Magyarország, 1901. augusztus (8. évfolyam, 181-206. szám)
1901-08-01 / 181. szám
Z MAGYARORSZAG Budapest, 1091. csütörtök, augusztus I. Sillágyi Dezső halála. .... Budapest, julius 31. A ma reggeli lapok még a következő személyi hírt közölték: Szilágyi Dezső ma délben Karlsbadból Budapestre érkezett, honnan további nyári tartózkodásra a Tátrába megy. Még a nyomdafesték nem száradt meg azokon a lapokon, melyek e hírt hozták, amikor vidámgyorsasággal híre ment a fővárosban, hogy Szilágyi Dezső meghalt. Mindenki kétkedve fogadta a lehetetlennek látszó rémhírt, amely azonban — sajnos — igaz volt. Szilágyi Dezső halála megrendítő körülmények között következett be. Tegnap délután érkezett haza Karlsbadból, hol nyaranta üdülni szokott, gyógyulást keresve. A vasútról egyenesen a harminczad ulczai lakására hajtatott, hol az inasa várta. Odahaza megtett minden előkészületet, hogy mielőbb elhagyhassa ismét a fővárost, melynek rekkenő hőségét elviselhetetlennek mondotta. Jóízűen megebédelt, azután dolgozgatott, hat óra felé becsöngette az inast, Darvasi Sándort, kitől elkérte az esti lapokat. Ekkor rosszullétről panaszkodott. Az inasának is gyanúsnak tűnt föl ura viselkedése, de mert Szilágyi nem akart igénybe venni semmiféle szolgálatot, visszavonult. Szilágyi levetkőzött és kiadta ruháját rendes szokása szerint az előszobába, az ajtót pedig magára zárta, amint azt minden este meg szokta tenni, mert nem tűrte, hogy őt bárki is zavarja. Az inasa azóta nem hallott semmi neszt a belső termekből. Ma reggel várta az inas egy ideig, hogy ura beszólítja, de Szilágyi az ajtót föl nem nyitotta. Az inas türelmetlenkedni kezdett, de még mindig nem merte urát fölzavarni, mert Szilágyi nem tűrte, hogy őt bárki is fölkeltse. De amikor az inas látta, hogy Szilágyi szokatlan hosszú alvása nem jót jelent, kopogni, majd dörömbölni kezdett az ajtón, de Szilágyi semmi életjelt nem adott magáról. Ekkor az inas Szilágyinak egy a közelben lakó barátját, dr. Neuhofer Jánost értesítette erről a szokatlan dologról. Ez sietett a lakásba, és mert az ő lármájára sem nyitotta ki Szilágyi az ajtót, lakatost hivattak, akivel fölnyittatták a hálószoba ajtaját. A lakásban borzalmas látvány tárult elébük. Szilágyi Dezső élettelenül hevert az ágya és mosdóasztala közötti helyen. Szilágyi pongyolában feküdt ott, arczcal a padló felé. Az ágy érintetlen volt. Minden jel arra mutatott, hogy Szilágyit aközben érte agyszélhűdés, amikor a mosdóhoz akart menni, hogy hideg vízzel lehűtse magát. Hogy mikor érte őt a halál azt e pillanatig megállapítani nem lehetett. Valószínű, hogy már tegnap este szenvedett ki, mert a szobában már érezhető volt némi hullaszag, ami arra vall, hogy a halál már jó ideje állott be. Képzelhető az a rémület, mely a látványra a házbelieket elfogta. Az inas nyomban telefonozott ugyan a mentőkért, akik meg is jelentek, de persze már segíteni nem tudtak. Egy a közelben álló rendőr értesítette aztán a megrendítő halálesetről a IV. és V. ker. rendőrkapitányságot, amely nyomban intézkedett, hogy Szilágyi Dezső lakása lezárassák. Szilágyinak, aki tudvalevőleg agglegény, egy nővére és még Nagyváradon. Ezt táviratilag értesítették testvére hirtelen haláláról. A megrendítő haláleset híre nagy gyorsasággal terjedt el a fővárosban, hol mindenütt a legfájdalmasabb részvétet keltette. A halottas szobában. Nyolcz óra felé jöttek az első hivatalos közegek, hogy Szilágyi Dezső halálát konstatálják. Egy rendőrorvos és egy rendőri tisztviselő. Miután azok is konstatálták, hogy Szilágyi Dezső hirtelen halállal múlt ki, intézkedtek a lakás bezárása iránt. A belső lakosztályt elzárták és a halálról értesítették a lipótvárosi kerületi elöljáróságot, amelynek jelenlegi vezetője, dr. Baisz nyomban intézkedett a haláleset felvétele iránt. Időközben a kormánynak ezidőszerint Budapesten időző két tagja, Hegedűs Sándor és Plósz Sándor is értesültek a megrendítő csapásról és látogatást tettek a halottasházban. A lakásban még minden változatlan volt. Szilágyi Dezső még mindig ott hevert a földön. Hegedűs Sándor ekkor egy fehér lepedőt borított a tetemre. Csakhamar megjelent a halottas házban Wekerle Sándor is, aki Szilágyival egyidőben lett miniszter. Megrendülten állt barátja holtteste mellett. A képviselőház részéről megjelent Csávossy Béla háznagy, hogy az esetleg szükséges intézkedéseket megtegye. Hegedűs, Plósz és Csávossy megállapodtak abban, hogy a kormány és a Ház részéről történendő intézkedések megbeszélésére délben a kereskedelmi minisztériumban közös értekezletet tartanak. Széll Kálmánt, aki Rátóton időzik, telefonon értesítenék a megrendítő halálesetről. Széli nyomban közölte, hogy a mai nap folyamán közli elhatározásait. A Ház elnökével, aki a Vágvölgyben időzik, táviratilag közölték Szilágyi halálát. A képviselőház ormára kifüggesztették a gyászlobogót. Horánszky Nándor, kit szintén értesítettek a mérsékelt ellenzék egyik vezérének haláláról, mélyen lesújtva közölte a gyászos hirt vidéken tartózkodó barátaival. A délelőtt folyamán megjelentek a halottasszobában még Szilágyinak két Budapesten lakó rokona: Csathó Ferencz, a budapesti királyi kúria tanácselnöke, és Lukács Sándor miniszteri tanácsos. De a halotthoz már senkit sem bocsátottak be. Dr. Neuhofer táviratilag értesítette a halálesetről Szilágyinak Nagyváradon lakó nővérét. Ezenkívül értesítette a kormányt, a képviselőházat és a különféle intézeteket, amelyeknek Szilágyi tagja volt. A haláleset hírére a képviselőházra, az igazságügyi palotára, a szabadelvű kör helyiségére, a városházára, a nemzeti és országos kaszinóra, a Sválvin-téri református templomra, a központi egyetemre, az akadémiára és sok más középületre kitűzték a gyászlobogót. A Ház gyászmanifesztációja. Politikai körökben átalános a vélemény, hogy a Ház elnöke a házszabályokban adott jogainál fogva egybe fogja hívni a Házat, hogy az Szilágyi Dezső halála fölötti fájdalmának minél impozánsabb módon adjon kifejezést. Szilágyi Dezső mint ember. — A Magyarország eredeti tárczája. — Akik csupán mint államférfit, vagy mint tanárt ismerték Szilágyi Dezsőt, nem igen tudnak maguknak teljes és igaz képet alkotni a megboldogultról, mert egyéniségének — hogy úgy mondjam — báját csak a társaságban szórakozó Szilágyi legközelebbi ismerősei élvezhették. Ha jóbarátai, régi iskolatársai között volt, megszűnt egyszerre a rettegett debatter lenni, s a nagy cséplőgép, a hatalmas szónok, a nagy koncepcziójú államférfi átváltozott a legelmésebb, a legkedvesebb coseur-ré. Talán senki sem bírta annyira a csevegés művészetét, mint éppen ő. A napi eseményeknek egyike sem kerülte el soha figyelmét, s szinte megdöbbentő emlékezőtehetsége mindig talált szinonim eseteket, s ezeket kapcsolatba hozva az éppen napirenden levő esettel, mindig tudott valami jellemzőt mondani. Ilyenkor, csevegés közben, beszédmodora is, arczkifejezése is teljesen más volt, mint a nyilvános szereplésben. Nagy körmondatait rövid, éles mondatok váltották föl, a meggyőző argumentumok helyett apró anekdotákkal bizonyított, s az a szúró, gyakran megvető arczkifejezés, amely rendesen ott tanyázott szemszögleteiben, egészen eltűnt arczáról, hogy helyébe a bonhomia költözzék oda. Kedélyes, jóindulatú kövér ember volt, akinek abban telt gyönyörűsége, hogy megmosolyogtasson mindenkit, aki társaságában van. Még a gúnyra annyira hajlandó természete is megenyhült ilyen alkalmakkor, s az éles, metsző gúnyolódás helyet engedett a szelídebb kifigurázásnak. Humorista volt, a legkiválóbbak közül való, aki egy parányi torzítással, egy hétköznapi hasonlattal, egy utánozhatatlan kézmozdulattal sokkal nagyobb hatást tudott elérni, mint bármely hivatásos humorista. Kedvencz témája a társadalmi ferdeségek, s különösen a magyar társadalom speciális gyöngeségei voltak. Annyi gúnynyal, s annyi elmésséggel senki sem tudta ostorozni a magyarnak hirtelen lobbanó szalmalángját, mint ő, de viszont magyaribbul érezni sem igen tudott senki. Rendkívüli elméje természetesen a társaságban is megnyilatkozott. Bár nem volt szenvedélyes kártyás, szívesen vett kártyát a kezébe, szívesen szórakozott ilyképpen baráti körben. Csakhogy egészen másképpen kártyázott, mint a rendes komponisták, amennyiben játék közben folyton csevegett. Egyik bon mot a másikat váltotta föl, s amilyen sebesen pergett a szó ajakéról, olyan sebesen játszott is, s ha valamelyik partnere gondolkozott, Szilágyi mosolyogva mondta meg: hány tarokk ment ki, s ha a játékot már valaki megnyerte, egyszerűen letette a kártyát, s kijelentette : hány pointje van a nyerőnek. Habár nőtlen maradt, nagy tisztelője volt a női nemnek, s igen szívesen időzött női társaságban. Az a rendkívüli adománya volt, hogy az egész társaságot érdeklő dolgokról tudott csevegni s igy nem igen volt szükség arra, hogy más is beszéljen (amit különben sem igen szeretett). Szinte csodás volt, mennyire ajour volt divatügyekben is. A legkomplikáltabb ruhaformákat is név szerint ismerte, s ami szintén nagy ritkaság férfiaknál, még a ruhaszöveteket is néven tudta nevezni. Passzióval tárgyalta a divatkérdéseket. Egész értekezéseket tartott a divatok alakulásáról, s az egyéniségek érvényesüléséről a divat terén. Még egyetemi tanár korában hallottam egyszer erről a kérdésről beszélni egy nagyobb társaságban s a jelenlevő hölgyek annyira el voltak ragadtatva szakértelmétől, hogy az egyik tréfásan megjegyezte az akkor nagyon erősen ellenzéki Szilágyinak: — No, ha minden kötél szakad, bátran szalont nyithat. Én leszek az első kundsehaftja. Amire Szilágyi mosolyogva jegyezte meg : — Hiszen megkritizálni tudom, de úgy járna velem, mint az újdonsült férj a feleségével, aki szakácskönyvből tanult főzni, s meg is csinálta az ebédet, csakhogy a salátát szappannal mosta meg, a tűzhelyen pedig elfelejtett tüzet rakni. Amiket fönnebb elmondtam, ezek Szilágyiról, a híres egyetemi tanárról s az ellenzéki vezérről szólanak; mint miniszter, megváltozott társadalmi érintkezésében is. Nem a hatalom szállott a fejébe, inkább a változott körülmények folytán volt kénytelen elhanyagolni régi barátjait, mert nem ért rá arra, hogy baráti körben töltse el estéit. Csupán régi szenvedélyét, a vívást nem hagyta abba. Mint vívó is egyike volt a legjelesebbeknek, s kitartó vívásban alig akadt párja. A régi Keresztessy-féle vívóteremben szokott volt vívni mindennap, legalább egy óra hosszáig. Legkedvesebb vivótársainak egyike kisbaári Kiss Ferencz volt, de vívás közben is szívesen tett megjegyzéseket, amelyek nem kevésbbé csíptek néha, mint a tompa kard hegye, ha húst ért Egyátalán mint ember is kiváló volt ez a nagy férfiú, bárha megvoltak neki is a gyöngéi amelyek önkéntelenül követik a nagyságot, mint az árnyék az embert. Ilyen gyöngesége volt a szertelen önbizalom