Magyarország, 1904. május (11. évfolyam, 104-129. szám)

1904-05-07 / 109. szám

Budapest, 1904* szombat, május 7. MAGYAR­ORSZÁG Az Aradi hősnők czimű történeti vígjátéknak, mely 1891. jan. 6-án került színre a Nemzeti Szín­házban, érdekes története van. Az aradik nők ugyanis elhatározták, hogy nem olvasnak többet semmit sem Jókaitól, mert a képviselőházban a véderővita alatt olyan beszédet mondott, mely fel­háborította őket. Jókai megfogadta, hogy olyan darabot ir, melyet a duzzogó aradi nőknek el kell olvasniok. És meg­írta tréfabó­l szeszélyből az Aradi hősnőket. A Bolondok grófja ez mű bohózat a Népszínház­ban került színre először ő onnan indult vidéki körútra. A czigánybáró Straucs zenéjével napjaink leg­lálásabb operettje a magyar s a német színpa­dokon. Jókai librettóját Schnitzer késztette elő Strauss számára. A Gazdag szegények-et a budai színkörben Krecsányi Ignácz színtársulata 1893-ban mutatta be. Jókai és Petőfi­ Pápán ismerkedtek meg 1841-ben. Jókai ott diák volt. Petőd is oda iratkozott be a katonáskodása után. Jókai jómódú fiú volt. Petőfi magán hordta a nyomora bizonyítványait. Jókai festőnek készült, Petőfi színésznek. Az önképzőköri felolvasások versírással is foglal­koztatták az egész ifjúságot. Petőfi is írt. És az ő versei voltak a legjobbak. Jókai még akkor többre becsülte a vásznat, mint a papirost. Egy évvel később, kecskeméti diák korában, kezdte írni a­ Hétköznapokat. Petőfi már akkor színész volt. A társulat szintén Kecskeméten játszott. S a színész és a diák minden nap együtt volt ismét. Azután évekig nem látták egymást. Petőfi fölkerült Pestre és a költeményeivel orszá­gos hirűvé tette a nevét. Jókai csak 1846-ban követte őt. Tagja lesz mindjárt a tizek társaságának. Együtt lakik Petőfivel. Egymást buzdítják, egymást lelke­sítik. Petőfi lázas hévvel írja a legragyogóbb költemé­nyeit. Jókai novellákat írt. Aztán jönnek a márcziusi napok. "­ A szabadság hajnalsugarai megvilágítják az első nagy forrongó tömeget s annak élén Petőfit és Jókait. Akkor már szerkesztőtársak is voltak. Az Életké­peket szerkesztették És itt a két ember szétkülönbözik egy költemény fölött, amelynek a refrainje : «Nem én téptem le homlokodról Magad tépted le a babért!» Jókai szereti Vörösmartyt Petőfi jobban szereti az elveit Petőfi ekkor megválik a laptól s a két üstökös pályája eltér egymástól. Nem is találkoztak többé. Petőfi a segesvári harczban meghalt. Jókai Pesten és Debreczenben maradt. Jókai és Laborfalvi Róza. Mikor Laborfalvi Róza 1848. márczus 15-én, a Nemzeti Színházban «Bánk bán» előadása előtt a közönség éb­en riadalmai között a nemzeti színű kokárdát Jókai keblére tűzte, senki sem gondolta volna még, hogy az a pillanat két nagy szellem eljegyzése volt. A legnagyobb magyar színművésznőé és a legnagyobb magyar íróé. Még ugyanabban a hatalmas eseményekkel teljes esztendőben keltek egybe, de boldogságukat megza­varta a szabadságharca leverése. Jókai Borsod me­­gyében a félreeső Tardonán talált menedéket, ahol nagybeteg lett. Az asszony ezer veszedelmen keresztül is meg­találta a férjéhez vezető utat és csak az ő hűt ápo­lásának köszönheti Jókai, hogy nagy betegségéből felgyógyult. Hogy mi volt Laborfalvi Róza Jókainak, meg mondja ő masa. M­iden regénye terve van a nő a feleség marasztalásával; mindenütt kiérezni szavai­ból a hálát, melyet a jó férj, felesége iránt érez, kiérezni az imádatot, a hódolatot, melyet az ideális érzelmű Jókai, a nő eszménye iránt táplál; s mind e magasztalék, hódolat, bámulat, szeretet, hála egy nőt vesz körül, egy nő felé lobog, s e nő Jókainé Laborfalvi Réza volt. »Ha n­em akarsz találni, aki a saját jobbik feled, aki baja­dnan megosztozik, távollétednen minden féltő kincsedet megőrzi, aki becsületedre büszke; aki elintul, ha megcsókolod és megcsókol, mikor alszol; aki úgy ö­­l meg, mintha menyasszonyod volna; aki ha gyóani megy a paphoz, azt az egy bűnét gyónja meg neki, hogy a férjét jobban sze­reti, mint a gyermekét, de amit az nem fog meg­tudni soha, akkor érdemled meg a feleségedet.« hát mondja Jókai, mikor a feleségére gondol. Hogyan irta Jókai regényeit. Jókai maga beszéli el, hogyan irta a regényeit. — Elmondom — úgymond — az egész titko­mat, utánam csinálhatja akárki. Vagy egy vezéresz­mém akad, vagy egy történelmi adatom, vagy egy lélektanilag megoldatlan eseményem az életből. Ez ötlet, véletlen, ajándék lelet. Akkor ehhez meg kell taalálnom az alakokat, amik ezt a történetet keresz­­tü viszik. Ez már tanulmány. Sok munka, búvár­kodás, megfigyelés, megválogatás ke­l hozzá. Útmu­tató a korszak, de még arra is rá kell előbb találni, mert nem minden mesét lehet akármely korba áthelyezni Annak a kornak a szokásait, hangulatát, fogalmait, uralkodó eszméit, divatját, néha még n nyelvét, kifejezéseit is át kell tanulmányozni, gyak­ran a történet helyszínét beutazni, tájak, viseletek rajzait fe venni, műhelyek titkait tanulmányozni, szaktudósoktól leczkét venni stb. stb. Mikor aztán ez megvan, akkor maguknak az előteremtett alakoknak kell kidolgozniuk a regénymese egész szövevényét. Itt már nem sesti senki, egyedül a fantázia. Akkor belehelyezem magam az egyes alakoknak a kedély­­hangulatába, iparkodom bennük élni. A gyilkosnak, az árulónak, a kéjencznek, a zsugorinak a lelki álla­­potját éppen úgy a magamévá teszem, mint a szen­vedőét, a kétségbeesettét, a haragos basznál­óét. Ilyenkor, ha a családom tagja vagy a legkedvesebb barátom háborgat is, rosszulesik , lehet, hogy akkor éppen zsarnoki kedvemben talál, indulatos vagyok, vagy elérzékenyü­nk a könyökre fakadásig, vagy az egekben járok és gyönyörködöm. Egy ajtónyitás s az egész hangulatnak vége van. Újra kell kezdeni. Bele kell melegednem a tárgyamba, anélkül is tehet ugyan írni, hidegen, kiszámítva, hanem olyan munka is az aztán. Lehet, hogy szabá­sszerűbb, de én azt akarom hogy az olvasó érezze azt a meleget, ami engem hevített. Ölve sohasem gondolkozom, hanem járkálva. Előbb az egész hosszú regényt apróra ki­­dolgozom a fejemben, a legrészletesebb dialógokig (kivéve a leíró részeket). Ilyenkor a fantázia átveszi a memória szerepét s az egész munka úgy készen van a fejemben, hogy le tudnám diktálni. Hanem diktálni nem szeretek­­. mikor dolgozom, nem akarok emberi arc­ot látni. Mikor aztán leülök, akkor egy­szerre megírok egy nyomtatott ívet, de megesik, hogy kettőt is, egy szó kitörlés, igazítás nélkül. S hogy va­ksággal a képreet pótolja az emlékezetet, bizonyítja az, hogy egy év múlva már u°v olvasha­tom a regényemet, mint valami ide­en munkát, nem tudom, mi van benne s nagyon kiváncsi vagyok rá hogy a regényhősöm hogy fog kigázolni abból a hínárból, amibe be­elovasolt ? Ha hibásak a regényn­agjaim, az a hibájuk, hogy nem látom őket, mert bennük vagyok. Ha kívülről mintáznám őket, lehet, hogy jobb lábon állnának,­­ de mi lenne a szárnyaikból ? Már ezt a hibámat meg nem javíthatom. Vénebb leszek, de okosabb nem, így kell azt a közönségnek elfogadni, ahogy megvan negyven esztendő óta. Nem tartom semmi érdemnek, hogy sokat dolgoz­tam, nem követelek érte se a jelenkortól, se az utókortól semmit, még azt sem, hogy olvassák. Ma­gamnak írtam , gyönyörűségem volt benne. Ez volt a világom, életemnek titka, utamnak vezetője, nagy bajokban vigaszta­óm, balsors csapásai között vé­delmezem, jobb idők reményét, megnyugvást, uj erőt A­ küzdelmekhez ez adott, ez az íróasztal; elvesztett vagyont ez adott vissza, rámtámadó ellenségeket ez vert vissza; az életet újra kezdeni ez buzdított. Negyven éve beszé­getünk egymással s még mindig van egymásnak valami mondán valónk. Sok jó volt, amit szerettem ezen a világon, sok elmu­t már belőle, a többit itt kell hagynom. Megnyugszom benne. Hanem, hogy az íróasztalomat itt kell hagynom, azt sajnálom. Hűvel a küldföldön. Dux Adolf, Petőfi fordítója, a Magyar nábob­t 1856-ban fordította először németre. Azután meg­jelent Emich vállalatában Die outen alten labia­­biro­s szintén 1856-ban. Bródy Zsigmond 1864- ben adott ki egy egész kötetre va­k novellát Jókai­tól a német közönség számára. Az igazi Jókai­­kultusz azonban csak a hetvenes években kezdődik a külföldön. Schmidt Julian, a nagy német esztétikus 1871- ben a Fekete gyémántokról a legnagyobb elragad­tatással és csodálattal emlékezett meg. Kertben­. Petőfi egyik nem épen legszerencsé­sebb fordítója 1872-ben Brémában Achtzehn humoristische Erzählungen czim­ alatt Jókai arcz­­képével és életfájával adott ki egy kötet nove­lát. A köte­­t Bismarck Ottó herczegnek, Magyaroszág barátjának ajánlotta. — Die Nanen der Liebe 1874- ben Berlinben je­lnt meg jórészt Fekete József for­­ditásában. A német sajtó va­lságos ováczióval tomad­a. Weichsler József fordításában ismerte meg a kül­föld Jókai következő regényed: Die Türken in Ungarn. — Die Götterburg (Bálványos vár.) — Ein Frauenhaar. — Die Wardhomten. — Zivexmal zwei sind vier. — Der Piraten-Renig. A németek főképp akkor bolondultak bele Jókaiba, mikor Wailner, a berlini színház tulajdo­nosa Die Narren der Liebe czím alatt a Szerelem bolondjainak szépségeivel meghódította honfitársait. Azóta Jókai a berlini világhírű Janke-czég kiadásá­ban majd egészen megjelent. Der Mann mit dim steinernen Herzen három kiadást ért egymásután. Das namenlose Schloss szintén három kiadásban jelent meg. Die armen Reichen négy kiadásban terjedt el. Die Nantn der Liebe három kiadásban fogyott. Die zweimal sterben két kiadásban egymásután. Die nur einmal lieben négy kiadást ért eddig. Die schwarze Diamanten öt kiadással gyarapdotta iro­da­lnak becsülését. Die demodianten des Lebens egymásután három kiadásban látott napvilágot. Der Goldmench öt kiadásban szaporította Jókai babárait s Janke pén­ztárát. Durch alle Höhen czímű fordítás Boroszlóban jelent meg 1885-ben Jókai arczképével. Die Zonen des Geistes (Negyven év visszhangja.) Jókai életrajzát is közölte. Der Zigeunerbaron szintén több kiadásban terjedt el. A Rab Ráby fordításához Lipcsében 1880-ban Jankó János adott illusztrácziókat. Der letzte Pascha von Ofen Drezdában jelent meg. Wir bewegen die Erde (Mégis mozog a föld) és Traurige Tage, valamint egy egész sereg novella, színdarab szintén gyarapították Jókai folyton növe­kedő népszerűségét Németországon. Egy bécsi újság irta a következőket: —­ «Körül­belül huszonkét esztendeje, hogy három németor­szági barátom, név szerint Braun-Wiesbaden Károly dr. volt országgyűlési képviselő Götz dr. Mainzból, jelenleg a darmstadti főtörvényszék elnöke s az ismert nemzetgazdasági író, May­er Sándor apósa meg­látogattak Budapesten. Magam is csak két éve hogy Ma­gyarországon laktam, de azért már sok embert ismer­tem. Azok közül azonban, akik német barátaimat érde­kelték, akkoron senki sem volt itt. Andrássy Gyula gróf Terebesen volt, Pulszky és Klapka valahol utazgat­tak. A magyar főváros nevezetességeit hamar meg­tekintettük. «Most, szó­lam barátaimhoz, még csak egyet mutathatok meg önöknek: egy eleven magyar költőt. Már rég megígértem neki, hogy meglátoga­tom, jöjjenek velem.» Jókai akkor svábhegyi villá­jában lakott. Egy szolga egy e­gggé tágas szobába vezetett bennünket, ahová csakhamar belépett Jókai, hálókabátban és magasszáru lovagló csizmában. Szó nélkül kezet fogott velünk, azután elkezdett a maga szeretetremé­ló modorában csevegni. Mikor eltávoztunk, Braun dr. igy szólt hozzám: — Barátom, ez az ember költő. O­vashatnék tőle valamit németül? «A magyar nébobot» ajánlottam neki, melyet Kertben­ forditett le elég rosszul németre. Braun dr. elolvasta «A magyar Dobobot» s mindent, amit még Jókaitól németül olvashatott, aztán számtalan czikket írt Jókaitól a «Berliner Zeitung»-ban, melyeket később Jókai és Tokavra czím alatt összegyűjtve kiadott. Janke könyvkiadó ezáltal figyelmessé vön Jókaira s megváltotta tőle a fordítás jogát. Maga Jókai beszélte később, hogy a német kiadás többet jövedelmezett neki, mint a magy­ar. Francziaországban Madame Adam kezdi meg a Jókai-kultuszt a nyolc­vanas években. Nagyon ne­hezen ment az áttörés. Az első kiadók azt mondták, hogy jöjjön Jókai néhány esztendőre Párisba lakni, mint Turgenyev. Akkor majd megismerkedik az előkelő társaságo­kal. A francziák ízlése különben sokáig nem hódolt meg Shakespearenek sem és Goethe-től mindössze csak a Faust-ot és Werthert ismerik. Le noveau Seigneur (Az új földesúr) 1886-ban a német fordítás után jelent meg franczia kiadásban. Les fits de i'homme au coeur de pierre (A kőszívű ember fiai.) Gerando Antónia fordításában jelent meg Párisban 1880-ban D .endorf kiadásában. Le tapis vert (Sza­badság a hó alatt) czímű regényét Uibaeh a jeles költő fordította németből. Mind a kettő két kiadás­ban fogyott el 1880-ban. La rose jaune (Sárga rózsa) regény fordítása Horn Ernesztintól, Horn Ede volt államtitkár leányától eredt és ugyancsak Parisban jelent meg. Angolországban és Amerikában sokkal inkább hódított Jókai géniusza. Charles Kealsfith a Magyar Nábobról így nyilatkozik: «Jókai ez a regénye egy rendkívül becses, minden izében kiváló magyar munka, v­an, amilyen csak elvétve jelenik meg az irodalomban. Valóban évek óta nem isme­rek oly művet, mely annyira elbájolt volna, mint ez.» Patterson, a budapesti egyetem angol tanára még 1868-ban adta az A­ földes­ urat ilyen czímmel: T­he new Landlord, 1888-ban jelent meg Tmars­­­wo Worlds (Arany ember) Hegan Kernard fordításá­ban, mely több kildást ért. Pretty Michal(Szép Mikhál) 1892-ben jelent meg. Eyes the the Sea (A tenger­­szemű hölgy.) sz­eten Nisbet Bam fordításában, minden valószínűség szerint nem az eredetiből készü­l. Amerikában jelent meg There is no devil (Nincsen ördög). A fordítás New­ Yorkban Jókai arczképét adta ki. Midas (Arany ember): 2 he­son of the Jairy (Hadak útja,) szintén amerikai kiadások. Az angol­országi Jókai-fordítások rendkívül drágák, az a­nkaiak igen jutányosak s éppen azért föl .

Next