Magyarország, 1907. január (14. évfolyam, 1-27. szám)

1907-01-01 / 1. szám

Budapest, 1907. kedd, január­­ MAGYARORSZÁG függetlenségi pártnak, hogy a kisebbségi pár­tok segítségével 67-es politikát akar csinálni. Ezt nem fogja a függetlenségi párt csinálni soha, sem magában, sem más pártokkal együtt. De a Bánffy Dezső báró kedvéért azt sem fogja megcselekedni, hogy most, az átmeneti idő lejárta és az abban kitűzött feladatok megoldása előtt, minden igaz ok nél­kül, megtörje a többi pártokkal kötött szövet­séget és megegyezést. A függetlenségi­ párt úgy fogja föl ezt a dolgot, hogy az a meg­egyezés, amit még mint kisebbség kötött, kötelezi őt, mint többséget is. És a függet­lenségi párt az egész átmeneti idő tartama alatt állni is fogja ezt az egyezséget mind­addig, amíg annak fölbontására rajta kívül eső tényezők okot nem szolgáltatnak. Budapest, dec­ember 31. A király Budapesten. Változott disz­pozícziók szerint a király — mint értesü­lünk — már január 2-án délután öt órakor Budapestre érkezik. A delegácziók. Az osztrák delegácsió január 2-án tartja első ülését Budapesten­­, a magyar delegátusok valószínűleg csak 7-én gyűlnek ősz­évé, akkor is formális ülésre. A delegáczionáls udvari ebédek félhivatalos jelentés szerint 4-én és 6-án lesznek. 12-én udvari bál lesz. Kossuth Ferencs üdvözlése. Kossuth Ferencz kereskedelemügyi miniszter a mai napon a kö­vetkező üdvözlő táviratokat kapta: ■Kassa. Tisztelettel alulírott kamara mai dísz­­közgyűléséről köszönetet mond nagy­ méltóságod­nak Deil titkár és Letzter pénztáros legfelsőbb kitüntetésének kieszközléséért. Az iparkamara nevében Sípos Gyula, Vson. Az uzoni függetlenségi és 48-as kör megalakulása alkalmából nagy mélt­óságodat ha­zafias tiszteléből üdvözli. Boldog újévet kíván a kör nevében Barabás Ferencz elnök. Hor­vát feliratok a kaszárnyákon. Eszékről táviratoztak. A belavári községtanácsban felol­vasták az ottani katonai állomásparancsnokság átiratát, amely jelenti, hogy nem tehetnek eleget a községtanács ama kívánságának, hogy a ka­szárnyákon horvát feliratok alkalmaztassanak. Strzics dr. községi tanácsos azt ajánlotta, hogy ezt az átiratot ne vegyék tudomásul, de másrész­ről vegyék le a napirendről, mert a legtanácso­sabb, ha a katonai hatósággal nem kerülnek konfliktusba. Az­­indítványt “ hosszabb vita után elfogadták.­z emberek méltóságát és függetlenségét meg­védeni és őket támogatásban részesíteni. „La Maison des Arts“ — „A művészetek háza“ Párisban ma még csak egy kis három­­emeletes kibérelt ház a boulevard Pereire 72-ik száma alatt, ott az Avenue de Villiers végén, melynek díszes termeit és szobáit kiállítási helyiséggé alakították át. Jövő évben pedig talán megkezdhetik építeni azt a palotát, mely a maga nemében egyetlen lesz az egész világon. Itt találkozhatnak azután az írók és az összes művészi ágak munkásai, nemzetiség és iskolákra való tekintet nélkül, ahol a legmesszebbmenő morális és anyagi támogatásra számíthatnak majd és havonta váltakozó kiállításokon bemutathatják mű­veiket, kiadathatják és eladhatják a saját javukra. Ahol művészek, írók, a művészet és irodalom önzéstelen pártfogói találkozhatnak egymással, megismerkedhetnek közelebbről és megértve egymást, kicserélhetik eszméiket mindnyájuk nagy előnyére és hasznára. A művészetek házában lesznek kiállítási termek, színház, hangversenyterem, könyvtár és díszes társalgók. Lesznek ünnepélyek, fel­olvasások, stb. Csak politizálni, kártyázni vagy bármely szerencsejátékot űzni nem lesz szabad. Nagy előnyöket biztosít ezenkívül minden tagjának. A festők, szobrászok és iparművészek részt vehetnek ingyen az állandó kiállításo­kon azokkal a műveikkel, melyeket a di­rection elfogad. Bárki 12 művet állíthat ki évenként, melynek teljes eladási árát­ meg­kapja. Az író­fő műveit kiadja a maga költségén­­ ,­a művészetek hazai, a drámaírók és zene-­­ szerzők műveit pedig kitűnő művészekkel­­ adatja elő és úgy a kiállításokról, mint az előadott művekről felolvasásokat fognak tar­tani, amelyeken megismertetik a szerző mun­káját, annak Credoját, miáltal megkönnyítik a kritika szerepét és közvetlen összekötte­tésbe hozzák a művészt a közönséggel is. Kiad ez az egyesület még egy­­havi művé­szeti közlönyt is. „Ver las Beauté“ lesz a czíme és gondosan fel lesz benne jegyezve az egész világ művészeti és irodalmi moz­galma. Ezenkívül még sok szép terv van készü­lőben, amelyek mind a gondolat munkásainak akarják megkönnyíteni az élet küzdelmeit. Éppen karácsonyra váltotta be ez az „ Union internationale des lettres et des Arts” program­jának első pontját egy művészeti kiállítás­sa­, melyen meghívott franczia és külföldi mesterek szerepelnek 150 első rangú alko­tással. A franczia szépművészeti miniszter, Dujar­­din­ Beamnelz nyitotta meg ezt a kiállítást és a franczia­ kormány nevében nemcsak elis­merését fejezte ki, hanem őszinte köszönetet is mondott az alapítóknak, akik igazán her­­kulesi munkára vállalkoztak. — Nincs is ne­hezebb feladat, mint Párisban idegennek eredményt érni el. Weisse Rudolf, az alapító elnök mellé Luc- Olivier-Mersim festőművész, Benis-Puech és Roty szobrászművészek, a párisi halhatatlanok akadémiájának tag­jai sorakoztak mint elnökök. A külföldi osztályok díszelnökei között a világ legkiválóbb művészeinek nevét találjuk meg: Sargent (Am­erika-Anglia) Israels, holdag, (Hollandia) Bermtamm­­Oroszországi Lisber­mann (Németország) Souza-Finto (Portu­gália) stb. A magyar művészet és művészek érdekeit két elnök is képviseli, u. m.: Návay Aladár miniszteri osztálytanácsos, a­ párisi Magyar Egyesület elnöke és Mgl Árpád állandóan itt élő magyar festőművész. Utóbbinak igen nagy része volt abban, hogy az első mű ki­állítás rendezése olyan pompásan sikerült. Ő maga is két gracziózus női arczképpel szerepel. A magyar kiállító művészek közül felemlítem Blaskovits Ferenczet is, aki há­rom év óta a Saharában élt és egyik képén a számom­mal küszködő arab karavánt igaz színekkel, hiven és nagy tudással fes­tette meg. Az új Magyar Szépművészeti Múzeumban is képviselt Billotte mester „Ilold fel jötte a Charente partján“ czímű tájképe misztikus érzéseket kelt, valamint Lévy­ Dharmer csoda­szép, finom női profilja is. A­ fiatal Caro-Del Taille itt is csak növeli sikereinek számát. Egy érzéki testű, dőzsölés után álomba merült nője és Rejane asszony színházának foyerfalára szánt snob társasá­got ábrázoló kompozícziója szerintem e tár­lat figurális dloui. L. D. Mer­son egy lehelet­szerű breton nője, Késsenek a florenzi gal­lérjába küldendő önportraitja, Goltstein-Woog gróf, Thompson, Vautier képei is kiváló da­rabjai a debütáló tárlatnak, melyből már az állam is vásárolt. Piteeh szobrászművésztől egy kis szatuette, mely Bonnat, a híres festőt munka közben ábrázolja, műremek, Roly, a francziák e leg­kitűnőbb medailleur-je és vésnöke, St. Gene­­viéve-t, Páris patronáját egy bas-relief-en ábráiolig mely általános feltűnést keltett­e a magyar-horvát megértés. Irta: Or.­ Gusztáv dr. Jaska, deczember 25. A magyarok 1848-ban elnyomott hazájuk teljes függetlenségének kivívásáért szálltak síkra. Az egész művelt Európa rokonszenve­­ a magyarok részén volt, akik semmitől meg­­ nem rettenve vitézül és körültekintően kü­zü­­­döttek hazájuk szabadságáért, ellenben szidal­makkal illették azokat, akik ebben a szent­­ harczban a h­alálmegvetéssel küzdő magyarok ellen vetették magukat. A legnagyobb küz­delmet és a legnagyobb szégyent aratták a magyar történelem ezen dicsőségteljes és emlékezetes korszakában a horvátok, akiket ott láttak harczolni a Magyarország szabad-­­ ságát fenyegető csapatok közt. Pedig nem a­­ magyarok szabadságának elnyomására, hanem saját szabadságuk megszerzése végett kel­tek fel. 1848 előtt ugyanis Haller volt a bán, aki rémuralmát épp úgy, mint Khuen ötven év­vel később, a magyarok számlájára írta; a Mark-téren a horvát ifjúságba lövetett, amely alkalommal 13 életet oltott ki. Haller bán éjjel elmenekült Zágrábból, de azért Horvát­ország visszhangzott a bosszútól a magyarok ellen, akiket ezen vérengzés okául tartottak. A horvát ifjak koporsóján elhelyezett koszo­rúk felirata ez volt: „Hodio mihi­eras tibi“ s mikor azután kihirdették, hogy a magyar kormány Horvátországban a magyar nyel­vet állami nyelv gyanánt akarja beve­zetni s Horvátországot Magyarország egy tarto­mányává sülyesztette, holott Kálmán király óta mint testvérkirályság Magyarországgal állami közösségben élt és él ma is, nem volt csoda, hogy a hon­átok az osztrákok szirén hangjainak felültek s a magyarok ellen vo­nultak. Oh bár sohase történt volna meg! Bécs iránti bizalmukat szabadságukkal fizet­ték meg, mert a bécsi kamarilla a levert magyarokat ugyanazzal büntette, amivel a­­ hű horvátokat megjutalmazta: az abszolu­tizmussal. S ráadásul 1867-ben feltétel nél­kül kiszolgáltatták a horvátokat a magya­roknak. Ljudevit Gál és Jellasics bán, akik a hor­vát nemzetet ebbe a szomorú harczba bele­vitték, mikor belátták tévedésüket, szívben és lélekben megtörve, mindenkitől elhagyatva és elfeledve haltak meg. Felmerül az a kér­dés: miképp történhetett az, hogy a horvát nemzet álma ilyen szomorúan végződött; mi-­­­képp volt az lehetséges, hogy Horvátország oly nagy pénz- és véráldozata szabadság he­lyett — szolgaságot hozott. Az a véleményünk, hogy ez igen termé­szetes volt. Egy nemzetnek, amely szabadság után törekszik, egy másik nemzet szabadsá­gát épp oly nagyra kell becsülnie, mint a saját szabadságát, nem szabad sohasem a reakc­ió szolgálatába szegődnie, sohasem sza­bad segédkezet nyújtania a zsarnoknak, hogy egy nemzet szabadságtörekvéseit elnyomják. Ha a küzdelemben megfeledkezik erről az etikai elvről, akkor szövetkezik a zsarnok­sággal, amelynek természetszerűen nincs más törekvése, mint hogy az egyik nemzetet a másik segítségével leigázza, hogy így mind a kettő fölött uralkodhassék, így cselekedett Bécs mindig. „Divide et impera“, ez az elve s ez addig fog érvénye­sülni, míg a nemzetek maguk be nem látják, hogy nem szabad azt az elvet követni, hogy a c­zél szentesíti az eszközöket, mert az előbb-utóbb megbosszul­ja magát minden nem­zeten, így az a szolgaság, amelybe belebuk­tunk, csak természetes hatása volt annak a szövetségnek, amelyet a reakczionárius, há­látlan Ausztriával kötöttünk a lovagias ma­gyar nemzet szabadságának és függetlensé­gének leverésére. Különben is mikor Ausztria olyan nagy hadsereget mozgósított a magyar nemzet szabadságának elnyomására, miért adta volna meg ezt épp Horvátországnak ? S mikor Ausztria olyan hűtlenül kiszolgál­tatott bennünket a magyaroknak, ezeknél mindezek daczára több belátást találtunk alkotmányos jogaink iránt, hazánk és nem­zetünk politikai jogai iránt, mint Ausztriánál, amint azt az 1868-iki magyar-horvát kiegye­zési törvény bizonyítja. Kormányaink tehetetlensége és a bécsi kamarilla szolgálatában álló magyar liberális kormányok kíméletlensége folytán a kiegyezés­ben biztosított jogaink közül mindig többet meg­sértettek. Kimen gróf nemzetellenes és zsarnoki kormányának nyilvánvalóan az a tenden­­cziája volt Bécs érdekében, hogy bennünk a magyarok és szerbek iránt minél nagyobb gyűlöletet szítson, hogy annyira legyöngítsen hogy saját jogainkat ne tudjuk megvédeni, de még mindig elég erősek legyünk arra, hogy egy uj 1848 esetén Ausztriának szol­gálatokat tehessünk, hogy újból felkeljünk Magyarország egy újabb szabadságharcza ellen s a bécsi kamarillát erősítsük a reak­czió rendőre és csendőre szerepét játszva. És valóban 1902-ben Khuen titkos szövet­ségesével, Frank József dr.-ral, aki mostaná­ a

Next