Magyarország, 1913. május (20. évfolyam, 103-128. szám)
1913-05-01 / 103. szám
BUDAPEST, 1913. MÁJUSI CSÜTÖRTÖK (g^.) XX. ÉVFOLYAM 103. SZÁM ---------------------------------------------------- —----------------------------------Előfizetési ár »negyedévre 7 korona, egész évre 28 korona. Főszerkesztő: ^ ^Szerkesztőség és kiadóhivatal, Rákócziut 38. sz Egyes számára helyben és vidéken 10 fillér, Holló LajoS. Hirdetése* mllUmetar s^mUc^sjU^ab^^arlnt_____I A háború és béke urai. Budapest, április 30, Megyünk Montenegróba! A’ magyar gjer patakokban fog tehát ömleni a crnagorai sziklákon. Egyetlen fűszál sem’ terem" rajtuk, de arra jók, hogy a magyar anyák gyermekei pirosra fessék vérükkel az égnek meredő kopár sziklákat. Mert a drága német vért természetesen kímélik. Azok pompás helyőrségi szolgálatokat teljesítenek ezalatt Kufsteinban, Josefstadtban, ahol annyi évtizedeken keresztül hősiesen őrizték a magyar szabadságharczban orosz segítséggel levert és rablánczra fűzöttmagyar harczosokat is. A szláv katonákat ugyan nem kímélik, de azokat meg nem merik szláv testvéreik ellen harczba küldeni. De a magyar katona, az jó erre a czélra. Jó volt Boszniában és Herczegovinában is a magláji vérfürdőben és más mészárlásokban résztvenni. Most is már hónapok óta koncentrálják a magyar ezredeket a déli határokon. Bosznia, Herczegovina, Dalmáczia bizonyára már tömve is vannak magyar katonákkal. Egy távirat és katonáink köröskörül átlépik a határt, hogy fiatal életüket a puskagolyó elé állítsák. Hiszen persze, hogy bosszantó annak a hetvenkedő kis rongyos montenegrói fejedelmecskének a henczegése. Nikita nem enged, Nikita ellenáll, Nikita nem adja Szkutarit. Ezer változatban bosszantó ezt naponta hallani. De miért csak éppen minket bosszant ez a hetvenkedés? Ha szükség van ezt a kapzsiságot, szemérmetlenséget megfenyíteni, miért éppen a magyar vérnek kell azért folyni, hogy Nikita elhagyja Szkutarit? Hiszen vakn olasz, angol, német, franczia, osztrák és egyéb hatalom is a világon. Ezek is tudják, hogy mi illik és mi helyes. Albániának területi határait az öszszes hatalmak állapították meg. Odaadják, vagy nem adják Szkutarit Montenegrónak, ez lehet fontos kérdés; de ha van a világon nép, amelyiket ez legkevésbbé érdekel, akkor az bizonyára mi vagyunk. Németnek, angolnak, francziának fejlett ipara, kereskedelme van. Az megy az egész világba ipari érdekeit szolgálni. Hová megyünk mi? Vasutakat építünk, gyárakat alapítunk, tőkét fektetünk be? Hiszen magunknak sincs semmink, se iparunk, se kereskedelmünk, legkevésbbé tőkénk. És Európa nem boszankodik. Neni fenyegetődzik. Nem háborúskodik. De nekünk meg kell fenyíteni a renitens Nikitát, amely fittyet hány Európának! "Gyönyörűséges szerep. -Mi leszünk Európa négerei, akiket besoroznak, német szóra beverkliznek, idegen tisztek — Köhögtél az éjszaka. Tudsz róla? — Nem, mélyen aludtam. — Köhögtél, ha mondom. Biztosítalak, hogy köhögtél. — Hogy lehet, hogy én nem tudok róla ? — A sok dohányzás alkalmasint ártalmas. Bor. Almas szivarjaid úgyis régóta szúrják a szenemet. Ma elhívom az orvost, hogy vizsgáljon meg. — Csodálatos! Tegnap még azt mondták nekem a minisztériumban, hogy milyen friss vagyok! — Igazán? No, ha a minisztériumban ilyen kellemes dolgokat mondanak neked, akkor egészen ott kellene maradnod. Én gyötröm magam és aggódom... — Hát hivasd el az orvost! Az orvos eljött és megvizsgálta Korsuchint. Natának igaza volt. Az orvos összecsapta a kezét és így szólt: — Szent Isten! Abba kell hagynia a dohányzást, mert különben kellemetlen következménye lesz. — Mit ért ön kellemetlen következmény alatt? Az orvos fölfelé mutatott az ujjával. — Akkor fölmegy oda! — Bizonyára azt akarja ezzel mondani, — suttogta Korsuchin félénken, — hogy a mértéktelen dohányzás kiapasztja majd a zsebemet és kénytelen leszek egy emelettel feljebb menni? — Én a halálról beszélek, — felelte az orvos Hangsúlyozva, Korsuchin összeszorította ajkait, megfogta a czigarettaskatulyát és a tűzbe hajította, alatt bemasíroztatnak és vágóhídra visznek. Kár is lenne ilyen szerepre a czivilizált népek czivilizált gyermekeit küldeni, itt van a magyar, arra való az. Itthon úgyis koldul. Nincs egy betevő falatja. Akár százezer számra kivándorol, akár vágóhídra viszik, azt tartják az már neki tökéletesen egyre megy. Szép dolog az az albán szabadság. Szép eszme, hogy meg kell teremteni a „független Albániát“. Ha Európa rajong ezért az ideáért, tisztelet, becsület, meghajlunk előtte. De hogy épp mi ontsuk vérünket tőlünk távolélő, teljesen idegen, félig vadnép függetlenségéért és területi határáért, az mégis egy kissé sok. Mi itt élünk Wien közvetlen szomszédságában. A bécsi Burgből egy jó látcsövet ideláthatnak hozzánk. És mégsem veszik észre. Hogy itt is él egy nép elnyomva. Szabadságától, függetlenségétől megfosztva. Erre is ráférne egy kis fölszabadítás. Erre is ráférne egy kis alkotmányos élet. Erre is ráférne egy kis gazdasági megerősödés. És ezt nem látják meg. Eszük ágában sincs erre gondolni, sőt fegyverrel, pénzzel, erőszakkal dolgoznak ellenünk. Nikitára lehet boszankodni és haragudni. Hallatlan hetvenkedéséért méltán fenyítést érdemel. De a tiszteletreméltó Európa arravaló, hogy az fenyítse meg szemérmetlenségéért és az tanítsa meg emberségre, hogy máskor tartsa tiszteletben „Európa akaratát.“ Egy hét múlva ismét eljött az orvos. — A felesége telefonált, hogy ön az éjszaka félrebeszélt... — Eszemben sincs. Miről beszélnék félre? — Majd meglátjuk. Vetkőzzék le... Barátocskám, a maga idegeiért se adnék egy garast se! " Korsughin láthatólag megijedt. —Az istenért, mit tegyek? — Későn fekszik le? — Három-négy órakor. Sokat járok a klubba. — Kártyázik, doktor úr, — panaszkodott Nata. — Mit mond? Ez öngyilkosság! Meg akarja tartani még meglevő kevés egészségét? — De mennyire! — Akkor pokolba a klubbal és a kártyával. Feküdjék le éjfélkor s lefekvés előtt hideg ledörzsölés. Szereti a zenét? — Az operetteket, igen. — Ez nem jó. Valami művésziebbet kell hallgatnia. Hm... Tehát: a napokban kezdetét veszi a Wagner-cziklus. Béreljen egy helyet az operában. — Milyen jókor jön ez! — tapsolt’ Nata örömében. — Ismerőseink épp most akarnak lemondani a bérletükről s együtt mehetünk ketten... Wagner!... Milyen elragadó! — Vizsgáljon meg kérem még tüzetesebben, — kérte Korsuchin behízelgő hangon. — Talán valami könnyebb’ bajt talál csak és aWagner helyettesíthető lenne... Közönséges operát nem bánom... vagy talán czirkusz. A doktor leintette. ’ — [Wagnernél maradunk! Megértett? A nagyszerű orvos. Irta: Arkady Avert3enko. Nata Korsuchína a reggeli teánál figyelmesen és aggódva nézte a férjét. Végigsimuította a Haját és megkérdezte: — Mért vagy olyan sárga? Korsuchin nagyon csodálkozott. — Sárga? Mért lennék sárga? — Nem tudom. Egész sárga vagy, édesem, és nekem egyáltalán nem tetszik a színed. Korsuchin megígérte, hogy megjavul és elment a hivatalába. Két nap múlva az asszonyújból aggódva kérdezte: — Tudod, Hogy megint sárga vagy? Sőt kékes-sárga.... Különösen a halántékod táján ... Korsuchin még jobban megijedt. A felesége nyomban irt az orvosnak, aki délután el is jött. Az orvos megkopogtatta Korsuchint, megnézte a nyelvét és meggyőződésteljes hangon szólott: — Nem szabad többé innia! Ez lenne a halála! __— Mit mond? — kérdezte Korsuchin is csápadva.— Hát mit tegyek? — Mit iszik rendesen? — Kevés pálinkát, pezsgőt, likőröket... . — Pálinkát nem szabad innia. Pezsgő és likőr szintén tilos! — Hát érdemes akkor élni? — Ohé, igen. Csak többet kell ezután foglalkoznia szellemi dolgokkal. — Majd megkísérlem, — ígérte meg az aggódó Korsuchin. w 1 ■■ r-----——* •apunk ipái száma SS oldal. • * ■