Magyarország, 1901. október (8. évfolyam, 232-258. szám)

1901-10-01 / 232. szám

Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfize­tés megújítása iránt lehetőleg gyor­san szíveskedjenek intézkedni, nehogy alap szétküldése fennakadást szenvedjen. A tisztulás útján. Budapest, szept. 30. Rendkívül nehéz már ezt a választó­közönséget abból a posványból kiemelni, amelybe belesülyedt. Sok helyen van még romlatlan elem, de a legnagyobb része enervált, csüggeteg és haszonleső.­ Olyan, mint a tó vize, amely megrohadt és benne csak az élősdi szalagok terpesz­kednek. Friss vizet kell beleereszteni. A néhány százezer régi, enervált választói testületet fel kell eleveníteni néhány mil­lióval, hadd hatoljon be üde, élenydús levegő alkotmányos életünkbe. Mindenünnen hallatszik, hogy sehogy se akarják a t. választók megérteni, hogy nincs eszem-iszom és nincs napidíj. Azt mondogatják, hogy az urak összebeszél­tek, de őket nem lehet becsapni, majd kivárják a végét, hogy ki fizeti meg utol­jára is fáradságukat. Gyalázatos elkorcso­­sodás nyilatkozik meg az efajta beszé­dekben. De ne tessék azért ezeket a szegény parasztokat annyira szidni, az uraknak a lelkén szárad ez a megfertőzés. Ők vol­tak a keritek, a kufárok, akik az erény fogalmát a nép lelkéből egészen kiirtották. Most is a «jelölt urak» törik legjobban a fejüket azon, hogy lehetne a törvényt sarkaiból kiforgatni. Sok helyen egysze­rűen nem törődnek a törvénynyelv etet­nek, itatnak, vesztegetnek. Ezeknek az uraknak a Kúria majd elveszi a kedvü­ket egyszer s mindenkorra az efféle mulatságtól. De nem lesz elég csak a mandátum megsemmisítése, jó lesz egy kicsit a kóter ajtait is megnyitni az alkot­mányos élet úri betörői előtt. Mert semmi annak a bűne, aki egy pékboltot feltör és kenyeret visz el, ahhoz képest, aki alkotmányos életünk drága kincseit akarja szennyes kezekkel eleszkamotirozni. De meg kell adni, hogy vannak most »finomabb« kedélyű jelölt urak is. Ezek ir­tóznak a törvénysértéstől, nem is fizetik meg a választókat, de megfizetik drága pénzen a kerteseket. Minden faluban 2—3 száj­hőst vesznek meg százakkal, ezek lesznek azután a többiek keritei. Vannak ahol megfizetik a nem-választókat, hogy zászló­kat tűzzenek ki, hogy a sok zászló­val megtéveszszék a hiszékeny publiku­mot. Sok helyen ismét a tömeg­ajánlat járja: ígérnek a híveknek erdőt, legelőt, harangokat, regalejogot, orgonát vegyest, amilyen fogékonysága­­van a parasztnak. Ha bigott, a szent dolgok legjobban meg­teszik, ezért még a vénasszonyok is óbé­­gatnak a jelölt úr mellett. Ha pedig föld­hözragadt szegény a nép , a «kenyér­pár­tot» emlegetik, amelynek jelöltjei nem be­szélnek hangzatos frázisokat, hanem tesz­nek a népért. Adnak bikát, tehenet, mén­lovat, szatyingot és mindenféle olcsó és jó portékát. Még a paraszt hálálkodik, hogy ilyen ám az igaz ember! Nem is gondolja meg, hogy az egész csak üzlet. Míg eddig pénzt adtak érte, most barommal cserélik ki szegény­ fejét. Így azután 15—20 ezer forintért hozzá­jut a jelölt úr a mandá­tumhoz. Neki az többet ér. A mostani választás beigazolja, hogy ez a rendszer így tovább fönn nem tart­ható. El kell törölni egyátalán a mate­riális eszközök használását. Hát mi az ördögért kell a tisztességes jelöltnek 1000 vagy 2000 embert befuvaroztatni és őket a választáskor megvendégelni ? Hát mi ö­ korcsmáros vagy regálebérlő ? Talán neki tesznek a választók szívességet, hogy szavaznak. Nem polgári jogaikat gyako­rolják-e, mikor az urnához lépnek ? Le kell szavaztatni a választókat köl­­ségenként, hogy nekik se legyen se költ­ségük, se sok időveszteségük. És el kell törölni mindenféle fuvardíjat és más költséget, ami csak konfúzióra vezet és amely legalizálja azt az immorális fölfo­gást, hogy a szavazónak joga van a je­lölttől pénzt és kiszolgálást várni. A mostani választástól tehát nem lehet a közélet gyökeres megtisztulását várni. Még sem a jelöltek, sem a választók nem A béke. A Magyarország tárczája. Irta: Daniz Ari a-ud-Dovle I­hiza Eiza ishán, Oroszország, Svédország és Norvégia rendkívüli követe, aki az 1899-ben megtartott hágai konferen­­czián kifejtett különböző véleményeket és nézeteket a következőképpen ismerteti: * — Ha a népek — monda az egyik — meg­elégednének azzal, amijök van és a lelkiisme­retnek csak halvány fogalmát is ismernék, úgy sohasem háborúskodnának egymással. A pa­poknak és az íróknak, szóval vagy írott betűk útján, könyörületességet kellene az emberi szívbe oltani és meg kellene ismertetniök az emberekkel a lelkiismeretesség tanát. A másik így szólt: — Ha a hatalmak megegyeznének egymás között, hogy az esetleges bonyodalmakat egy közösen választott külön bíróság rendezze, ak­kor minden differencziát könnyű szerrel ki le­hetne egyenlíteni, anélkül, hogy bármelyik fél is erőszakhoz volna kénytelen nyúlni. A harmadik ezeket mondta: — Minél tökéletesebbek lesznek a fegyverek és minél teljesebb a védelmi erő fölszerelése, annál nagyobb lesz egy nép vágya, hogy a szomszéd nemzet javait eltulajdonítsa. Hogy­­ ezt a rut ösztönt elfojtsuk, szükséges volna, hogy azok a hatalmak, amelyek a béke igazi­­ barátjai, egyezségre lépjenek egymás között és határozottan jelentsék ki, hogy a fegyveripar fej­lődését megakadályozzák és új fegyvereknek a föltalálását az egész világra kiterjedőleg, de legalább is Európa határán belül eltiltják. — Magyarázzák meg az embereknek — szólt a negyedik — hogy minden baj, minden nyo­mor, szerencsétlenség a háború szüleménye. Manapság, hála tökéletes forgalmi eszközeink­nek, egy-két nap alatt néhány százezer kato­nát lehet a harc­térre összpontosítani. Már most tessék csak elképzelni azt a rettenetes veszteséget, ami ilyen esetben egy népet ér­het ! A hulláknak és megcsonkított holttes­teknek egész garmadája fekszik egymásra halmozva a vérrel áztatott síkságokon ! S az ágyudörej rémséges bömbölésébe, az iz­gató csatazajba belevegyü­l ezer s ezer sebe­sültnek fájdalmas sóhaja! Oh, az a vérfagyasztó jajkiáltás, amely hörögve tör elő a haldoklók kebléből és az eget ostromolja! Oh, a szeren­csétlen özvegyek és árvák siránkozása! A szívet tépő fájdalom, amit apák és anyák szen­vednek ! Mennyi bánat és kin! Milyen nyomor és ínség! Békés családi tűzhelyek, amelyeknek boldogságát rombadöntik a szétrobbanó bom­bák ! S az a féktelen zavar, kavarodás, őrjöngő asszonyok és gyermekek velőt hasító jelenetei! Az állampénztárak kiürülnek és a hadakozó államok összeroskadnak az újabb adósságok terhe alatt! A gyárakban nem zakatolnak a gépek és a munkások kenyér nélkül maradnak. A kereskedelem pangásnak indul és derék, becsületes emberek tönkremennek. Mindenünnen az éhínség, a nyomor réme köszönti az embe­reket ! Nem lesz termés, mert az elvonuló csapa­tok pusztává tették a dús gabonaföldeket és a pázsitos mezőn, ahol felütötték sátraikat, nem kél ki többé ■ fűszál. S mennyi hasznos háziállat pusztul el a gyil­koló golyóktól vagy megy tönkre eleség hiányá­ban. S végül mily förtelmes vész szedi könyör­telenül áldozatait az elszegényedett népek so­rából . Ha az uralkodók fontolóra vennék mindeze­ket a bajokat és a hideg ész jóakaró tanácsán kívül az érző szív sugallatára is hallgatnának, — úgy nem vinnék népüket ebbe a romlásba és országuk virágoznék. Az egyik katonai kiküldött igy szólt: — Engedjék meg, hogy én is kifejthessem nézetemet. Az irigység és bírási vágy, sajnos, az embernek veleszületett rossz tulajdonsága. Hogy ezeket az indulatokat legyőzhessük, erre a lel­kiismeretesség intő szava és a félelem érzése az egyedüli eszköz. Sajnos azonban, hogy a lelkiis­meret ritkán szólal meg, mert igen gyakran nem tud ellentállani a leírási vágy démonának, é­s így csak a félelem marad még hátra. Mi katonák abban a meggyőződésben élünk, hogy a harczi- és védelmi eszközöket a lehető leg­tökéletesebbé kellene tenni. Hogy mindenki, aki rágondol e gyilkoló fegyverekre, borzongást érez­­zen és félelmében ne merészkedjék másnak a jogát megcsorbítani. Legyetek mindenkor készen a háborúra, ha a békét kívánjátok! — szólt az őszhajú békebarát. Végül a sok fejtegetés után egy keleti állam­nak kiküldötte jutott sorra. — Alázattal kérem — kezdte beszédét — hát mi is az alapja, indító oka annak az ember­telen mészárlásnak, amit háborúnak neve­zünk ? Hogy valakit súlyos betegségéből ki­­gyógyítsunk, elsősorban tudnunk kell, mi a betegség szülőoka. Ádám­ idejétől kezdve, egész napjainkig, a háborút mindannyiszor a tudatlanság és az egoizmus idézte elő. S mindaddig, amíg a rossznak ezt a két ősforrását meg nem szün­tetjük, addig boldogság és béke nem uralkod­­hatik a földön. Falvakban és városokban, hegyen-völgyön, mindenütt azt az ideát kellene terjeszteni, hogy Lakunk urai száma 20 oldal III ■ I nil ■■■■■■— MAGYARORSZÁG BUDAPEST, 1901. OKTÓBER 1. KEDD VIll. ÉVFOLYAM 232» SZÁM! Előfizetési ár: negyedévre 7 Korona, egész évre 28 Korona.­­ Egyed­zám ára helyben 8 fillér, vidéken 10 fillér. Főszerkesztő Holló Lajos. Hirdetések nonparellje számítással díjszabás szerint Szerkesztőség és kiadóhivatal , Teréz-körút 19. szám

Next