Magyarország, 1903. május (10. évfolyam, 103-128. szám)
1903-05-01 / 103. szám
A képviselőház holnap, pénteken délelőtt 10 órakor ülést tart, amelyen folytatják az indemnity-javaslat tárgyalását. Szólásra fel vannak jegyezve Ráth Endre, Krl Sándor, Salatinszky György az ellenzék és Berzeviczy Albert a kormánypárt részéről. Kereskedelmi szerződésünk Németországgal. Berlini tudósítónk jelenti, hogy Hieronymi Károly magyar és dr. Baernreither osztrák képviselők, mint a magyar és osztrák kormány megbízottai oda érkeztek, hogy az újonnan kötendő kereskedelmi szerződések ügyében tárgyalnak. A képviselőket Szögyény- Marich László nagykövet tegnap mutatta be Bulov kanczellárnak. A porosz urak házában báró Manteuffel és gróf Mirbach indítványt nyújtottak be, amely szerint a porosz kormány felszólítandó, hogy gyakorolja befolyását a kereskedelmi szerződések felmondása ügyében. A birodalmi gyűlésen is vita volt tegnap a kereskedelmi szerződések dolgában gróf Limburg-Stirmntnak egy interpellácziója folytán. A vita igen szenvedélyes volt és meddő eredménynyel végződött. A kanczellár még nem válaszolt az interpelláczióra, ez csak a következő ülésen fog megtörténni. Vidéki küldöttségek a Házban. — Saját tudósítónktól. — Budapest, április 30. Ma Esztergom vármegyének választókerületeiből, az esztergomi, köbölkuti és dorogi szabadelvű kerületekből jött fel nagy deputáczió, hogy a múlt vasárnap tartott népgyűlés kérvényét átnyújtsa a képviselőház elnökének. A három kerület erélyes tiltakozása egyúttal állásfoglalás volt képviselőikkel, Szacelláry Györgygyel, Kobek Istvánnal és Frey Ferenczczel szemben, akiknek a katonai javaslatokkal szemben tanúsított magatartását helytelenítik. Az ötszáz tagból álló tekintélyes küldöttség reggel fél 9 órakor érkezett meg a nyugati pályaudvaron, hol Lengyel Zoltán orsz. képviselő jelent meg fogadásukra, akit előzőleg felkértek kérvényük átnyújtására. Az egyesült küldöttséget Brutsy János, az esztergomi függetlenségi párt elnöke, az egyes deputácziókat pedig Hartmann Péter, Szauder István, továbbá dr. Schrank Móricz és dr. Áldor Viktor, a végrehajtó bizottság jegyzői vezették fel a fővárosba. A deputáczió megérkezése után a pályaudvar éttermébe vonult át villásreggeire, ahol a fővárosi polgárság nevében Barchiordó Árpád, az egyetemi ifjúság nevében pedig Dévai, Andor joghallgató üdvözölte őket. A függetlenségi párt elnöke köszönte meg az üdvözléseket és kijelentette, hogy annál inkább óheső érzés tölti el őket, mert a küldöttek minden rábeszélés nélkül, hazafiságból jöttek fel a fővárosba. A pályaudvartól a Váczi-köruton és Alkotmányutczán át vonult fel a képviselőházba a hármas deputáczió. Elől haladt az egyetemi ifjúság s utánuk mentek nemzetiszinü zászlók alatt a derk, lelkes magyarok. Apponyi Albert gróf 10 órakor fogadta a szokott helyen a küldöttséget. A teremben Endrey Gyula, Rátkay László és Dabányi Miklós képviselők jelentek meg s jelen volt a köbölkuti választókerület szabadelvű képviselője, Bobek István is. A kérvényt Lengyel Zoltán nyújtotta át a következő beszéd kíséretében. Esztergom vármegye mindhárom szabadelvű-párti választókerületének polgárságát képviseli itt e küldöttség, kifejezésre juttatván a megmásíthatatlan népakaratot, mely a katonai terhek emelése ellen tiltakozik s egyszersmind a magyar nemzeti hadsereg felállítását követeli, jelképezvén egyúttal azt, hogy e súlyos, nehéz küzdelem napjaiban leomlott a pártok között a régi válaszfal, mert mindnyájunknak egyesülni kell a nemzeti törekvések megvalósításában. Azt hirdetjük, hogy e nemzet mindenét feláldozni kész nemzeti nagyságának oltárán s történelmi hűséggel és rajongó szeretettel csügg az alkotmányos magyar királyság eszményén. Midőn nehéz küzdelmeink első fele a mai nappal lezáródik s a súlyos megpróbáltatások elé néz a nemzet, nem hallgathatom el azt kimondani, hogy bár várva várta mindenki Nagyméltóságod állásfoglalását s bár ez nem történt meg, mégis teljes elismerésünket és hódolatunkat kell tolmácsolnom, hogy mindenkor a parlament tekintélyét emelni törekedett igazságos felfogásával, amely alkalmat adott arra, hogy itt a parlament előtt a népakarat a maga közvetlenségében és tisztaságában megnyilatkozzék. Épp ezért őszinte tisztelettel és ragaszkodással üdvözlöm Nagyméltóságodat, mint e válságos időkben is legerősebb oszlopát a magyar parlamentarizmusnak, mely egyedüli szilárd alapját és keretét képezi a mi küzdelmünknek, amelynek egyedüli czélja csak az, hogy a nemzet ősi jogai törvényes után kivívassanak. Apponyi Albert válaszolva kijelentette, hogy a kérvényt beterjeszti a képviselőház elé. Kérte aztán a küldötteket, hogy a nemzeti akarat kifejezőjének, a törvényhozásnak döntésében nyugodjanak meg, mert ez minden alkotmánytisztelő polgárnak kötelessége. Hiszem és tudom, — mondá — hogy önök az alkotmányos érzéstől vannak áthatva és a törvényhozás iránti bizalomból járultak elém. Ilyen értelemben köszönöm és szívesen veszem megjelenésüket. A deputáczió ezután megnézte az országházat és meghallgatta a képviselőház ülését. Ő akarta. — A Magyarország eredeti tárcsája. — Irta: Gömbölné Galamb Margit. A páholyok alatt — jobbra a színpadtól — csaknem unott arczcal állt egy magas, fiatal férfi. Az előtte fel- és aláhullámzó álarcosokat nézte minden különösebb érdeklődés nélkül. A feketefrakkosok legtöbbjét személyesen vagy név szerint ismerte. Ott volt mind a két kaszinó, nagyon sokan a Lipótvárosból is; születési és pénzarisztokraták csaknem teljes számmal. Az Opera színpada és nézőtere zsúfolva volt. Az urak közül alig egy-kettőnek volt szabad a karja, álarczos hölgyek siklottak melléjük és tartották őket édes hazugságokkal, hazug ámítással. S a férfiak nem fontolgatták a szavak értékét, csak mosolyogtak, mulattak és szembenéztek az aranyporral, amit feléjük szórtak a sima ajkak . . . Mulatni jött oda valamennyi. Tarnay Géza pedig nézte az előtte vibráló életet, szép színes képet, s szinte megfeledkezni látszott arról is, hogy egypár illatos levélke van a tárczájában, s hogy neki most tulajdonképpen a fehér szegfűk, ibolyák és kaméliák viselői után kellene kutatni, mint ahogy figyelmét a levelek felhívták erre. — Majd megtalálnak ők engem, — gondolta magában az elkényeztetett férfiak kényelmével — kár volna itthagynom ezt a pompás helyet! Szép, fekete fiú volt. Lábai és bokái feltűnő keskenyek, mint valami nemes fajú lóé. Középnél magasabb alakja egy kicsit előre hajlott, s nyakának a fiatalos, természetes hajlása valami sajátos, különös jelleget adott egyénisége és külső megjelenésének. Telt és mégis race arczából folyton figyelő két szeme mosolyogva nézett bele a világba, de ez a mosoly néha kötekedő, csaknem gunyoros volt, s ha ellent nem mondana neki az a nagy gyöngédségre valló két vonás ajka körül, azt hihetné az ember, hogy mindig azt nézi lelkükön, amit legjobban takargatnak . . . Egy miniszter ment el mellette éppen, mindenik karján egy-egy dominóval. Nagy beszélgetés közben csaknem elsodorták. A miniszter lekötelező szeretetreméltósággal fordult feléje: — Jó estét, szervusz! Bocsánat, hogy levegőnek néztünk . . . — Kérlek, kegyelmes uram, — felel meghajolva, aztán hirtelen megfordul, mert valaki — egy japáni kosztümbe öltözött álarczos hölgy — a vállára teszi egyik kezét. — Vársz valakit?— kérdezi tőle a japáni nő. — Téged vártalak . .. — Hiszen nem is ismersz, honnét tudtad volna, hogy eljövök ? — Megsúgta a sejtelem. — Hamar készen vagy a hazugságokra, szép ember! — Ti tanítottatok meg arra, szép asszonyok ! — Honnét tudod, hogy asszony vagyok? — A szemed villanásából, a nyakad teltséségéből. És azt is tudom, hogy szép asszony vagy, mert ilyen istennői nyak csak istennők fejét hordozhatja. — Így képzeltelek éppen, ilyen merésznek, késznek a szóra, készen a bókra ; látásból régen ismertek már, csak a hangodat nem hallottam még soha. Szinte csalódnom kellett volna, ha nem ilyen szavakkal fogadsz. — Olyan rossz hirem volna ? — Lehet. De egyszer — messziről — nevetni láttalak. És... — És úgy villogtak a fehér fogaid, mint valami ragadozó vadé, így csak azok a férfiak nevetnek ... — Akik ... — Akik .. . olyanok, mint... te vagy! És megfordult az asszony, hogy tovább menjen, de a férfi utána sietett. — Ne szökjél el előlem, mert a nyomodban leszek mindenütt. — Nem bánom azt se. — Te nem bánod, én pedig vagyom! Tehát megegyeztünk: ma a lovagod leszek. — Az bajos lenne. — Miért ? — Nem vagyok egyedül. — Az urad van veled ? — Igen. — Mutasd meg, melyik a párod ? — Csak azt várd! Nem fogod megtudni soha, hogy ki vagyok. — Miért ne tudnám meg? Hogy nem az én világomból való vagy, az tisztán áll előttem. A hangodat ismerném akkor. Társaságban, kaszinóban vagy bárhol is, de találkoznom kellett volna veled. S a te hangodat el nem felejtheti, aki egyszer hallja. — Nem egy a mi világunk, — igazad van — nem is ismersz engem. Sőt nem is fogsz megismerni soha. — Mondd meg az okot. MAGYARORSZÁG Budapest, 1903. péntek, május 1 Az utolsó ülés az ex-lex előtt, Budapest, április 30. Talán ma lett volna a legidőszerűbb Pelönyi Géza czitátuma: »Temetni jöttem Czézárt«. Mert valóban azt a benyomást tette ma a szemlélőre a Ház külső képe, mintha valami gyászoló gyülekezet sereglett volna össze. Fekete kabátban, komoly arczcal ültek helyükön a képviselők s nyomasztó honulat uralkodóit a teremben. Maga Széll Kálmán csüggedt, szinte mélabús, mintha érezné nagy felelősségének kolosszális súlyát. Eötvös Károly vállalkozott arra, hogy az ex-lex küszöbén elparentálja a törvényes állapotot és a kormányt, amely immár rálép az önkényuralom útjára. Akadály nélkül azonban nem jutott szóhoz Eötvös. Előbb Berzeviczy Albert akart beszélni", de ez ellen tiltakozott Edrsény László, hivatkozva a házszabályokra, hogy a szónokoknak pro et contra fölváltva kell beszélniük. Apponyi ezt nem akarta akczeptálni a fenforgó esetben. Barta Ödön és Beöthy Ákos támogatták Rátkay álláspontját, mire Berzeviczy azzal vetett véget a diskussziónak, hogy átengedte a szót Eötvösnek, így Eötvös belekezdhetett a »búcsúztató «-ba, amint maga nevezte. Először Darányi tegnapi beszédével foglalkozott, amely — úgymond — azt az impressziót tette rá, mintha ellenzéki beszéd lett volna, mert érvelése az ellenzék álláspontját erősítette. Hiszen az ellenzék mindazokat a fontos alkotásokat, amelyeket Darányi felsorolt, maga sürgeti, de a kormány nem hozza azokat szőnyegre. Különben, mikor az embernek a háza ég, akkor nem gondol a törött ablakok megcsináltatásával. Bármilyen fon