Magyarország, 1907. szeptember (14. évfolyam, 208-232. szám)
1907-09-01 / 208. szám
rókkal és barátokkal, neki fent áll érdekében a magyar nemzet igazi odaadó hűségét és ragaszkodását magától eltaszítani. Különösen, amikor a magyar nemzet semmit sem követel, ami a dinasztiáé, csakis azt, ami őt joggal megilleti és ami az ő anyagi és szellemi fejlődéséhez elengedhetetlenül szükséges. Ezt sem’ hiúságból, hanem eminens nagy nemzeti érdekből. Aki nem’ bízik', hát végre is, az nem' harczol, de aki hisz és bízik a nemzet jövőjében és erejében, az harczol és esze ágában sincs a küzdelmet kardcsapás nélkül feladni. Ellenkezőleg. Furcsa tapasztalatuk is lenne a Habsburgoknak újabban a magyar állapotok felett. Ennek a népségnek csak hatalmat kell adni. A vezetőit álláshoz és czímekhez kell juttatni. Egy kicsit megfenyegetni nemzetiségi hókuszpókuszokkal, pénzért egy-két külföldi újságban jól leszidatni, és egyszerre vége van minden bátorságnak. A nemzeti becsületnek is vann azonban valami részecskéje a dolgokban. Elkezdettük férfias lelkesültséggel a nemzeti jogokért való harczot. Tömörült az egész nemzet. Most aztán elpárologjunk, mint a kámfor? Mindöszsze az lenne a különbség, hogy Tiszáék, Münnichék, Szőcs Pálék, Perczelék helyett mások ülnek bent az állásokban. Megengedhető dolog volna ez? Hozzájárulhatna ehhez, a függetlenségi párt? [. Azért legjobb, ha békét hagynak annak az örökös új pártalakulásnak. A 67-es és ’48-as pártnak esze ágában sincs most harczot folytatni egymással. Egykét izetlenkedő politikus munkája szóba se jöhet. Elvégezzük becsülettel a királylyal megállapított dolgokat és azután jön az uj választás, uj parlament és ebben az uj, nagy, és hatalmas függetlenségi többség.i f ’in A nemzet felemelt fővel és bátor fejekkel néz az új küzdelem elé. Van hite és reménye ahhoz, hogy uralkodójával meg fogja egymást érteni és megtalálja azt az arany középutat, amelyen a" változott viszonyok között ma már haladnia kell. Minden ruha elkopik, és elszakad. Egyedül csak a 67-iki trondur lenne az, amely örökké tart? Rég kinőtte azt már a magyar nemzet. Csak természetes, hogy helyébe újat és kényelmesebbet akar. Meg is lesz az, csak csüggetegség ne szállja meg a lelkeket és fel ne üljön ravasz és álszenteskedő bölcselkedéseknek". A másik. A’ «Magyarország» eredeti tárczája. —— írta: Zboray Aladár. A kékkői erdőben napirenden van a tündérjárás. A vasútépítő mérnökök a tanúim, hogy igazat mondok. Virágh Béla akár meg is esküszik reá, ha nagyon kívánják. Mert az egészen bizonyos, hogy nem rendes dolgok történnek. A kultúrmérnök úr például nagyon szenved a hőségtől benn a kastélyban s kimegy az erdőbe. Ebben nincsen semmi különös. Az erdőben egy csöppet elnyomja a buzgóság. Ez meg éppen természetes. Azt álmodja, hogy az Amerika-járt angol-tót molnárnéval keveredik valamely súlyos vitába. Ez sem lehetetlenség, végre is kivel álmodjék egy ilyen remeteféle ember. \ ' ! T Persze asszonynyal vitázni egy csöppet sem megálmodni való boldogság, okos ember tehát ilyenkor szépen fölébred s amikor kinyitja a szemét, örömmel nyugszik bele, hogy csakugyan álmodott. Virágh Béla is igy akart cselekedni, de amikor kinyitotta a szemét, ott látta husz lépésnyire magától a szép molnárnét. Más ruha volt ugyan rajta, mint a minap, amikor kiutasította a kalyibából, de most is mezítláb volt s most szép csöndesen eprészett. Azaz csak eprészett volna, ha már lett volna eper, de a szamóczák még alig-alig pirultak, s ha egy-egy félérett szemet leszakított, bizony nem a kosárkájába rakta, de a piros ajkai közé. (Hogyan sápadozott a szamócza azok között az eperajkak között!) Virágh Béla csöndesen dörzsölgetni kezdte a szemét, mert hogy nagyon restelni való dolog, ha egy kultúrmérnök nem tud fölébredni az álmából. De akárhogyan dörzsölte is, az eprésző lány csak nem tűnt el. Ez határozottan boszantotta a mérnök urat. A közelben — alig tíz lépésnyire — ott csörgedezett a patak, s úgy okoskodott, hogy megmossa a szemeit, akkor csak fölébred egészen, de hirtelen mellé szegődött a logika s igy gondolta: 1 . 1 — Ha csakugyan álmodom, akkor egészen fölösleges megmosnom a szemeimet a patakban, mert a patak is csak aféle álompatak s ahelyett, hogy megindult volna, szépen meglapult a bokor alján, ahova leheveredett. Az eprésző leány nem vette észre a heverő fiatal embert. Nem volt másra gondja, csak a szamóczára. Hanem a szamóczáknak inásra is volt gondjuk. Azok nem akarták, hogy két fiatal ember elhaladjon egymás mellett. Mert nem hiába piros is, szivalaku is a szamócza, a leányok, szép asszonyok ajkát sem hiába hasonlitgatják hozzá, nagy selm* a szamócza. Csalogatta, vitte maga után _ az eprésző leányt s egyszerre ott állott kis kosárkájával a bokor előtt. A mérnöök most már kénytelen volt föltápászkodni. Az eprésző leány halkan elsikoltotta magát, azután zavartan mondta: — Bocsánatot kérek, talán nem is szabad itt eprészni. Csak egy pár szemet szedtem, igaza,n. ! ^ A mérnök a váratlan magyar szótol jött egy csöppet zavarba*! — Hát magát tud magyarul is? A minap, amikor az urával az irodában volt, úgy tett, mintha nem tudna. — Én nem voltam még soha az irodában s nincs is Uram, mert leány vagyok még. I — Különös, — mondta meglepetve a mérnök — azt hittem, maga az amerikai molnárné. Mária, — akinek Elena elmesélte kis kalandjukat — elmosolyodott. — Nem, még csak rokona sem vagyok az amerikai molnárnénak, de tudom, hogy egy kicsit hasonlítunk egymáshoz. — Egy kicsit, valóságos csoda, hogy menynyire. Ami azonban az eprészést illeti, ne hozzám im dúljon, mert én is csak vendég vagyok itt, ebben az erdőben. Nagyon valószínűnek tartom, hogy tilos az eprészés ebben az erdőben, hisz a Simon-lányok erdeje. A híres, szívtelen Simon-lányoké. Ha a mérnök urat a tervein túl érdekelte volna valami, észrevehette volna, hogy a mezítlábas leány elsápadt a kijelentésétől, de a mérnök úr nem vett észre semmit . Mária hamar összeszedte magát s könnyedén mondta: — Gazdag lányoknak nincs szívre szükségük. — Igaz, példa rá a szegény Balázsy Tóni. — Azt hiszi, a Simon-lányok szívtelenségének az áldozata? . .1 I — Ezt mindenki tudja, nem kell hinni. * — Azt beszélik, azért ölte meg magát, mert nem tudott választani a két leány közül. — Ne higgje, az emberek megölik magukat, mert nem viszonozzák a szerelmüket s nem akarnak szeretetlenül élni. . — De végre is, az még nem bűn, ha valaki nem tud szeretni valakit. — Tudja, bűnnek igazán nem bűn, de hirtelen meggazdagodott leányok rendesen nem nem tudnak, de nem akarnak szeretni. Nekik senki sem elég. Ilyenek a Simon-lányok is. M... — Ismeri őket mérnök Úr? — Ha rám néz, már láthatja rajtam, hogy nem ismerhetem. Ilyen szőrrel benőtt ábrázattal, ebben a lóden zsákban nem lehet megjelenni az ő magas színük előtt. Ugyan, hogy MAGYARORSZÁG Budapest, 1907. vasárnap, szeptember L. A trónörökös és az általános választójog' •—— Saját tudósítónktól, *—— Budapest, augusztus 81. Egy ismert magyar képviselő, ki a nyarat egyik külföldi világfürdőben töltötte, levelet intézett a napokban szerkesztőnkhöz. Elmondja benne, hogy a fürdőhelyen több ízben beszélgetett egy osztrák mágnással, ki igen közel áll az udvar politizáló köreihez. A gróf érdekes s ami még ennél is fontosabb, autentikusnak látszó dolgokat mondott el a nagypolitika műhelyének belső titkaiból. Lapunk képviselő-barátját, ki újságírással sohasem foglalkozik, annyira érdekelték a hallott informácziók, hogy mi a sok apró mozaikszemből összeválogatta azokat a dolgokat, melyek bennünket közelebbről érdekelnek s azután zsurnalisztikai formába öltöztetve küldötte hozzánk. 1il1 1 1 ! ; ! Az érdekes módon létrejött «interwiew» szövegea ’következő: 1 ! 1 1 ! I . I ! — Tudvalevő dolog, hogy Fejérváry és Beck gróf, a vezérkar nyugalmazott főnöke még most is bejáratosak ő felségéhez. Be is járnak spacemaker-jei Kristtfynak, ki emellett az osztrák politikai körök segítségével is igyekszik nyomást gyakorolni a magyar viszonyokra. Ezekben az utóbbi összeköttetéseiben azonban egy kissé elszámította magát az utóbbi időkben. ő ugyanis még csak nemrégen a szabadelvű pártok kegyeit kereste. De jött az általános választói jog, mely a konzervatív elemeket juttatta többségre Ausztriában s a letört liberálisok kitűnő barátjának uj szövetségesek után kellett futnia. " Ezeket már meg is találta a szocziáldemokratákban, akiknek vezetőjével, dr. Adler Viktorral csak nemrég is kétizben volt titkos találkozása. Útjai egészen az «Arbeiterzeitung» szerkesztőségéigvezetnek. Ismerve Kristóffy összeköttetéseit odalenn, mindenesetre érdekes tudni, hogy barátai mennyit tehetnek érdekében idefönn. Nos, mondhatom, hogy azutóbbi időben kevesebbet, mint azelőtt. A radikális irányzat kilátásai határozottan csökkentek az udvarnál, mely az osztrák szoczialisták számbeli megnövekedésétől teljesen kedvét vesztette. Különösen a perifériákon érezhető a veszteség s igy pl. a lengyel katolikusoknak háttérbe szorulását a ruténekkel szemben szimptómaként kezelik az udvarnál. • j |_i ! ! Ferencz Ferdinánd trónörökös !-mondotta egy más alkalommal a gróf — kedvezőtlenül nyilatkozott az általános választójog következményeiről, melyek nálunk Ausztriában már tisztán láthatók, s most már nem kívánja a választójoggal való további kísérletezést. A trónörökös a választások megejtése után, perczről-perczre ellenőrizte a pártok kialakulásának processzusát, s a szoczialistákkal szemben Úgyszólván ő hozta létre a német blockot- A német radikálisoknak a keresztény-szoczialistákkal való egyesülése s a ’külö’böző konzervatív frakcziókkal való szövetkezésea trónörökös határozott kivánságára történt, aki a szocziálde‘pokratizmus nagyra növekedését ilymódon kívánta ellensúlyozni. II, I 1 Ezen események kapcsán kolportálták udvari körökben Ferencz Ferdinánd trónörökös következő nyilatkozatát: «Az ausztriai választások eredménye még