Magyarország, 1911. január (18. évfolyam, 1-26. szám)

1911-01-01 / 1. szám

r volna, helyesbítés czímén sokkal könnyebb szívvel fizetjük a százmillió­kat. Hisz az nekünk is érdekünk, hogy helyesebbek legyenek a költség­­vetés tételei. Erre a czélra szívesen áldozunk. Mert ugyan ki szereti a költ­ségvetésben a helytelen tételeket? Te­hát helyesbíteni kell őket. Egyáltalában a Khuen-kormány va­lami új, műveltebb, udvariasabb szótárt hozott divatba a magyar politikai élet­ben. Most már mindent szebb és fino­mabb szóval fejeznek ki. Például: a Khuen-kormány megígéri a nemzetnek a készfizetést. Hozzá köti magát, mint egyetlen nemzeti követeléséhez. Aztán teljesen lemond róla. Ezt azelőtt így hívták volna: a készfizetés elárulása, vagy szelídebben: elejtése. Ma Kinnen­­féle finomsággal így mondják: a kész­fizetés rendezése. Vagy: a kor­mány megígérte az általános választói jogot. Most ezt nem akarja megcsinálni. Ezt is úgy hittük volna ezelőtt: a vá­lasztójog kijátszása. Ma úgy hívják: a választójog szabályozása. Végül most kérnek tőlünk a hadseregre sok millióval többet, mint eddig. Ezt egy­szerű emberek teheremelésnek neveznék. Khuen így hívja: a költ­ségvetési tételek helyesbí­tése. A jó Isten oltalmazza az uj esztendőben a magyar nemzetet Khuenék finom kifejezéseitől. S a legfelsőbb szózat arról is felvi­lágosítja ezt a nemzetet, hogy miért kell azt a szörnyű sok pénzt a jövő esztendőn kiizzadnia. Azért, mert kül­ügyi viszonyaink minden irányban ör­vendetesen alakulnak, s a béke fön­­tartása, sőt szilárdítása biztosítva van. Miután senki se bánt minket, miután szilárd a béke, hát eszeveszetten kell fegyverkeznünk. Minden hatalom fel­tétlenül békét akar, tehát minden pénzünket a háborús készülődésre kell , volt valami ügyes a vezetésben. Majd másképp vezet Klapka!­­ Ez megint Bárczy Palit szólaltatta meg: 1 — Klapka? Az a gyerek? Hisz alig huszon­hétéves! Rendes időben főhadnagy se lehetne még! ' ;'i 1 i: . i ;j Az «öreg úr» rendreutasitotta: 1 — Ham, ha én idősebb létemre engedelmes­kedem Klapkának, te se kicsinyelheted. Egy osztrák generálisnak hatvanéves korában sincs annyi hadvezéri esze, mint ennek a fiúnak van huszonhétéves korára. Én mondom, én láttam. Aztán mit akarsz? Napóleon huszonhéteszten­dős korában generális volt. Farkast emlegetnek, a kert alatt van. A­z ajtó nyílt, s belépett Klapka. Szép szál erős fiatal ember, fekete szakállal, nyugodt, barna arczc­al. Csupa mosolygó önbizalom, csupa ko­moly bátorítás a tekintete. Élj énnél fogadták. Egyszerre lelkes lett a hangulat. Az ezredes Tokajból jött. Félrehívta Schultzot, közölte vele a rendelkezéseket. Az­után leült a tisztek közé. Elmondta, hogy Herzmanovszky az osztrák balszárnynyal hol­nap készül indulni Piszkáról Kisfalud felé, alig­hanem meg kell vele ütközni holnap. Készen legyen minden. Már akkor bíztak a sikerben. Melegedtek az arczok. Sok üres palac­k állt már az asztalon. A Hegyalja és vulkánjainak borrá olvadt tüze kezdte már hevíteni a tisztek szívét. A méz és a láng, ami összeforrva együtt van a tokaji bor fogékony aranyában, megtette a felada­tát. A méz eloszlatta a telkek keserűségét, a láng fellobbantotta a szívek tüzét, költenünk. És imádkozzunk, hogy jövőre még jobban ne akarják a békét a ha­talmak, mert akkor még többet kell majd fizetnünk katonai czélokra. De megvigasztal a trónbeszéd : gazda­sági hasznot is fog ám hozni az a sok kiadott pénz. Tudniillik az új hajók mind az osztrák hajógyárban fognak készülni és Magyarországra roppant ha­szon az, ha az osztrák hajógyár sokat keres. Tehát ne búsuljunk , költeni kell ugyan a hajókra, de legalább a csa­ládban marad a pénz. Ha pedig valaki csodálkozik azon, hogy mégis hogy lehet ilyen kézzel­fogható képtelenségeket a magyar de­legácziónak beadni, az vegye figye­lembe, hogy ez tulajdonképp az osztrák delegácziónak volt mondva, s ott igaz is. Magyarra csak lefordították a né­met szöveget, s ez a rész is benne maradt. Tény, hogy ami az osztrák delegáczió számára tiszta igazmondás, az szinte gúnyolódásnak látszik, ha a magyarok előtt mondják el. Mert az ugyan teljesen bizonyos, hogy nekünk az összes dreadnought hajókból — ha csak tényleg nem építenek egyet Fiú­ban — egy fillér gazdasági hasznunk nem lesz; ha tehát Bécs mégis gazda­sági haszonnal biztat, az tisztára tré­fálkozás. De ne vegyük ezt olyan tra­gikusan. Milyen elegáns, mondhatni, milyen ma­gasztos az, hogy mi az összes nagy katonai terheket, magát a létszámeme­lést is úgy szavazzuk meg, hogy nem kérünk és nem kapunk érte Bécstől ellenértékül semmit. Milyen előnyös színben tüntet ez fel minket az egész világ előtt. Mi nem teszünk úgy, mint sötét emlékű őseink, akik, ha katonai segélyt kért tőlük az udvar, kalmár módon mindig kértek ezért valami el­lenértéket, ha egyebet nem, legalább a százszor elismert, de soha nem érvé­nem ittunk­ előtte tokaji bort. A holnapit meg fogjuk nyerni Amire aztán a háziasszony fölvonultatta a pincze legdrágább kincseit. Az évtizedes, barna mohval borított palaczkokat. Ez a moh a tokaji bor királyi palástja. Az a király, a borok királya, ami ezekben a mohos üvegek­ben van. A hires üstökös bor, az 1611-iki. A többi bor még csak főherczeg, vagy más eféle. Most maga a borok királya vonult föl, hogy a másik király, a bécsi király ellen harczra tü­zelje a honvédeket. Két király harcza lesz ez egymás ellen. . ! ! 1 " Bizony, nem maradt több üstökös bor a Mud­­rayné pinczéjében. Mind fölhozatta, a honvé­deknek. Hadd nyerjék meg még jobban azt a holnapi csatát. Ha — Isten őrizz — holnap­­este Schlick találna idejönni vacsorára, már ő csak idei egresbort kaphatna. Pedig itt akar vacsoráim holnap. Két hét múlva pedig Debreczenben akar lenni. Ezt be­szélik felőle. .f­r i­s Klapka csendesen megszólalt:­­— No, én meg bízom benne, hogy két hét múlva nem ő lesz Debreczenben, hanem én le­szek Kassán! Erre már harsány éljen riadt fel s lelkesen kocczintottak a tisztek. (Oda is ért Klapka éppen két hét múlva Kassára.) Csak Bárczy Pali nem vett részt az általá­nos lelkesedésben. Sőt politizálni kezdett: I-— Hiszen szép lenne győzni, de mégis oko­sabb, ha megegyezünk a császárral." Ki tudja, mi lesz a háború vége? A megegyezés bizto­sabb. Én nem félek a harcztól, de minek ont­sunk annyi mégt­, mikor tülkét köthetünk. A e­nyesült nemzeti jogok újabb elismerését. Valósággal uzsoráskodtak a bécsi ud­varral szemben. Mi a Tisza István felvi­lágosításai után ezért határozottan el­itéljük őket, s nem követjük ezt a sötét középkorba való eljárást. Gaval­lérok vagyunk, adunk és nem kérünk érte semmit. Meg is jutalmaznak ezért a gavallér­­ságunkért. íme, a magyar nemzet meg­kapta jutalmul legfelsőbb helyről az érettségi bizonyítványt. Ki­jelentette a trónörökös, hogy eddig éretlenek voltunk, s jó hírnevünk meg­gyengült a világ előtt, mert nem akar­tuk utolsó ingünket is odaadni a véd­erőre. De most, hogy hódolattal meg­szavazunk mindent, s még a bőrünket is odaadjuk, most már érettek vagyunk. S ha jövőre még többet fogunk fizetni, még érettebbek leszünk. Hát kell ennél több egy érző magyar kebelnek ! Mindenben, ami a közös véderőnek kell, a legnagyobb bőkezűség; minden­ben, ami az ország fejlődésére kell, a legszűkkeblűbb takarékosság. Ahol ta­karékoskodni kellene, ott pazarolunk, ahol hasznos czélokra bőven kellene áldozni, ott zsugorgatunk. Növekvő ki­vándorlás, gyilkos drágaság, elviselhe­tetlenül emelkedő közterhek, így indul az érett magyar nemzet a XX. szá­zad második évtizedébe. /Ibu­dapest, ISZT. vasárnap, január 1. MAGYARORSZÁG Borsy kapitány jókedvűen jegyezte meg: »­ÄÄlÄIÄSii­­mÉL A delegácaiók határozatainak jóváhagyása. A hivatalos lap mai száma közli, hogy a király a magyar delegácziónak az 1911. évi három hónapos indemnitásra vonatkozó határozatait jóváhagyta és megerősítette. A szerb egyházi kongresszus egybehívása. A hivatalos lap mai számra jelenti, hogy a ki­rály deczember 22-én kelt elhatározásával meg­engedte, hogy a gör.-kel. szerb nemzeti egyházi kongresszust a gör.-kel. szerb érsek-metropolta­ császár megadja nekünk az egész alkotmá­nyunkat, csak azt nem akarja engedni hogy­ külön hadügyminiszterünk, meg külön pénz­ügyminiszterünk legyen. Ha lemondunk a had­ügyminiszterről, meg a pénzügyminiszterről rögtön kész a béke. Nem tetszett ez a nagy bölcseség senkinek. Az asztal végéről kipirult arc­c­al ugrott föl Fekete Pista, egy fiatal főhadnagy. Odament a kapitányhoz és erős hangon felelt neki: — Hát tudd meg, hogy nem leszünk gyá­vák , nem hódolunk meg a császár előtt. Nem engedjük el se a pénzügyminisztert, se a had­ügyminisztert. Harczolni fogunk, csak azért is, amíg bírjuk, és ha már csak két magyar ember marad ezen a földön, akkor is az egyik pénzügyminiszter lesz, a másik hadügymi­niszter! 1­­ -1­1 Hatalmas élj­énnél Helyeselték a tisztek a kemény szót. De Tworzniczky őrnagy békéte­­lenkedett­ .— Lássátok, ilyenek vagyok ti magyarok. Hogy tudtok itt hősködni, milyen nagyokat mondtok! De ha meg kell halni a csatában,­ nem vagytok ott. Pedig csak az a nép érdemli meg a szabadságot, amelyik meg tud érte halni. Fekete Pista indulatosan felelt rá: — Azt mondod, hogy én nem tudok meg­halni a szabadságért. Hogy csak beszélek. Hát megmutatom, hogy meg tudok halni. Fogadj velem, hogy holnap az ütközetben meg fogok hal­li. i . i ' Körülfogták, csitították, részeg vigy, ne bolondozz, — de Fekete Pista egyre hangoz­tatta, hogy, 6, állja a fogadást, holnap meg- 3 Budapest, deczember 311.

Next