Magyarország, 1909. november (16. évfolyam, 259-283. szám)

1909-11-02 / 259. szám

t váljon meggyógyítani, hogy visszavisz­­szük a börtönbe? Ugyebár nem,­­ hanem künn hagyjuk a napfényen, a­melyhez azután gyorsan hozzászokik a látás érzéke. Aki harczot hirdet és komolyan har­­czot is akar Ausztria ellen, rendületle­nül meg kell állania a gazdasági önál­lóság követelésén. Nem is harcz ez abban az értelemben, hogy Ausztriát pusztítsa, hanem küzdelem csupán, hogy törvénybe foglalt jogaink kiszálljanak az élet valóságaiba. Ha ezen az állás­ponton keményen megmaradunk, ha törvénybeli jogaink megvalósítására megtesszük, amit sikerrel megtettek más nemzetek, akkor hamar idén megelevenednének a mi, törvényköny­vekben szunnyadó nemzeti igazságaink. De a törvényes jog örökre csak pa­piroson marad, amíg az uralkodónak olyan tanácsokat adnak, hogy az or­szág függetlenségi törekvéseit ne vegye komolyan. A nemzet igazságai fel nem támadnak, ha árulói akadnak a nem­zeti ügynek, akik a függetlenségi több­ségből kisebbséget csinálnak. Ha tör­vényhozók akadnak, akik elfelejtik, hogy ők függetlenségi programmal sze­rezték meg a nemzet bizalmát és ezt a programmot cserben hagyniuk, ezu­­dar hitehagyás lenne. A nemzet igaz­ságai nem érvényesülnek, ha fölbérelt tollak és népámító politikusok azt hir­detik, hogy a gazdasági önállóság pro­­grammját nem lehet terminusokhoz kötni. Az elvi deklarácziók eme hősei váltót adnak a nemzetnek a­­ csilla­gokra. A gazdasági önállóságot ők is akarják, de talán csak tíz, esetleg húsz, sőt meglehet, hogy harmincz év múlva. Olyan ígéreteket tesznek, amelyeknek beváltását ez a nemzedék tőlük már számon sem kérheti. Amióta ez a válság húzódik, egyéb sem történik, mint a függetlenségi párt megkörnyékezése. Bécsben is, Budapes­ten is puhítják a pártot. A politikai tSt-öTiiirv-inii -.-I —— - 'u-»TM— kerítők serényen dolgoznak, hogy meg­ejtsék a függetlenségi programmal megválasztott törvényhozókat. Mit nek­tek a nemzet haladása, boldogulása? — duruzsolják a fülükbe. A fődolog az egyén haladása, boldogulása, maradja­­tok meg Egyiptom húsos fazekai mel­lett,­­ a népnek új programmot adunk: a munka programmját. És ezt a pro­grammot, rá vonatkoztatva, meg is fogjuk valósítani és a nép dolgozni fog, Magyarország népe, mna szakadtáig, vére apadtáig, és szolgaságban fog maradni időtlen időkig azért, mert mi m­or har­czot kezdünk Ausztria ellen. sebb, érdekesebb lett és Lee most már egészen egyedül maradt. Nem sirt. Csak még jobban összeszorította a puha, édes kis gyerekszáját és komoran nézett a világba a mohó, nagy gyerekszemével. A nevelőjét nem szerette. Utóvégre, épp úgy szerethette volna a latin szótárt is. A zongorakisasszonya mid­er­ózta magát és minden leczkeórán legalább tízszer összecsó­kolta Leet. Ez roppant utálatos volt. A leg­jobb barátságba mégis a foghíjjas Bilics ke­veredett. Ez a ficzkó imponált neki. Hogyne, mikor benn volt a Tom Balling híres bandá­jában. Mert nemcsak Billtől, hanem mástól is hallott pompás dolgokat. Éppen a nevelőjé­től. Egyszer nagyon későn jött haza és meg­­botránkozva mesélte, hogy ott a Broadway felé, ahol a villamos befordul, egy csomó fiatal go­nosztevő az út közepén óriási máglyákat ra­kott. Emeletmagasságra csapott fel a láng, a kis gazemberek meg kaczagva, ordítozva ugráltak a tűz körül. — Mégis, mégis, — mondotta az ujját fel­emelve mr. Beaded, — túlságos szabadságot ad az állam a gyermekeknek. Ez a gyermek­­védelem gonosztevőket neveli Azután még mondott egy csomó Unalmas dolgot, Leenek Úgy hangzott, mintha a lexi­konból olvasnának fel valamit. De a szíve majd kiugrott örömében, és aznap este, mikor le­feküdt, rettenetes dolgokon törte a fejét, bor­zasztó hőstetteken, amikért majd őt is bevá­lasztják a Tom Balling bandájába. Az álma beteljesült. Lee, ~ ^ * hajú, kis úrigyerek már­ benn val­ó, Budapest, november h 1 Csak nem akarnak egyes politikai körök belenyugodni a változhatatlanba, hogy a koa­­íiczió véglegesen és feltámaszthatatlanul ki­múlt. Képtelennél-képtelenebb tervek röpköd­nek a levegőben, amelyek mind­­azt a czélt szolgálnák, hogy valamiképpen új életet önt­senek a halottba. Hiába állapította meg min­den egyes tényező, hogy a szövetségben volt pártok útjai szétváltak, hiába konstatálták ma­guk a miniszterek, hogy a szolidaritás közöt­tük megszűnt, mégis folyik a munka, hogy valamiként, ha nem koabeálnak, hát kooperál­janak. Valóban, csak a közvélemény naivságára, hogy ne mondjuk, megtévesztésére kívánnak azok építeni, akik azt hirdetik, hogy nem le­hetséges a koalíc­iót újból nyélbeütni, de le­het kooperácziót létrehozni. De nincs oly te­remtett lélek, aki meg tudná magyarázni, hogy Ugyan bizony mi a kettő között a különbség. A pincsi Ugyanaz maradna, csak a nyakravalója változna. Maradnának ezután is a kisebbségi hatvanhetesek a kormányzásban, a többség­ben lévő függetlenségi párt pedig viselné a nemzet előtt a felelősséget, az ódiumot Megfoghatatlan dolog, politikai non­sens, hogy egy 250 tagú többségi párt, egy 70 tagú egyre egészségesebb, virgonézabb, és napról­­napra nagyobb csirkefogó. Kitűnő base­ball­­játékos, ha ő áll a Feelden, a legfürgébb ki­futó sem menekül előle. Megtanult fára mászni és boxolni is.­­Ez némi bajokkal járt. A jám­bor mr. Bendell kétségbeesett, mikor Lee nap­nap után kék foltokat, karmolásokat hozott haza a kis pofáján, sőt a rövid harisnyája he­lyett is hosszút kellett ráadni, mert a lába tele volt karczolásokkal). Szóval Lee a leg­jobb Után volt, hogy derék, becsületes, ke­mény vállú gentleman legyen belőle, amilye­nekké a rossz, verekedő ficzkók szoktak válni, amióta csak egészséges gyerekek vannak a világon, főképp az Unióban. A legnagyobb dolgot mégis az idén követte el Lee Waller. És ezzel a lépésével alkalmat adott az Egyesült Államok egyik legfiatalabb és legtapasztaltabb bírájának, hogy meghozza az év legigazságosabb ítéletét, amelyet lelkes hurrákkal honoráltak az Unió szabad polgárai. Ennek szintén nagy története van, amint itt következik: Tom Balling nemhiába volt ve­zére a bandának. Mindig volt valami új öt­lete. Egyszer azt találta ki, hogy beszerzett valami árverésen húsz pár rolling-scate-et. Ter­mészetesen a banda pénztárából. De az üzlet kitűnő volt. Egy-két hét múlva valamennyien megtanulták a fiúk a­­ kerekes-korcsolya min­den csinját-binját, és fittől fogva egyszerűen fékezhetetlen volt a banda. Akármit művel­tek a bitangok, egy per­cz alatt — hajrá! — úgy elszáguldottak a zörgő, nyikorgó rolling­­scate-eken, mint a szélvész Leenek már nem jutott a kerekes-korcsolyá '­. Pénze pedig ágig, volt, egy, irga, czentje . ja, Sokáig, törte !Az Alföld szivében, Debreczen városában, S függetlenségi törekvések e bevehetetlen vá­rában folyt le tegnap egy bankgyülés, mely­ben nyolc a vármegye hangulata, lelkesedése nyert impozáns mérvben kifejezést. Ezt a kö­zönséget, mely határozottan kinyilvánította akaratát, hogy mit vár a törvényhozás­tól, s első­sorban a függetlenségi párttól, mint többségtől, formulákkal, lap­tin elnevezésű politikai furfangokkal, ál­talános jelentőségű frázisokkal, nagyhangú kijelentésekkel többé kielégíteni nem kell. Kö­veteli a nemzet jogainak intézményes meg­valósítását és nem tűri el, hogy azok bármely érdekből ismét kijátszassanak. Deklarációk­kal, akár felülről, akár a kisebbség részéről történjenek, az önálló bank kérdését elintézni nem lehet. Ami a törvényben benne van, nem a fejét, de nem talált semmi korrekt businesst, amivel hamarosan pénzt lehet szerezni. Elha­tározta, hogy megkéri az apját, vegyen neki egy pár rolling-scate-ot. Ebéd után bement az irodába. Szépen kopogott az ajtón, benyitott, azután megállt a nagy íróasztal előtt. Mr. Waller csak itt, folyton itt, föl sem nézett a papírról. — Mit akar? — kérdezte végül szórakozot­tan. — Ah, te vagy azt, Lee? Ne zavarj most, eredj tanulni, mr. Bendell tegnap is panasz­kodott miattad... Mit, mit vegyek? Hogy kitörd a lábad? — Szó sincs róla. Most pedig ne zavarj... Lee elszomorodva tette be maga után az ajtót. Idősb­or. Wallertől nem lehetett va­lamit kétszer kérni. Lee tudta, hogy hiába próbálkoznék meg újra, akárhányszor, a rol­­ling-scateból nem lesz már semmi. De nem lett volna amerikai fiú Lee Wal­ler, ha belenyugodott volna a dologba. Előbb Billél, azután Tom Ballinggal vitatták­ meg az ügyet. Hát csakugyan nem­ akar venni az apád? —­ kérdezte Tom Balling. —­ Nem. — Ha szépen megkéred, akkor sem? Lee busán intett a fejével. — Úgy? Hát akkor be fogod porolni az apádat. Lee elbámult. — Hogyan? — kérdezte meglepődve. — Úgy, ahogy mondtam, be fogod porolni az öreget. Most elmegyünk a judgeshez, ott­­elmondod a panaszodat és a bíró majd meg­ MAGYARORSZÁG Budapest, lync. kedd, november 2 * A politikai helyzet. p— Saját m­ilósi­tónktól. »ét­­ alkotmánypárt, vagy 30 tagú néppárt koope­­ráczióját kunyerálja. Hát ugyan bizony, ha a harczias, kormányalakításra kész Andrássy Gyula háta mögött, vagy Rakovszky István mellett állana ily parlamenti többség,­­ Kos­suth Ferencznek pártja 70, vagy 30 emberből állana, vájjon ezek kérnék-e a kooperácziót nem állanának-e akkor rendületlenül a több­ségi elv alapján? És ha egy 30 tagú kisebbség részt kérne a kormányhatalomból, vájjon An­­drássy és Rakovszky úrék hová utasítanák őket? De hiszen kilátszik a lóláb az egész koope­­ráczió-féle tervből. Agyonütni az önálló ban­kot. No, hát erre kooperáljon a függetlenségi párt? Még fontosabb czél, hogy a függetlenségi pártot szétbontsák, annak kisebb része lépjen szövetségbe a közös bankosokkal, s Újra ala­kuljon ki egy hatvanhetes rendszer, amely az egész függetlenségi politikát évtizedekre visz­­szavetné. És elképzelhetik, hogy erre kapható a függetlenségi párt? Vagy ha volnának is egyesek, akik ily dologba belemennének, a párt zöme nem állana-e ellent a legerélyeseb­ben, hogy megbuktassa a szégyenletes tervet? [Várjon az a választóközönség, mely több­séget adott a pártnak, eltűrné-e ezt az áru­lást, s a nemzeti jogok ily kijátszását? *

Next