Magyarország, 1904. június (11. évfolyam, 130-155. szám)
1904-06-01 / 130. szám
zőgazdasági és ipari termelés, — lehetetlennek látszik. De a miniszter mégis vállalkozik a magyar ipar fejlesztésére közös vámterületen. Hát hiszen gyárat alapítani lehet, mihelyt valami vállalkozónak vagy konzorcziumnak a kormány adómentességet, vasúti szállítási kedvezményeket, direkt megrendelést, sőt szubveneziót biztosít, az ilyen jövedelmező vállalatra akad tőke, bank, amely finanszírozza, s igazgatók, akik a részvénytársaságot vezetik. Dinamitgyár, fegyvergyár, hajógyár, textilgyár ilyen módon alakultak és alakulhatnak, senki ezt nem vonja kétségbe. Az állam a legnagyobb fogyasztó, annak nemcsak sok papír és tinta kell, hanem katonának gyolcs és posztó, vasútjainak fa, sin, gépek és kocsik, a távírdáknak drót, s a mindenféle üzemek és hivatalok egyszersmind fogyasztók. Tehát sokat tehet az állam. Egészséges ipart mégsem teremthet, csak úgy, ha a fogyasztó nép millióit szervezi nemzeti munkára és fogyasztásra. Ez pedig csakis önálló gazdasági politikával lesz lehetséges. Kérdezze meg a miniszter a román vagy szerb követtől, ezen kisebb és agrárius államok feladnák-e vámterületi önállóságukat egy nagy vámközösségért Ausztriával s velünk ? Kérdezze meg a szerb kereskedőktől, kik itt járnak, hogy beszüntetnék-e a vámvonalat Belgrádnál ? Nem kételkedünk benne, hogy tagadó választ nyerne, mert iparos érdekeik és kereskedelmi érdekeiknek független intézését semmi szín alatt nem áldoznák fel sem kényelmi, sem pénzügyi, sem pedig politikai tekinteteknek. Hát amit a kereskedelmi miniszter iparfejlesztésnek nevez, a gyárak szubvencióját, a házi ipar pártolását, az ipari tanítás gyakorlati módszerét és az ipari tanácsot, mely a miniszter iparfejlesztési memorandumát megvizsgálja, ez mind csak olyan kávé, mint a pótkávé és olyan szemet szúrt bámulatosan fess félczipője, hímzett selyemharisnyája és az az aranykarika. Elmúlt egy óra, másfél óra, s a tiszti asztal rendületlen kitartással ostromolta tekintetével a másik asztal hölgyeit. A társalkodónőről lesiketott figyelmünk, egészen elveszett úrnője ragyogó szépsége mellett, aki a mi diszkrét, hódoló, majd merész pillantásainkat éppen úgy viszonozta is. Esteledett már, s fenn az állomási főnök lakásának redői lezáródtak. Félix — aki végre is huszár volt — megkönnyebbülten sóhajtott fel, s biztatni kezdett bennünket: — Azt hiszem, nem venné rossz néven a szép ismeretlen, ha a vonat indulásáig mulattatnánk. Valamennyien gondoltunk erre már előbb is, de mintha csak erre a biztatásra vártunk volna, helyeslőleg néztünk össze. Megbeszélvén a dolgot, úgy egyeztünk meg, hogy közülünk egy odamegy hozzá, bemutatkozik és felajánlja neki az egész tisztikar hódolattal teljes mulattatását a legközelebbi vonat indulásáig. A választás reám esett. Én mentem hozzá. Németül szólaltam meg. Nagyon szívesen fogadott, de a német nyelvet nehezen törte, s francziául felelt. Engedelmével odajött aztán hozzá valamennyi, s együtt vacsoráztunk. Félixet ültettük melléje, ő úgy beszélte a francziát, mintha anyanyelve lett volna, s ő tette meg rá először az észrevételt: — Nem tudom meghatározni sem a nemzetiségét, sem társadalmi pozíczióját. Annyit tudok, hogy a franczia se anyanyelve. Egyik bor, mint a műbőr. Igyák meg a kormánypártiak. Ettől sohasem nő meg a magyar ipar, legföljebb meghízik néhány vállalkozó. Az a politika, mely gazdaságunk fejlődésének alapját és szabályozósát, az árak mértékét befolyásoló vámokat kezéből kiadja és egy tőkegazdagabb, fejlettebb iparral bíró erősebb állammal a vámközösségbe lép, ennek érdekei szerint köt a külfölddel tarifaszerződéseket, az ilyen állam önálló iparának felvirágzásáról lemondott. Mesterségesen tenyészhet ipart, ezért hozhat áldozatokat, de mindig küzködni fog az erősebb idegen iparral és saját ipara ki lesz téve ellenséges társa irigy támadásainak és örökös válságoknak. MAGYARORSZÁG Budapest, 1904. szerda, junius 1. A magyar delegáczióból. — Saját tudósítónktól. — Bosznia-Herczegovina költségvetése. A magyar delegáczió négy egyesült albizottsága ma délelőtt fél 11 órakor Stapdry Gyula gróf elnöklésével tárgyalta a megszállott területen lévő parancsnokságok, csapatok és intézetek 1905. évi rendkívüli szükségletét. A közös kormány részéről jelen vannak : Burián báró közös pénzügyminiszter és Thallány osztályfőnök, Münnich Aurél előadó ismerteti a szükségletet, indokolva az előző évre megszavazott költségvetéssel szemben fenforgó apróbb eltéréseket. Az 1905. évi tiszta szükséglet 7,583.000 K. 1883 óta nem kevesebbel, mint 10,393.000 K.-ával kevesbedett e szükséglet. A pénzügyminiszter Bosznia és Herczegovina költségvetését is előterjeszti részletes indokolással együtt, amely ezúttal először terjesztetik elő. Ugyancsak először terjesztetnek elő az idén a költségvetéssel kapcsolatos zárószámadások és az 1891—1900. évi terjedő bevételekről és kiadásokról szóló kimutatások. Javasolja, hogy az albizottság elismerésének adjon kifejezést a sokkal áttekinthetőbb és könnyebben ellenőrizhető költségvetés előterjesztésért, noha — hangsúlyozza az előadó — a boszniai költségvetés megállapítására és ellenőrzésére tudvalevőleg a delegáczió nincs hivatva. Bosznia és Herczegovina költségvetéséből megnyugvással győződhetik meg az albizottság arról, hogy a megszállott tartományok saját költségeit nemcsak saját bevételéből fedezi Bosznia, hanem még felesleg is van kitüntetve. Az 1905. évi rendkívüli szükségletet elfogadásra ajánlja. Hegedűs Sándor csatlakozik az előadónak a közös pénzügyminiszter iránt kifejezett elismeréséhez a zárószámadások és a múlt alkalommal kívánt kimutatások közléséért. A kiadásokról és bevételekről való kimutatásra nézve fejlődés szempontjából néhány észrevételt tesz. Részben igen szomorúak az eredmények, de oly adórendszerrel, mint aminő Boszniában uralkodik, kedvezőbb eredmények nem is voltak elérhetők. Az összes egyenes adóbevételi források alig mutatnak fel fejlődést, sőt egyik-másik visszaesést mutat. Ezek az adók ugyanis olyan természetűek, hogy fejlődésre alig képesek; olyan adók, mint amint pl. a dézsma, vagy a juh- és kecske-adó, pénzügyi szempontból alig fejlődhetnek. A dézsmánál 1891-el szemben nem kevesebb mint egy millió korona a visszaesés. Az indirekt adó tekintetében jelentékeny fejlődés tapasztalható némely ágazatban, amiből következtethető, hogy némi tekintetben vagyonosodás és az erkölcsiseg is kedvező fejlődésen mennek keresztül. Bosznia pénzügyei főleg a közvetlen adók terén erősen fognak fejlődni. Az egyenes adók fejlődésére azonban nemcsak az igazságos megadóztatás, de az állam pénzügyi érdekében is súlyt kell helyeznünk, a pénzügyminiszternek tehát nem szabad elzárkózni e téren a reformoktól. Koncredálja, hogy a sötétbe ugrani nem lehet, de bizonyára a pénzügyminiszter is megengedi, hogy e téren még sokat Rögtön átmentünk Kóba. Az egész laktanyában Félix lakása festett legjobban. De azért összehordtunk oda a többiéből mindent, ami szép, értékes, ízléses. Olyan remek szőnyeggyüjteményt már régen nem láttam, mint aminőt ott halmoztunk össze. Két órai erős munka után rendben volt minden s akkor visszasiettünk, hogy felajánljuk azt neki a tisztikar nevében. Egészen természetes egyszerűséggel vette tudomásul a dolgokat, velünk jött, szép álmokat kívánt nekünk is, aztán eltűnt társalkodónőjével együtt. Mi pedig megbűvölve bámultunk utána, aztán komolyan összenéztünk. — Ezek a hölgyek a mi vendégeink — szólt most a kapitány — a biztonságukért egyenként felelősek vagyunk. Tudom, hogy úriemberekhez beszéltem . . . És csakugyan, a két hölgy egy kolostorban sem lehetett volna nagyobb biztonságban, mint ott a kaszárnya melletti kis gargon lakásban a forró szivü huszárok védelme alatt. Az az idő, amit velünk töltött, olyan volt, mint az álom. Folyton mulattunk, pezsgőztünk, s egyre ünnepeltük a mi királynőnket. Félix életére csaknem megváltás volt ez az idő, mert a «királynő» nélkül valószínű, hogy beleugrott volna egy bolond házasságba. . . Susanne azonban busun. Oh és olyan panaszosan játszotta a sok bus magyart, hogy feltűnt akirálynődnek is. T. i. úgy neveztük, mert még az utolsó napon se tudtunk meg semmit arról, hogy mi a neve, ki ő és merre hazája ? Kérdésére elmondtam neki, hogy Susanne Felibe szerelmes, de annak most egy más Budapest, május 31. A magyar delegáczió egyesült négyes albizottsága ma tárgyalta a megszállott tartományok költségvetését és a Boszniában és Herezegovinában elhelyezett csapatok és intézetek rendkívüli szükségletét. Az előadón kívül csak Hegedűs Sándor szólt a kérdéshez, mire Bubin István báró közös pénzügyminiszter részletesen kifejtette a boszniai közigazgatás, adórendszer mai állapotát s a tervbe vett reformokról nyilatkozott. A legfontosabb reform az, hogy a községeket most már autonómiával akarják ellátni s a munkát, amelyet eddig egyedül az állam látott el, megosztják. Kitűnt Burián beszédéből az is, hogy 1906-ban a megszállott tartományok költségvetésében már alighanem deficzit áll be, ha csak különösen az indirekt adók jövedelme nem szaporodik. A deficitet az fogja előidézni, hogy az 1906-iki költségvetésbe már bele fogják iktatni a vasúti kölcsön kamatait is, ami körülbelül 5 millió koronával emeli a kiadásokat. Különben mindenben elődjét, Káliay volt pénzügyminisztert akarja követni Burián. A közös pénzügyminiszter felvilágosításai után a költségvetést ngy általánosságban, mint részleteiben megszavazták. A hadügyi albizottság is tartott ma délben ülést, amelyben a jelentést hitelesítették. Részletes tudósításunk a következő percben azt hiszem, hogy valami fejedelmi vér, a másik pillanatban, hogy egy nagyszabású cocotte ... De hát szó sincs róla, egyik sem a fejedelmi sarjak nem pezsgőznek ismeretlen huszárokkal, s a cocotteok nem tudnak maguk iránt ennyi tartózkodó tiszteletet ébreszteni mulatozás közben is. — Oh, Susanne! — sóhajtottam. Félix összeharapta az ajakát. — Hagyj békén öreg. Susanne egy édes, halavány álomkép. Ellágyul a szívem, ha rágondolok. De ez az isteni asszony itt! . . . Szóval egy kicsit mind szerelmesek voltunk bele , s mikor elrobogott a vonata és ő itt maradt, hangosan tört ki az örömünk és csókoltuk volna a kezeit boldogságunkban. Ámde nem lehetett. Nem engedte megcsókolni még a keztyűs kezét se. úgy mulatott velünk, mint egy igazi pajtás, velnk énekelte nótánk áriáit, de olyan határozott, rideg és fenséges tudott lenni, ha kissé mámorosan odahajoltunk feléje, hogy úriember létünkre még gondolatban se illethettük valami durvasággal. A vonat, amit elmulasztott, csak négy-öt nap múlva futott újra arra. Szálloda nem volt a közeli helységekben sehol. Pedig már virradni kezdett s gondolni kellett arra, hogy a hölgyeknek nyugodt phenő helyük legyen. Félix és én tanácskozni kezdtünk s egy nem mindennapi ötletünk támadt. Elhatároztuk ugyanis — a többiek utólagos jóváhagyásával — hogy a legszebb garzon lakást nekik engedjük át, hogy mi ketten azt rögtön rendbe is hozzuk s a hölgyek egész idő alatt — herczegi ellátással — a mi vendégeink lesznek.