Magyarország, 1907. október (14. évfolyam, 233-258. szám)

1907-10-01 / 233. szám

•­ Mert ez a bolondos ipar olyan, hogy ha egyszer egy országban fel­­virágzott, akkor azt t­öbb­é az idegen konkurrenc­ia saját hazájából ki nem verheti. A világpiaczokról és a szom­szédos államokból kiszoríthatja, de odahaza az egyszer kifejlett és virágzó ipar átveszi az uralmat és nem­ adja át a teret többé semmiféle idegen in­váziónak.­­ Mi i­s -Szinte szeretnék, hogy egy kissé ko­molyabbra venné az osztrák hatalom az ő forgalmi mókázásait. Nagyon szomorú eredménye lehetne ennek Ausztriára nézve. De ne féljünk, csak afféle színpadi mennydörgésről van szó. A kulissza-tolo­gató hajtja a színfalak mögött a vászon­dobokat és suhog a zápor, és hull a jégeső a színpadi instrumentumokban. Az osztrák sanda mészáros azonban ezalatt másra tekint. Ő már látja azt, hogy a kiegyezés meglesz, de remeg attól, hogy még nincs tető alá hozva a közös bank ügye. Mit szól majd ahhoz Európa, ha a közösség egyszer való­sággal ki lesz kezdve ? Ha némi disz­­agió lesz a két állam bankjegyei kö­zött, kétségtelen, hogy a fogyasztási czikkek sem egyforma árak szerint ke­rülnek többé forgalomba, ami viszont megköveteli, hogy mindegyik állam őr­ködjék saját fogyasztási területének ér­dekei felett. A közös bank fentartásának és meg­szavazásának azonban ott van egy nagy akadálya: a függetlenségi párt. Ennek a pártnak szilárd elvi meggyőződése az önálló jegybank felállítása. Most azután ezt a témát variálják a bécsi lapok. Mindenféle áltudósítások­­kal szakadásokat fedeznek föl a füg­getlenségi pártban. Ezek akarják és ezek nem akarják a magyar jegybank felállítását. A régi fogások megint előkerülnek, hogy meginduljon a cselszövés Magyar­­ország jogai ellen. Azt hiszszük azon­ban, hogy sem a függetlenségi párt, sem a többi koalíc­iós pártok az osz­trák urak kedvéért semmiféle szaka­dási kedvet nem éreznek magukban. Az egész magyar közvélemény egysé­gesen áll az osztrák törekvésekkel szemben. Ha az önálló jegybank áldásos az országra nézve, amint hogy az, ha a nemzeti önállóság kidomborítása is meg­­­­követeli annak létesítését, akkor a füg­getlenségi párt törekvései elé sem a kormány, sem senki akadályokat nem fog gördíteni. Nem 100 vagy 170 ember, nem egy töredék követeli a függetlenségi párton az önálló jegybank felállítását, hanem követeli azt egységesen az egész párt. Követeli az ország egész függetlenségi közönsége, mert a magyar nemzeti bank felállítása olyan kardinális pontja a füg­getlenségi politikának, amelyet soha senki semmiféle melléktekintetnek fel nem áldozhat, felelő tant­emmel. Szóval, ő már útban volt ábrándjai valósulása, a meggazdagodás felé. Míg ő is Budapesten lakott, sokszor eljárt Szabóékhoz, de hogy elhagyta a fővárost, meg­szűnt minden összeköttetés közöttük és Szabó, amilyen szerény volt, azt hitte, vége a ba­rátságnak. Most, hogy az ellenkezője bizo­nyult be, jóságos szíve megtelt hálával. Fel­ragyogott az arcza és hűséges kék szemeivel szeretettel nézett barátja érdekes, szép ar­­czába. — Köszönöm kérdésedet, Kálmánkám, én csak meg volnék valahogy, de a szegény kis — Talán beteg ő nagysága? — kérdezte Hid­­véghy alig észrevehető remegéssel a hang­jában. — Nagyon. Már régóta ideges. Bajához vér­szegénység is járult, most pedig alig egy hó­napja köhögni kezdett. Nem szeretem a kö­högését... Természetesen orvos tanácsát kér­tem ki. Az azt mondta, hogy minél előbb él Budapestről, Riviérát és Tátrát emlegetett. — Nos hát szót kell fogadni az orvosnak. Szabó zavartan mosolygott. — Azt könnyebb mondani, mint megtenni. Sokba kerül az ilyesmi és a magamfajta sze­gény embernek, a mostani időben... Hidvéghy nem hagyta őt kibeszélni. — Olyan rettenetesen sokba csak nem fog kerülni? Körülbelül mennyit szántál rá? — Kétezer korona kellene — mondta Szabó olyan csendes hangon, mintha az összeg nagy­sága teljes súlyával ránehezedett­ volna az ő aggódó szívére. — Annyiba okvetetlenül belekerül. — Nos és? !­­ — Édes Istenem, ha nekem annyi pénzem volna, már régen, mint hetyke és ledér szalma­özvegy koptatnám a körutak aszfaltját — pró­bált tréfálkozni a szegény ember. De a tréfa rosszul ütött ki, az ajkai remegtek és sze­meiben gyanús nedvesség csillogott. — Váltóra is vennék szívesen, de ki írja alá? Hidd el, nincs nehezebb, mint a mostani időben kezest találni. Annyit törtem már a fejemet és nem tudtam semmi okosat kita­lálni. . Hidvéghy lehajtotta a fejét, mintha nagyon gondolkoznék valamin, aztán éppen olyan meg­lepő, mint nagylelkű ajánlattal állott elő. — Sohase töprengj tovább, édes öregem. Hála az Istennek, olyan helyzetben vagyok, hogy könnyen nélkülözhetek annyi pénzt. Miért ne adhatnám én azt neked kölcsön? Csak köl­csön, természetesen. .Visszafizeted majd apró részletekben, hogy ne essék nehezedre. Kezd­heted a törlesztést akkor, amikor neked leg­alkalmasabb. Ha öt, ha tíz év múlva is, nem baj, nem sürgős. Oly szembetűnő volt az igyekezete, amely­­lyel a pénzt úgyszólván ráoktrojálta barátjára, hogy az nem tudott hova lenni a csodálkozás­tól. Nem is akarta elhinni, hogy jól hallott volna, csak többszöri ismétlés után győződött meg, hogy nem álom ez a páratlan előzékeny­ség. Akkor felderült az arcza és a megha­tottságtól némán nyújtotta jótevője felé be­csületes, meleg kezét. Eközben betértek az utczába, ahol Szabóék laktak. Hidvéghy búcsúzni kezdett — Nem jösz fel hozzánk? — tartotta ke­zében Szabó a barátja kezét. — Klára nagyon megörülne. A kicsikét se láttad. Hidvéghy egy röpke pillantást vetett fel a nagy bérkaszárnya harmadik emeletének két fehérfü­ggönyös sarokablakára, aztán hirtelen elfordította a fejét... — Nagyon sajnálom, pajtás, de lehetetlen. Halaszthatatlan elintézni valóim vannak. Ami a kétezer koronát illeti, holnap a kezedben lesz. 1­­. Már elváltak, mikor Hidvéghy még egyszer visszatért. — Igaz, hogy el ne felejtsem! Nem szeret­ném, ha a feleséged megtudná, hogy... Ta­lálj ki valami mesét, pl. hogy egy régi adó­sod, akiről el is felejtkeztél, megemberelte magát és fizetett. — Ez olyan képtelenség, — mondta fanyar mosolylya­l Szabó — hogy az asszony egysze­rűen a szemem közé nevetne. Azonban min­denesetre ki kell találnom valamit, mert ő olyan érzékeny, finom lélek, hogy talán el se fogadná, ha megtudná, hogy a pénzhez mi­lyen könnyű szerrel jutottam.­­ Végre elváltak. Szabó óvatosságból nem szólt még aznap a feleségének. Az igazat meg­várva, nem is hitt az egész dologban. Nem lehet az. Csodák nincsenek. És valósággal csodaszámba menne ha egy ember minden váltó és kötelező irás nélkül kétezer koronát adna a másiknak, csak azért, mert gyerek­korukban egymás mellett ültek az iskola pad­ján és mert annak a másiknak beteg a fele­sége ... MAGYARORSZÁG Budapest­, 1907. kedd, október , a kiegyezés. 1—­ Saját tudósítónktól. Budapest, szeptember 30. Bécsből azt jelentik, hogy az osztrák kormány tagjai már holnap reggel Budapestre érkez­nek­ a kiegyezési tárgyalások folytatására. A tanácskozás valószínűleg a hét végéig eltart s már a helyzet bonyolult voltából is az kö­vetkezik, hogy ez alkalommal, akár jobbra, akár balra, dűlőre kell jutnia a kiegyezés kér­désének. A kvóta-inczidenst leszámítva, az egész kiegyezés anyaga készen áll, ezt már a magyar kormány tagjai is kijelentették. Tu­lajdonképpen tehát csak az ütközőpont gya­nánt felállított kvóta­emelés kérdése s az, ami ezzel összefügg, lehet és lesz a tanács­kozás tárgya. Természetes, hogy éppen ezen a réren revízió alá kell kerülnie a kiegyezési anyag egyes már elintézett kérdéseinek is, mert hiszen a magyar kormány materiális re­­kompenzác­iós követelései éppen a kiegyezés komplexumából valók. Újabb híreink itt következnek: A kiegyezési tárgyalások. Bécsből jelenti tudósítónk: Az osztrák mi­niszterek holnap, kedden reggel Budapestre ér­keznek, ahol a kiegyezési tárgyalásokat az­nap délután újra megkezdik. Koholt híresztelés. Valamelyik obskúrus laptudósító azt füllenti lapjában, hogy Holló Lajos és Batthyány Tivadar gróf, a függetlenségi párt alelnökei ivet köröztettek a függetlenségi pártban, a melyben a párt tagjai becsületszóval kö­telezték magukat az önálló jegybank melletti állásfoglalásra. Ez a tudósítás elejétől végig valótlanság, soha senkinek esze ágában sem volt semmiféle ívet köröztetni a párt tagjai között. , Minisztertanács Bécsben. Bécsből jelenti tudósítónk, hogy ott ma délután minisztertanács lesz, melyen kizáró­lag a kiegyezéssel fognak foglalkozni a kor­mány tagjai. Bécsi lapok a kiegyezésről. A bécsi lapok a kiegyezés hetének neve­zőit, a most kezdődő hetet. A «Neue Freie Fresse» hosszabb czikkben foglal­kozik az önálló bank kérdésével. Egy másik cik­kével a kiegyezési tárgyalások elé harangoz be elég békülékeny hangon.­­ A «Zeit» vezércikk keretében méltatja a hely-­ Zetet s megállapítja, hogy ha az osztrák kormány álláspontja kevésbbé radikális is, mint a ma­gyaré, azért bármilyen árért ő sem­­ hajandó ki­egyezést kötni. Érdekes on hit­ként elmondja a «Zeit», hogy a legutóbbi bécsi tanácskozások ide­jén egyik osztrák miniszter nagyobb beszédet mon­dott s arra hivatkozott, hogy mögöttük az egész osztrák nép képviselete, valódi népparlament áll,­­míg Magyarország képviselőháza osztályparlament. Apponyi Albert gróf erre igy válaszolt volna: — De a mi alkotmányunk mögött ki­­lenczszáz éves múlt áll s ez alatt az idő alatt sohasem dolgoztunk a papi­rosalkotmány­nyal. A «N. W. Tagblatt» abbeli reményét­ fejezi ki, Fe htagy e hét végén kész kiegyezést visz haza mindkét kormány. Különösen abból a körülménye­ből, hogy mindkét kormány október 10-ikére hívta össze a képviselőházat, lehet arra következtetni,­­hogy addig tisztába akarnak jönni a kiegyezés kér­désével. Október 10-én mindkét minizterelnök nyi­latkozni akar és ez csak oly módon lehetséges ha ekkorra a kiegyezés készen áll.

Next