Magyarország, 1902. augusztus (9. évfolyam, 182-207. szám)

1902-08-01 / 182. szám

í­ tésére, hogy e híresztelés teljesen alaptalan, maga nem tud róla semmit és a koholmány esetleges intenczióját határozottan visszautasítja. A cseh tartománygyülés elnapolása. Prágai tudósítónk jelenti, hogy a cseh tartománygyülést ma elnapolták. A mai utolsó ülésen zajos jelenetek ját­szódtak le, amelyeket a német haladópártiak provo­káltak. KÜLFÖLD: Finnország eloroszosítása. Oroszország, mint Helsingforsból jelentik, mind több rend­szabályhoz nyúl, hogy Finnországot teljesen eloroszosítsa. Eddig azok a törvények, melyek Finnországot érdekelték, a hivatalos lapban Finnország nagy­fejedelmének és a finn szenátus tagjainak aláírásával jelentek meg. Ez az eljá­rás lehetővé tette, hogy olyan törvény, melyet a szenátus nem látott jónak, nem léphetett életbe, mert egyszerűen megtagadta az alá­írást. Ez ezentúl nem történhetik meg. Egy most kiadott császári rendelet ugyanis úgy intézkedik, hogy a finn törvényeket ezentúl ukáz formájában az orosz czár és nem a finn nagyfejedelem nevében adják ki. A finn szená­torok így megmenekültek attól, hogy lelkiisme­retükkel ellentétbe jussanak. Ha Oroszország még sokáig így folytatja, nemsokára a finn szenátoroknak egy szavuk sem lesz Finnorszá­got érdeklő ügyekben. Megszüntették azt a régi szokást is, hogy a törvényeket a templomi szó­székekről kihirdessék, mert attól félnek, hogy nagy tüntetések lennének a templomokban, vagy a papokat vernék ki a templomból, vagy a közönség hagyná ott a templomot vagy ami a legvalószínűbb a papok megtagadnák a tör­vény felolvasását, amint az legutóbb történt a véderőtörvény kihirdetésénél. A szultán és a belga király, Konstan­tinápolyból írják nekünk, hogy a szultán és a belga király közt igen feszült lett a viszony, mert Lipót király megengedte, hogy az örmény kongresszust Brüsszelben tartsák meg. A szul­tán előbb a konstantinápolyi örmény patriar­­chát akarta­ reábírni, hogy akadályozza meg a kongresszust, de miután ez kijelentette, hogy nem áll hatalmában, a szultán egyenesen a belga királyhoz fordult. A király, aki különben is neheztelt a szultánra, amiért karateodori hasa brüsszeli követet visszahívta, kijelentette, hogy nem akadályozhatja meg a kongresszus megtartását. Erre a szultán dühében elrendelte, hogy a konc­essziók iránt beadott összes belga kérvényeket semmisítsék meg. A szultán ha­ragja még nagyobb lett, amikor a levéltárnok kijelentette, hogy egyetlen belga kérvény sincsen. Mac­edonia sorsa. Konstantinápolyból je­lentik, hogy a szultán által kiküldött bizottság már megtette jelentését a Maczedóniában be­hozandó reformokra nézve. A bécsi török nagy­követet, aki gróf Golub­ovszk­ival a maczedóniai kérdésről már több megbeszélést folytatott, a külügyminiszter tegnap ugyane czélból ismét fogadta. A követelt reformok ügyében — hír szerint — Konstantinápolyban külön konferen­­cziát fognak tartani, melyen úgy az osztrák­magyar, mint az orosz nagykövet részt fog venni. Ezek után remélhető, hogy Ausztria- Magyarország és Oroszország együttes akc­ió­­jának meg lesz a sikere és Mac­edónia nem lesz többé állandó viharfészek. Sándor király Szerbia helyzetéről. Belgrádból jelentik, hogy a szenátus és skupstina tagjainak teg­napi fogadásánál a két elnök üdvözlő beszédére adott válaszában Sándor király azt mondta, hogy a skupstina elé terjesztett új kölcsöntervezetet, mely igen fontos javaslat, gyorsan és gondosan kell elintézni. A király megelégedéssel konstatálta, hogy a múlt parlamenti ülésszakben a parlament működésének sok zavaró akadályát elhárították; reméli is, hogy a parlament tovább fog haladni ezen az úton és Szerbiát mai nehéz helyzetében képessé fogja tenni arra, hogy erőit összegyűjtse és megszün­tesse azokat a visszásságokat, amelyek az országot nemzeti és gazdasági fejlődésében akadályozzák. Az új alkotmányt nem azért bocsájtották ki, hogy a pártpolitikai ellentéteknek új alapot teremtsenek és Szerbia mai komoly helyzetében a pártpolitika ki­csinyes vitás kérdéseivel nem is foglalkozhat. Arra kell törekedniök, hogy az országnak az egészséges fejlődésre szilárd támpontot nyújtsanak és minden­kinek alkalmat nyújtsanak arra, hogy a haza és a király érdekében hasznos tevékenységet fejtsen ki. Most nem többé vagy kevésbbé elérhető politikai eszményekért kell küzdeni, hanem Szerbia nemzet­gazdasági és nemzeti alapjait megerősíteni. elbocsátása főleg azért történt, m­er­t nem helye­selte Pelicjan tengerészeti miniszter választását az attasse személyére nézve. Azt mondta, hogy kisze­melt tiszt csak politikai szempontból kíséri régóta figyelemmel a tengerészet fejlődését. Beaumont és Servant különben klerikálisnak tartják. A „Temps“ azt is jelenti, hogy Beamont tengernagy inkorrekt viselkedést is tanúsított, különösen a nemzeti ünnep alkalmával. Servan tengernagyról azt írja a «Temps» hogy Petletan tengerészeti miniszter visszarendelte Martinique-től a «Tage» czirkálóval, hogy felvilágo­sításokat kérjen tőle Barry parancsnok halála és a «Tage­-on uralkodó rossz egészségügyi viszonyok felöl. Barry parancsnok tudvalevőleg öngyilkosságot követett el kajutjében s minek okául Servan tenger­nagyhoz való viszonyát hozták fel, ezt azonban ké­sőbb Barry családja megczáfolta. Ami a «Tage»-on uralkodó rossz egészségügyi viszonyokat illeti, arra nézve Servan úgy nyilatkozott, hogy minden szük­séges rendszabályt alkalmazott s a halálozás a cTages-on nem volt nagyobb, mint más tengernagy hajóján, Kína: Sanghaiból jelentik, hogy a kínaiak még nem tekintik befejezettnek a szerződés czikkeinek tárgyalását, mert a belföldi hajózásra vonatkozó intézkedések még nincsenek végleg elfogadva. Mind a két alkirály módosításokat kiván. Seng azt aján­lotta, hogy az ügyet Bart vámigazgató elé terjesz­­szék. A kérdést holnap a biztosok összejövetelén meg fogják beszélni. A vucsangi értekezlet óta a VIII. czikk második bekezdését egy intézkedéssel egészítették ki, amely szerint a Kínába szárazföldi után behozott áruk ugyanazon vámpótlék alá esnek, mint a tengeren behozott áruk. Továbbá egy új XIV. czikket vettek be a szerződésbe, amely megállapítja azokat a feltételeket, amelyek mellett Kína eltilt­hatja a rizs kivitelét, kivéve, ha a rizst katonai czélokra követelik. Washingtonból jelentik, hogy az Egyesült­ Államok semmi körülmények között sem fognak hozzájárulni ahhoz, hogy Kína a hadikárpótlást aranyvalutában fizesse. Azt kívánják, hogy Kína az ügyet a hágai választott bíróság elé vigye. Az Egyesült­ Államok Anglia és Japán és talán Németország is támogatná Símnát ezen lépésében. Valószínű, hogy az Egyesült­ Államok és a pekingi egyezmény többi, részes államai hasonló szerződéseket fognak kötni Kínával, mint aminő az angol-kínai kereskedelmi szerződés. A zöld nyakkendő. — A Magyarország eredeti tárczája. — írta : Vértesi Arnold. Nem lehetett mondani, hogy Csap Gyuri éppen a férfiúi szépség mintaképe lett volna, vagy hogy valami kiváló szellemi tulajdonságokkal dicsekedhetett volna ; ruhájának a szabása sem volt talán olyan, hogy aranyérmet szerzett volna a szabóiénak valami iparkiállításon; de jó fiú volt, derekasan megtermett s talpig becsü­letes, pompásan tudott hajtani négy lovat, amellett jó gazda, nem korhely, nem kártyás. Külömb férjet nem is kívánhat, a leányának olyan gondos anya, mint özvegy Benkéné, aki­nek nem igen maradt a boldogult ura után egyebe, mint a nyugdíja. Persze, ha élt volna még a boldogult tör­vényszéki elnök, könnyebben mehetett volna férjhez leánya, akkor válogathatott volna, de ugyan melyik fiatal albíró, vagy bármilyen más törekvő ifjú ember, aki pártfogást és előmene­telt keres, fogja azt olyan törvényszéki elnök­nél keresni, akit már eltemettek ? Tánczosa azonban, ha csak éppen tánczol­­tatni kell, az elég akadt Benke Jolánnak. A bírói személyzet fiatalabb része úgy vélte, hogy az elhunyt elnökük iránt való kegyelet is meg­kívánja azt tőlük. Az ember szívesen hódol az olyan nemes érzéseknek, melyek semmibe sem kerülnek s azonfelül még kellemesek is. Mert Benke Jolán igen csinos leány volt, déli ter­metű s talán a legjobb tánczosnő egész Tüs­­kevárott. Ünnepelték is egy kicsit a tüskevári bálok-Elmozdított tengernagyok. Előző számunk­ban jelentettük már, hogy a franczia kormány két tengernagyot bocsátott el. Erről az ügyről Parisból most a következőket jelentik: Beaumont tengernagy­ban. No nem annyira, mint unokatestvéreit a Sóskuthy leányokat, ami egészen természetes, hisz azok gazdagok is voltak, gőgösek is vol­tak, a legpompásabb ruhákat ők hordták s a legszerencsésebb férfiak azok lesznek, kiknek ők fogják a kezeiket nyújtani. De aki Benke Jolánt vezeti olt­árhoz, az iga­zán nem kap egyebet csak egy csinos leányt, vagy két tuc­at finom hímzett batiszt fehérne­művel, egy zongorával s tizenkét személyre való asztali ezüsttel. Semmit egyebet. S ilyen csekélységért nem igen törte magát a tüske­vári fiatalság, sem a megyei gentry. Egyszer azonban mégis akadt olyan fiatal ember, Csap Gyuri, a szomszéd Kozárdról, aki úgy vélekedett, hogy elég neki egy szép és jó­kedvű leány minden hozzátartozandóság nélkül is. Egy farsang alkalmával jutott az eszébe, mikor "sokáig tánczolta a csárdást Benke Jolán­nal s úgy neki melegedett, hogy ott helyben mindjárt megkérte volna, ha az ilyesmit nem tartotta volna nagy vakmerőségnek, s nem félt volna, hogy az elkényeztetett büszke leánytól kosarat kap. — Isten uccse, ez nekem való feleség lenne, — gondolta magában. De az ilyen leány megvárja, hogy hosszasab­ban udvaroljanak neki, noha érezte Csap Gyuri, hogy az efféle mesterségben nem igen jártas. Azt meg tudta volna mondani Benke Jolánnak, hogy egész lelkéből szereti, de fecsegni holmi haszontalanságokról, az nem neki való volt. Néha úgy rémlett neki, mintha igazán nem is tudná, mit keres itt. Csak gépiesen gyömö­szölte keze közt a kalapját s dadogott valamit, amiről maga is azt hitte, hogy valami ostoba­ság. Főképp ha a Sóskuthy-leányok ott voltak, a tüskevári haute-créme, akik henczegve, fity­málva emelgették orrocskáikat s napernyőik végével szürkülték a szőnyeget. Olyankor szörnyű esztelennek és gyámolta­lannak érezte magát. Hazatérőben aztán a négy lován töltötte ki a bosszúságát. Végig vágott rajtuk az ostorral, rángatta a gyeplői­ket s ádázul kergette a szegény párákat. Szinte szakadt róluk a hab, mire beértek Kozárdra. A kocsis meg a hátulsó ülésen minden pilla­natban azt hitte, mindjárt fölfordul a kocsi ebben az eszeveszett hajtásban. — Sosse megyek többet oda — gondolta az elkeseredett fiatal­ember. Eh, kaphat ő leányt mást is. Van elég, aki szívesen hozzámenné, még hálát is adna az Istennek, mert úri módban élhet, nem lesz fo­gyatkozása semmiben. Ám a szíve csak azért az egyért epedett. Az kellett volna neki, senki más a világon. Ha ő azt úgy meg tudta volna mondani annak a leánynak. Lehetetlen, hogy akkor meg nem értené. Hiszen annyi jelét adta már vonzó­dásának. Ha visszagondolt Csap Gyuri, úgy vélte, egyszer is, másszor is látta ő már azt a biztató mosolyt a Benke Jolán szemében, csak szólnia kellett volna akkor, Benkéné meg csupa nyájasság. Igazán csak egyszer bátran, világosan kellene nyilatkozni Csap Gyurinak. Szép május végi délután volt, mikor azzal az erős elhatározással ment el hazulról, hogy most szólni fog. Széna vagy szalma, akármi, de tudni akarja sorsát. Az ákáczf­ák már virágoztak, egy gal­lyal letört s kalapja mellé tűzte. Ma vidámabban MAGYARORSZÁG Budapest, 1902. péntek, augusztus 1. 1

Next