Magyarország, 1903. március (10. évfolyam, 52-77. szám)
1903-03-01 / 52. szám
GYARORSZÁG BUDAPEST, já?3. MÁRCZIUS 1. VASÁRNAP. X. ÉVFOLYAM 52. SZÁM. Előfizetési ár: negyedév" Egyes szám ára helybe 7 Korona, egész évre 28 Korona, in 8 fillér, vidéken 10 fillér. Főszerkesztő Holló Lajos. Hirdetések nonpareilre számítással díjszabás szerint Szerkesztőség és kiadóhivatal , Teréz-körút 19. szám Legitim eszközök. Budapest, febr. 28. Üdvözöljük a vidéket, amely végre megmozdult és üdvözöljük a fővárost is, amely immár átveszi a vezérszerepet ebben a nemzeti küzdelemben! A legközelebbi hetekben tömeges deputácziók érkeznek Budapestre. Hatalmas jelei a nemzet felébredt öntudatának. A főváros népe pedig gyűlést gyűlés után tart, egy hét múlva pedig végighömpölyög nemsokára száz- és százezernyi tömege a főváros utczáin és terein, hogy kifejezést adjon akaratának és érzelmeinek. Örömmel látjuk ezt a felébredt nemzeti öntudatot. Igenis, meg kell mutatni, hogy ez a nemzet erős és hatalmas arra, hogy jogait megvédelmezze. Nincs itt többé szerepe a kishitűeknek, a lemondóknak és hatalomra vágyóknak. Az Andrássy- és Tisza-féle politikusok a szégyenpadra kerülnek. Aki az ellenségnek akar kedvezni, azt ma már megbélyegezi a nemzet felháborodása. Ez a küzdelem nem nyújt egyéni hasznot és nem szerez egyéni dicsőséget. Mindenkinek munkája összeolvad itt a közjónak szolgálatában. A névtelen polgároknak, az egyszerű politikusoknak munkája épp annyi becseset bír, mint azoké, akik a hadsorok élén küzdenek. A győzelemben és sikerben, amelyet a nemzet részére kivívnak, épp annyi része lesz az egyiknek, mint a másiknak. Győzelem és siker. Istenem, hol vagyunk még ezektől! Mennyi kísérletezés, mennyi erőszak, mennyi megpróbáltatás, mennyi kísértés jön még addig közbe. Ne számítson senki arra, hogy a fellobbanó szenvedély előtt egyszerre lehullanak a nemzet jogai elé torlódó akadályok. Ne higgye, hogy egyszerre, amint a vidék népe megmozdul és a főváros egy lélekemelő nagy, hangos riadalomba tör ki, amelynek kiáltó szavai megrázzák a magas paloták ablakait is, hogy azonnal valóra válik itt minden, ami a nemzet lelkében él. Következnek majd a küzdelemben új fázisok, szenvedélyes választások, kormánybukások, amelyek szívós nagy munkára késztetik a nemzetet. Csak akkor áll elő a harcz igazi próbaköve: vajjon kitart-e a nemzet az ő jogai mellett? Ezen fog megfordulni minden. És azon, hogy ebben a harczban a legitim határokat soha túl ne lépjük. Semmi erőszak, semmi túlkapás, mindig és mindenben csak az alkotmányos eszközök használata, ez a győzelem titka. A nemzetnek nemcsak erőteljes akaratáról, de fegyelmezettségéről is tanúbizonyságot kell ezúttal tennie. Nem az a nemzetnek a czélja, hogy zavargásokat idézzen elő, hogy megbontsa a törvényes rendet, hanem az, hogy érvényt szerezzen akaratának. Mikor ezt hirdetjük, nem a gyávaság és félénkség érzetét akarjuk a telkekbe belecsepegtetni, nem, csakis az erőnek öntudatosságát. Azt hirdetjük, hogy egyszerűen nincs szükség ebben a küzdelemben semmiféle rendkívüli eszközre. Ha a nemzettől kérnek milliókat és újonczokat a császári hadsereg részére, egyszerűen nem ad. Ez a válasz, Tisza- Ujfaluban és Beregben, Zala-Gógánfán és Debreczenben, mindenütt és mindenhol csak ez legyen a válasz. És ebbe a szimplex, egyszerű és szintelen kis kijelentésbe beleütközik majd az a nagy lomha katonai hatalom. Vagy kénytelen lesz reámenni, hogy erőszakkal ujoncrozzon és erőszakkal szedjen adót (amiből nem kér), vagy kénytelen lesz eleget tenni a ma fennálló és szentesített törvényeknek. Mi legitim eszközökről beszéltünk, de hiszen a hatalom is a legitimitás eszközeit szegezi a nemzettel szembe. Többsége van a képviselőházban! Tessék ezt respektálni! Szerezzenek az urak többséget maguknak, akkor meghajlunk előttük! Ezt hangoztatják minduntalan. És el lehetünk rá készülve, hogy majd az internacionális forgalomba is beledobják ezeket a nagy igazságokat. Mert ez a tétel mind tökéletesen igaz. Igaz az is, hogy a képviselőházi többség ma még másképp látszik hangolva lenni nálunk. De kérdés, hogy ez a többség hogyan alakul majd ki, ha a nemzet érzelmeiről és közfelfogásáról mind jobban és jobban tudomást szerez. És kérdés az is, hogy a többség hogy alakul ki még a mai választási rendszer mellett is, ha ez a kérdés egy új választás alkalmával a nemzet elé állíttatik. Mindez lehet kérdéses. De az semmiképpen sem kérdéses, hogy ha olyan választási rendszerünk volna nekünk is, amink van minden szabad államban, tágas választói jogkörrel, szabadon megnyilatkozó választási akarattal, igazságosan és arányosan beosztott választói kerületekkel, akkor a katonai javaslatok mellett nemhogy többség, de még eltörpülő kisebbség se jönne össze. Hiszen ismeretes, hogy az egész nemzet, valalamennyi törvényhatóság, valamennyi város, valamennyi község, mind kivétel nélkül a katonai javaslatok ellen foglal állást. Egyetlenegy felirat, egyetlenegy helyeslő szó még sehonnan nem intéztetett a képviselőházhoz a javaslatok mellett. Nyilvánvaló tehát, hogy a hatalom, mikor a fenti nagy igazságokat kürtöli, egyszerűen a parlamentáris formát akarja a nemzet ellen kihasználni. Ki akarja használni a valóság, az élet, az igazság ellenére. A formára van neki szüksége, hogy abszolút akaratát a nemzetre ez után reákényszerítse. Na hát éppen ezt a formát nem kapja meg. Ugyanaz a parlamenti forma, amelyet ő felhasználni akar, ugyanaz ad jogot az ellenzéknek is és ugyanaz ad jogot a nemzetnek is arra, hogy az élő törvények keresztülvitelét és a nemzeti akarat érvényesülését követelje. Ezt a jogot használjuk mi fel a hatalom ellen. A saját fegyverével verjük le jogtalan kívánalmait. Nem futkározunk semmiféle arzenálba, nem szólítjuk fegyverbe a népet. Egypár osztrák generális kedvéért nem fütünk riadót. Hősieskedésre nincs semmi szükségünk, hiszen azt, hogy mi lakik bennünk, milyen erő van karjainkban, egy félszázaddal előbb eléggé megmutattuk. Most egyszerűen urak leszünk és semmibe se veszszük a jogosulatlan kívánalmakat. Tőlünk ugyan hetvenkedhetnek. A bécsi Reichsrathban és urak házában levő czimborák öltögethetik a nyelvüket. Aki fizet, az úr. Hadseregünket mi tartjuk fenn vérünkkel és pénzünkkel, afelett mi akarunk rendelkezni. Királyunkkal megegyeztünk abban, hogy a hadszervezet nagyobbik részét «közössé» teszszük. Ezt a közösséget az osztrák katona urak rútul kijátszották. Becsempészték ide, a mi ezredeinkbe az ő tisztjeiket, nyelvüket, zászlójukat. Ezeket most innen egyszerűen el akarjuk távolítani. Semmi más nem történik. Semmi erőszakot nem használunk. Egyszerűen nem adunk kezükbe több újonctot és nem adunk részükre több fizetést. Ennyivel tartozunk önmagunknak és nemzeti becsületünknek. Legyenek azok a tisztek Ausztriában olyan osztrákok, aminek csak akarnak. Fújják fel a cseheket is, ha nekik annyira tetszenek. De bennünket ne «védelmezzenek» idegen tisztek, majd megvédelmezzük mi magunkat, királyunkat, dinasztiánkat saját gyermekeink által. Hogy miért türelmetlenkedünk és miért nem várunk tovább, hogy majd megjön mindennek az ideje ? Hát éppen ez az idő jött meg. Nagyon alkalmasan jött meg. 35 év óta tiporják lábbal az élő törvényt, amelyet a koronás király szentesített. Lábbal tiporják a magyar király nyílt rendeleteit is. Emellett tönkretették és elszegényítették az országot. És most ráadásul elég szemérmetlenek újabb száz és száz milliót és újabb száz és százezer hadi czélokra kiképzett katonát kérni. Nem tudjuk igazán, hogy már ez micsoda, szemérmetlenség-e, vagy őrültség ? Vagy annyira gyáva népnek képzelnek már bennünket, hogy velünk így lehet bánni. Azt hiszik, hogy inkább valamennyien vándorbotot veszünk kezünkbe és itt hagyjuk ezt az országot, semhogy az osztrák Lapnak mai száma 28 oldal.