Magyarország, 1901. augusztus (8. évfolyam, 181-206. szám)

1901-08-01 / 181. szám

Z MAGYARORSZAG Budapest, 1091. csütörtök, augusztus I. Sillágyi Dezső halála. .... Budapest, julius 31. A ma reggeli lapok még a következő sze­mélyi hírt közölték: Szilágyi Dezső ma délben Karlsbadból Buda­pestre érkezett, honnan további nyári tartózko­dásra a Tátrába megy. Még a nyomdafesték nem száradt meg azo­kon a lapokon, melyek e hírt hozták, amikor vid­ámgyorsasággal híre ment a fővárosban, hogy Szilágyi Dezső meghalt. Mindenki két­kedve fogadta a lehetetlennek látszó rém­hírt, amely azonban — sajnos — igaz volt. Szilágyi Dezső halála megrendítő körülmények között következett be. Tegnap délután érkezett haza Karlsbadból, hol nyaranta üdülni szokott, gyógyulást keresve. A vasútról egyenesen a harminczad­ ulczai lakására hajtatott, hol az inasa várta. Odahaza meg­tett minden előké­születet, hogy mielőbb elhagyhassa ismét a fő­várost, melynek rekkenő hőségét elviselhetet­lennek mondotta. Jóízűen megebédelt, azután dol­gozgatott, hat óra felé becsöngette az inast, Darvasi Sándort, kitől elkérte az esti lapo­kat. Ekkor rosszullétről panaszkodott. Az inasának is gyanúsnak tűnt föl ura visel­kedése, de mert Szilágyi nem akart igénybe venni semmiféle szolgálatot, visszavonult. Szi­lágyi levetkőzött és kiadta ruháját rendes szo­kása szerint az előszobába, az ajtót pedig ma­gára zárta, amint azt minden este meg szokta tenni, mert nem tűrte, hogy őt bárki is zavarja. Az inasa azóta nem hallott semmi neszt a belső termekből. Ma reggel várta az inas egy ideig, hogy ura beszólítja, de Szilágyi az ajtót föl nem nyitotta. Az inas türelmetlen­kedni kezdett, de még mindig nem merte urát fölzavarni, mert Szilágyi nem tűrte, hogy őt bárki is fölkeltse. De amikor az inas látta, hogy Szilágyi szokatlan hosszú alvása nem jót jelent, kopogni, majd dörömbölni kezdett az ajtón, de Szilágyi semmi életjelt nem adott magáról. Ekkor az inas Szilágyinak egy a közelben lakó barátját, dr. Neuhofer Jánost értesítette erről a szokatlan dologról. Ez sietett a lakásba, és mert az ő lár­májára sem nyitotta ki Szilágyi az ajtót, la­katost hivattak, akivel fölnyittatták a hálószoba ajtaját. A lakásban borzalmas látvány tárult elébük. Szilágyi Dezső élettelenül hevert az ágya és mosdóasztala k­özötti helyen. Szilágyi pongyo­lában feküdt ott, arczc­al a padló felé. Az ágy érintetlen volt. Minden jel arra mutatott, hogy Szilágyit aközben érte agyszélhűdés, amikor a mosdóhoz akart menni, hogy hideg vízzel lehűtse magát. Hogy mikor érte őt a halál azt e pillanatig megállapítani nem lehetett. Valószínű, hogy már tegnap este szenvedett ki, mert a szobában már érezhető volt némi hullaszag, ami arra vall, hogy a halál már jó ideje állott be. Képzelhető az a rémület, mely a látványra a házbelieket elfogta. Az inas nyomban telefo­nozott ugyan a mentőkért, akik meg is jelentek, de persze már segíteni nem tudtak. Egy a közelben álló rendőr értesítette aztán a megrendítő halálesetről a IV. és V. ker. rend­őrkapitányságot, amely nyomban intézkedett, hogy Szilágyi Dezső lakása lezárassák. Szilá­gyinak, aki tudvalevőleg agglegény, egy nővére és még Nagyváradon. Ezt táviratilag értesítették testvére hirtelen haláláról. A megrendítő haláleset híre nagy gyorsaság­gal terjedt el a fővárosban, hol mindenütt a legfájdalmasabb részvétet keltette. A halottas­ szobában. Nyolcz óra felé jöttek az első hivatalos kö­zegek, hogy Szilágyi Dezső halálát konstatálják. Egy rendőrorvos és egy rendőri tisztviselő. Mi­után azok is konstatálták, hogy Szilágyi Dezső hirtelen halállal múlt ki, intézkedtek a lakás bezárása iránt. A belső lakosztályt elzárták és a halálról értesítették a lipótvárosi kerü­leti elöljáróságot, amelynek jelenlegi vezetője, dr. Baisz nyomban intézkedett a haláleset felvétele iránt. Időközben a kormánynak ez­­időszerint Budapesten időző két tagja, Hege­dűs Sándor és Plósz Sándor is értesültek a megrendítő csapásról és látogatást tettek a halottas­házban. A lakásban még minden vál­tozatlan volt. Szilágyi Dezső még mindig ott hevert a földön. Hegedűs Sándor ekkor egy fehér lepedőt borított a tetemre. Csakhamar megjelent a halottas házban Wek­erle Sándor is, aki Szilágyival egyidőben lett miniszter. Megrendülten állt barátja holt­teste mellett. A képviselőház részéről megjelent Csávossy Béla háznagy, hogy az esetleg szük­séges intézkedéseket megtegye. Hegedűs, Plósz és Csávossy megállapodtak abban, hogy a kor­mány és a Ház részéről történendő intézkedé­sek megbeszélésére délben a kereskedelmi mi­nisztériumban közös értekezletet tartanak. Széll Kálmánt, aki Rátóton időzik, telefonon értesí­tenék a megrendítő halálesetről. Széli nyomban közölte, hogy a mai nap folyamán közli elha­tározásait. A Ház elnökével, aki a Vágvölgyben időzik, táviratilag közölték Szilágyi halálát. A képviselőház ormára kifüggesztették a gyász­lobogót. Horánszky Nándor, kit szintén értesí­tettek a mérsékelt ellenzék egyik vezérének haláláról, mélyen lesújtva közölte a gyászos hirt vidéken tartózkodó barátaival. A délelőtt folyamán megjelentek a halottas­­szobában még Szilágyinak két Budapesten lakó rokona: Csathó Ferencz, a budapesti királyi kúria tanácselnöke, és Luk­ács Sándor miniszteri tanácsos. De a halotthoz már senkit sem bo­csátottak be. Dr. Neuhofer táviratilag értesítette a halálesetről Szilágyinak Nagyváradon lakó nővérét. Ezenkívül értesítette a kormányt, a képviselőházat és a különféle intézeteket, ame­lyeknek Szilágyi tagja volt. A haláleset hírére a képviselőházra, az igazságügyi palotára, a szabadelvű­ kör helyiségére, a városházára, a nemzeti és országos kaszinóra, a Sválvin-téri református­ templomra, a központi egyetemre, az akadémiára és sok más középületre kitűzték a gyászlobogót. A Ház gyászmanifesztác­iója. Politikai körökben átalános a vélemény, hogy a Ház elnöke a házszabályokban adott jogainál fogva egybe fogja hívni a Házat, hogy az Szilágyi Dezső halála fölötti fájdalmának minél impozánsabb módon adjon kifejezést. Szilágyi Dezső mint ember. — A Magyarország eredeti tárczája. — Akik csupán mint államférfit, vagy mint ta­nárt ismerték Szilágyi Dezsőt, nem igen tudnak maguknak teljes és igaz képet alkotni a meg­boldogultról, mert egyéniségének — hogy úgy mondjam — báját csak a társaságban szóra­kozó Szilágyi legközelebbi ismerősei élvezhették.­­ Ha jóbarátai, régi iskolatársai között volt, megszűnt egyszerre a rettegett debatter lenni, s a nagy cséplőgép, a hatalmas szónok, a nagy konc­epcziójú államférfi átváltozott a legelmé­sebb, a legkedvesebb coseur-ré. Talán senki sem bírta annyira a csevegés művészetét, mint éppen ő. A napi eseményeknek egyike sem kerülte el soha figyelmét, s szinte megdöbbentő emlékezőtehetsége mindig talált szinonim eseteket, s ezeket kapcsolatba hozva az éppen napirenden levő esettel, mindig tudott valami jellemzőt mondani. Ilyenkor, csevegés közben, beszédmodora is, arczkifejezése is teljesen más volt, mint a nyil­vános szereplésben. Nagy körmondatait rövid, éles mondatok váltották föl, a meggyőző argu­mentumok helyett apró anekdotákkal bizonyított, s az a szúró, gyakran megvető arczkifejezés, amely rendesen ott tanyázott szemszögleteiben, egészen eltűnt arczáról, hogy helyébe a bon­­homia költözzék oda. Kedélyes, jóindulatú kövér ember volt, akinek abban telt gyönyörűsége, hogy meg­mosolyogtasson mindenkit, aki társaságában van. Még a gúnyra annyira hajlandó természete is megenyhült ilyen alkalmakkor, s az éles, metsző gúnyolódás helyet engedett a szelídebb kifigu­rázásnak. Humorista volt, a legkiválóbbak közül való­, aki egy­ parányi torzítással, egy hétköznapi hasonlattal, egy utánozhatatlan kézmozdulattal sokkal nagyobb hatást tudott elérni, mint bár­mely hivatásos humorista. Kedvencz témája a társadalmi ferdeségek, s különösen a magyar társadalom spec­iális gyöngeségei voltak. Annyi gúnynyal, s annyi elmésséggel senki sem tudta ostorozni a ma­gyarnak hirtelen lobbanó szalmalángját, mint ő, de viszont magyar­ibbul érezni sem igen tudott senki. Rendkívüli elméje természetesen a társaság­ban is megnyilatkozott. Bár nem volt szenve­délyes kártyás, szívesen vett kártyát a kezébe, szívesen szórakozott ilyképpen baráti körben. Csakhogy egészen másképpen kártyázott, mint a rendes komponisták, amennyiben játék közben folyton csevegett. Egyik bon­ mot a másikat váltotta föl, s amilyen sebesen pergett a szó ajakéról, olyan sebesen játszott is, s ha valamelyik partnere gondolkozott, Szilágyi mo­solyogva mondta meg: hány tarokk ment ki, s ha a játékot már valaki megnyerte, egyszerűen letette a kártyát, s kijelentette : hány pointje van a nyerőnek. Habár nőtlen maradt, nagy tisztelője volt a női nemnek, s igen szívesen időzött női társa­ságban. Az a rendkívüli adománya volt, hogy az egész társaságot érdeklő dolgokról tudott csevegni s igy nem igen volt szükség arra, hogy más is beszéljen (amit különben sem igen szeretett). Szinte csodás volt, mennyire ajour volt divatügyekben is. A legkomplikáltabb ruhafor­mákat is név szerint ismerte, s ami szintén nagy ritkaság férfiaknál, még a ruhaszöveteket is néven tudta nevezni. Passzióval tárgyalta a divatkérdéseket. Egész értekezéseket tartott a divatok alakulásáról, s az egyéniségek érvényesüléséről a divat terén. Még egyetemi tanár korában hallottam egyszer erről a kérdésről beszélni egy nagyobb társa­ságban s a jelenlevő hölgyek annyira el voltak ragadtatva szakértelmétől, hogy az egyik tréfá­san megjegyezte az akkor nagyon erősen el­lenzéki Szilágyinak: — No, ha minden kötél szakad, bátran sza­lont nyithat. Én leszek az első kundsehaftja. Amire Szilágyi mosolyogva jegyezte meg : — Hiszen megkritizálni tudom, de úgy járna velem, mint az újdonsült férj a feleségével, aki szakácskönyvből tanult főzni, s meg is csinálta az ebédet, csakhogy a salátát szappannal mosta meg, a tűzhelyen pedig elfelejtett tü­zet rakni. Amiket fönnebb elmondtam, ezek Szilágyiról, a híres egyetemi tanárról s az ellenzéki vezér­ről szólanak; mint miniszter, megváltozott tár­sadalmi érintkezésében is. Nem a hatalom szál­lott a fejébe, inkább a változott körülmények folytán volt kénytelen elhanyagolni régi barát­­jait, mert nem ért rá arra, hogy baráti kör­ben töltse el estéit. Csupán régi szenvedélyét, a vívást nem hagyta abba. Mint vívó is egyike volt a legjelesebbek­nek, s kitartó vívásban alig akadt párja. A régi Keresztessy-féle vívóteremben szokott volt vívni mindennap, legalább egy óra hosszáig. Leg­kedvesebb vivótársainak egyike kisbaári Kiss Ferencz volt, de vívás közben is szívesen tett megjegyzéseket, amelyek nem kevésbbé csíptek néha, mint a tompa kard hegye, ha húst ért Egyátalán mint ember is kiváló volt ez a nagy férfiú, bárha megvoltak neki is a gyöngéi amelyek önkéntelenül követik a nagyságot, mint az árnyék az embert. Ilyen gyöngesége volt a szertelen önbizalom

Next