Magyarország, 1901. október (8. évfolyam, 232-258. szám)
1901-10-01 / 232. szám
Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt lehetőleg gyorsan szíveskedjenek intézkedni, nehogy alap szétküldése fennakadást szenvedjen. A tisztulás útján. Budapest, szept. 30. Rendkívül nehéz már ezt a választóközönséget abból a posványból kiemelni, amelybe belesülyedt. Sok helyen van még romlatlan elem, de a legnagyobb része enervált, csüggeteg és haszonleső. Olyan, mint a tó vize, amely megrohadt és benne csak az élősdi szalagok terpeszkednek. Friss vizet kell beleereszteni. A néhány százezer régi, enervált választói testületet fel kell eleveníteni néhány millióval, hadd hatoljon be üde, élenydús levegő alkotmányos életünkbe. Mindenünnen hallatszik, hogy sehogy se akarják a t. választók megérteni, hogy nincs eszem-iszom és nincs napidíj. Azt mondogatják, hogy az urak összebeszéltek, de őket nem lehet becsapni, majd kivárják a végét, hogy ki fizeti meg utoljára is fáradságukat. Gyalázatos elkorcsosodás nyilatkozik meg az efajta beszédekben. De ne tessék azért ezeket a szegény parasztokat annyira szidni, az uraknak a lelkén szárad ez a megfertőzés. Ők voltak a keritek, a kufárok, akik az erény fogalmát a nép lelkéből egészen kiirtották. Most is a «jelölt urak» törik legjobban a fejüket azon, hogy lehetne a törvényt sarkaiból kiforgatni. Sok helyen egyszerűen nem törődnek a törvénynyelv etetnek, itatnak, vesztegetnek. Ezeknek az uraknak a Kúria majd elveszi a kedvüket egyszer s mindenkorra az efféle mulatságtól. De nem lesz elég csak a mandátum megsemmisítése, jó lesz egy kicsit a kóter ajtait is megnyitni az alkotmányos élet úri betörői előtt. Mert semmi annak a bűne, aki egy pékboltot feltör és kenyeret visz el, ahhoz képest, aki alkotmányos életünk drága kincseit akarja szennyes kezekkel eleszkamotirozni. De meg kell adni, hogy vannak most »finomabb« kedélyű jelölt urak is. Ezek irtóznak a törvénysértéstől, nem is fizetik meg a választókat, de megfizetik drága pénzen a kerteseket. Minden faluban 2—3 szájhőst vesznek meg százakkal, ezek lesznek azután a többiek keritei. Vannak ahol megfizetik a nem-választókat, hogy zászlókat tűzzenek ki, hogy a sok zászlóval megtéveszszék a hiszékeny publikumot. Sok helyen ismét a tömegajánlat járja: ígérnek a híveknek erdőt, legelőt, harangokat, regalejogot, orgonát vegyest, amilyen fogékonyságavan a parasztnak. Ha bigott, a szent dolgok legjobban megteszik, ezért még a vénasszonyok is óbégatnak a jelölt úr mellett. Ha pedig földhözragadt szegény a nép , a «kenyérpártot» emlegetik, amelynek jelöltjei nem beszélnek hangzatos frázisokat, hanem tesznek a népért. Adnak bikát, tehenet, ménlovat, szatyingot és mindenféle olcsó és jó portékát. Még a paraszt hálálkodik, hogy ilyen ám az igaz ember! Nem is gondolja meg, hogy az egész csak üzlet. Míg eddig pénzt adtak érte, most barommal cserélik ki szegény fejét. Így azután 15—20 ezer forintért hozzájut a jelölt úr a mandátumhoz. Neki az többet ér. A mostani választás beigazolja, hogy ez a rendszer így tovább fönn nem tartható. El kell törölni egyátalán a materiális eszközök használását. Hát mi az ördögért kell a tisztességes jelöltnek 1000 vagy 2000 embert befuvaroztatni és őket a választáskor megvendégelni ? Hát mi ö korcsmáros vagy regálebérlő ? Talán neki tesznek a választók szívességet, hogy szavaznak. Nem polgári jogaikat gyakorolják-e, mikor az urnához lépnek ? Le kell szavaztatni a választókat kölségenként, hogy nekik se legyen se költségük, se sok időveszteségük. És el kell törölni mindenféle fuvardíjat és más költséget, ami csak konfúzióra vezet és amely legalizálja azt az immorális fölfogást, hogy a szavazónak joga van a jelölttől pénzt és kiszolgálást várni. A mostani választástól tehát nem lehet a közélet gyökeres megtisztulását várni. Még sem a jelöltek, sem a választók nem A béke. A Magyarország tárczája. Irta: Daniz Ari a-ud-Dovle Ihiza Eiza ishán, Oroszország, Svédország és Norvégia rendkívüli követe, aki az 1899-ben megtartott hágai konferenczián kifejtett különböző véleményeket és nézeteket a következőképpen ismerteti: * — Ha a népek — monda az egyik — megelégednének azzal, amijök van és a lelkiismeretnek csak halvány fogalmát is ismernék, úgy sohasem háborúskodnának egymással. A papoknak és az íróknak, szóval vagy írott betűk útján, könyörületességet kellene az emberi szívbe oltani és meg kellene ismertetniök az emberekkel a lelkiismeretesség tanát. A másik így szólt: — Ha a hatalmak megegyeznének egymás között, hogy az esetleges bonyodalmakat egy közösen választott külön bíróság rendezze, akkor minden differencziát könnyű szerrel ki lehetne egyenlíteni, anélkül, hogy bármelyik fél is erőszakhoz volna kénytelen nyúlni. A harmadik ezeket mondta: — Minél tökéletesebbek lesznek a fegyverek és minél teljesebb a védelmi erő fölszerelése, annál nagyobb lesz egy nép vágya, hogy a szomszéd nemzet javait eltulajdonítsa. Hogy ezt a rut ösztönt elfojtsuk, szükséges volna, hogy azok a hatalmak, amelyek a béke igazi barátjai, egyezségre lépjenek egymás között és határozottan jelentsék ki, hogy a fegyveripar fejlődését megakadályozzák és új fegyvereknek a föltalálását az egész világra kiterjedőleg, de legalább is Európa határán belül eltiltják. — Magyarázzák meg az embereknek — szólt a negyedik — hogy minden baj, minden nyomor, szerencsétlenség a háború szüleménye. Manapság, hála tökéletes forgalmi eszközeinknek, egy-két nap alatt néhány százezer katonát lehet a harctérre összpontosítani. Már most tessék csak elképzelni azt a rettenetes veszteséget, ami ilyen esetben egy népet érhet ! A hulláknak és megcsonkított holttesteknek egész garmadája fekszik egymásra halmozva a vérrel áztatott síkságokon ! S az ágyudörej rémséges bömbölésébe, az izgató csatazajba belevegyül ezer s ezer sebesültnek fájdalmas sóhaja! Oh, az a vérfagyasztó jajkiáltás, amely hörögve tör elő a haldoklók kebléből és az eget ostromolja! Oh, a szerencsétlen özvegyek és árvák siránkozása! A szívet tépő fájdalom, amit apák és anyák szenvednek ! Mennyi bánat és kin! Milyen nyomor és ínség! Békés családi tűzhelyek, amelyeknek boldogságát rombadöntik a szétrobbanó bombák ! S az a féktelen zavar, kavarodás, őrjöngő asszonyok és gyermekek velőt hasító jelenetei! Az állampénztárak kiürülnek és a hadakozó államok összeroskadnak az újabb adósságok terhe alatt! A gyárakban nem zakatolnak a gépek és a munkások kenyér nélkül maradnak. A kereskedelem pangásnak indul és derék, becsületes emberek tönkremennek. Mindenünnen az éhínség, a nyomor réme köszönti az embereket ! Nem lesz termés, mert az elvonuló csapatok pusztává tették a dús gabonaföldeket és a pázsitos mezőn, ahol felütötték sátraikat, nem kél ki többé ■ fűszál. S mennyi hasznos háziállat pusztul el a gyilkoló golyóktól vagy megy tönkre eleség hiányában. S végül mily förtelmes vész szedi könyörtelenül áldozatait az elszegényedett népek sorából . Ha az uralkodók fontolóra vennék mindezeket a bajokat és a hideg ész jóakaró tanácsán kívül az érző szív sugallatára is hallgatnának, — úgy nem vinnék népüket ebbe a romlásba és országuk virágoznék. Az egyik katonai kiküldött igy szólt: — Engedjék meg, hogy én is kifejthessem nézetemet. Az irigység és bírási vágy, sajnos, az embernek veleszületett rossz tulajdonsága. Hogy ezeket az indulatokat legyőzhessük, erre a lelkiismeretesség intő szava és a félelem érzése az egyedüli eszköz. Sajnos azonban, hogy a lelkiismeret ritkán szólal meg, mert igen gyakran nem tud ellentállani a leírási vágy démonának, és így csak a félelem marad még hátra. Mi katonák abban a meggyőződésben élünk, hogy a harczi- és védelmi eszközöket a lehető legtökéletesebbé kellene tenni. Hogy mindenki, aki rágondol e gyilkoló fegyverekre, borzongást érezzen és félelmében ne merészkedjék másnak a jogát megcsorbítani. Legyetek mindenkor készen a háborúra, ha a békét kívánjátok! — szólt az őszhajú békebarát. Végül a sok fejtegetés után egy keleti államnak kiküldötte jutott sorra. — Alázattal kérem — kezdte beszédét — hát mi is az alapja, indító oka annak az embertelen mészárlásnak, amit háborúnak nevezünk ? Hogy valakit súlyos betegségéből kigyógyítsunk, elsősorban tudnunk kell, mi a betegség szülőoka. Ádám idejétől kezdve, egész napjainkig, a háborút mindannyiszor a tudatlanság és az egoizmus idézte elő. S mindaddig, amíg a rossznak ezt a két ősforrását meg nem szüntetjük, addig boldogság és béke nem uralkodhatik a földön. Falvakban és városokban, hegyen-völgyön, mindenütt azt az ideát kellene terjeszteni, hogy Lakunk urai száma 20 oldal III ■ I nil ■■■■■■— MAGYARORSZÁG BUDAPEST, 1901. OKTÓBER 1. KEDD VIll. ÉVFOLYAM 232» SZÁM! Előfizetési ár: negyedévre 7 Korona, egész évre 28 Korona. Egyedzám ára helyben 8 fillér, vidéken 10 fillér. Főszerkesztő Holló Lajos. Hirdetések nonparellje számítással díjszabás szerint Szerkesztőség és kiadóhivatal , Teréz-körút 19. szám