Magyarország, 1903. március (10. évfolyam, 52-77. szám)

1903-03-01 / 52. szám

GYARORSZÁG BUDAPEST, já?3. MÁRCZIUS 1. VASÁRNAP. X. ÉVFOLYAM 52. SZÁM. Előfizetési ár: negyedév" Egyes szám ára helyb­­e 7 Korona, egész évre 28 Korona, in 8 fillér, vidéken 10 fillér. Főszerkesztő Holló Lajos. Hirdetések nonpareilre számítással díjszabás szerint Szerkesztőség és kiadóhivatal , Teréz-körút 19. szám Legitim eszközök. Budapest, febr. 28. Üdvözöljük a vidéket, amely végre megmozdult és üdvözöljük a fővárost is, amely immár átveszi a vezérszerepet ebben a nemzeti küzdelemben! A leg­közelebbi hetekben tömeges deputácziók érkeznek Budapestre. Hatalmas jelei a nemzet felébredt öntudatának. A főváros népe pedig gyűlést gyűlés után tart, egy hét múlva pedig végighömpölyög nem­sokára száz- és százezernyi tömege a fő­város utczáin és terein, hogy kifejezést adjon akaratának és érzelmeinek. Örömmel látjuk ezt a felébredt nem­zeti öntudatot. Igenis, meg kell mutatni, hogy ez a nemzet erős és hatalmas arra, hogy jogait megvédelmezze. Nincs itt többé szerepe a kishitűeknek, a lemondóknak és hatalomra vágyóknak. Az Andrássy- és Tisza-féle politikusok a szégyenpadra kerülnek. Aki az ellenség­nek akar kedvezni, azt ma már megbé­lyegezi a nemzet felháborodása. Ez a küzdelem nem nyújt egyéni hasz­not és nem szerez egyéni dicsőséget. Mindenkinek munkája összeolvad itt a közjónak szolgálatában. A névtelen pol­gároknak, az egyszerű politikusoknak munkája épp annyi becseset bír, mint azoké, akik a hadsorok élén küzdenek. A győzelemben és sikerben, amelyet a nemzet részére kivívnak, épp annyi része lesz az egyiknek, mint a másiknak. Győzelem és siker. Istenem, hol vagyunk még ezektől! Mennyi kísérletezés, mennyi erőszak, mennyi megpróbáltatás, mennyi kísértés jön még addig közbe. Ne számít­son senki arra, hogy a fellobbanó szenve­dély előtt egyszerre lehullanak a nemzet jogai elé torlódó akadályok. Ne higgye, hogy egyszerre, amint a vi­dék népe megmozdul és a főváros egy lélekemelő nagy, hangos riadalomba tör ki, amelynek kiáltó szavai megrázzák a magas paloták ablakait is, hogy azonnal valóra válik itt minden, ami a nemzet lelkében él. Következnek majd a küzdelemben új fázisok, szenvedélyes választások, kor­mánybukások, amelyek szívós nagy mun­kára késztetik a nemzetet. Csak akkor áll elő a harcz igazi próba­köve: vajjon kitart-e a nemzet az ő jogai mellett? Ezen fog megfordulni minden. És azon, hogy ebben a harczban a legi­tim határokat soha túl ne lépjük. Semmi erőszak, semmi túlkapás, mindig és min­denben csak az alkotmányos eszközök használata, ez a győzelem titka. A nemzetnek nemcsak erőteljes aka­ratáról, de fegyelmezettségéről is tanúbi­zonyságot kell ezúttal tennie. Nem az a nemzetnek a czélja, hogy zavargásokat idézzen elő, hogy megbontsa a törvényes rendet, hanem az, hogy érvényt szerez­zen akaratának. Mikor ezt hirdetjük, nem a gyávaság és félénkség érzetét akarjuk a telkekbe belecsepegtetni, nem, csakis az erőnek öntudatosságát. Azt hirdetjük, hogy egyszerűen nincs szükség ebben a küzdelemben semmiféle rendkívüli esz­közre. Ha a nemzettől kérnek milliókat és újonczokat a császári hadsereg részére, egyszerűen nem ad. Ez a válasz,­ Tisza- Ujfaluban és Beregben, Zala-Gógánfán és Debreczenben, mindenütt és mindenhol csak ez legyen a válasz. És ebbe a szimplex, egyszerű és szin­­telen kis kijelentésbe beleütközik m­ajd az a nagy lomha katonai hatalom. Vagy kénytelen lesz reámenni, hogy erőszakkal ujoncrozzon és erőszakkal szedjen adót (amiből nem kér), vagy kénytelen lesz eleget tenni a ma fenn­álló és szentesített törvényeknek. Mi legitim eszközökről beszéltünk, de hiszen a hatalom is a legitimitás eszkö­zeit szegezi a nemzettel szembe. Több­sége van a képviselőházban! Tessék ezt respektálni! Szerezzenek az urak többséget maguknak, akkor meghajlunk előttük! Ezt hangoztatják minduntalan. És el lehetünk rá készülve, hogy majd az internac­ionális forgalomba is bele­dobják ezeket a nagy igazságokat. Mert ez a tétel mind tökéletesen igaz. Igaz az is, hogy a képviselőházi többség ma még másképp látszik hangolva lenni nálunk. De kérdés, hogy ez a többség hogyan alakul majd ki, ha a nemzet érzelmeiről és közfelfogásáról mind job­ban és jobban tudomást szerez. És kér­dés az is, hogy a többség hogy alakul ki még a mai választási rendszer mellett is, ha ez a kérdés egy új választás al­kalmával a nemzet elé állíttatik. Mindez lehet kérdéses. De az semmi­képpen sem kérdéses, hogy ha olyan választási rendszerünk volna nekünk is, amink van minden szabad államban, tágas választói jogkörrel, szabadon meg­nyilatkozó választási akarattal, igazságo­san és arányosan beosztott választói ke­rületekkel, akkor a katonai javaslatok mellett nemhogy többség, de még eltör­pülő kisebbség se jönne össze. Hiszen ismeretes, hogy az egész nemzet, vala­­lamennyi törvényhatóság, valamennyi város, valamennyi község, mind kivétel nélkül a katonai javaslatok ellen foglal állást. Egyetlen­egy felirat, egyetlen­egy helyeslő szó még sehonnan nem in­­téztetett a képviselőházhoz a javaslatok mellett. Nyilvánvaló tehát, hogy a hatalom, mikor a fenti nagy igazságokat kürtöli, egyszerűen a parlamentáris formát akarja a nemzet ellen kihasználni. Ki akarja használni a valóság, az élet, az igazság ellenére. A formára van neki szüksége, hogy abszolút akaratát a nemzetre ez után reákényszerítse. Na hát éppen ezt a formát nem kapja meg. Ugyanaz a parlamenti forma, amelyet ő felhasználni akar, ugyanaz ad jogot az ellenzéknek is és ugyanaz ad jogot a nemzetnek is arra, hogy az élő tör­vények keresztülvitelét és a nemzeti aka­rat érvényesülését követelje. Ezt a jo­got használjuk mi fel a hatalom ellen. A saját fegyverével verjük le jogtalan kívánalmait. Nem futkározunk semmiféle arzenálba, nem szólítjuk fegyverbe a népet. Egy­­pár osztrák generális kedvéért nem fü­tünk riadót. Hősieskedésre nincs semmi szükségünk, hiszen azt, hogy mi lakik bennünk, milyen erő van karjainkban, egy félszázaddal előbb eléggé megmu­tattuk. Most egyszerűen urak leszünk és sem­mibe se veszszük a jogosulatlan kívánal­makat. Tőlünk ugyan hetvenkedhetnek. A bécsi Reichsrathban és urak házában levő czimborák öltögethetik a nyelvüket. Aki fizet, az úr. Hadseregünket mi tart­juk fenn vérünkkel és pénzünkkel, afelett mi akarunk rendelkezni. Királyunkkal megegyeztünk abban, hogy a hadszervezet nagyobbik részét «kö­zössé» teszszük. Ezt a közösséget az osztrák katona urak rútul kijátszották. Becsempészték ide, a mi ezredeinkbe az ő tisztjeiket, nyelvüket, zászlójukat. Eze­ket most innen egyszerűen el akarjuk távolítani. Semmi más nem történik. Semmi erőszakot nem használunk. Egy­szerűen nem adunk kezükbe több újon­­ctot és nem adunk részükre több fize­tést. Ennyivel tartozunk önmagunknak és ne­mzeti becsületünknek. Legyenek azok a tisztek Ausztriában olyan osztrá­kok, aminek csak akarnak. Fújják fel a cseheket is, ha nekik annyira tetszenek. De bennünket ne «védelmezzenek» ide­gen tisztek, majd megvédelmezzük mi magunkat, királyunkat, dinasztiánkat sa­ját gyermekeink által. Hogy miért türelmetlenkedünk és miért nem várunk tovább, hogy majd megjön mindennek az ideje ? Hát éppen ez az idő jött meg. Nagyon alkalmasan jött meg. 35 év óta tiporják lábbal az élő törvényt, amelyet a koronás király szentesített. Láb­bal tiporják a magyar király nyílt rende­leteit is. Emellett tönkretették és elszegé­nyítették az országot. És most ráadásul elég szemérmetlenek újabb száz és száz milliót és újabb száz és százezer hadi czélokra kiképzett katonát kérni. Nem tudjuk igazán, hogy már ez micsoda, szemérmetlenség-e, vagy őrültség ? Vagy annyira gyáva népnek képzelnek már ben­nünket, hogy velünk így lehet bánni. Azt hiszik, hogy inkább valamennyien ván­dorbotot veszünk kezünkbe és itt hagyjuk ezt az országot, semhogy az osztrák Lapnak mai száma 28 oldal.

Next