Magyarország, 1905. október (12. évfolyam, 241-267. szám)
1905-10-01 / 241. szám
Budapest, 1905. vasárnap, október 1. MAGYARORSZÁG A válság. — Saját tudósítónktól.— Budapest, szeptember 30. Folyik a nagy tanácskozás. Budapesten és Bécsben ugyancsak dolgoznak, hogy valamit ki bírjanak sütni. Ami most történik, az nem más, mint valami tákolmánynak a keserves összehozatala. A császári hatalom és az ő kirendeltjei fel akarják venni a nemzeti küzdelemmel a harczot De nem tudják, hogy hogyan ? Nyílt erőszakra és nyílt abszolutizmusra nem mernek vállalkozni. De furfanggal és ravaszkodással szeretnének valamit elérni. Terveik nagyon is átlátszóak. Először is kell nekik programm. A minisztertanácson most illesztgetik össze a bécsi követelményeket a saját gondolataikkal. Valami nagyszerű dolgot akarnak kisütni. Hogy térdre essék előttük a „liberalizmus“, a „demokráczia“ és a népjogok minden lelkes barátja. Programmjuk annyi sok szépet fog tartalmazni, hogy lehetetlenség lesz annak ellenállni. Ezt gondolják t. i. ők. A nemzet pedig azt gondolja, hogy a bécsi kotyvasztékból nem kér semmit. Ami jót akar önmagával csinálni, azt elintézi önmaga saját törvényhozásával és saját független kormányával. Most elsősorban a császári omnipotencziának akar véget vetni. Nemzeti nyelvét, állami jelvényeit, gazdasági függetlenségét akarja keresztülvinni. Emellett a belreformok egész sokaságát. A Kristó, Fejérváry és Golucovszki által tudezott dolgokat, mint üres szemfényvesztéseket elutasítja magától. Azután a programaihoz szükséges volna nekik többség. Ez azonban már nagyobb gondot okoz, mert többséget csak az ország adhat a kormánynak. Hát tanácskozások folynak a választási praktikák felől. Honnan vetessék a pénz; milyen törvénytelen és erőszakos eszközöket kellene használni; honnan vétessenek az ehhez szükséges emberek ? Mindenki tudja, hogy ez egy képtelen feladat. Nincs annyi tengerpénz és nincs annyi szuronyerdő, amivel a nemzeti akaratot most le lehessen törni. Ők azonban mégis próbálkoznak, mert hataloméhes és pénzleső elemek alulról biztatják. Épp úgy, mint Tisza biztatta nagyhetykén a decemberi államcsínyre és a januári választásokra az udvart. El lehetünk tehát készülve, hogy amint az előkészületekkel (pénz, főispánok stb.) készen lesznek, a választásokat meg fogják ejteni. Lázasan kapkodnak azután szövetségesek után is. Lanszíroznak főpapi kinevezéseket, csakhogy nagy kecsegtetéseket vihessenek bele a klérus soraiba. Nagy közgazdasági programmot dobnak bele az üzleti, világba. Hányan fognak ez után is kapkodni. Pénzzel megvehető elemeket megvesznek, spionokat, kémeket, agent provokatőröket szerveznek, a munkáselemet szeretnék félrevezetni „népjogok“ emlegetésével. „Népjogok“ és az osztrák császári hatalom: igazán kaczagtató idea! Józan észszel ülhet-e fel ennek valaki ? Így dolgoznak most a Burgban és Fejérváryék lázas sietséggel. Október 10-ike után meglepik a világot. Kitálalják, amit most nagytitokban kifőztek. A nemzet azonban szembeszáll mindenféle furfangokkal, ravaszkodásukkal, és kineveti kínos vajúdásaikat, amelyeket a passzív rezisztenczia sima, de rettenetes fegyverével a legteljesebben vissza fog verni. Ellenzéki körökben most az október 3-iki nagy nemzeti ünnepélyre készülődnek. A vidék számos helyéről jelentették ma is be, hogy nagyszámú küldöttséggel vesznek részt az egyesülés lélekemelő nagy ünnepén. De bejelentések nélkül is jönnek ezrével és ezrével a küldöttek, hogy együttérzésüket a nemzettel ünnepélyes formában kifejezzék. A főváros összes társaskörei, egyesületei készülnek a nagyarányú manifesztáczióra. Igazán ott lesz a főváros egész hazafias népe, hogy Bécs lássa meg a nemzet erejét és elszántságát. Száz- és százezer ember fog hullámozni Budapest utczáin, összeolvadva a haza szeretetében és alkotmányunkhoz való ragaszkodásban. Ma Csáky volt a királynál. Valószínűleg a jtrograwww-készítésnél kérdezték meg az ő véleményét is. Csáky elmondta mondókáját, azzal hazautazott birtokára. A válság dolgában ma egyéb esemény nem történt. Csáky gróf kihallgatása. A félhivatalos Bud. Tud. jelenti: Ő felsége Csáky Albin grófot ma délelőtt 11 órakor külön kihallgatásonfogadta. A kihallgatás háromnegyed óra hosszat tartott. Csáky gróf kihallgatása czéljáról úgy nyilatkozott, hogy meghívást kapott a helyzet jelenlegi állásáról való nézetének előterjesztése czéljából; a meghívás rendeltetésének eleget tett s ő felsége kegyesen tudomásul vette előadását. Csáky gróf Bécsből nem utazik Budapestre, hanem még a nap folyamán visszatér szepesi birtokára. (Más oldalról jelentik :) Csáky Albin gróf, a magyar főrendiház elnöke, ma reggel ideérkezett és az Imperial-szállodában vett lakást, hol megkapta az értesítést, hogy a király 11 órakor fogadja. Csáky a kihallgatásról tizenkét óra felé tért vissza és több ujságírót fogadott, akiknek csak annyit mondott, hogy még ma birtokára utazik vissza mert annak, amiért Bécsbe hívták, eleget tett. Az ő kihallgatásának csak az volt a czélja, hogy a királynak véleményét a jelenlegi zavarokról és ellentétekről elmondja. A király meghallgatta előterjesztéseit és tudomásul vette. Csáky Albin gróf innen nem Budapestre, hanem szepesi birtokára utazott, amiből következtetni lehet, hogy meghívást ezúttal semmiféle irányban sem kapott vagy vállalt, nincs azonban kizárva, hogy a király még egyszer meghívja. Más forrásból Csákynak a hírlapírókhoz intézett nyilatkozatát — amely különben is semmi lényegeset nem tartalmaz, — a következőleg közük: — Sajnos, nem mehet önökkel karöltve önöknek az a hivatása, hogy közöljék azt, amit megtudnak, én pedig azt, amit megtudtam, nem közlés czéljából tudtam meg, hanem azért, hogy elhallgassam. Ez okból nem tehetek önöknek pozitív közléseket. Ő felsége azért hívott ide, hogy nézetemet a válság jelenlegi állásáról meghallgassa. Én kifejtettem nézeteimet, ő felsége pedig kegyesen meghallgatta és tudomásul vette. De hogy miről volt szó a kihallgatáson és mi az eredménye, arról nem beszélhetek.gyetlen gyötrelem volt, amely a lelken át gyötri a fizikumot. Bizony rászolgált a részvétre. Hanem amikor ő is hirtelen halt meg s az orvos ő rajta is cyankali-mérgezést konstatált, akkor egyszerre megindult a nagy vizsgálat. Egy darabig nem vettem róla tudomást. Engem bíztak meg a vizsgálat vezetésével, megfenyegettek, hogy nyugdíjaznak, s nem igen törődtem a dologgal. A lelkiismeretem tiszta volt; tudom, hogy humánus dolgot cselekedtem, nem izgatott tehát az sem, amikor a központból küldtek ki vizsgálóbiztost. Valószínű, hogy sohasem sül ki semmi, ha véletlenül az öreg doktort nem függesztik föl azért, mert elveszett a méreg az ő laboratóriumából. Szegény öregember szörnyen megrémült s az állása is koczkán forgott, nyugodtan bejelentettem tehát a vizsgálóbiztosnak, hogy ne kutassák az úgynevezett bűnöst, mert a mérget én vittem el az orvos szobájából s én tettem a szerencsétlen szenvedők ételébe, mert meg akartam őket menteni további gyötrelmeiktől. Eleinte azt hitték, megőrültem. Hiába mutattam meg a mérget, hiába magyaráztam, hogy tisztán látok, komolyan, okosan fontoltam meg minden cselekményemet, tudtam, hogy amit tettem, beleütközik a büntetőtörvénykönyvbe, mindenáron bolondnak akartak nyilvánítani, csak azért, mert meg is mertem tenni azt, amit mindenki el mer gondolni. Miután pedig egészen ép ésszel gondolkoztam, a vallomás után nyugodtan beültem került hozzám, mert szent meggyőződésem, hogy az őrültek házában lett volna a helye, ha lelkiismeretesen bánnak vele. Festő volt. Valóságos szin-szinfoniák kavarogtak a lelkében s valamely szenvedélyes szerelemmel csüngött mindenen, ami formáiban szép, tökéletes, vagy legalább is egyéni volt. Amikor a tizenhetesbe került s egy kicsit könnyebb lett a sorsa, csak papirost és ezerurát kért s egész éjszakákat átrajzolt. Csodás egyformasággal rajzolta mindig ugyanazt az alakot, ugyanazt az arczot. Megrajzolta vidámnak, szomorúnak, kaezérnak, áhitatosnak, szentnek és hetérának ; mindenképpen, minden alakban, fölmagasztosítva, eltorzítva, de mindig ugyanazt, mindig csak azt az egy nőt. Nem tudnám megmondani, szép lehetett-e, vagy csúnya. Az az egy bizonyos, hogy nem volt közönséges arcz, nem közönséges jelenség. Az is bizonyos, hogy nagyon leköthetett egy festőművészt — vagy talán csak éppen Bendess fantáziája révén lett érdekessé ? Nem vitatkozom, meggyőződtem róla gyakran az életben, hogy pozitívumok egyáltalán nincsenek. Minden létező dolognak ezez a lényege, csaknem annyi, mint ahány ember látja. Hisz még a kalapácsnak, az ásónak, durva csákánynak is megvan a maga külön egyénisége, csak éppen mi emberek nevezzük el ezt az egyéniséget hasznavehetőségnek, vagy hibának. Azért mondom, hogy Rendess nem volt oda való a tizenhetesbe, mert minden lelki kényszer nélkül gyilkolt. Meg tudta logikusan okolni, miért kellett megölnie a modelljét. Azért, hogy ne vehesse feleségül, hogy meg ne szerethesse földi szerelemmel. Mert az az asszonyszemély, aki teljesen uralkodott rajta és a művészetén, nem volt neki sem a felesége, sem a szeretője. A modellje volt csupán, akibe igazándiban csak a művész volt szerelmese Rendess Józsefnek, az embernek nem volt hozzá semmi köze. A vonalakat, a művészi harmóniát szerette meg Margoton, az nyűgözte le, az fogta igába egész képzelőtehetségét, minden energiáját. Amikor azt érezte, hogy a művészen felül az ember is rajongani kezd, elpusztította a modellt, mert azt hitte, csak így tudja megőrizni a művésznek. Ez illogikus, ez őrült, ez nem börtönbe való ember. A bűne nem bűn, de őrület. Hisz ha logikusan gondolkozott volna, csak önmagát pusztíthatta volna el. Sokáig töprengtem rajta, beköltöztessem-e a tizenhetes czellába, s inkább csak azért költöztettem be, mert nem volt más, megfelelőbb emberem. Pedig igaztalan voltam. Ez a szegény, eszement ember nemcsak érdekes megfigyelni való alak volt, de határozottan a szenvedők közé tartozott. Nem azokat tartom szenvedőknek, akik szabadság után vágynak, — ez ösztön, semmi más, az ösztöneink pedig elsősorban azért adattak, hogy általuk ismerjük meg a gyönyöröket, részint pozitív formában, részint pedig azon a réren, hogy sokáig erőt kell vennünk ösztöneinken. Rendess nem az ösztöneitől szenvedett. Az ő szenvedése az a nemes vergődés, az a ke-