Magyarország, 1909. június (16. évfolyam, 128-153. szám)

1909-06-01 / 128. szám

BUDAPEST, 1909. JUNIUS I._________ Előfizetési árt negyedívre 7 korona, egész évre 28 korona. Egyes szám ára Helyben és vidéken 10 fillér. KEDD XVI. ÉVFOLYAM 128. SZÁM. és kiadóhivatala Teréas-körut 19 ex Hirdetések milliméter számítással díjszabás szerint. Megijesztés: Budapest, május 31. * Szegény Kossuth Ferencz. Nem bölcs ember már többé. Eddig ő volt az európai műveltség, a higgadt meggondolás és bölcs előrelátás megtestesülése. Vége van. Bécsi és budapesti lapok előtt bölcsesége megsemmisült. Könynyelmű ember, a N. Freie Presse hiába keres benne egy szemernyi genialitást. Nem talál benne se értelmet, se előrelátást, se lelkiismeretességet. Legjobb szeretné a kegyes szivü osztrák újság, ha Teleki gróf példáját követné és szépen félreállna az útból és nem zavarná az osztrák körök czirkulusait. A budapesti közös bankért és mindenféle közösségért hevülő lapok szintén megvezérczikkezik őt. Nem találnak benne most már semmi vezéri hivatást. Közönséges, szürke, hétköznapi ember lett belőle. Bátortalan, aki ide és oda hagyja magát dobatni. Szóval senki és semmi, összecsapjuk a kezeinket. Jóságos Isten, welche Wendung! Még pár nappal előbb oly alacsony és émelyítő hízelgésekkel környékezték meg, hogy szinte szégyen rá is gondolni. Akkor egyedül ő volt az ország kiválasztott embere, akit csak jókedvében teremtett az isteni gondviselés számunkra. Őt kell követni, az ő szavára hallgatni, azt hirdették úton-útfélen. Akkor t. i. még azt hitték, hogy Kossuthot alacsony hizelkedéseikkel a közös bankista sajtóérdekeltség leveheti lábáról. Azt hitték, hogy — mint a függetlenségi párt vezére — elárulja a párt elveit és beáll a közös bankista társaság első szerepvivőjének. Cserbenhagyja a függetlenségi pártot, szétbontja sorait, összetöri a párt egységét és hatalmát. Azt hitték, hogy a 67-es uralom újra való megalapozását Kossuth Lajos fia fogja végrehajtani. Ő lesz sírásója a nemzeti függetlenség eszméjének. De Kossuth beigazolta, hogy hiába spekuláltak reá, ő nem lett hitelen sem nevéhez, sem eddigi küzdelmeihez. Marad annak, ami volt: a függetlenségi párt vezére és egyúttal legelső küzdő harcosa. Kossuthnak udvarias és előzékeny modora nem szereti a tolakodást, nem szereti a saját személyének előtérbe tolását. Megmondotta véleményét nyiltan és egyenesen kezdettől fogva. Világosan lefektette már a múlt év elején a czeglédi szózatba és azóta következetesen ismételte minden alkalommal, hogy a függetlenségi párt a gazdasági függetlenség útjáról el nem térhet többé és elsősorban az önálló nemzeti bank megvalósítását kell követelnie. Ebben nincs alkunak és késedelemnek helye. Kifejezte ezt minduntalan. A kiegyezés megkötésekor 67-es barátaival szemben valósággal kierőszakolta, hogy a közös bank meghosszabbítása akkor meg ne történjék, inkább fizessünk valamivel magasabb kvótát érte, de a nemzet szabadkeze a bank dolgában meg legyen mentve. Azóta is mindig és minduntalan mondta, hogy a külön bank dolgában nem fog engedni. Ezért következett be a kormánybukás is. Kossuthnak ez a viselkedése azonban mind hiábavaló volt. A közös bankista körök tovább reménykedtek. Mindig „bíztak“ Kossuthban, a maguk emberének tartották. Hirdették, hogy velük szolidáris. Míg végre azután most energikusan és véglegesen kijelentette Kossuth, hogy semmiféle munkában, ami a közös bank szabadalmának meghosszabbítását ezélozza, részt nem vesz. Azokban a 67-esekkel nem szolidáris. Tőle tehetnek, amit akarnak, de ő, mint a függetlenségi párt vezére, haladni fog a maga egyenes útján. Ez a kijelentése Kossuthnak való- A becsületes ember. Irta: Vécseiné Jankovich Lujza. Tikkasztóan forró, nyárelői nap Után, a későesti órákban, mikor már a fürdő közönsége jórészt nyugovóra tért, három férfi békésen beszélgetett az egyik szálló verandáján, mikor Zsoldos Imre, ki az imént érkezett meg, hozzájuk lépett. Előbb valami ennivalót rendelt még magának s minthogy valamennyi étkezőhelyiség kongott az ürességtől, kijött, hogy fölfedezett ismerősei körében fogyaszsza azt el. Kettő közülük hangos szóval adott örömének kifejezést, de a harmadik váratlan és kincs megdöbbenést keltő magatartást tanúsított. Nem nyújtotta kezét a most érkezettnek, nem is szólt hozzá, hanem, mintha csak’ levegő lett volna, keresztül nézett rajta... . Társai összenéztek... Papp Jenőt nem ismierték krakélernek, viszont Zsoldost társadalmi sikerei, előkelő állása és vagyona olyan piedesztálra helyezték, hová senki, még gondolatban sem mert volna eddig olyan szándékkal közeledni, hogy onnan lelökje. Zsoldos irtózatosan elsápadt, egy pillanatra lehunyta szemeit, aztán a fogai között mormogva, kérdezte: ■— Miért nem nyújtottál nekem kezet? — Kiváncsi vagy rá? — emelte rá a másik megvető tekintetét. — Azt hiszem, érthetőnek találod a kiváncsiságomat. — Én pedig a te helyedben nem sokat firtatnám az okát, hanem szépen, észrevétlenül elsompolyognék, hogy még azt is elfelejtsék, hogy itt voltam. — Elég! — hördült fel Zsoldos. — A többit elvégezzük holnap reggel. — Nem vivek meg veled, — mondta Papp a legvérlázatóbb nyugalommal. — Nem akarsz megvívni?! De hiszen ez... — Nem. Megengedhetem magamak azt a fényűzést, hogy azzal szorítsak kezet, akivel akarok; éppen úgy párbajozni sem állok ki mindenkivel. Ez már több volt a soknál. A másik kettő rémülten ugrott fel helyéről, de azt már meg nem akadályozhatták, hogy Zsoldos a pálczájával le ne üsse Papp fejéről a kalapot. Ami erre következett, arról alig lehetett volna számot adni. A két férfi, mint két dühös vadállat rontott egymásnak és ha a másik kettő és az előrohanó pinczát még nem akadályozzák, irtózatos dolog történik, így mégis csak párbaj lett belőle. Papp Jenő segédei azok voltak, kikkel együtt ült, Zsoldos pedig két katonatiszt-barátját vadászta fel, kik szintén a fürdőtelepen üdültek. Papp egész éjjel nem feküdt le. Nem volt feleséges ember, de azért el kellett búcsúznia valakitől, mert az ember sohasem tudhatja ... . Azonkívül egyéb rendelkezni valója is akadt. Barátai kitartottak mellette. Míg ő irt, számolt és hagyakozott, ők egyik sarokban szivarozgattak, olykor egy-egy pohárka konyakot töltögetve maguknak. Papp végre elkészült és most hozzájuk csatlakozott. Már nem látszott rajta semmi az előbbi felindulásból. Egy kicsit sápadtabb volt a szokottnál, annyi az egész. Czigarettára gyújtott ő is, de a konyakot visszautasította. Egy ideig nem én nézett maga elé, aztán minden külön felszólítás nélkül beszélni kezdett: : — Kötelességemnek tartom nektek megmagyarázni D' r'ut jelenet okát, minek szemtanúi voltatok és bocsánatot kérni a kellemetlenségért, melyet okoztam. De nem tehetek róla. Annyira felkavarodott bennem ez ember láttára minden, hogy nem tudtam uralkodni magamon. Különben halljátok a történetet. — Azt azurat — a nevét nem igen szeretem ajkamra venni — régóta ismerem. Együtt diákoskodtunk, vagyis együtt hallgattuk a jogot Kolozsvárit. [Valami sok közünk akkor sem volt egymáshoz. Az én utam küzdéssel teljes volt, mint aféle szegény néptanító fiának az útja, kinek minden fölfelé való lépését keservesen kell megfizetnie. . Ő akkor is könnyen élt. Csúnya hírek keringtek róla. .Valami dúsgazdag, idős nőt emlegettek, akinél szálláson volt... Csakugyan, Zsoldos sohasem volt pénzszűkében; úgy költekezett, mint akinek háta mögött nagy vagyon van, pedig az ő szülei is szegények voltak. De hát valami zsugori nagynéniről beszélt mindig, aki csak éppen ő irányában az érthetetlenségig gyenge és folyton pénzeli. Nem tudtuk, hogy mi igaz a dologban és nem is firtattuk. Az ilyesmit mindenki saját magával végzi el és ha valaki kényelmesebbnek találja Lapunk mai száma 20 oldal.