Magyarország, 1906. november (13. évfolyam, 265-290. szám)

1906-11-01 / 265. szám

BUDAPEST, 1906. NOVEMBER I. CSÜTÖRTÖKXIII. ÉVFOLYAM 265. SZÁM. ..... - itt-iTkif r. ............ ..................... ■■ .... — Előfizetési ári negyedéTM 7 korona, egész évre 28 korona. Főszerkesztő: X^vyvlfczerkesztőség és kiadóhivatal ■ Teréz-körut 19. az Egyes szám ára helyben 8 fillér vidéken 10 fillér. Holló Lajos. Irmartimit muimtr Mamisnai vijinui umit XIII. ÉVFOLYAM 265. SZÁM. Wekerle kijelentései. Budapest, október 31. A politikai helyzetet, melyet sok oldalról zavarossá akarnak tenni, vagy legalább is zavarosnak feltüntetni — élesen világítják meg azok a fontos nyilatkozatok, amelyeket Wekerle miniszterelnök tett a pénzügyi bizottság mai ülésén. Csoportosítva e kijelentéseket tárgyaik fontossága szerint, különösen három csoportját kell kiemelnünk e nyilatkozatoknak, amelyek legalkalmasabbak arra, hogy a kérdéseket tisztázzák. Vonatkoznak e kijelentések az ujonczlétszám-fölemelésre, a paktumra és az állítólagos krízisre. Az ujonczlétszám-felemelésre nézve kijelenti Wekerle, hogy annak szükséges volt a elismert tétel, de hogy mikor, mennyire és milyen feltételek mellett történjék ez, erre nézve a magyar kormány semmineműkötelezettséget nem vállalt. Ez az, aminek nyomatékos kijelentését várta az ország a kormánytól. Mert így azután tisztán a magyar országgyűlésen áll, hogy ha a hadügyminiszter, amint mondja, csakugyan létszámemelés iránti kérelemmel áll elő, ezt a kérelmet elutasítsa anélkül, hogy ezzel bizalmatlanságot fejezne ki a magyar kormány iránt és válságot idézne elő. Eszerint tehát az újoncz létszámemelés iránti követelés nem fogja megzavarni az átmeneti korszakot a reá ruházott nagy feladatok megoldásában. A paktum tartalmára nézve természetesnek mondja Wekerle, hogy a kormány megalakítása alkalmával a kormányzati programaira nézve megállapodások történtek a kormány és az uralkodó között. A kormány az ő kormányzati programmját, amikor hivatalát elfoglalta, nyilvánosságra hozta, és kijelenti Wekerle, hogy — amint természetes is — a kormány azon az alapon áll ma is. Ezzel tehát megdőlnek mindazok a merész kombinácziók, melyeket a paktum „titkos“ pontjaihoz fűztek. Helyénvalónak látta itt — igen helyesen — Wekerle, hogy erélyesen visszautasítsa azt az osztrák követelést, hogy a magyar király és a magyar nemzet között létrejött megállapodás szószerinti szövege nyilvánosságra hozassék. Ezt követelni csak a magyar országgyűlésnek lehet joga, ha mondjuk, a kormány iránt táplált bizalmatlanságból eredőleg szükségesnek látná szó szerint megismerni azt a megállapodást, melynek tartalmát ismeri. De ha ezt a követelést az osztrák országgyűlés támasztja, akkor az nem egyéb, mint idegen beavatkozás Magyarország ügyeibe, amely annál kevésbbé jogosult, mivel az a megállapodás idegen államot kötelező dolgot nem foglal magában. A krízisre nézve pedig egész röviden azt jelenti ki Wekerle, ami az előbbiekből önként következik, hogy: krízis nincs. Ami van, az nem más, mint szándékos irritácziója a közvéleménynek, amelynek az a czélja, hogy megnehezítse a kormány működését és meggátolja az átmeneti korszakot a nemzetre nézve alapvető fontosságú feladatok megoldásában. Még a közös miniszterek változása sem idézett elő krízist; a kormány a közös miniszterek kinevezésére nézve, tekintettel az átmeneti korszakra, az eddigi alapra helyezkedett. A politikai helyzet tehát a normális mederben mozog, ami az országra nézve csak megnyugtató lehet. Válságot előidézni most, amikor alig érkeztünk a munkakorszak küszöbére, éppenséggel nem áll az ország érdekében. Szeretjük, hogy a kósza válsághírek alaptalanoknak bizonyultak, de vonjuk le belőlük azt a tanulságot, hogy siessünk minél hamarabb minél több hasznosat alkotni az ország javára, úgy az alkotmánybiztosítékok megteremtése körül, mint a gazdasági és kulturális alkotások terén gyorsabb tempóra van szükség, hogy mindazt fedél alá hozhassuk, aminek sorsát biztosítani akarjuk. Ünnepi tanulságok. Irta: Hook János. Budapest, október 31. Az országos ünnepségeknek vége. Eltemettük a mi nagy halottjainkat és megtisztult érzésekkel térünk vissza félbenhagyott munkánkhoz. A madár se bírja sokáig a magasságot. Le kell szállania, hogy megpihenjen! A nemzet lelkének ilyen egyetemes felemelkedése úgyis ritka dolog. Olyan mint az aloé virágzása. Egy évszázadban csak egyszer szokott előfordulni. Nagy hiba volna azonban, ha e lélekemelő ünnepségek tanulságait közéletünk javára nem értékesíténk. Az első örvendetes eredmény, amit egyenesen a Rákóczi-ünnepnek köszönhetünk a király és a nemzet között fenálló feszültségnek bizonyos enyhülése. Közeledtünk egymáshoz érzésünkben. Két küzdelmes évnek némaságát törte meg közöttünk az a kassai tüntetés, amely Thaly Kálmán beszédje alkalmával felhangzott a király mellett. Kezdtek fölmelegedni a szívek. Bárcsak megértenék ezt ott fenn is! Hiszen nincs könnyebben kezelhető nép a világon a magyarnál! Mindent feled, mindent megbocsát, mihelyt a jóakaratnak őszinte jeleit látja. Olyanok vagyunk, mint a tengerparti kavics. Az apály kiszárítja és zománczát is letörli. De egy visszatérő hullám elégséges, hogy újra fényesre mossa. Erőszakkal elkeseríthetnek, önkénynyel letiporhatnak bennünket. Minden reánk mért ütésre azonban mi is felszikrázunk. Ellenben egy barátságos, szelíd szó elégséges, hogy a régi nóta szerint a magyar „02 ingét is odaadja“ Hol az a nemzet a világon, amelyik csak annyit követel uralkodójától, hogy tartsa meg az ő hitlevelét és koronázási esküjét?! Míg másutt az alkotmányos királyság államformáját kell védelmezni a köztársasági áramlattal szemben, addig Magyarországban senki sem tör a királyság intézménye ellen. Érzéseink, tradícióink, közjogi rendünk monarchikus. Spanyolországnak, Itáliának, Belgiumnak vannak köztársasági pártjai. Nekünk nincsenek. A Reichsratkban a nagy-német egység szervezett csoportja nyíltan izgat a Habsburgok ellen és a Slohenzollernek mellett. Nálunk politikai párt a dinasztiától való elszakadást programmjába nem vette. Pedig nekünk nincs nemzeti uralkodóházunk, amely nyelvünket értené, kultúránkat, gazdasági érdekeinket terjesztené, fővárosunkat udvartartásával díszítené és ami a legfőbb : nemzeti érzésünkkel, történelmi hagyományainkkal közösségben élne! Mi szerény igényeinkkel csak annyit követelünk dinasztiánktól, hogy ősi jogainkat szentül tartsák, alkotmányos kormányzatunkat megbecsüljék és nemzeti érzéseinken keresztül ne gázoljanak. Minden védekezésünk a sérelmes és egyoldalú házipolitikával szemben csak ilyen korlátolt, szűk térre szorítkozik. A természeti jog alapján áll, mert az életfentartás ösztönéből folyik. S mégis mi vagyunk a megbizhatatlanok! Az egyenetlenséget és a viszály konkolyát mesterségesen tenyésztő szolgalelkek pedig a dinasztia nagyrabecsült támaszai. Övék a rang, a hatalom, a méltóság. Nem akarják ott sem belátni, hogy ezek tulajdonképpen csak élősdiek a törzsön. Felkúsznak reá, nem azért, hogy támogassák, hanem hogy belőle táplálkozhassanak. Ezek a hatalom parazitái, akiknek önzése és piszkos haszonlesése nemcsak a nemzet felvirágzásának, hanem az uralkodóház megerősödésének is a legnagyobb akadálya. Ma a nemzetet árulják el. Holnap a királyt. Mindig a gyengébbet. Aző életük a zavar, a meghasonlás, mert csak így tehetik magukat nélkülözhetett- - nekké. A Rákóczi-Vinnep tehát nemcsak a nemzetre, hanem a dinasztiára is fölötte tanulságos. Vájjon minő kárát vallotta az uralkodóház a mi világraszóló kegyeletes ünnepünknek ?! Talán az alattvalói hűség köteléke lazult meg? Szilárdabb lett. Ma ismét őszintébb a loga- Lapuuk mai szama 32 oldal.