Magyarország, 1904. november (11. évfolyam, 261-287. szám)
1904-11-01 / 261. szám
MAGYARORSZÁ BUDAPEST, 1904. NOVEMBER 1. Előfizetési ára negyedévre 7 korona, egész évre 28 Egyes szám ára helyben 8 fillér, vidéken 10 pBBSBSBBiBSBBBBBBBBBBBB korona, fillér. KEDD, XI. ÉVFOLYAM 261. SZÁM. Főszerkesztő: Holló Lajos. Szerkesztőség és kiadóhivatal 3 Teréz-körut 19. sz Hirdetések nonpareille számítással díjszabás szerint. Sorakozzunk! Budapest, október 81. Népképviselő urak, a nemzet elvárja önöktől, hogy mindenki megtegye kötelességét ! Nem az a kötelességük, hogy bécsi kommandóra a magyar alkotmány várát feladják, hanem az, hogy a magyar szabadságot megvédjék. Miért volt akkor márczius 15-ike, ha a szólásszabadságot az országgyűlésen elkobozni engedjük. Miért hullottak el honvédeink a csatamezőkön, a vértanúk sírját miért koszorúzzák meg halottak napján, ha azt, amiért életüket föláldozták, a szabadságot, a függetlenséget, az alkotmányt, a hazát, a népet, Magyarországot a saját kormánya és országgyűlése kiszolgáltatta régi ellenségeinek ? És miért egyezett ki Deák Königgräz után, miért fogadott hűséget e nagylelkű nemzet, ha nincsenek biztosítva még azon jogai sem, amelyeket a kiegyezésben magának fentartott ? A magyar nép vagyona, vére, joga, jóléte, egész jövendője, sőt élete abban az épületben őriztetik, melyet alkotmánynak nevezünk. Ez a mi kincsesházunk, melyhez nem férkőzhetett sem Haynau, sem Schmerling. Ha kapuját bezárjuk, nem vihet el onnan a német se pénzt, se katonát. Megteremthetjük a magyar ipart, visszaküldhetjük az osztrák vitéczeket s felfűzhetjük a királyi várkastélyra nemzetiszinü lobogónkat. Ha ezen erős várunk kulcsait az osztráknak átadjuk, vagy ha álkulcsokkal kinyithatják azt az árulók, hogy bebocsássák oda az ostromlókat, nohát akkor czélját érte a négyszáz esztendős osztrák törekvés. Ott járnak Bécsben Tisza és komponistái elalkudni Magyarország gazdasági önállóságát. Ha visszajönnek, a szabadelvű többséget összegyűjtik és felszólítják, hogy kövesse Tiszát a lejtőre, melyen mint csúsztatón siklik alá a magyar parlament. Ha terveit keresztülviszi, minden kisebbség ki lesz szolgáltatva a többségnek. A miniszterelnököt Bécsből küldik nyakunkra, a többséget az választja, az elnököt az jelöli ki s az állandó és örökös többség csak azt a politikát csinálhatja, melyet Bécsből parancsolnak rá a miniszterelnökre. Ha nem fogad szót, felcserélik mással. Az ellenzék is csak a kormány kegyelméből beszélhet, amíg a többségnek tetszik, s ha nem engedelmeskedik, kizárják. Tisza István a magyar ellenzék kezéből akarja kicsavarni a fegyvert, de bár német politikát csinál, magyarnak vallja magát. Következzék utána egy Forgách Antal, vagy Pálffy Móricz, választasson a nemzetiségekkel, a hivatalnokokkal és a kormánytól függő vállalkozók, szállítók, trafikusok és korcsmárosok segítségével , ennél engedelmesebb többséget már az sem találhat. Megérhetjük, hogy mint egykor a megvesztegetett ir parlament feladta Írország önállóságát s maga magát megszüntetve, hazáját Angliával egyesité, s Magyarország is lemond és meghal. Megengedheti-e az ellenzék Tiszának, hogy ennek módját ejtse? Ne mondja senki, hogy ezek rémképek. Bárgyú és nem ismeri a történetet, ki nem látja, hogy minden alkalommal szorosabbra fűzte a viszonyt Magyarország és Ausztria között a birodalmi egységre törekvő dinasztia. 1526-ban még királyválasztási joggal léptünk perszonálunióba, I. Lipót alatt lemondottunk az arany bulla ellentállási jogáról, mely az erdélyi fejedelmeknek, Nádasdynak és Frangepánnak jogot adott a szabadság védelmére, lettünk örökös királyság, ha nem is örökös tartomány. III. Károly alatt megkötötték már a pragmatika szankcziót Ausztriától elválaszthatatlanul (indivisibiliter) az öröklés rendje szerint. Mária Terézia, II. József, I. Ferencz, Metternich, Bach és Schmerling mindezen nyomon haladtak s az 1867-iki kiegyezés újabb lánczokkal fűzött Ausztriához. Most már ez sem elég. Most Tisza István a nemzeti ellentállást akarja lehetetlenné tenni. Vak, aki nem látja a veszedelmet. Aki nem sorakozik ellene, szent kötelességet mulaszt el. Nincs idő fontolgatni. Helyt kell állni mindenkinek. És ügyelni kell, hogy az ellenzéket meg ne té Veszszék. Olvastuk az ugrai levelet. Az volt a hadüzenet. Nem volt rá semmi ok. Tehát meglepett. Következett rá képviselőházi beszéde, abban leleplezte terveit vakmerő fenyegetéssel. A terézvárosi bank ezen macskakörmeit behúzta, «engedményeket» adni hajlandónak mutatkozott, ha az ellenzék a többibe belenyugszik. A szabadelvű párt értekezletén negyedszer fog nyilatkozni Tisza azzal a szándékkal, hogy pártját tömörítse a harcz előtt. Az ellenzék minden pártja megtagadta tőle az alkudozást, s kimondotta, hogy vele a házszabályokról nem tárgyal. Akik erre hajlandók, vigyázzanak, hogy meg ne csalatkozzanak s másokat félre ne vezessenek, mert mihelyt az ellenzék alkuszik, vesztett csatája van. Ész és becsület, bátorság és kitartás, elszántság és összetartás biztosíthatják csak most a parlamenti ellenzék győzetjeimet. Mpmnk mm bztttuttói untai. A politikai helyzet. Budapest, október 31. Politikai munkatársunknak alkalma volt közéletünk egyik kiváló tagjával a mostani politikai viszonyok felől eszmét cserélni. A pártviszonyokra és a küszöbön álló harcz esélyeire nézve az illető politikus megfigyelései igen találók és érdekesek. — Önöknél divatban van — úgymond — a politikai dolgokért a felelősséget egészen a kormánypártra hárítani. Csak nézzenek szét, kérem, az ellenzéken is. Azelőtt nem voltak mandátum-osztogatások. Talán egy-két nagynevű politikus kíméletet talált minden párt részéről, de a többi ellenzéki politikus mind a maga fábán állott. Talajjal bírt a választókerületben, onnan nőtt ki. Független volt. — Ma hányan vannak, akik jobban támaszkodnak a főispán jóakaratára és a hivatalos körök támogatására, mint saját pártabeliekre. Újabban egy csodálatos mandátum-élesdiség keletkezett. Kis exisztencziák és hiú nagyralátók tűntek föl, akik lázasan kapaszkodnak a mandátumokhoz. Ezeknél az a gondolat, hogy kipottyanhatnak a képviselőségből, egyennő a megsemmisüléssel. Ezek a meggyőződés nélküli egyének azután szolgálatkész elemek lettek. Szolgássággal ragaszkodnak azokhoz, akik nekik a mandátumokat osztogatják. Mit ezeknek a kerület, vagy az ország? Mandátum és mandátum, ez az egész okoskodásuk. Micsoda raffinériát és alakoskodást képesek ezek kifejteni mandátumaik biztosítása végett. Bujkálnak, szidalmaznak, gyalázkodnak úgy, ahogy érdekeik kívánják. És ezeknek alattomoskodása dönti el sokszor az ellenzéki küzdelem mérlegét. Addig, míg az ellenzékben nem lesz bátorság megbélyegezni és leleplezni ezeket a mandátumfélesdieket, addig nem is lesz erőteljes ellenzéki küzdelem. Tudósítónk megjegyezte, hogy tulajdonképp a többség soraiban van ez a mandátum-parazitaság jobban kifejlődve. — Hát jól van , igaz, a többség soraiban van ez jobban kifejlődve. De higgye el, a baj igazi felismerésére kevésbbé vezet a többség ismerete, mint a kisebbségé. Éppen az a jellemző, hogy mikor már a többségi szervezet át és át van szaturálva mindenféle mellékérdekek szolgálatától, az inficziálási terület annyira kiszélesedik, hogy határai átcsapnak az ellenzéki oldalra is. Természetesen a viszonyok romlása ezt nagyon előmozdította. Hiszen látta, hogy kicsiny vármegyei, vagy bírósági hivatalnokok, ügyvédek, jegyzők, kisebb birtokosok, akik nagyszámú családjuk részére könnyű megélhetést, vagy vagyoni boldogulást kerestek, hogyan törtettek elő sunyi alázatossággal, vagy szentori kiabálásokkal csakhogy érvényesülésük számára azt itt fent valahogy megnyittassék. Ezek kiabálásától zúgott az egész határ. Annyi torok nyílott meg, hogy képtelenség volt valamennyit kielégíteni. Bár a milliárdos budget ezer és ezer számra osztja az új állásokat, szinekurákat, annyi még sincs, hogy valamennyi éhes törtető kielégítést találjon. a to