Magyarország, 1905. október (12. évfolyam, 241-267. szám)

1905-10-01 / 241. szám

z Hofburgban, egymással tülekedtek, nem bírta legyőzni egyik a másikat, Gautsch is megmaradt Goluchovszkival, Fejérváryt se eresztették el Kristóval, de hisz nem is akar­tak menni s a vitás kérdésben végül meg­egyeztek s a formulát a császár helyben­hagyta. Értelmezzék azt a szabadelvűek a maguk és Fejérváry tetszése szerint,, az igaz­ság mégis csak az, amit Gautsch mondott tegnap a Reichsrathban. Ez is visszaszívás, magyarázata a 3-ik pontnak, de fentartása a császári akarat tartalmának és czéljának. Idéz­nünk kell szavait, hogy bizonyítsunk: „ A 67-iki alap esetleges revíziójáról, amennyiben az Ausztria és Magyarország között, a gazdasági és egyéb viszonyokat érintő kérdésekre vo­natkozik“ — úgymond, — tehát a híres 3-ik ponttal megegyezően az osztrák miniszter­­elnök kijelenti, hogy „ragaszkodik a közösség­­hez és a másik államterülettel kötött meg­állapodásokhoz és egyezségekhez.“ A kiindulási pont tehát a vámközösség és a status quo, de nemcsak a törvényes szerződésekre, ha­nem holmi, a kormányok közötti megállapo­dásokra nézve is. Innét kiindulva, hogyan képzelik a reví­ziót ? „Tekintettel az évek óta mindig meg­ismétlődő nehézségekre, lojális egyetértéssel közösen útját lehetne egyengetni a létező vi­szony időszerű kifejlesztésének és kiképzésének.“ Tehát vámközösség kifejlesztve. „A revízió tárgyát a magyar királysággal megkötött ki­egyezés azon részei képeznék, amelyek az örök időkre megállapított politikai kötelék bár­minő érintése nélkül úgy a közös, vala­mint az időszakonként egyenlő elvek sze­rint megkötendő ügyeknek elintézési módjára , vonatkoznak. Az ilyen akc­ió semmiképpen nem­­érintheti mindkét rész törvényben biz­­tosított jogait, valamint elhatározásainak sza­badságát, tehát csak félreértés lehet magyar részről, mintha a magyar­ törvényhozást bár­minő kényszernek alávetni akarnák. Mert mi elismerjük a 67-iki törvény 68. paragrafusá­ban Magyarország önálló rendelkezési jogát, ha nem sikerülne Ausztriával gazdasági meg­egyezésre jutni és hogy ez ügyekben egy szö­vetségnek megkötése kölcsönös szerződéssel oly módon eszközlendő, mint két más egymástól jogilag független ország hasonló szerződései“. Ez a kijelentése Gautschnak korrekt és ennyiben ért el sikert Fejérváry vele szem­ben, tudniillik, hogy a G7 revízióját a ma­gyar országgyűlés hozzájárulása nélkül esz­közölni nem lehet és hogy ha ez nem sikerül gazdasági egyezség nélkül Magyarország füg­getlenül intézkedhetik. A jogi részszel és az eljárásra nézve tisztában volnánk, de mi tör­ténik, ha sikerül Fejérvárynak olyan ország­gyűlést összehozni, melynek többsége a csá­szári c­édula kormányprogrammjának meg­hódol ? Erre nézve hallgassuk meg Gautschot. „A félreértések mellőzésével és a helytelen magyarázatok tisztázására alkalmatos eszköz­nek vélem a hagyományos és az osztrák törvényben előrelátott deputácziókat, melye­ket a két népképviselet szabadon választana, fentartva mindkét törvényhozás önálló jo­gát. (A vége helyes.) A kormány alkalmas időben ezt kezdeményezni fogja és ha mi megválasztjuk a deputác­iót, ezt minden eszközzel és erővel támogatandja. Elér­kezik ennek ideje, ha a kereskedelmi szer­ződésekkel a két államterület gazdasági élete­kölcsönös sérelmeknek periódusa más szóval állandó kiegyezés kell nekik, hallomás sze­rint huszonnégy esztendőre. Hogy minő lenne az a szerződés, azt mindenki elképzelheti, aki Ausztria gazdasági és pénzügyi fölényét Ma­gyarország fölött érzi és érti, így tessék felfogni, szabadelvű urak, a harmadik pont rektifikác­ióját. A törvény formái megtartatnak, hogy törvényes hon­árulást kövessenek el, akik Fejérváryhoz csatlakoznak és Tiszát követik azon az útján, mely Magyarországot Ausztria tartományává és gyarmatává lebilincseli örök időkre. Inimicus inimies amicus meus. Ellenségem ellensége nekem barátom — ezt tartja egy régi közmondás. A magyar nemzet ismét élethalálharcz előtt áll, azt jelenti a bécsi ultimátum. Ismét azzal fenyegetőznek, hogy szétdarabolják Magyar­­országot, elszakítják Erdélyt és Horvátorszá­got. Az öreg emberek tudják, hogy ezt meg­tették 48-ban és húsz esztendeig nem állítot­ták helyre az uniót. A választási jog ok­­trojálásában Budapesten a szoczialistákat, vidéken a nemzetiségeket bujtogatják a magyar nemzet hívei ellen. A katholikus papságot a főpapokkal szeretnék a labancz táborba hajtani. Vesztegetésre is lesz pénz. De ha a nemzet lelkében erős, ha össze­tart és kitart, a jövő esztendőben kivívjuk Magyarország törvényes függetlenségét. A választások csatáiban győzzük le az idegen abszolutizmust. Mivelhogy Ausztria nekünk esküvl+ ellenségünk, azért Ausztriának mindi ellensége nekünk barátunk. N­em ki­s7(P]»f. - "0444-1.----- - 1 tuvbVA V A6L1 hCICbllllIll! Törzs András. — A Magyarország eredeti tárczája. — írta: Zboray Aladár. „Nem értem az embereket,“ — írja Törzs András, a börtönigazgató — nem értem, mert ők nem akarnak megérteni engem. Olyan természetesnek, olyan magától értődőnek találta mindenki, hogy Ember György hirte­len meghalt s nem akadt egyetlen ember sem, aki ne mondta volna . Szegény ember, igazán izgalmas volt hozzá a sors, ilyen gyorsan, és ilyen szépen végezett vele. A sors én voltam és ami olyan gyorsan és szépen végezett vele, a cyankálium itt van a fiókomban. Nagy, megdönthetetlen igazság, hogy a halál a legtöbb esetben nem büntetés, de ju­talmazás s mégis — jól látom, ha hivatalo­san nem is veszem észre — hogy vizsgálat folyik a börtönben s hogy ez a vizsgálat el­lenem folyik. És miért ? Egyszerűen azért, mert én vagyok az egyetlen igazán humánus börtönigazgató, aki nem hagyom szenvedni azokat, akiknek csak­ugyan szenvedés az életük. Ember György után egy év alatt három ember lakott a tizenhetes czellában. Torjay Péter volt az első. A híres, a nevezetes Torjay, aki hatszázezer forintot vett el egy esztendő alatt a magáéból s azután egy félév alatt rábizonyult vagy egy félmillióra rugó hamis váltó. Eleinte meg sem akartam látni. Utálom nek alapjai biztosíttattak.“ Tehát először keresztülviszik a szerződéseket s ezzel a vámközösséget és a tarifákat. Mikor igy 1917-ig Magyarországot lekötötték a Gantseh- és Fejérváry-kormányok, először megállapod­nak maguk között az 1867-iki kiegyezés re­víziójára nézve s megnyervén a császári jóváhagyást, az osztrák kormány felszólítja a Reichsrathot, hogy mint a kvótánál, vá­­laszszon deputácziót, mely az egész közgaz­dasági kiegyezést új alapokra fektesse. A császári akarat magyar kirendeltsége hasonló felhívást intéz az új k­ osztrák párt megválasztja séget: Hieronymit, Lán Tiszát, Hegedűs Sándort kuszt. Szép jövő vár igy Gautsch megmagyarázza, í­r­nak: „A deputácziók megkeze­i­vel, hogy többé ne legyen , és azokat a rabokat, akik haszo­nde bűnökért kerülnek hozzám. 1 . le a becsület útjáról, ez csakne do­ritó, mint az emberkeresked az, hogy önmagát adja el, nem mit azon a tényen, hogy emberi ille­tet áldozott fel néhány itolt számú nyomtatványért. Torjayt ellenben meg k­em. Levelet akart kicsempészni s rajtaérték. Kezeim közé ke­m el kellett olvasnom. Annak az ég­nek irt, aki miatt ide került. Epedő, lángoló szerelmi okt,­kus panasz, hogy nem láthat m­rehányás, majd lázas könyört et­jeit magáról. Csak egy sort­­­ak egy betűt s ő megnyugszik, a büntetéssel. Áthozattam a tizenhetesbe v­e­dett. — Egyszer, amikor beme­zt mondta, hogy ha egy héten ép hitt arról az asszonyról, a fal­­tt a fejét. Képesnek tartottam ro­b­ban nem kaphatott, hisz én it­z a némber, az az aranyéhes k ., már a következő áldozatán gj gall és megesett a szivem Törj Reggelizés közben halt meg Az orvos föl akarta bontani, tem, s igy minden különös ez kül elpihent szegény Torjay. 1 következő lakó, Schwarzer Ax bajt okozott. Magam előtt látom most is. 1 nehézlélegzetű­ ember volt. Vis a büntetőtörvény nevezi őket , dem megmagyarázni magamnak, hogy mi szorulhatott annyi fékevesztett energia ebbe a törékeny emberbe. Először azért volt benn, mert embert ölt. Akkor még fiatalember volt, úgy mondják csinos, erőteljes, de nem hiszem. Azért ölt, mert gyanakodott a feleségére. A végtárgyalá­son világlott ki, hogy akit megölt, soha nem volt a felesége kedvese, de kiviláglott az is, hogy nem gyanakodott hiába, mert csak­ugyan hűtlen volt az asszony. Tíz évet ült börtönt a tévedéséért Schwai­­zer Antal s amikor föltételes szabadságra bocsátották, visszament a falujába s meg­ölte azt az embert, aki tíz évvel azelőtt el­csábította az asszonyát, így került vissza életfogytig tartó büntetéssel hozzám. Csöndes, apatikus rab volt, aki csak azon panaszkodott, hogy miért kell olyan sok időt töltenie a rabkórházban. Az a régi tíz esz­tendő megtette a hatását s a tuberkulózis őrölte a nagyenergiájú ember szervezetét. Egy csöppet sem félt a haláltól, amely igazán megváltás volt reá, s én meg voltam s meg vagyok győződve ma is arról, hogy volt jussa arra, hogy kegyelmet gyakoroljak vele szemben. Végre is, ha csakugyan őszinték akarunk lenni, nem minden bűntett — amire a törvény­­könyv súlyos büntetést szab ki — bűn is egy­szersmind. Vannak büntettek, amelyek meg­­nemesitik elkövetőiket. Őt már bonczoltatta az orvos s meg is ál­lapították, hogy cyankálium ölte meg. Utolsóelőtti lakója a tizenhetesnek Rendess József volt. Még a rabruha is geniálisan ál­lott rajta. Ez az ember igazán jogtalanul MAGYARORSZÁG Budapest, 1905. vasárnap, október 11

Next