Magyarország, 1905. március (12. évfolyam, 55-81. szám)
1905-03-01 / 55. szám
t, értelmű a felfogás a követendő irányra nézve. Most Apponyi, Andrássy távol vannak. De legközelebb újabb tanácskozások lesznek, hogy a szövetkezeti pártok bizonyos kérdésekben előkészítő lépéseket tegyenek. A programra és a követendő irány megváltoztatása azonban még csak szóba sem kerül ezeken az üléseken. A bizottság kebelében a felfogás az, hogy most Bécsen van a sor nyilatkozni. Enélkül a tárgyalások fonalának újabb felvételére még gondolni sem lehet. Andrássy hűen és a nemzet érdekeinek megfelelően tolmácsolta a nemzet kívánalmait. Az egész ellenzék teljes bizalommal viseltetett és viseltetik változatlanul az ő működése iránt. Ha köztudomásra fog jutni az ő tevékenysége, az egész nemzet hálája fogja kísérni rendkívül hazafias fáradozásait. A vezérlő bizottság ismeri az ő tevékenységét, azért teljesen szolidárisnak vallja magát Andrássy működésével és a válság további folyamán is csupán együttes és összhangzó eljárásról lehet szó, ami előbb-utóbb meg is hozza a maga gyümölcsét. A válság stagnál. Bizonyára az egész ország komoly figyelemmel várja a krízis további fejleményeit. De bízvást elmondhatjuk, hogy ebben a pillanatban sehol sem oly nagy az ideges türelmetlenség, mint a Lloyd-klubban, ahol mohó vágyakozással lesik a hírt, hogy mikor hívják már kihallgatásra a régi gárda valamelyik tagját, akár Hodossyt, akár Csákyt, akár Lángot vagy Lukácsot, az nekik teljesen mindegy, csak olyan férfiú legyen, aki megerősíti a kapcsokat Bécs és a Tisza-párt között s hazahozza magával a minden jóknak bőségszaruját, a kabinetalakítással való megbízatást. Mert azt már maguk is belátják, hogy a Tisza-kormány nem ülhet tovább az ország nyakán, s noha azt is tudják, hogy a secundo geniturának az élete sem terjedhet hosszú időre, mégis kimondhatatlanul örülnének neki, mert az újszülött ismét elideigleneskedhetnék pár hónapig, s azalatt Isten tudja még miféle csoda történhetnék. Nagy szomorúságukra azonban eddig még semmi újabb meghívás sem érkezett a kabinetirodától, sőt — amint félhivatalosan jelentik — maga Tisza sem kapott semmi értesítést, hogy beszélni óhajt vele a király. Ennek az okát egyik jól értesült szabadelvűpárti politikus úgy magyarázta meg tudósítónknak, hogy odafönt márczius 8-ika előtt egyáltalában semmi újabb lépést sem akarnak tenni kivált abban az irányban, hogy a bukott rendszer hívei járuljanak a király elé, mert nem szívesen látnák, ha a márczius 8-án összeülő parlament vita tárgyává tenné a válságot, ami előreláthatólag nem volna elkerülhető, ha a parlamenti többség oly jelenségeket tapasztalna, amelyek a legtávolabbról is sejtetnék a szabadelvű párturalom restaurálásának szándékát. Így azonban azt hiszik Bécsben, hogy a márczius 8-diki ülés csendben folyik le, a koalíció megmarad a várakozás álláspontján s ismét elnapolja a Házat. Ezért stagnál a válság még legalább tíz napig. Kérdés azonban, hogy az ellenzék belenyugszik-e ebbe a huzavonába? Lesbenállás. Az egész Tisza-taktika sarkpontja különben most a lesben állásban csúcsosodik ki. A titkolódzás ugyan nagy, de mégis kiszivárog egy-két elejtett szó, amiből a kevésbbé beavatottak is megkonstruálják a követett taktika mivoltát, így például most az a suttogó hír jár szájról-szájra a Lloyd-klubban, hogy a Hodossy elnöklete alatt álló intéző bizottság most azt lesi, hogy a koalíczió feltételeivel illetőleg kormányzati programmjával szemben mekkora engedékenységet hajlandó tanúsítani a király. Amint ezzel tisztában lesznek, ismét átengedik az alkudozások terét a koalícziónak, egészen addig a pilanatig, amíg a megegyezés eljut az utolsó stádiumig. De amikor ez az időpont bekövetkezik, rögtön előáll a szabadelvű párt a maga „új programmjával“, amely szóról-szóra hű másolata lesz a király és az ellenzék között létrejövendő kompromisszumnak. Vagyis: egyszerűen kisajátítják a koalíció kormányzati programmját s ezzel a plágiummal megjelennek a fórumon és fölkínálják magukat a kormányzásra. Számítanak rá, hogy így tőrbecsalják a koalíciót, mert az erkölcsileg kényszerítve lesz a saját kormányzati programmjával szemben lábhoz tenni a fegyvert. Viszont bizonyosra veszik, hogy a király egyenlő kormányprogramm mellett inkább a „kipróbált hűségű" szabadelvű pártra bízza a kormányzás gyeplőjét, mivel Bécsben nagyon jól tudják, hogy: „si duo faciunt idem, non est idem“. Bízni fognak tehát abban, hogy a nemzet előtt tetszetősnek látszó kormányzati Programm a szabadelvű párt kezében épp úgy elkallódik majd a végrehajtásnál, mint ahogy ugyanazon kezekben torzképpé satnyult a hatvanhetediki alkotás. Régi, kopott fegyverek. Minthogy a koalíczió szétbontására irányzott cselszövények semmiképpen sem sikerültek, ismét megpróbálják az ellenzék harczi kedvét és akcióképességét ostoba ijesztgetésekkel leszerelni. Ismét lanszírozni kezdik tehát azt a hírt, amivel a múlt országgyűlésen oly sokszor, de mindig sikertelenül taktikáztak, hogy új választásokat fog elrendelni a király, ha az ellenzék önként át nem engedi a tért a legyőzött szabadelvű pártnak, vagy legalább is részt nem juttat neki a hatalomból. Most még csak zuglapokban és mozgó ügynökök s agent provokátorok útján dobták ki a hírt, kolportáltatják a nyilvános helyeken és az úgynevezett politikai korzón, de százat lehet egy ellen tenni, hogy nemsokára becsempészik azt a komolyabb sajtóba is. Számítanak rá, hogy az ellenzéki képviselők, bármilyen biztosak is az újabb győzelemben, hamarjában nem szívesen tennék ki magukat egy új választással járó költekezésnek és izgalmaknak. Nos, ha erre számítanak, úgy a figyelmükbe ajánljuk, hogy volt már alkalmuk tapasztalni, mennyire botor az a taktika, amely az ellenzék ijedősségére van alapítva. És ne feledjék meg azt sem, hogy semmi esetre se kerülné ki a vád alá helyezést az a kormány, amely felelősségével födözne egy újabb törvénytelen föloszlatást. Az efféle dajkamesékkel tehát jobb lesz komolyan elő se állani. Tisza bécsi útja. A félhivatalos Bud. Tud. jelenti: Tisza István gróf miniszterelnöknek küszöbön álló bécsi útjáról beavatott körében mit sem tudnak. Ma este minisztertanács lesz. Kossuth Ferencz a helyzetről. A bécsi „Zeit“ mai számában Kossuth Ferencz vezérczikkét közli „Korona és a többség Magyarországban“ czimmel. A czikk egész terjedelmében itt következik: „A „Zeit“ t. szerkesztősége azzal a kérdéssel Eladott élet. — A „Magyarország“ eredeti tárczája. — írta: Gömbösné Galamb Margit. Az „öreg nagyságos asszony“ — bocsánatot kérek, csak a háta mögött hívták ömr-nek — kutató szemekkel nézte az előtte ülő fiatal leány arczát, aki újságot olvasott fel neki. A tizenhét éves leány tagadhatatlanul nagyon csinos volt. Az arczát — amelyen nem volt egyetlen szabályos vonás, sem — fiatalsága, viruló színe, mindig mosolygó jókedve szépítette csak meg, de a szemei,— azok a nyílt, sötétkék, csodálkozó szemek— bizony senkit se hagyhattak közönyösen. Kitűnő hangsúlyozással, csengő, leányos hangon olvasta abban a perezben éppen a napihíreket. Egy nem mindennapi házasságról volt a lapban szó, egy amerikai esküvőről, ahol a menyasszony hatvan-, a boldog vőlegény pedig húszesztendős volt. Fehér Mariska — már mint a felolvasó fiatal, leány — egész tiszteletlenül elnevette magát, de hogy annak a nevetésnek nem volt visszhangja egy hangos mosolygásban sem, — csaknem bűnbánattal olvasott tovább. Özvegy Hamary Péterné — az „öreg nagyságos asszony“ — már nem igen hallotta tovább a napihíreket, de a tekintete még jobban rászögeződött Fehér Mariska csinos, szabálytalan, rózsás arczára. Egy kis sóhajtást nyomott vissza, míg tisztázódott gondolatai között vizsgálódásának eredménye, míg önmaga előtt is titkolva: összehasonlította a saját idejét Mariska tizenhét esztendejével ... Az az összevetés — egyelőre — csaknem öntudatlan volt. Okozata egy fölötte homályos oknak, amely sem alakot, sem színt nem öltött, ami nem élt egyelőre még a vágyakban sem, de éledni, forrni, bontakozni kezdett, amióta befészkelte magát — a már nem egészen sima homlok mögé — az a különös házassági hir. Özvegy Hamary Péterné czéltalannak, üresnek találta életét s a meg nem értett női lelkek közé tartozott. Benső világának harmóniájába az vitte bele a legfőbb disszonancziát, hogy mig ifjúságát kegyetlenül megrabolták az évek és arczára sok vonalat irt az idő keze,szive fiatal és könnyen hevülő maradt. Álmok zsongtak körülötte, gyönyörű mennyezetes ágyának csipkéi közé Ámorok jöttek incselkedni vele, s azoknak az Ámoroknak a susogását megértette, velük még beszélni tudott, mert azok meg nem csúfolták érte, hogy nagyon-nagyon hervadt volt a mosolygása. Több mint egy hétig nem hagyta békén a hatvanéves menyasszony és húszéves vőlegény regénye. Határozottan bántotta a dolog, ezt konstatálni lehet. Egy hét múlva már kezdett megbékülni a furcsa hírrel, és később már ilyenformán gondolkodott : — Hatvan évvel bolondságos életet kezdeni. Húszéves fiúhoz kötni a megélemedett kort, esztelenség. De ha valaki ötvenöt éves korára a kozmetika művészetével — főleg esti világításban — megkorrigálja kissé a természetet úgy, hogy tizenöt évet letagadhatna bátran, s találkoznék egy jónevű, szegény, de becsületes harmincéves férfiúval, aki — ha esetleg körszakállt visel — tíz évvel többet mutat idejénél, az annyi, mintha két egyenlő korú ember lépne frigyre ... Hogy a dolog homályosságban ne maradjon, teljes őszinteséggel tartozunk. Özv. Hamary Péterné — bocsánatot kérek — egy-két évvel túl volt az ötvenötön, de miután ő mindig annyi idősnek tartotta magát, amenynyinek látszik, hát — idők múltán — teljesen összezavarodott emlékében éveinek száma. De ha egészen komolyan gondolkodott kora fölött, ötvenöt év volt a legmagasabb számítás, amit megállapított. Az a valaki, aki a kozmetika segítségével megkorrigálta a természetet, szintúgy csak ő volt. Jus ha önmaga iránt való érthető gyöngédségből, e sok és fárasztó — nem egyszer fájdalmas — művészet eredményeként — esti világításnál — tizenöt évet elnézett: helyezkedjünk mi is az ő álláspontjára és feledjük el leigázott, fizetett házanépének félig-meddig igazságtalan eljárását, mikor a háta mögött tapintatlanul „öreg“-nek nevezik őt. . . Az a harmincz esztendős, szegény, de becsületes férfiú, aki jóhangzású nevet, azonban tíz évet érő körszakállt egyelőre még nem viselt, szintén valóságos alak és nem képzeleti lény. Hatfalussy Töhötömnek hívták, faluja azonban nem volt egyetlenegy sem, sőt mint később ki fog derülni, nem egészen megvetendő összeg adósság rozsdásította hős oroszlánokkal ékes nemesi czimerét. Töhötömnek tulajdonképpen nem is volt MAGYARORSZÁG Budapest, 1905. szerda, márczius 10.