Magyarország, 1903. december (10. évfolyam, 287-312. szám)
1903-12-01 / 287. szám
u tatta, hogy előbb a botránykövet, a párhuzamos üléseket kell eltávolítani. Létre is jött az a megegyezés, hogy a Ház szerda reggelig nem tart ülést. Már ebből is kitűnik a kormány veresége; a párhuzamos üléseket sehogy sem lehet megvalósítani. És öi az...úgy.....napi fegyverszünet mit sem használ a kormánynak. Jól tudja ő is ezt és éppen ezért — amint hírlik, valószínüleg már szerdán — újabb erőszakos eszközökhöz nyúl. Ezek fogják megásni a sírját. Újabb trafikálások. — A képviselőház ülése. — Budapest, november 30. Nagy meglepetés érte ma ismét a harczoló ellenzéki tábort. Tiszát a csalódások nagyon leverték és belátta, hogy helyzete tarthatatlan. Alkudozik a kaszinóbeli emberekkel, csakhogy segítségére siessenek. Nagy meglepetésre Kossuth Ferenczet is sikerült megint Tisza embereinek beugratni. Hogy a harcz legnagyobb hevében felálljon és újólag békeajánlatot tegyen, mégpedig a magyar vezényszó nélkül Tiszának. Ő nem reméli, hogy ez keresztülvihető legyen, azért megelégszik, ha a kormány ígér apró-cseprő szocziális reformokat és megígéri (amit már minden kormány megtett) hogy a választási törvényt reformálni fogja. A küzdő ellenzék egykedvűen fogadta az egész békéltetési komédiát. És mindenki sajnálta Kossuthot, hogy ilyen dolgokra megint odaadja magát. Az ellenzék részéről rendkívül lelkes felszólalások következtek erre. Főleg Ugrón felséges szavakban szállt síkra a magyar vezényszó mellett és az egész ellenzék orkánszerű tapsban fejezte ki akaratát, hogy a magyar vezényszótól semmiért el nem áll. Tisza azért mohón kapott a békeajánlat után és hozzájárult, hogy holnap ne legyen ülés. A harczosok ma este a Pannóniában mint rendesen összejönnek. Természetesen szó sem lehet az újabb trafikálások sikeréről. A magyar nemzet jogának győzni kell. Ez az eltökélt szándék és végsőkig menő elszántság uralkodik a lelkekben. A házszabályok brutális legázolásával nem azt érte el Tisza, hogy az újonczjavaslatok keresztülhajtásához közelebb jusson, hanem azt, hogy most már csigaléptekkel se tud haladni. Az ellenzék az erőszakra azzal felelt, hogy: „lélek az ajtón se be, se ki.“ Most már nemhogy újonczjavaslatot tárgyalnának, hanem a napirendre egyáltalában nem is kerül a sor. A mai ülés különben kedélyes hangulatban kezdődött. A jegyzőkönyvet Szőts Pál olvasta olyan hangon, hogy alig halatszott. — Hangosabban — szóltak rá balról. — Nem tudok — mentegetőzik Szécs. — Lármázni pedig jól tud — hangzik a replika. — Az más — tréfálkoznak jobbról. Lengyel Zoltán azonban elvette a tréfálkozó kedvüket. Nem kevesebb, mint 23 indítványt, illetőleg módosítványt terjesztett be a jegyzőkönyvhöz. Szőts Pál jegyző és Feilitzsch Arthur elnök fölvilágosító megjegyzései után azonban bebizonyította Lengyel, hogy ő nem fakcziózuskodik, mert hat módosítványt visszavont, így is maradt még 17 darab. Nessi Pál szintén többrendbeli módosítani valót talált a jegyzőkönyvön, ami már dühbe hozta a jobboldalt. Nagy Mihály fölugrott és indítványozta, hogy hitelesítsék a jegyzőkönyvet a teljes szövegében s egy füst alatt mellőzzék Lengyel és Nessi módosítványait, melyeket ő «mókázások»-nak minősít. Nagy zaj támadt erre a baloldalon. Az elnöktől követelték, hogy utasítsa rendre Nagy Mihályt, akit ez végkép kihozott a sodrából. Ő nem tűri — úgymond — hogy visszaéljenek a házszabályokkal. — Még maguk mernek visszaélésről beszélni? — zúdul rá a baloldal. Nessi Pál keményen visszautasította Nagy Mihály inszinuáczióit. Mire Nagy Mihály kezében egy kecskeméti lapot lobogtatva, siránkozó hangon konstatálta, hogy Nessi személyes politikát űz. — Majd ítél Kecskemét — vigasztalják balról. Mikor ez az inczidens elsimult, akkor meg Pap Zoltán állott elő s több hiányt és hibát sorolt fel, amelyeket a jegyzőkönyvben talált. Kubik Béla pedig a házszabályokból kimutatta, hogy nem lehet a módosítványokat olyan kumulatív módon kezelni, mint ahogy Nagy Mihály javasolta. Az elnöklő Feilitzsch báró azonban mégis megpróbálta a stiklit. Föltette a kérdést, beleegyez-e a Ház, hogy előbb afölött szavazzanak, hogy a jegyzőkönyvet eredeti szövegében változatlanul hitelesíti-e a Ház ? Ha ezt elfogadnák, akkor — persze — az összes módosítványok egyszerre elesnének. — Holló, — zúdult föl haragosan az ellenzék — ilyen kijátszást nem tűrünk. Lengyel Zoltán nyomban kimutatta, hogy e házszabályok világos rendelkezése szerint minden módosítvány felett külön kell dönteni, így történt ez legközelebb a szombati ülésben is. — Az mindegy. — kiáltják jobbról. — Hát szombaton más volt a házszabály. — kérdezi a baloldal. Filé pusztulása. — A Magyarország eredeti tárczája. — Irta : Serényi Gusztáv. Mióta a porszem ember megregulázza a leghatalmasabb óriásokat, a természeti erőket, azóta Egyptom az az ország, amely a legnagyobbszerű mérnöki alkotásokkal dicsekedhetik. Egy angol mérnökújság, az Engineering nemrég azt írta egy czikkelyében, hogy soha se fogunk olyan épületeket emelni, mint a hét millió tonna köböl emelt gizehi piramis, vagy a közel tizenkét millió tonna köbtartartalmú Moeris-tó öntöző rezervoárja. Hogy milyen nagy lehetett a labirintus, azt nem tudjuk, mert nyoma se maradt ennek az óriási tévesztőépületnek, de hogy ez nem volt a túlcsigázott fantázia szüleménye, arra bizonyság a szavahihető Hérodotosz, aki megemlékezik a labirintusról is, és ezt a piramisoknál is nagyobb csodának mondja. Régi írásokból tudjuk, hogy az ókor elején a Nílus a líbiai hegyek alján hömpölygette tova zavaros-zöldes hullámait s hogy csak később ásták meg mostani medrét és változtatták meg ezzel folyásának irányát. Legbravúrosabb tette volt azonban az egyptomi technikának az, midőn 11. Ramzesz négyszázötven tonnás vörös gránit szobrát Tébában egy darabból felállították. Az óriási, szinte utánacsinálhatatlan építkezéseknek ebben a klasszikus hazájában, a kedive és a connaughti herczeg jelenlétében tavaly, deczember 10-én adtak át ünnepélyesen egy hatalmas vízduzzasztót, mely habár nem versenyezhet is ókori társaival, mégis becsületére válik a modern mérnöki tudásnak is. Ezt a medenczét, mely az asszuáni kataraktáknál tartóztatja fel a Nílus vizét, főképpen a gazdasági érdekek szorgalmazták. »Egyptom a Nílus ajándéka«, — mondja egy régi közmondás, amely találóan jellemzi azt a viszonyt, mely az áldást és termékenyárasztó folyam és az ország közt évezredek óta fennállt. Csak az utóbbi időben látszott úgy, hogy a folyam nincs többé ajándékozó kedvében s azok a régi jó idők, mikor Egyptom keskeny földszalagja a líbiai hegyektől a keleti dombokig egy óriási árterületet képezett, kezdtek belemerülni a mesék országába. A Nílus mind restebbül csapott ki partjai fölé és mind fösvényebbül rakta le termékenyítő iszapját. Mi volt ennek az oka ? Eleinte azt hitték, hogy talán elapadt ez a hatalmas folyam, de utóbb be kellett látni, hogy ilyen magyarázat nem állhat meg, mert azok a források, melyek Kelet-Afrikában születnek, emberemlékezet óta egyforma bőséggel küldik a főmeder táplálására híg elemüket. A régi feljegyzések vezették végre rá a kutatókat arra, hogy nem a Nílus lett vízben szegényebb, hanem a folyam medre sülyedt alá a környezethez képest, így például a XII. dinasztia alatt, tehát majdnem 2500 évvel Krisztus születése előtt, 8 méterrel magasabb mederben folyt a Nílus, mint ma, de a folyam, ez a lomha óriás, évről-évre mélyebbre vágta magát a líbiai gránitba, olyannyira, hogy utóbb már nem tudta túllépni a magas partokat. Az áradások kimaradásával arányosan mind előbb nyomultak a Szahara futárai: a porfelhők s az idők folyamán terméketlen sivataggá változtattak olyan vidékeket, melyeken a Fáraók idejében még három aratással fizetett a föld a felláhnak. Az áradás kimaradt és a felláh éhezett. A nyomorgó népnek egy lázadozó szavát se hallottuk, mert ez a nép, melyet oly sokszor mostohán megpróbált a sors, beletörődött régen az élet rabigájába. Tűrte csendesen a nélkülözést és ha már nem volt más hátra, hát lefeküdt az ősök földjén, a hitelenné vált folyam partjára, meghalni. Annak, aki rá akarta volna kényszeríteni a Nílust a nemzedékeket, dajkáló régi szolgálatra, aki fel akarta volna hozni Egyptom földjére az új virágzás napját, annak hat milliárd tonna vizet kellett volna minden áradásra összegyűjtenie és az öntözőzsilipeken át a földekre szétosztani. A mérnöki tudás vállalkozott erre a feladatra, melynek megoldására felvetették egy óriási gát eszméjét, mely ott, ahol a Nílus átszakítja Asszuánnál a sziklafalakat, 21,5 méterre emelkednek gátul a folyam elé. Akik ezt a tervet a kilencvenes években először hallották, kijelentették, hogy annak realizálására törekedni kész őrültség. Kiszámították, hogy egy 180 zsilipes gát építéséhez 465.000 m3 szikla kell, de ez a fal egy hétig sem fog ellentállni a mögötte feltorlódott víz óriási nyomásának. Ezzel szemben a gát szorgalmazói azt hangoztatták, hogy az öntözés révén remény lett 50 millió korona haszonért, mely a mezőgazdaság javára esnék, meg lehet kockáztatni azt a 90 milliót, amennyiért az Aird John and Go. czég a gátat megépíteni hajlandó. A kölcsönös kapaczitálásban, mint tudjuk, a a gát-pártiak kerekedtek felül s igy öltött tes-ét végre a vízduzzasztó, melynek részletes terveit már az 1894-iki Engineer-ben láttuk. A terv, a kivitel, a gazdasági és humánus czél mind helyes volt, csak egy helyen csúszott disszonáns hang ebbe a szép harmóniába, ami persze nem sértette azok fülét, akik nem kedvelik az impraktikus múltat, de ami viszont vég- MAGYARORSZÁG Budapest, 1903. kedd, deczember 1.