Magyarország, 1906. szeptember (13. évfolyam, 212-237. szám)
1906-09-01 / 212. szám
Budapest, 1906. szombat, szeptember 1. KAGZARORSZAO A jászberényiek napban készülnek Apponyi fogadásába, akit immár huszonöt év óta a legideálisabb közéleti kötelékek fűznek a derék jász város polgáraihoz. Apponyit ezúttal felesége is elkíséri Jászberénybe. ---- ■ 1 --.--i.-r.-. ..... ----1^3 A politikai színtérről. Budapest, augusztus 31. Klosácz Vásár úr, csehországi és reichsrathi képviselő, a radikálisok vezére Budapesten van. Üdvözöljük őt, mint barátunkat! Szófiából és Belgrádból jött, Zágrábba megy, aktív politikusokkal érintkezik. A három délszláv népnek : bolgárnak, szerbnek, horvátnak a magyarokkal és csehekkel való szövetkezés reális alapjait keresi és útját töri, hogy a németek hódító áradatának délkelet felé együttes gátat vessenek. Őszintén kívánjuk, hogy ez neki sikerüljön ! Érdekes a Balkán-népek mozgalma nagyon ez teszi aktuálissá Klosácz szövetkezési kísérleteit. A versengést szerbek és bolgárok között Macedóniában, szerbek és horvátok között Bosznia és Dalmácziában kiegyenlíteni, az érdekek és a veszedelem közössége elősegítheti. A Duna-konföderáczió eszméje nem új, de csak most lesz aktuális. Magyarország és a magyarok képezik vagy az összekötő kapcsot, vagy az elháríthatatlan akadályt. A csehek Magyarországon keresztül nem szövetkezhetnek a délszlávokkal, mert egymás segítségére nem mehetnek. A horvátok sem mehetnek Szerbiába, csak ha Magyarország is támogatja Szerbiát, állami közösségünk következtében. A németek közös ellenségünk és zsarolónk, évszázadok óta egymás ellen izgatják a magyarokat és szlávokat, ellenünk lázították a tótokat, szerbeket és horvátokat, minket felhasználtak a csehek ellen, mert a bécsi uralkodók elve : divido et impera. A magyar-szláv barátság a nemzeti érzésben gyökeredzik s a népekben terjed. Bár konkolyt hintenek a németek és tartózkodók az államférfiak, a nemzetek ösztöne felismerte, hogy új csoportosulás szükséges és képződik a régi ausztriai és török birodalmak helyén. Ez a két autokráczia letört. A német császárság feltámadt s a német hegemónia Bécsből és Berlinből az összes keleti kis népeket hódítással és elnyomással fenyegeti. A magyarokat a katonai kérdések, a magyar vezényszó megtagadása, az ország jelvényeinek el nem ismerése, a hazánkat okkupáló közös hadsereg németsége ébresztette fel álmából a veszély tudatára. És amikor a németek alkotmányát is elkobozták és Németország gazdasági önállóságától, Bécscsel szövetkezve, hosszú időre megfosztotta, akkor itt mindenki megértette, hogy magunkban gyöngék vagyunk a német uralomnak ellentállni, tehát barátokat és szövetségeseket kell keresnünk, hiába mennénk Angliába, vagy Amerikába, komoly szövetségeseket csak érdektársakban lelhetünk és szomszédainknál kereshetünk. Ezért fordultunk a horvátokhoz és szerbekhez s velük meg is egyeztünk. A csehek ellenben régi jelszavak és bécsi hajtogatás folytán hozzánk idáig még nem csatlakoztak, csak most válik aktuálissá a régi történelmi szövetségnek megújítása. Nagy érdeme Klesácz úrnak, hogy évekkel ezelőtt már kezdeményezte a barátság megkötését. Nagy munkát végezhet, ha a természetes szövetség alapjait megveti. Bizton reméljük, hogy Magyarországon lesznek államférfiak és politikusok, kik ugyanezen irányban fáradozni meg nem szűnnek. * Mikor az Öreg Rieger Budapesten járt, e sorok íróját is fölkereste. Az uralkodó nézet a Deák-párton a német hegemóniának volt a hive s a föderalizmusnak ellensége. Külön nézetet vallottam akkor is: Magyarország legyen egységes magyar állam s a pragmatika szankczió alapján szövetségese a föderatív Ausztriának. Mert ez a történeti bázis 1526-tól 1848-ig; ez felel meg Ausztria földrajzi és etnográfiai alakulásának; legfőképpen pedig magyar érdek, hogy a dualizmusban ne álljon velünk szemben egy másik egységes hatalom, mely népszámban, vagyonban, iparban, kultúrában erősebb , mely arra hivatkozik, hogy a kvótának 70 perczentjét ő fizeti, mely dominál a hadseregben, a közös minisztériumoknál és az udvarnál. Ezt az osztrák túlsúlyt s a nagy Bécs prepotencziáját a magyar nemzet csak úgy parírozhatja, ha Ausztriában a nemzetiségekkel, különösen a lengyelekkel és csehekkel kezet fog s az akkor német autonomistákkal Ausztria deczentralizácziójára nézve egyetért s nevezetesen nem ellenzi a cseh államjognak helyreállítását és Ferencz Józsefnek cseh királylyá való koronáztatását, Riegerrel nem teljesen értettem egyet, mert ő a föderalizmust úgy képzelte, hogy abban Magyarország is részt vegyen. Valamely közös államalakítás lebegett szemei előtt, hasonló az októberi diplomához, hogy a históriai magyar királyság a históriai cseh királysággal, horvát királysággal, tiroli grófsággal stb. csináljanak egyesült osztrák államokat. Magyarország állami önállóságával és függetlenségével ez nem volt és sohasem lesz összeegyeztethető. De semmi nehézsége nincs annak, hogy a perszonális unió Csehország királyával legyen a Habsburg-monarchiának alapja. Nem a Jagellókra hivatkozunk hanem Mária Teréziára, ki száz évvel a fejérhegyi csata után viselte a cseh koronát, mint alkotmányos fejedelme a két országnak „romeine de Hongrie et Boheme“, ami Ilik Frigyes porosz királyt minden okiratában és emlékirataiban czimezi. És I. Ferdinánd osztrák császár nem volt-e V. Ferdinánd Magyarország és Csehország királya, s nem koronáztatott-e meg a magyar alkotmányra Pozsonyban és a cseh alkotmányra Prágában ? Nem kellett nekünk vetekedni és veszekedni a múltban, miért kelljen a jövőre, mikor közös érdekünk az, hogy Bécs és a németek járma alól felszabaduljunk. Ennek reális alapjait ha keressük, megtaláljuk gazdasági téren, a politikai és közjogi viszonylatokban. Első feltétele a szövetkezésnek negatív, tudniillik, hogy egymást ne bántsuk és egymás belügyeibe ne avatkozzunk. Tiszteljük a határokat: Csehország nem terjed túl a Morván, Magyarország pedig a Kárpátokon! Jól mondja Klosácz : a magyarok nem magyarizálhatnak Csehországban és a csehek nem csehizálhatnak Magyarországon. Nagy hiba tőlük, ha teszik, mert pánszláv izgatókkal nem paktálunk. Tót polgárcsinosodtam meg. Ha nem volna olyan elcsépelt, azt mondanám: a bábból pillangó lett s csodás dolog, hogy a molyköntössel együtt lefoszlottak rólam a molyhangulatok is.. . A tépelődések korszaka tehát lejárt s most már fenség is teljesen tudatában van annak, hogy él. — Maga egy kicsit túlbecsüli a jókedvemet. Nem a lelkületem változott annyira, csak éppen örülök. Örülök azon, hogy zavarba hoztam egy embert, aki parancsszóra jött ide, hogy feleségül vegyen, s mert arra van nevelve, hogy mindig engedelmeskednie kell a legnagyobb zsarnok, az etikett parancsainak, belenyugodott a változhatatlanba s rászánta magát az áldozatra. Most egyszerre más árut kap, mint amire alkudott. Alkudott egy rossz majolika-tömegárura s karrarai márványszobrot oferálnak neki. A nevetséges az, hogy a majolikát utálta s ez az uj szobor kezd neki bolondul, tetszeni s ez őszintén zavarba hozza. És én mulatok rajta. Igazán felséges komédia, egy harmadszülött princz, aki beleszeret a menyaszszonyába, akit el kell neki venni. — Most már én is örülök a maga örömének, mert látom... — Dehogy is lát kedves Fehér szomszéd, maga nem lát semmit, mert egyszerűen téved. Én éppen ugy unom a derék Frigyes herczeget, mint eddig s éppen olyan ábránd nélkül lépek majd vele az oltárhoz, mint léptem volna hernyókoromban. Amiért pedig ide jöttem magához, az nem kevesebb, mint hogy ismerni akarom a magam valódi értékét. — Igazán nem tudom, mit akar ezzel mondani fenség? — Maga szobrász, maga itt a hivatalos becslő. A szobromat jöttem megbeszélni magával s úgy mellékesen meg akarom tudni, van-e tényleges, klasszikus értéke a formáimnak ? Most már igazán zavarban voltam. Nem tudtam, a legmerészebb kaczérkodást űzi velem ez a kis hirtelen fölcseperedett herczegkisasszony, vagy csak meg akar egy csöppet gyötörni. Igazán olyan hiú, a váratlanul ölébe hullott szépségére, mint ahogyan mutatja, vagy tényleg szeretne megbolondítani. Nem értem reá azonban tovább meditálni ezen a kérdésen, mert Alexia herczegnő egy párisi nagyvilági dáma szadikus kaczérságával ezt kérdezte : — Arról van szó, kedves mester, várjon Mayer Ferencz, bonni diák, ha most meglátna, meg tudna-e halni ■— egy csókomért? — Arról meg lehet győződve fenség, hogy Mayer Ferencz meg tudott volna halni egy csókjáért Schneethalban is. — Akkor mégis ő volt az egyetlen igazi szakértő hármajuk közül, mert ő ösztönszerűleg érezte meg, hogy belőlem még „lesz valami.“ — Legyen meggyőződve róla fenség, hogy a szerelmes embereket soha nem csalja meg ösztönük. Az ő számukra mindig „lesz valami“ abból, akit szeretnek s aki szereti őket. — Abból, aki szereti őket ? — mondta gúnyosan kaczagva Alexia herczegnő. — Hát mondja, de őszintén, hiszi maga, hogy én szeretem Mayer Ferencz urat? — Ne haragudjék herczegnő, ha, őszinte leszek. — Csak bátran, hisz éppen azért ragaszkodom önhöz. — Fenséged olyan, mint a kis macskák, akik először ébrednek öntudatra, hogy a körmeik kinőttek s azzal nemcsak gomolyaggal lehet játszani, de egereket is lehet fogni. — Nos ? És ? — Nos és én már régesrégen magam is a macskák családjához tartozom s a vén kandúr maga is egeret eszik, de nem ir könyvet az egerek lélektanáról. — Bravó, kandúr bácsi. A kérdést fényesen parírozta, de válaszolni nem tudott reá. Nem baj. Végre is a szobrász a formák embere. Térjünk a dologra. Hogyan képzeli el a szobromat ? — Miután a párja lesz a stahrenbergi herczeg mellszobrának, mindenesetre egy kicsit sablonos lesz. Az a bizonyos, mélyen kivágott fejedelmi báli derék és semmi egyéb. Kiválóan fog illeni Frigyes herczeg lovastiszti egyenruhájához. *— Tehát én leszek a pendant? — Fenség, férj és feleség kölcsönösen pendantjai egymásnak. — S ha én mégis azt akarnám, hogy nekem a saját használatomra — egy igazi mellszobrot készítsen rólam, úgy ahogy a művész lelke diktálja, vállalkoznék reá ? Egy pillanatig gondolkoztam s már közbevágott ;