszédét. Előtte az ősz Juns Mihály beszélt kevés hallgatóságnak. A keresztény szellem hiányát ostorozta közéletünkben. A néppártnak Asbóth után következő szónoka, Buzáth Ferencz, azon­ban Asbóth Jánossal végzett, röviden, élesen.­­ Asbóth beszédét a politikai tisztességgel el­lenkezőnek mondotta. Ha Asbóth ma olyan na­gyon elitéli a néppárt programmját, miért nem tartotta szükségesnek, hogy lemondjon arról a mandátumról, a­melyet a néppárt programmja alapján nyert. A néppárt zajosan tüntetett e kijelentés mellett s nagy derültséggel kísérte Buzáth további mondásait, hogy Asbóth mai beszédét csak azért mondotta, hogy tekintettel a közelgő választásokra a téli szállása legyen. Buzáth egyéb fejtegetései Mandel tegnapi be­szédével való polémiának voltak szentelve. Az ülés utolsó szónoka Csávolszky Lajos volt.

Next