Magyarország, 1902. december (9. évfolyam, 286-310. szám)

1902-12-02 / 286. szám

-------LJBUgg-BBM --------------..........................................................-!!.■!■ , ■ -■----------m JEMTIBB, BUDAPEST, 1902. DECZEMBER 2. KEDD ■­ IX. ÉVFOLYAM 286. SZAK Előfizetési ár: negyedévre 7 Korona, egész évre 28 Korona. Egyes szám ára helyben 8 fillér, vid­éken 10 fillér. Főszerkesztő Holló Lajos.­­Szerkesztőség és kiadóhivatal : Teres-körút 19. szám Hirdetések nonpareill« számítássá) dijszarefl.s szerint Az osztrák tribulum. Budapest, decz. 1. Mindinkább sűrűbben hangzanak fel sajtóban és parlamentben a hangok az Ausztriának űzetett szégyenletes tributum, az 1867 : XV. törvényczikkben elvállalt államadóssági járulék megszüntetése, tő­kében való visszafizetése iránt. És mél­tán, b­al­ázóbb helyzetet alig lehet elkép­zelni egy államra nézve, mint ha arra van kötelezve, hogy állandó évi adót fizessen egy másik államnak. A francziák 1870-ben alighanem az utolsó csepp vé­rüket kiontották volna, ha a németek azt követelték volna békefeltételül, hogy az 5 milliárd hadisarc­ tőkéje helyett annak kamatait fizesse örök időkig a németek­nek a franczia nemzet. Ilyen lealázó helyzetben ma a világ összes országai között csak Magyarország van; törvény kötelezi arra, hogy Ausztria pénztárába minden évben 60 millió korona járulékot fizessen, az osztrák állam által 1867. előtt csinált adósságok kamataihoz való hozzájárulás czimén. Ezt a szégyenteljes állapotot meg kell szüntetni. Megszüntethetjük, mert jogunk van hozzá ; a törvény 6-ik §-a kimondja, hogy­­mind a magyar korona országai­nk, mind ő felsége többi országainak tetszésökre hagyatik, államadóssági kamat­­járulékukat adóssági kötvények törlesztése, vagy készpénzbeli tőke visszafizetése által csökkenteni. A törlesztett adósságösszeg kamatainak megfelelő összeg a törlesztő kormány hozzájárulási tartozásából levo­­natik.­ Meg kell szüntetnünk, mert hasz­nunk lesz belőle; az 5 százalékos adós­ságot 4 százalékosra konvertálhatjuk, mi­által évenként mintegy 8 millió koronát taka­ríthatunk meg. És meg kell szüntetnünk, mert — és ez a jó — ha meg nem szün­tetjük, nagy kárunk lesz belőle. Mert mi­kor ezt a törvényt alkották, azt a nagy mulasztást követték el, hogy meg nem határozták és a törvénybe be nem iktat­ták az adóssági járuléknak megfelelő tőke összegét. Ennélfogva ha az osztrák állam olcsóbb kamatúra konvertálja ezt az adós­ságot, miután a mi járulékunk a törvény szerint további változás alá nem esik, mi csak nagyobb tőkevisszafizetés árán válthatjuk meg magunkat az osztrák tri­­butumtól. A magyar pénzügyminiszter állítása szerint a magyar állam hitele ma szilárd lábon áll. Még szilárdabbnak kell mutat­koznia e hitelnek egy olyan műveletnél, amelynél nem új adósságcsinálásról, új teher elvállalásáról van szó, hanem az állam egy meglévő terhének átcseréléséről egy másik, kisebb teherre. Pénzbőség is van az egész világon ; a tőke keresve­ keresi a tisztességesen kamatozó, fi­x és biztos czímleteket. Mi akadályozza tehát a kor­mányt abban, hogy az osztrák adósság­hoz való járulék megfelelő tőkéjét a vi­lág pénzpiaczától meg ne szerezze és az osztrák államnak meg ne fizesse? Igaz, hogy egy ilyen c­ímen nyitandó magyar kölcsön ellen Ausztriában kétség­telenül nagy izgatást fognak kifejteni. De ez nem először történik, és a magyar állam hitele még­sem ingott meg. Az osztrák pénzpiacz ma olyan elenyésző pont a nagy világ-pénzpiac­hoz képes, hogy annak szimpathiája vagy antipa­­thiája nem nyom annyit a mérlegben, hogy egy ilyen reális művelet si­kerét koczkáztathatná. A döntő mo­mentum: ebben a kérdésben éppen­séggel nem lehet az osztrák finánczvilági jó- vagy rosszindulata; a döntő momen­tum itt ez a kettő: ma még öt perczen-,­tes ez az adósság (mert az osztrák 16­ százalékos szelvényadóhoz, amely e köt­vényeknek effektív hozamát 4­2 perczentre szállítja le, semmi közünk nincs) és ma még pénzbőség van a világon. Minden okos kormány az ilyen konjunktúrákat ki szokta használni és nagy felelősséget vál­lal magára, ha azokat elmulasztja. Az egyetlen ok, a­miért a kormány ebbe az akc­ióba bele nem bocsátkozik, csak az lehet, hogy Ausztriában nem­ tetszik. De hát tisztán e szempontból kormányozzák Magyarországot? Az ország méltóságának, anyagi hasznának, károso­dása elkerülésének mind háttérbe kell szorulnia, ha valami odaát nem tetszik? A méregkeverő menyasszony. — A Magyarország eredeti tárczája. — Irta : Klager Ákos. Kereki Nagy Sám­uel Debreczeni város egy­kori fürmendere öblös tajtékpipájából ugyan­csak fujta a bodor füstöket úri portájának leveles tornáczán. Előtte egy halom írás volt, tanúvallomások­­jegyzőkönyve, melyet avégből adott át neki a nemes és nemzetes tanács, hogy mint exm­issus färmender tegyen jelentést, de sürgősen abban a főbenjáró ügyben, mely­­ elzavarta a békés város régen meg nem háborított nyugalmát. Az emberek két nap óta a piaczon egyéb­ről sem beszéltek, mint a Sitke­­Tulka esetéről, aki a szeretője ételébe bolonditót kevert, ami­től a legény iszonyú kin­ok közt meghalt. Özvegy anyja aranynyal kivert kék koporsóba tette egyetlen fiát s mikor a tiszteletes uram ékes rigmusokban elmondta a végtisztességen a szerencsétlenséget, a szegény özvegy asszony összerogyott és ott halt ö is szörnyet a fia koporsójánál. Amint az eset kitudódott, a törvény emberei nyomban elmentek a Sitke Jutka csapó-utczai házába. A leány nem habozott, nem tagadott, hanem bevallott mindent, azután hetykén od­a­­állott a hajdúk elé, kik vasbilincset raktak pa­tyolat­ kezére , és így vezették lánczon a­ bírák elé, akik már akkor illő komolysággal ültek a zöld asztalnál. Jutka nem sütötte le a­ szemét, mikor a haj­dúk bedobták az ajtón, hanem daczosan állt a tisztes szenátorok elé. Arczán nem látszott rét-­­ tepetes cselekedete felett való megbánásnak nyoma sem, csak formás keble hullámzásáról lehetett észrevenni, hogy a szíve odabenn nem olyan csendes, mint ahogy azt mutatta. Csak mikor a vastag fekete bőrkötéses bibliát meglátta Kis szenátor uram előtt, akkor halvá­nyodott el egy kissé és piros ajkát úgy meg­harapta, hogy menten kiserkedt arról meleg vére. A hajdúkat csakhamar kiintették a szenáto­rok és megkezdődött a vallatás. A legöregebb sze­nátor tar homlokára tolta az okulárét s lassú méltóságteljes hangon, de végtelen szelídséggel igy szólott Jutkához : — Szörnyű bűnnel vagy vádolva leányom. Megölted a vőlegényedet, a mátkádat, akinek azt hazudtad, hogy szereted. Nagyot vétkeztél. Irgalmazzon neked az Isten. Őszinte bűnbánás­­sal enyhítsd előtte sorsodat. Igazat szólj. Ne tagadj semmit el biráid előtt, kik úgy is tud­ják istentelen cselekedetedet, sígy beszélj, mintha a Mindenható előtt állná!, mert ha ta­gadsz, hóhér keze veszi ki belőled gyalázatos tetted vallomását. Mélységes csend volt a­ teremben, midőn az ősz szenátor leült karosszékébe s csak a toll perczegése hallatszott a nótárius kezében, ki a szenátor intelmét papírra vetette. Jutka ott ál­lott birái előtt, arcza lángolt s felvetvén szép fejét, igy szólt­: vadok, csak kérdezzenek sze­nátor urak­nak. — Hogy hívnak ? — kezdődött a vallatás. — Sitke Jutkának — feleli a leány. — Hány éves vagy ? — Tizennyolcz leszek széna vágáskor. — Élnek-e szüleid . — Meghaltak. Az édesanyámat a ménkű ütötte meg ezelőtt, négy esztendővel, az édes­apám meg agyonhusulta magát miatta s rá egy esztendőre őt is eltemettem. — Vannak-e testvéreid ? — Nincsenek. — Mikor ismerkedtél meg Bokros Gidával ? — Most két esztendeje. — Szeretted azt a becsületes legényt ? — Szerettem. —­ Szeretőd volt ? — Verje meg az Isten, aki azt mondta ! — Azt mondják a tanúk, hogy a György­­nap estéjén is oda látták bemenni a legényt. — Vakuljon meg mindkét szemére, aki látta — felelt sértett önérzettel Sitke Jutka. — Miért tagadod édes fiam. Rossz lány vol­tál te mindig, azt mondják, akik ismertek. Úgy dobáltad el őket, mint a rongyot, amelynek nem veszi hasznát az ember. Szerettél volna szabadulni Gidától is és azért emésztetted el öt méreggel. Becsületes lány nem tesz ilyet. Czéda fehéreseléd voltál lányom, szeretőket tartottál, hamis volt a szíved, most már az Isten legyen neked irgalmas. Jutka reszketve hallgatta a vén szenátor szemrehányását, s mikor bevégezte a szenátor, előtt vett magában s előbb piros kötőjével ki­törölt egy könnyet a szeméből s nyugodtan, mintha háborgó lelkére Isten adott volna eny­­hü­letet, igy szólva : Tekintetes, Nemes, Nemzetes Szenátor Ura­­mék! Talázatosan hazudik az, aki rám fogja, hogy én szeretőket tartottam. Nem szerettem soha senkit s vesse az Isten a gyehenna tü­zére lelkemet, ha valaha férfiember járt a szó- Lapunk mai száma 20 oldal. Budapest, deczember 1. A képviselőház holnap, kedden délelőtt 10 órakor ülés tart, amelyen folytatják az indem­nity javaslat tárgyalását.

Next