Magyarország, 1908. július (15. évfolyam, 166-174. szám)
1908-07-11 / 166. szám
BUDA 908 JULIUS II SZOMBAT XV. ÉVFOLYAM 166. SZ/> Előfizetési ára negyedévre 7 orona, egész évre 28 korona. Egyes szám ára helyben és vidéken 0 fillér. Főszerkesztő: Holló Lajos. Szerkesztőség és kiadóhivatalt Teréz-körut .je bz Hirdetések milliméter számítással díjszabás szerint*" Átmeneti bajok. Irta: Csizmazia Endre dr. orsz. képviselő. Budapest, július 10. Az országgyűlés által az utóbbi két hónap alatt sok nagyfontosságú törvényjavaslat tárgyaltatott le. E javaslatok közül egyiknek sorsa sem volt oly sok viszontagságnak kitéve, mint a végrehajtási novelláé. Egyik javaslat fölött támadt vita sem vert fel oly magas hullámokat, mint ezé. Pedig e törvényjavaslat is azon az alapelven épült fel, mely a törvényhozást munkálkodásában irányítja. Felsegélni a kisembereket, megmenteni az anyagi tönkrejutástól, védeni a gyöngét az erősebb ellen, annak esetleges jogtalan hatalmaskodásával szemben s a szegény nép ezreit és azok családját megoltalmazni a lelketlen uzsorások és haszonleső üzérek kíméletlen és pusztító kezétől. Szóval az állampolgárok nagy tömegének szocziális intézkedésekkel és intézményekkel anyagi és erkölcsi javait gyarapítani. Hiszen nem az az ország nagy és hatalmas, melynek gazdag főurai, dús tőkepénzesei vannak, hanem amelyben a nép milliói találnak megelégedést és boldogulást. Minél hatalmasabb arányban összpontosulnak egyének vagy kiváltságos osztályok kezeiben az anyagi javak s az ezzel járó hatalom, annál nagyobb mérvben következik be az elszegényedés, s a néptömegeknek sanyarú sorsa. így volt ez a múltban és így van most is. Íme a nagy, erős és gazdag Amerikában is a trösztöket és karteleket szervező milliárdosok kicsiny csoportja óriási arányban halmozza össze kincseit s azalatt — amint a múlt év tapasztalatai bizonyítják — túltengő hatalmuk súlya agyonnyomja a nagy munkás néptömeg millióit. Nemcsak hazánkban, hanem az egész művelt világon mindig erőteljesebb mérvben nyilvánul meg tehát az a szociálpolitikai irányzat, amely a szélső liberalizmus, az erők szabad érvényesülésének túlhajtott eseményével szakít és nem engedi a fákat égig nőni. A szabadelvűség ezégére alatt a visszaéléseknek egész sorozata nyomorította meg a szegényebb néposztályokat. Az erők szabad érvényesülésének igéje egyenlővé vált a „Macht geht vor Recht“ elvével, s aki erősebb, okosabb, igazabban erőszakosabb és hunezutabb volt, a maga önző czéljainak igájába hajtotta a gyengébbeket. A helyes szocziálpolitika czélja tehát minél több önálló, saját vagyonából és munkájából becsületes exisztencziát biztosítani képes egyén érdekeit fölkarolni. Kiegyenlíteni azt az ellentétet, mely a polgárok két osztálya, a hitelezők és adósok között fenforog, melyek közül az utóbbi az előbbinek teljes hatalmába került és így a köztük levő viszony valóságos modern rabszolgasággá alakult. Megszüntetni a hitelezőknek tőkéjükkel való visszaéléseit. Hiszen a hitelezésnek nagy nemzetgazdasági czéljai vannak. Nem szabad, hogy az legyen a hitelezésnek oka, alapja és czélja, hogy a könnyelmű, vagy megszorult egyén helyzetét kihasználva, őt teljesen tönkretegye. Hanem hogy tőkéjét a vállalkozásnak és munkáskéznek bocsássa rendelkezésére, s míg egyfelől magának tisztességes polgári hasznot biztosít, addig adósának boldogulását, vagyoni megerősödését is elősegítse. És elvitázhatatlan, hogy sehol a hitelezői visszaélések nagyobb mértékben el nem harapóztak, mint nálunk. Törvényeink számos rést, sőt igen gyakran tág kaput nyitnak az uzsorára, a szegényebbeknek kíméletlen kiszipolyozására, s a becsapásokra alapított üzérkedésekre. Nem az egészséges hitelezés, mint a nemzetgazdasági fejlődés egyik leghatalmasabb eszköze ellen emeljük fel tehát tiltakozó szavunkat, de gátat akarunk szabni a visszaéléseknek, melyek a kisemberek anyagi és végeredményében erkölcsi tönkrejutását eredményezik. S a végrehajtási novella is ez alapelveken felépülve törekszik megszüntetni a régi törvényben foglalt anomáliákat, melyek ellen esztendők hosszú sorozatán keresztül úgy a jogász, mint laikus közvélemény oly sok panaszt tett, s amelynek orvoslását kiáltó szóval követelték. De az emberi gyöngeségnek termé A mi néiánk. Irta: Gróf Vay Sándor. Űrnapján elmentünk kirándulni egyik közeli parti üdülőhelyre. Tele volt járókelő publikummal a helység. A teljes virágjukban álló rózsafák édes illata szálldosott a levegőben, s a vastagtörzsű pálmától nem messze sötétzöld, toroézfürtös fenyő mellett vitt el utunk. Társaságunk egyik tagja mosolyogva jegyezte meg: — íme, a valóság megczáfolja Heinét. Ennek a fenyőnek nem is kell álmodni a pálmáról. Olyan közelségben van, ha sóhajt is meghallja ... Egy kertben leültünk. Szép, árnyékos hely ez, a Waggon Lits pazar kényelemmel épült új szállójának a kertje. Néhány piros kabátba bújt jambo énekelgetett olasz dalokat Meglehetősen hidegen hagyott bennünket ez a gajdolás, nekem meg, magam sem tudom hogy, eszembe jutottak a régi, otthoni, gyarországi kirándulások, amelyek vagy masohasem eshettek meg czigány nélkül. Édesapámnak az anyai rokonsága, a Kazinczyak, jobbadán Zemplénben laktak — talán most is ott laknak még. Siheder koromban gyakran megfordultam azokban a virágos ablakú portákban. Fel Nagy-Mihálynak, se Király-Éelmecznek, a Bodrogközben, egészen a Leányvárig. Arra, amerre rövid, czifra szűrt, Cseperke kalapot hordanak a legények, mellette tükörrel meg csinált virággal. Amerre szól a nóta: i' i , i, H, . Perbsnyik nem város — Kelmeczezel határos... Micsoda majálisokat csaptunk Radványban, a Károlyiak remek parkjában, meg a Haifánál, Komlóskán! Mányi Lajos húzta, a zempléni urak híres czigánya. Mi azt hittük, nagyon tudunk mulatni, de a régi, öreg urak megvetően legyintettek kezükkel: — Micsoda hideg, komoly gyerekek esek. Ötös járja csak a czigánynak. Kettős fogaton járnak! Mink, mink — százast, ezrest ragaszthattunk a Boka homlokára, négyesünknek a csöngettyűje végighangzott a vármegyén! — Azt hiszem, az utánunk jövő nemzedék még nálunk is csöndesebb már. Nickelpénz járja csak a tányérozó muzsikusnak, s mi is elfelejtettük a régi tempót. Jómagam évsárára se hallok erre czigányt. Hacsak nem valamelyik obligat Curmusiknál néha, télen. Akkor is álmosan, unalmasan húzzák a czigányok, mintha éreznék, hogy nem indít meg itt senkit a hegedű száraz fája... Csak emlékemben sírnak még föl néha-néha azok a régi nóták. Az, hogy: «Kétszer is nyilt az akáczfa virágán, meg az a másik: «Ha benyúlok fi kis Zsibim zsebébe»... Olyan nagyon csöndes, olyan nagyon ne van itt minden körülöttem. Lenézek a tengerre és mig enyhe szélben egymáshoz hajolnak a babcérlombok, elmúlt legendás alakjai az elmúlt Magyarországnak jutnak eszembe. A nótázásban nagyban virtuskodott a híres Becsky Bandi. Egyszer, debreceni vásárkor, két nap, két éjjel egyfolytában szólt a nóta. Széles kedvében egyszerre csak egy ezres bankót vett ki a bugyellárisából Becsky András. Kettészakította a papírpénzt, aztán az igazi szamorodni aranyos nedűjével a Boka homlokára ragasztotta: — No, öreg, ha kitalálod a nótámat, tied lesz a másik fele is. Ötszáz nótát húzott el egyfolytában Boka, míg rátalált a Becsky nótájára. Később magát Kecskyt is nótába foglalta a népajk: Milyen szépen hangzott ez a szomorú nóta, amikor szerelmes ifjak, leányok énekelték ott a tiszaparti füzesben. Látogatóba vitt atyafiakhoz a nagyanyám, beczéztek, szerettek a szép, hajadon leányok és magukkal vittek csónakázni. Kis gyerek voltam akkor, — de még emlékezem, mikor a déli ifjak, szép leányok megmutatták a torzonborz, hófehér hajú öreg urat: Ez a Becsky Bandi! Holdsugár borult a csöndes vizekre s az én romantikus, gyerekeszem annyi mindent összeálmodott a bubázatos nótákról, népdalok hőséről. Ki vitt a nagymama a Becsky Andrásé!? tanyáis jára — Tobikfca. Apró bográcsokban főzték a halászlét, s minden sarokból egy-egy kacsit agár ugrott elő. A kanapékon, karosszékeken is ott heverésztek a gazda kedves kutyái és felesége, a mindig jókedvű Pepi néni, nagy köcsögökből, mázas tálakban aludttejjel,etette a karcsú, keskenyfejű állatokat. Nótája volt valamikor minden gavallérnak széles e hazában! Micsoda mulatók voltak a múlt század negyvenes éveiben Csernovics Péter, Komáromy György, meg Károlyi György! *4 Lapunk mai száma 22 oldal.